Szerintetek ezt érdemes "megmenteni"? (beszélgetős fórum)

Nem érted te sem a dolgot. Nem baj. Magam 3 gyerekkel dolgozom, mindig is azt tettem, komoly és felelősségteljes munkakörben, nem gyeseztem soha évekig, így pontosan tudom, mikor és mennyit lehet dolgozni.

Ugyanakkor mély megdöbbenéssel tölt el, ha egy házasságban a közös életmód miatt valakit csesztetni egyesek szerint normális az érdemi kommunikáció helyett. Vagy akkor, ha egy házasság megromlásának gátja az lehet, ha a feleség dolgozik. Vagy ha egyes nők szerint a feleség verbális megalázása normális.

Nem csodálkozom a válási statisztikákon.

1, Nem ÉN ülök otthon.

2, Mint említettem és ez tökéletesen megállni látszik, egy HÁZASSÁGBAN a támogatás, egymás segítése NEM abban merül ki, hogy ki megy el a munkahelyére és ki nem. Ha egyszer talán lesz a valóságban egy sokáig működő, valói házasságod, akkor talán meg fogod érteni ezt,addig csak okoskodás az egész.

3, Ne haragudj, de ez nevetséges. "Saját terheit" nem állja? Egy házasságban vannak "saját" terhek?!

Édes istenem, kapjunk már a fejünkhöz! Ez a férfi, amennyiben a KÖZÖSEN kialakított életmód miatt a feleségét alázza meg, az egy tartás, méltóság és férfiasság nélküli alak.

A legkevésbé sincs igaza pont emiatt és a stílus miatt sem. Ha ezt nem érted, az csak azért lehet,amit korábban írtam. Mondom ezt úgy, hogy magam nemhogy mindig is dolgoztam, de valószínűleg többet is keresek jóval, mint te.

Pedig az embere valszeg így látja, és szerintem van is igaza.

Szeretni egy embert és felnézni rá akkor lehet, ha az illető nem teher, nem hátrafelé húzza a másikat, hanem előre, és könyebb vele minden, kölcsönösen támaszt nyújtanak a másiknak.

Az, hogy otthon ülsz és nem keresel, az nem húzza őt előre, se nem könnyíti meg az életét és támaszt sem nyújt, sőt, csökkenti a saját magára, hobbijaira fordított lóvét és növeli a rá nehezedő felelősséget, mert immáron három ember függ az ő keresetétől - kényszerpályán van, míg az asszonyka tanfolyamokra járkál, meg elhoxázgat kényelmesen.

Én nem tűrnék meg magam mellett olyat, akiben annyi tartás nincs, hogy a saját terheit, felelősségeit, illetve a közös terheinket csak az én vállamra tolja, ő meg közben a gyerek (lassan felnőtt) mögé bújva, éli az életét boldogan, tanfolyamokra járkál, hoxázgat, stb...

Nem hiszem el, hogy az elmúlt minimum mondjuk nyolc évben, amíg a gyereke iskoláskorú lett (most tíz éves akkor?), nem volt lehetősége valamit kiötölni, részmunkaidőben valamit csinálni.

Azért abba is érdemes belegondolni, hogy a férjnek is elege lehet hogy el kell tartani a feleségét.

Szóval itt lehet felháborodni, de egy gyerek mellett azért lehet vmi munkát vállalni. És akkor nem savanyodik be otthon az anyuka a semmibe. Így marhára kiszolgáltatott.

Nem a fizetésed fogja megmenteni a házasságodat, hanem a kölcsönös akarás.

Ha mindketten akartok törődni a másikkal, kommunikálni, ha tisztelitek a másikat és ha dolgoztok mindketten ezen a kapcsolaton.

Le kellene ülni és megbeszélni, hogy ezt akarjátok-e vagy sem.

Te miről beszélsz?!

Ez egy házasság, ha mond neked egyáltalán valamit a kifejezés, de láthatóan semmit a világon. Nem a férje pénzéből él, hanem házasok 15 éve, együtt nevelik a közös gyereküket és együtt viselik a házasság gondját-örömét.

Szeretem, ha olyan valaki osztja az észt, aki azt sem tudja, mi az, amiről beszél.

A kapcsolat kiegyensúlyozott kell hogy legyen, ha ő többet ad bele bizonyos téren, akkor azt más téren vissza kell adnod, különben nem fog működni a dolog.

Ha anyagilag rá támaszkodsz, akkor tűrd, hogy az ő szava számít. Ha ez nem tetszik, akkor valahogy teremtsd meg az anyagiak felét és akkor ő is jobban fog tisztelni, szeretni, értékesebb leszel neki.

Az viszont sajnos nem fog menni, hogy életed végéig otthon lébecolsz a férjed pénzén és közben meg még majd lesi minden kívánságodat is. És hiába szakítasz, mert ha egyedül maradsz, akkor úgyis dolgoznod kell, ha meg másra ráakaszkodsz, hogy majd eltart, az megint nem fog működni.

nagyon nehéz a dolog.Nem igazán tudnék hová menni.100 km-es körzetben nincs családtagom.Bízom benne,hogy akarjuk annyira ezt a kapcsolatot,hogy megküzdjünk érte...

Nem egy hét alatt alakult ki ez a helyzet,valószínű nem is ennyi idő kell a rendbehozáshoz.Csak az ember türelmetlen.

Mindenkinek csak egy élete van, amit úgy kell alakítani, hogy abba jól érezze magát az illető.

Ha neked nem jó így a házasságod, akkor lépned kell, bár meg kell próbálnod azt is, hogy nem semmi nélkül kelljen menned. A gyerekkel mi lenne?

Ha viszont úgy érzed, hogy ez a házasság megér még egy misét, akkor tegyél azért, hogy jól működjön. A férjed azért ilyen, mert érzi, látja rajtad, hogy nem kell neked, esetleg megpróbálhatod rendezni a kapcsolatot.

De mindenképp a te döntésednek kell lennie, senki másra nem szabad hallgatni. Van akinél működik az újrakezdés, de van akinél nem. Azt neked kell eldöntened, hogy mit akarsz, de tényleg ne feledd, hogy neked ez az egy életed van és azt nem szabad boldogtalanul leélni...

Úgy,hogy semmid nincsen gyakorlatilag nem nagyon tudsz hova lépni.Szüleid vannak?Befogadnának?

Hol dolgoznál?Mert egyedülállóként muszáj lenne valamiből eltartanod magatokat.

Az,hogy a fiad elsős és nem tud jönni menni,az rossz kifogás más sem úgy szül gyereket,hogy akkor 12 évig nem fog tudni dolgozni!

Ha falun nincs munka és válni akarsz,akkor bizony költöznöd kell.

A nick neved és a hozzászólásod is azt erősíti, hogy menni szeretnél.

Nem tudom, hogy van e családod, barátaid és ha igen akkor milyen velük a viszonyod. Tudnak-e segíteni, támogatni, legalább az átmeneti időszakban.

Közös néven van-e a házatok a férjeddel? Miből gondolod, hogy sohasem látsz majd belőle pénzt?

Ezt neked kell eldöntened... Senki más helyetted.

Elvégre nem manikűrözöl otthon egész nap.