Szerintetek egy ember hány évesen gondolkozhat a gondviseléséről? (beszélgetős fórum)

z intézetek, ahogy nevezed, egyáltalán nem terhelik az államot, mert mindenütt kérnek díjat. Ami követi a nyugdíjemelést.

Többféle finanszírozási forma van. Sok helyen a "beugró" az ember lakása vagy háza. Ezután a havi díj nem sok.

De ahol nem kérnek ingatlant, ott alig marad egy kis zsebpénz a nyugdíjból, és nem biztos, hogy ennyi teljesítés-értéket megkap a gondozott.

Van, ahol igyekeznek aktívan tartani az időseket, van, ahol nem, mert kényelmesebb, ha csak fekszik vagy a kis szobájában matat...

És van hoxás, aki a férjével együtt évek óta egy együtt kiválasztott otthonban él, rész vesznek sok programban, és igazán aktívak.

Az is számít ám, hogy sokkal kevesebb a megoldani való gond, ha valaki egy otthonba költözik.

Németországban láttam lakópark-szerű környezetben épült, több emeletes társasházakat, ahol idősek laktak. Voltak központi szolgáltatások, ellátás, orvos és nővér, de saját lakásában élt mégis mindenki. Ez is jó megoldás.

Sokszor az a baj, hogy az idős családtag nem érzi úgy, hogy felügyeletre szorulna, pedig bizony úgy van. Nem automatikus, hogy a gyereke el tudja és el bírja látni.

Az ember bármikor gondolhat ilyenre. Akár 20-30 évesen is, hisz ha erre gondolunk, akkor sokáig szeretnénk élni.

Gyerektől várni segítséget: ebben nem tudok nyilatkozni, hisz még nincs gyerkőcöm.

Idegentől: az idegen is csak egy ideig lesz idegen. Édesanyám ápolónő, így jár idős emberekhez segíteni. Sokszor érzem, hogy ragaszkodik hozzájuk. Soha sem lesz a gyerekük, de érződik, hogy szereti őket.

Magam részéről az idősek otthonától sem zárkóznék el. Hisz ott korombeli emberekkel lehetek, akikkel nagy valószínűséggel tudok beszélgeti olyan témáról, ami mind kettőnket érint.

Ezek persze csak felszínes gondolatok, amik már többször átfutottak az agyamon, de végleges majd csak akkor lesz, és akkor lehet, ha ebbe a helyzetbe kerülök. Elnézést, hogy ilyen bőven fejtettem ki a véleményemet.

Szerintem ez személyfüggő. Nem vagyunk egyformák. Én a lányomtól várom, De!!! leterhelni és a terhére lenni nem akarok !!! - és/vagy a férjemtől, testvéremtől, de persze lehet az egy idegen egyén is, aki majd ott és akkor a segítségemre lesz.

Szerintem ezen mindenki elgondolkodik, van akin csak átsuhan a gondolat és tovább lép, van akit gyakrabban és intenzívebben foglalkoztat. Attól függ mennyire vagyunk idősek, betegesek, magányosak.