Szerinted mi az élet értelme? (beszélgetős fórum)
"77210. Mildi66 2015-08-04 08:30
Jó reggelt, kellemes napot mindenkinek. Az életértelme szerintem egy jó film megtekintése, egy jó beszélgetés a pároddal. Meg az, hogy egészséges vagy."
Elég silány igény egy pálya elhagyó pedagógustól.
Nem csoda, hogy már az is örömet okoz neki, ha lehetősége van, hogy másokat bántson, csipkedjen, szúrkáljon, mint egy kisdarázs, és nem is egy, akár 50 kisdarázs, akkor az élet már egészen happy!!!
Inkább te bizonyítsd be az isten létét, bármelyikét. Ha azt állítod, van pöttyös zebra, bizonyítanod illene.
Felháborító, hogy a nők már többre tartják magukat, mint a férfiak tulajdonai? Így esélyed sincs egyiknél se?
Pedig ezáltal jobb lesz a világ.
"Az ember minden problémájának forrása az ego. Minden háború, minden konfliktus, minden féltékenység, félelem és depresszió csakis az egóból táplálkozik. Amikor sikertelennek, egy rakás csődtömegnek érzed magad, és folyton csak másokkal hasonlítgatod össze magad, az fáj – méghozzá nagyon fáj, mert nem lehet minden a tiéd. Fáj, ha valaki szebb nálad, ha valakinek több pénze van, ha valaki okosabb, mint te… Annyi minden okozhat fájdalmat, csak te nem veszed észre, hogy valójában nem is ezek okozzák a fájdalmat, te csakis az egód miatt érzel fájdalmat. Az ego egyfolytában retteg, mert pontosan tudja, hogy ő csak egy eszköz: az az eszköz, amit a társadalom azért hozott létre, hogy téged folyamatosan lázban tartson, hogy megállás nélkül keresd a legkülönfélébb illúziókat.
…
Az ego a létező legnagyobb hazugság a világon – te pedig a legelemibb igazságként fogod fel. A kormányoknak, az egyházaknak ez így persze nagyon is megfelel, hiszen ha egyszer csak mindenki eldobná az egóját, ennek az egész globális olimpiának azon nyomban vége szakadna. Senki sem akarná többé megmászni az Everestet, mert mindenki boldog lenne ott, ahol van. Mindenkit átjárna a tiszta boldogság.
Az ego viszont váratja az embert: „Holnap, ha majd sikerül elérned ezt, vagy azt, akkor majd boldog leszel. Ma még bizony szenvedned kell, mert ha holnap sikeres akarsz lenni, akkor ma áldozatokat kell hoznod. Ki kell érdemelned a sikert, és ezért mindenféle dolgot el kell elviselned. Csak légy türelmes egy kis ideig, utána meglátod, tiéd lesz a boldogság.” Csakhogy ez a holnap soha nem jön el. Senkinek nem jött még el soha. A holnap valójában pontosan azt jelenti, ami soha nem jön el. A holnap nem más, mint az élet elodázása. A legkifinomultabb stratégia arra, hogy állandóan nyomorban tartson.
Az ego nem képes a boldogságra a jelenben. "
Osho gondolatai Az ego könyve című írásából
És milyen boldogok lennénk EGÓ nélkül , csak nem akarunk élni sem nélküle!
Van mit tanulni.
Amúgy azért vagy itt, hogy tanúja legyél Isten dicsőségének és nem azért hogy szenvedj.
Szóval hagyd abba.
Ez az üzenetem később magamnak, ha egyszer visszaolvasom.
aki az értelmét keresi az nem ér rá élvezni!:)
...minek van értelme?
az érelem szintén egy mértékegység amit az ember kitalált,-ha nem éred el...értelmetlen lehetsz,de
az nem zárja ki,hogy boldog!:)
Nagyon igazad van!
A gyomrom is beleremeg, ha belegondolok, csak az a baj, hogy mindig akad olyan aki beleszól!
De teljesen jogos!
Így kellene élni! :-)
Én azt gondolom ,hogy nem olyan biztos ,hogy nem jó ez így...A gyerekeket valamivel ösztönözni kell ,hogy leválljanak ,és ha ez a "rossz " szülőség ,akkor avval.Manapság a majom szeretet a trendi,sok 30-40 éves ember ,él még gyerekként otthon ,de csöppet sem szeretetből ,inkább kihasználásból a szülei nyakán ,ez jobb?
Szerintem nem.
