Szerelem 35 év felett ! Hogyan szeretünk, néhány csalódás után? (beszélgetős fórum)

..ez így van, valóban "félnek" tőle, de csak azok, akiknek van félnivalójuk! Ha nem a megfelelő férfi felé nyitsz, akkor bizony iszkri részükről, de ha van benned erő, hit és kitartás, hogy "várd",akkor eljön az a férfi, aki kimondottan kedvelni fogja nem csak azt a tulajdonságodat, hogy nyitott vagy, hanem azt is, hogy nagyon tudsz szeretni.

Én ezt annyiszor hallottam, és csak legyintettem rá.

De Hidd el, az így van!!

Tapasztaltam és tapasztalom most is! :-)

Bizony, jó ám!

Mert néha, úgy eltudnak bújni az emberben az érzések, hogy azt hisszük, hogy mi már nem is... pedig DE!

Örülj!!:)

Tudok szeretni!!!:)))

Olyan jó!:))

" ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak szeretni. ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást.

mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk"

érdemes elgondolkodni rajta!

Még mindig gondol, gondol, gondol, de most más miatt.

Már rájöttem, hogy régen nem tudom szeretni, s ez akarattal nem megy. Főleg akkor nem, amikor bántás bántás hátán van.

S emellett egy "véletlen" során valami különleges dolog történik. Talán újra tudok szeretni, ...

hm.. milyen sokszor mondtam én is ezt a mondatot..

és szeretni szerettem volna, utána szeretni akartam..

azután nem szerettem volna már szeretni, nem akartam szeretni..

és mégis mára már szeretek ÚJRA!!! mert igaz, hogy közhely, hogy " majd akkor, amikor már nem várod", de, mégis IGAZ!

Szép számok voltak a hanglemez "A" oldalán,

nem lehet tudni mi van a "B" oldalon, lehet slágergyanús oldal.

:)

Köszi mindenkinek. Most olyan vagyok, mint a Micimackó:

gondol, gondol, gondol...

Utálom a változásokat, szeretnék már nyugiban élni. Engem az zavar a legjobban, hogy nem kérdez, hanem turkál. Keres, nyomoz, aztán az ember orra alá dörgöli, amit talált. De amikor elkezdeném mondani neki a napi dolgokat, akkor fogjam be, mert fontos foci, hírek, forma1, vagy a gépen pókerezés megy.:(((

Már péntek óta vagyok nélküle itthon, s nagyon klassz a nyugi. A lakást is lassan teljeseen áttakarítom a napi munkám mellett, olyan igazi szekrénykirámolós, polcleszedős nagyon-nagy takarítással. S nem várom haza.

Azt hiszem beszélgetnem kellene vele megint erről.

Talán még egy költözést el tudnék viselni, pláne ha nem azonnal kellene végrehajtani.

Köszönöm.

Sikerülnie kell, ez még jár nekem. A nagy beszélgetések után megfordult a világ. Belátta, hogy nagyon sokat vétett ellenem, mennyi mindent elrontottunk. Gondolni sem merte, hogy túl tudok lépni a történteken. Az is igaz, ha időben megtudom a csalásait, akkor szívfájdalom nélkül kidobtam volna. Igy utólag már nem látom értelmét, már kevesebb van előttünk, mint mögöttünk. Ez az utolsó esélyünk, hogy boldogok legyünk. Megbocsátani nem tudok, abban bízom, hogy egyszer lecsendesülnek bennem a rossz emlékek. Még mindig van bennünk annyi szeretet, amire építeni lehet. A munkából siet haza, a hétvége csak a miénk, ezt a gyerekek is tiszteletben tartják. Ilyenkor nem főzök, elmegyüünk valahova vacsorázni. Száz százalékosan nő vagyok, még jobban odafigyelek magamra,(a férjem is) tudatosabban élem az életem. Apait-anyait beleadok, maximálisan lefárasztom, ő is engem. A kedvemben jár, nem tudok olyat kérni, amit meg ne tenne, mindketten élvezzük a megváltozott életünket. Tudja, hogy több csalódást nem tudnék elviselni, ha elrondtja, abban a pillanatban mindent elveszít.

