Szerinted mi az élet értelme? (beszélgetés)
Visszaolvastam:) Nem kis munka volt.
Az intézetesre reagálnék először. Nem tudom, jól vagy rosszul nevelem a gyerekeim, de nálunk nyílt a kommunikáció. Egyszer azzal jön haza a nagyobbik az apjától, hogy új nej azt mondta nekik, intézetbe valók mindketten. Mivel nem hallották még ezt soha, de valami fenyegető dolognak tűnt, nagyon megijedtek. Hihetetlen, hogy valaki ezzel fenyegetőzik, ráadásul nem tulajdonképpen idegen gyereknek mondja.
Nem vagy :)
Fel is vagyok háborodva ezen, de egyelőre kevesen vagyunk. :(
Szerintem gyermekvállalás előtt tudnod kell, hogy belefér-e az önmegvalósításodba... :) Keményen hangzik, de ez van.
És tényleg azt hiszik, hogy a gyerek ezt nem érzi és neki jó így? Merthogy csodásan tudnak tanulni a mi példánkból a gyermeink és ezzel kb meg is határozza az anya azt, hogy az ő gyereke is ezt tegye majd...
Így jobban tetszik:-) (nem árulom el, hogy így sem tökéletes, hisz a gyermek gyermeklelkével egyszerűsít, és egy az egyben elfogadja a szülő véleményét - eleinte. Míg el nem kezd alakulni a sajátja. Akkor viszont már így lesz tökéletes!!)
...látszik, hogy Te intelligens szülőt tudsz csak elképzelni:-) ...én nem. :-(
Hát akkor lehet, hogy engem talál meg sok ilyen anyuka, aki bár boldogtalan a párkapcsolatában, mert elmúlt a szerelem és csak szenvedés van, de a gyerek miatt úgy érzi, hogy együtt kell maradni.
Az önmegvalósítás az nagyon is fontos. Azzal nincs baj. Persze mindennek meg van a helye és ideje. Ha felcseréljük a sorrendet, akkor bezony borulhat minden mások rovására is.
Persze, bármelyiket általánosságban kijelenteni badarság lenne.
A gyermek tervezés felületességével pedig teljesen egyetértek. Mármint, hogy nagyon általános.
A gyerek iszonyatosan kiváncsi és rengeteg infóra van szüksége. Abból fejlődik.
Nagyon jó, ha elmagyarázzuk, hogy mi miért és nem azt mondjuk, hogy CSAK :)
Ha meg olyan témáról van szó, ami például a másik félről szók, akkor jó, ha azt mondjuk, hogy én így látom, mármint anyu úgy látja, hogy apa ezt azért csinálja, vagy apa valószínűleg azért lehet ilyen, mert...
Hali!
Szerintem nem így van. Ha így lenne, sokkal kevesebb lenne a válás.
De ma az van, hogy valósítsd meg önmagad, mindegy, mi az ára, gázolj át érte másokon, akár a saját családodon is, hiszen hogy képzelik, hogy az utadba állnak?!? Egy családban pedig szerintem (és a mellékelt ábra is ezt mutatja) két ilyen "önmegvalósító" szülőnek nincs helye. De ha mindegyik ezt akarja, akkor elválnak - tekintet nélkül bárkire és bármire. Mert nekik muszáj ezt megtenni, mert különben aztán nemtom mi lesz, ha nem.
Nem értesz engem.
Nem a gyerek miatt együtt maradni. Hanem mielőtt gyerek van, kell komolyan elgondolkozni a gyerekvállaláson. Nem divatból szülni, mert a barátaiknak is ép gyerek lesz... Nézd meg akik elválnak 80 % -ban, már a gyerekvállalás előtt sem volt náluk minden tuti. Néha azt hiszik majd az megoldja a konfliktusukat. Sőt sok párnak szó szerint, mint embernek, már ránézésre is semmi közük egymáshoz. Más az érdeklődési körük,a habitusuk... együtt vannak de ugyan minek? Nincs jobb, vagy már ideje lenne a család, a nősülés, akkor ott a szex megoldása gondolom, anyagiak. De nem igazi társak.
Szerintem néha jobb volna, ha anya nem mondana semmit, a gyerek meg nem marad buta, mert ott van körülötte a Világ. (Természetesen értem, amit mondani akartál, de nem így tapasztalom.)
Nem arra gondolt, hogy együtt kell maradni... arra gondolt, hogy felszínesek vagyunk. Hogy nem gondoljuk komolyan a holtomiglan-holtodiglant. És úgy vállalunk gyereket, aki csak kapkodja a fejét majd a további mindenféle-apuk láttán...
Nagyon hosszú az élet:-), hál' Istennek, és mi magunk is változunk. Szerintem sem elég fiatal korban jól választani, az együtt maradáshoz szerencse, türelem, akarat és kitartás is kell.