A gyerekeknek el kell tudni menni ,a szülőknek el kell tudni engedni ,és az űrt nem a gyerek utáni sóvárgással kellene betölteniük ,hanem más dolgokkal ....barátságokkal ,önmagukra figyeléssel ,örömöt okozó dolgokkal ,mit tudom én ...bármivel.Nem otthon gubbasztani ,és lesni a csengőt .:))
"A felnőtt haragszik a szüleire. Már nem is megy el őket meglátogatni. Vagy elmegy, de csak kényszerűségből, mert úgy illik.
Tele van sérelmekkel, vagy csak szimplán lesajnálja az édesanyját, édesapját.
Idős emberek hónapszám nem találkoznak a családjukkal, csak akkor jönnek, ha kórházba kerül, ha nagyon beteg, meg karácsonykor.
Sokszor elgondolkodom: miért, hogyan lesz ez így?!
Ezek a szülők, akik most már nagyszülők, dédszülők, talán nem úgy szerették a kicsi újszülöttjüket, mit mi most a sajátjainkat.
Nem szeretgették, etették, nem ültek az ágya mellett, ha beteg volt?
Nem tanítgatták cipőt kötni, törölgették a maszatos arcocskáját, nem segítettek matek leckét írni?
De bizony úgy tettek.
Megtették, amit tudtak, útjukra bocsátották a gyermekeiket, és azok aztán hátra se néznek.
Valahogy elfogadtuk normálisként, hogy a szülők, a nagyszülők már csak ünnepekkor része az életünknek, miközben gyakran csak arra vágynak, hogy a családjuk körében lehessenek.
Nem. A távolság nem kifogás. Ma, amikor van telefon, Skype, email (a 81 éves nagypapám azért nézi a Facebookot, hogy melyik unoka mit tett fel éppen), vagy kevésbé modern nagyiknak ott a posta, lehet fényképet, gyerekrajzot küldeni akár minden héten.
Nem a távolság vagy az időhiány az igazi ok.
Akit igazán szeretünk, arra mindig van időnk.
A baj ott van, hogy a kötelék valahol megszakad.
Nem egy alkalom miatt, nem hirtelen. Szálanként feslik fel, mint a napon felejtett vászon, amit szétáztat az eső és szétéget a nap.
Amikor hagyták a babát sírni, mert erősebb lesz tőle a tüdeje.
Amikor rácsaptak a fenekére, mert összetört egy poharat.
Amikor nem tudta a szorzótáblát, ezért a sarokba állították otthon, pedig ettől nem fogja jobban tudni.
A szülő jót akart, azt látta, azt mondták neki, így kell csinálni.
Azt mondták neki, így hamarabb lesz önállóbb a gyermeke.
Nem a TETT a lényeg. Nem az, hogy büntetés vagy nem büntetés, rászóljak vagy ne szóljak.
A SZÁNDÉK: hogy hamar válasszuk le a gyereket, hamar legyen önálló, akkor, amikor még nem képes az lenni. És persze ilyenkor ő védőburkot épít maga köré cumiból, kabalaállatból, pótcselekvésből, nyafogásból, magába fordulásból vagy állandó megfelelési kényszerből.
Gyűjti öntudattalan az érzést, hogy őt le akarják rázni, nem fontos.
És felnőttként pontosan így viselkedik.
A szüleivel is, másokkal is. "Ameddig jó vagy nekem, addig szeretlek." - mondja. És valójában nem mer szeretni igazán.
Ezért fontos a kötődésre nevelés, a kötődés minősége.
Mert azok a gyerekek, akik mi voltunk is kötődtek, a szüleik is hozzájuk. De a kötődés szétfeslett és már csak befoltozni tudjuk.
Szülőként ebben miénk a felelősség.
Mert ezt adjuk át a gyerekeknek. A kapcsolataink minőségét,
a mintát, hogyan kell egymással létezni, kapcsolódni, másokkal törődni.
Most isszák be, tárolják el ennek a morzsáit, abból, ahogyan ma és holnap csinálod, ahogyan ma és holnap gondolod.
Ez az, aminek most van itt az ideje, amíg kicsik.
Mert aztán nagyok lesznek és akkor már hiába magyarázod neki sóvárogva, hogy "néha azért felhívhatnátok". Már késő lesz."
De régen olvastam már tőled ezt a bihari botost:)
Szerintem nem, annak ellenére, hogy élek-halok a gyerekekért.
Szükségem van más impulzusokra is, de minden elismerésem a Tiéd és a hozzád hasonló anyukáké.