örömmel olvastam ezeket a sorokat... de azért nem árt vigyázni.. ügyes legyél és igazi NŐ!

remélem sikerül, amire vágysz!

Köszönöm a biztatást.

Már elkezdtük, és nagyon szépen haladunk, az életünk újrakezdésében. A férjemmel, akit mindennél jobban szeretek. A házasságunk akkor kezdődött, amikor talán tervezve sem voltál. Nagyon fiatalok voltunk, elsők voltunk egymásnak. Nekem azóta is ő az egyetlen férfi az életemben. Most már belátom, hogy nagyon éretlenek voltunk mindketten a házasságra. Nem adtunk elég időt magunknak, hogy összeszokjunk. Nem beszélgettünk sem eleget, sem keveset. Akkor, amikor az első kudarcok után elmenekült, nem vállalta fel a problémákat, kellett volna erélyesen fellépnem. Lehet, hogy az is elég lett volna, ha kicsit ráijesztek, kapjon észbe, hogy el is veszíthet. Igaz, hogy nem tudtam volna hova elmenni, az ő szüleinél laktunk, szegények voltunk, mint a templom egere. Az én hátam mögött senki sem állt, aki tanácsot adott volna, vagy konkrétan segíteni tudott volna. Jó ember volt, szeretett, de nem tudta igazából kimutatni. Minden és mindenki fontosabbak volt neki, rendkívül önző volt. Hezitálás nélkül felmarkolt mindent amit az élet kinált neki, az nem érdekelte, hogy én hogy érzem magam ebben a felállásban. Később nappali iskolában tanult, kollégimban lakott. Évekig magányosan éltem, gondoskodtam a családról, róla, mellette természetesen dolgoztam. Hétvégente találkoztunk. Ő a kollégiumnak becézett kuplerájban vígan élte az életét. Bepótolt mindent, ami a fiatalon kötött házassága miatt kimaradt. Biztonságban érezte magát, nem volt kontroll és nem volt önkontroll. A későbbiekben is a jól bevált utat folytatta. Jól taktikázott sikerült úgy élni az életét, hogy nem fogtam gyanut, ő pedig a múltat mélyen eltemette magában.

Végül csak kibújt a szög a zsákból, kiderültek a viselt dolgai. Beszélt, mert beszélnie kellett. Most komolyan megijedt, hogy elveszíthet, hogy elzavarom az életemből. Nagyon sok estét, éjszakát átbeszélgettünk. Sok könnyet elsírtunk, már komolyan aggódni kezdtem az egészségi állapota miatt, mert ezek a napok, hetek nagyon megviselték őt is. Őszintén megbeszéltünk minden elfojtott érzést, ami felgyülemlett bennünk. Nagyon őszinték voltunk egymáshoz. Kár, hogy csak most sikerült, de még mindig nem későn. A döntés joga nálam volt, és én úgy határoztam, hogy új játékszabályok szerint élünk, a múltat lezárom, a megszerzett tapasztalatok segítségével újra kezdem vele az életet. Sikerült a hamu alól felizzítani a parazsat, döbbenet, hogy még mennyi érzés van bennünk. Újra tanuljuk egymást, érzem jó uton haladunk.

Igen!

Így kell tenni!!!!

Ne a gyerekek, ne az anyagiak miatt legyünk valakivel együtt, hanem csakis akkor, ha boldogok vagyunk!

Sikerülni fog új életet kezdened neked is!

Nagyon sok éve élek hozzád hasonló helyzetben.

Tudom, hogy akkor hibáztam, rontottam el mindent, amikor beletörődtem, elfogadtam ezt az életet. Vártam a csodát, és gyáva voltam dönteni, tétováztam, nem mertem tovább lépni. Olykor puffogtam, aztán minden maradt ugyanúgy. Én is vágytam a szeretetre, az ölelésre, meghitt beszélgetésekre. A férjem beletemetkezett a munkájába. Kialakitott egy olyan életformát, amiben csak ő érezte jól magát, őt tökéletesen kielégítette. Sokszor volt távol és gyakran maradt ki, mindig volt elfogadható magyarázata. Most már tudom, sok év múlva elmondta, hogy több kapcsolata volt mellettem. Bocsánatos bünnek tartja, most is úgy érzi, hogy nekem nem ártott vele, nem szenvedtem semmiben sem hiányt, mellettem élte az életet, nem hagyott el senkiért. Kivülállónak a mi házasságunk tökéles, remek munkatárs, jó férj, jó apa. Kevesen tudják, hogy ez csak kifelé igaz.