Mindezek ellenére nem lehet minden válásra ugyanazt ráhúzni... nem biztos, hogy felelőtlenség. Előfordul, hogy éppen felelős döntés:-), és hogy nem a trendiség az oka a válásnak, és nem a fogyasztói társadalom:-)))))
Hát ez is tény, viszont ha meg nem mond semmit a gyereknek, akkor a gyerek buta lesz, hiszen a gyerek a szüleitől tanul elsősorban.
Tehát elmondani kell, még ha nem is biztos, hogy jól fogjuk mondani.
Mindenesetre ha a szülők úgy gondolnának erre a dolgora, mint egy hivatásra, amihez nem árt információkat gyűjteni, akkor sokkal ügyesebben lehet csinálni. :)
Igen a szülők felelőssége végtelen.
Tehát pont ezért, nem elég utólag mérlegelni. Mielőtt a gyermek megszületik, megbeszélni leülni, valóban kell- e az a gyerek, és a jóban rosszban... Működni fog-e? Mert azután, ha gyerek van, már bizony felelősek vagyunk érte.Nem 2 felnőtt magánügye a válás, és a saját boldogságuk előtérbe helyezése. Hanem onnantól kezdve, bizony a gyerek érdeke az első. Ma nem divat lemondani, mérlegelni... Manapság, csak az jön le a médiából, hogy légy trendi.... Az a normális szerintük,ha valami gáz van, akkor hopsz válunk. Mert miért ne, ez a normális. Mint a zenebohócok, "Nem baj van másik" : nő, gyerek, férj, ház, autó, család. Szerintem ez tiszta elmebaj.
És ha csupa hibával mondja? Az ő szemszögéből, mondjuk apára keni?! Az se jó... :-(
...és ha pusztán jóindulatból akadályozza gyermeke fejlődését, túlzott óvással, vagy a maga egyszerűségével...? (dolgozz csak, minek tanulnál, én is dolgoztam 16 éves koromtól, ne legyél itt nekem nagyságos úr... :-( )
Az anya felelőssége végtelen.
Jav.: A szülők felelőssége végtelen.
Tehát itt nem azt akartam mondani,hogy az anya tudja hogy mi a jó...
Egyáltalán nem biztos,hogy tudja.
Sőt...
A viselkedésre tértem ki,hogy szerintem mi a jobb.
Persze,nem biztos,hogy az anyának igaza van.
De itt inkább az a lényeg,hogy vádol,ahelyett,hogy tanácsot adna.
Az egyik gyerekes megoldás,a másik már felnőttes lenne,még akkor is ha téved.
Én ezzel a hozzászólással - tapasztalati alapon - nem tudok egyetérteni.
Nem mindig igaz, hogy az anya jobban tudja, mi hogyan van helyesen. Van, hogy öt éves gyermeke jobban tudja.
De a hierarchia szerint anyának van igaza, pedig nem mindig, nem mindenben.
Van, hogy a gyermek nem az anyától épül ott belül.
Gyakran van, hogy anya "csak" gondoz és inkább rombol ott belül, mint épít... :-(
A lényeg az utolsó mondatban!
Ezt teljesen igaz.
Neki nem azt kellett volna néznie,hogy mit csinálsz,hanem azt,hogy segítsen,hogy megtanuld,hogy hogyan van helyesen.
Nem tudom mire mondta,de ha az hiba volt,akkor csak annyit tanított meg neked,hogy ez nem jó,vagy te magad nem vagy elég jó,de azt hogy mi a jó,azt nem.
Igen és a másik az volt, hogy elhagyottnak éreztem magam és kis szürke pontnak és energiátlannak.
Úgy kellett helyretenni, hogy attól, hogy ő elment, attól még úgyanúgy szerettek mint a ketten, csak azért, mert egymást már nem.
Ez visszatöltött. Az az érzés, hogy bár megy el, de attól még ugyanúgy szeret.
Ezért szeretem a pszichológiát, mert annyira érdekesen működik és ráadásul meg lehet javítani, ami elromlott egyszer. :)
De hát nem sokkal ezelőtti hsz-ban írtad erre az utolsó mondatodra vonatkozó gondolatot...
...hogy a gyermek önmagát hibáztatja. Apa elment, miért is? csak miattam lehetett... tudatalatti...
:-(
Igen, ez klassz. Hát én nem ilyen formában kaptam, de már tök jóban vagyunk ám anyuval, mert sikerült megbocsájtanom legbelül minden akkori butaságát :)
Asszem. :)
Bár biztos vannak még tudatalatti élmények, amikről meg nem is tudok.
Nemrég egy foglalkozáson az jött ki, hogy amikor apu elment és én kétéves voltam, akkor hogyan éltem meg. Természetesen nem a racionális értelemben emlékeztem vissza rá, de ez is kellett, mert kiderült, hogy ott is sérültem. Amit eddig nem is tudtam és nem is gondoltam :)