Szerelmes vagyok egy halottba...!! (beszélgetős fórum)

Igaza vanb Zsóűka 54-nek a 11-ben, nem halott vagy szsrelmes, csak meghaélt a szerelmed. Szeintem a legtöbb nő előbb utóbb szembesül ezzel a helyzettel, pld. az özvegyek.

Nekem is meghalt a diákkori szerelmem, több mint 20 éve naponta többször is gondolok rá, de azért élem az életem, család, gyerek, munka leköti az energiákat, de ahogy irod, amikor este egyedül vagy, miért is ne gondolhatnál a szép szőke fiúra ? ez nem beteges, előbb utóbb mindenkinek meghal a párja. De addig még Rád is vár a boldogság, Én tudom, férjem, udvarlóim mellett naponta gondoltam a halott szerelmemre, talán a halála még szebbé tette az emlékeket. N incs olyan nap h ne gondolnék rá, vagy ne nézzem a közös képeket, stb.

Az én -majdnem plátói- szerelmem 2001 szeptemberében halt meg. 21 éves voltam. Azóta van férjem, két gyerekem, boldog életem, de valahol még mindig szeretem őt. És örökké szeretni fogom.

És nem fogod elfelejteni. Persze nem is kell. De belenyugszol, csillapodsz, megbékélsz.

És jön majd néhány "ő" aztán jön "Ő", és boldog leszel!

Emmett mindig ilyen nagyon vicces, együttérző tanácsokat ad. A női lélek a szakterülete.

Kedves fórumnyitó: hidd el, idővel elfelejted. Ebben az esetben igaz, hogy az idő mindent megold.

Gyászold meg tisztességgel. Az elmúlás és annak tudata, hogy a szeretett személyt többé nincs, bizony fájdalmas, a kor mit sem számít.

Légy nyitott a világra és idővel enyhül a kín.

Semmit!

Próbáld meg elfelejteni, túltenni magad az egészen..

Szerintem temetésről hallani sem akar.

Ez olyan mintha akasztott ember házába kötelet emlegetnél.

Ahogy belegondolok lehet az én példám sem éppen a legjobb....

Hiszel valamiben? Pl. hogy ennek így kellett lennie, mert Neked / Neki meg kell, hogy tanuljatok ebből valamit, amit majd esetleg egy következő életetekben hasznosítotok. És ebben az is benne van, hogy van következő, és lesz még újabb találkozás, hiszen ha így megszeretted, valamiért hozzá tartozik. Neki most az volt a dolga, hogy megtanulja a fiatal halált, Neked meg az, hogy megtanulj túlélni egy ilyen tragédiát.

Egyszer olvastam egy könyvet az életek közötti életről, arról szólt, hogy egy nő tök depis, mert elvesíztette a párját, és reinkarnációs hipnózist alkalmaznak rajta. Eközben visszamegy egy korábbi életébe, amiko ugyanez metörtént vele (ott is elvesízette a párját, és ott is belerokant), aztán találkozik a volt párja lelkével meg a Tanácsadójával is. Kiderül, a nőnek meg kell tanulnia elviselnie ezt a típusú fájdalmat, és értrelmesen berendeznie így az életét. Ez az életfeladata, ő vállalata valamiért.

Nem tudom igaz-e, de ez az a hitrendszer, amiben én vigazst találok, mert én is borzalmas körülmények veszítettem el, akit a legjobban szeretek.

Nem a halottba... csak a szerelmed meghalt.

A kettő nem ugyanaz :(

Próbáld elfoglalni magad, igyekezz ne gondolni rá, jót tenne, ha képét eltüntetnéd a közeledből (bár ez csak akkor járható út, ha nem is tudod ismét megszerezni, mert akkor csak ront a helyzeten)

Az idő majd segít.