Nagyon későn döbbentem rá, hogy mekkora birka voltam, hittem, mert hinni akartam. Csak magamat hibáztathatom a tesze-toszaságomért. Az évek elszálltak felettünk, társas magányban éltük az életünket. A fiatalságom, az egészségem már a múlté, nekem már nincs mire ugrálni.

Neked, és azoknak a fiatal asszonyoknak, akik ilyen helyzetben vannak, azt tanácsolom, ne sokat filózzatok, merjetek lépni, ne nyugodjatok bele, ne fogadjátok el ezt a helyzetet.

Próbáljátok megbeszélni a párotokkal, mit vártok el egymástól. Ha nem láttok változást, akkor spuri, lépjetek le. Lehet és érdemes újrakezdeni, nem éri meg beletörődni a szeretetlenségbe, a magányba.

Húúúúúúúúúúúú

ezt én nem viselném el, bár mindenkinek a maga keresztje, amíg hordozza. Én kiléptem anno, és JÓL tettem, pedig szerettem...

azóta tudom igenis nő vagyok... látom a férfiak tekintetén, és a testem is nőként reagál erre. 17 év hosszú idő, de szerintem a Te érdeked, hogy boldog lehess-mással...

Tedd meg, ha másként nem, hát keress magadnak egy kedves úriembert, aki nőnek lát, és kikapcsolódhatsz, fellélegezhetsz...ne habozz!!!Maja

Nem tudom már pontosan milyen az, ha szeretnek. 17 éve vagyok házas, s 17 éve csak adok, adok, adok. El is várják. Ez nem cserekereskedelem. Tudom, sokan mondják, hogy örüljek, mert van mellettem valaki, aki nem iszik, nem drogozik, a pénzt is hazaadja. Nem valami ET-től várom, hogy szeressen, csupán egy olyan férjtől, akinek körbe van nyalva a feneke, de csak ahhoz ért, hogyan lehet elküldeni, hárítani, arrébb tolni.

Valahogyan nem is hiszem már, hogy lehet engem nőként szeretni. Valószínűleg elvesztettem a női bájokat, meghíztam, megráncosodtam, s a fejem búbján elő-előbukkanó ősz hajszálak is arra figyelmeztetnek, hogy nem fiatalodtam az utóbbi időkben.

Igazából egy fillérbe sem kerül az, amire vágyok. Csak leülni valaki mellé, odabújva hozzá, nézni egy filmet, vagy egyszerűen, élvezve élni az élet mindennapjait.Valahogyan úgy alakult, hogy minden nehéz helyzetben egyedül voltam, pont dolgozott, tehát semmit nem segített társként. A problémáimra nem kíváncsi, beszélgetni nem szeret - vagy csak velem nem.Igazából adminisztrative van egy férjem, de valójában nincs társam. Megváltoztatni nem tudom, konok, önfejű, beképzelt és önző. Ezért már energiákat sem fektetek bele.

Csak azon gondolkodok, érdemes-e ebben a felállásban folytatni?

Veszítsem el a nehezen megszerzett fél házat, hogy valami alkalmi kulipintyóban folytathassam?

Vagy nyeljek egyet, vegyek egy nagy levegőt, s folytassam itt, ahol tartunk? Irritál a szaga, mert fixa ideája szerint a 3 napnál korábbi fürdés káros a bőrre, s vízpocsékolás is. Így aztán szó szerint fellélegzem, amikor nincs itthon. Már nem azt várom, hogy mikor jön meg, hanem hogy mikor megy el. Jóképű pasi, csinos alakkal, valaki csábítsa már el, s akkor vége a tragikomédiának.

Nem a divattal van baj, az teljesen rendben van...

A KIT itt a kérdés. Elfogytak a KIT-ek.:((