Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Szent Imre kórház szülészete fórum

Szent Imre kórház szülészete (beszélgetős fórum)


❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
14014. bkildi (válaszként erre: 14012. - Suzuran)
2017. márc. 13. 14:11

Szia!

Én kétszer szültem a Szent Imrében, a másodszor bő két hete. Az elsőnél volt saját orvosom, szülésznőm, a másodiknál egyik sem. Egész más volt a két szülés és nem azért mert most az ügyeletesek láttak el. Egyszerűen csak másképpen zajlott le. Tényleg nem üres szöveg az, hogy minden szülés más és más. Annyi minden befolyásolja, a baba mérete, a fájások, akár az is, hogy mennyit tudtál aludni előtte, ezer meg ezer dolog. Egyébként én jobbnak éltem meg a másodikat. És nem mondhatom, hogy kevésbé figyeltek volna rám. Másik orvos látott el a végen, mint aki felvett, de sokkal jobban sikerült az ingyen varrás, mint amiért fizettem. Egyetlen jelentős különbség volt, hogy az első szülésem alatt a doki és a szülésznő szinte végig bent volt, itt volt, hogy magunkra hagytak. Ezt én nem bántam annyira. Amikor élesbe fordult a dolog, ott voltak. Az orvos hagyta, hogy a szülésznő vezesse le a kitolást. Ő csak leült a sarokban és onnan nézte végig a dolgot. Ez nekem inkább pozitív élmény volt, mivel nagyon szimpatikus volt a szülésznő. Leginkább arra volt szükségem a szüléshez, a gyógyszerek és egyébb dolgok mellett, hogy valaki bátorítson, hogy meg tudom csinálni, hogy minden rendben lesz. Mind a két szülésznő, az előzőnél is és most is ilyen volt. Tényleg elhittem nekik, hogy menni fog a dolog, olyan magabiztosan léptek fel.

Szerintem (és az ott dolgozók szerint is) egy gáz szülésznő van, egy idősebb, vörös hajú hölgy. De őt sose láttam szülőszobán, nem is ismerek senkit aki nála szült volna.

Az orvosok meg, az idősebb generációra jellemző, hogy rászólnak az emberre, "ne kiabáljon" vagy halkabban vajúdjon. Erre az esetre mondtam a férjemnek, hogy szóljon rá az orvosra, ha ilyet mondana, hogy ezt ne csinálja. Egy olyan tudat módosult állapotban szerintem az ilyen mondatok nem segítenek, a bizalmat sem építik. Mondjuk azok az orvosok akik így rá-rá szólogatnak a vajúdó kismamákra sem feltétlen rosszabbak szakmailag. Csak szociálisan érzéketlenebbek. Egyik ismerősömre is így rászólt az orvos. Viszont szülés után külön bement megnézni, megvizsgálni, hogy hogy van, mert a baba megszülése után komplikáció lépett fel. Ahogy hallottam nem pénzt ment kérni, vitt magával egy nővért is, hanem tényleg érdekelt a betege sorsa.

A fiatalabb orvosok kevésbé szólogatnak rá az emberre. Akit láttam ott normális volt.

Szerintem egy fontos dolog van még a Szent Imrében való szüléssel kapcsolatban. Nekem az volt a legzavaróbb, hogy a szülő széken nem tudtam sehova betámasztani a lábam. Így mindkét esetben két ember oldalában voltak a lábaim, ők tartottak ellent, így tudtam kitolni a babát.


Egyszerű, gyors szülést kívánok! Sok örömet majd a kisbabáddal!

14013. 4c1a787e8f (válaszként erre: 14012. - Suzuran)
2017. febr. 23. 17:16
Nyugi, azért a legtöbben nem a Rózsadombról szöktek le. Persze Buda azért Buda, de nyugi, nem marad bent az a gyerek. A szülészek meg eleve félnek, nem akar pert senki sem...
14012. Suzuran (válaszként erre: 14011. - 4c1a787e8f)
2017. febr. 23. 14:38
Köszönöm a válaszod, ez azért jól hangzik. Semmi komplikációm meg problémám nem volt eddig. Le is kopogom, de első baba, így nem tudom a szülés, hogy fog menni milyen lesz. SOTE 2-őn lévő orvoshoz jártam, de aztán váltanom kellett. A jelenlegi is SOTE 2-őn dolgozik, viszont nem hiszem, hogy meg tudnám fizetni. Jó biztos, hogy nem tudnám. Ezért gondoltam, hogy ahova körzetileg kórházba tartozok, az a Szent Imre, oda megyek. Már elég késő is orvost fogadni, 32 hetes vagyok, csak minden ismerősöm, rokonom elkezdett riogatni, hogy így ha valami baj lesz nem foglalkoznak majd velünk. Nekem elég hihetetlenül hangzik, hogy ha baj van, mert nem fizettem előre,akkor majd nem foglalkoznak velünk. Utólag én is szeretnék kisebb összeget adni, ahhoz viszonyítva kisebb milyen díjazások vannak manapság. Az, hogy mennyire el leszek hanyagolva, ha így megyek be, valahogy túlzásnak hangzik, Így örömmel olvastam amit írtál, hogy ha normálisan állok hozzá, akkor felém is úgy viszonyulnak. Persze majd akkor tudom meg, ha aktuális lesz, lehet, hogy jobb lesz, mint amire számítok, lehet, hogy rosszabb, csak igyekszem nyugtatgatni magam.
14011. 4c1a787e8f (válaszként erre: 14010. - Suzuran)
2017. febr. 23. 08:23

Én nem szültem úgy, bár a 4.-et már úgy akartam, csak egy terhesség közben történt hasi műtét miatt lett mégis orvosom.


Pont azért nem akartam már, mert az első 3 szülése közben láttam, hogy tök normálisan bántak azokkal is, akiknek nem volt fogadott orvosuk. Némi ajándékkal általában azok is - utólag - megköszönték a szülést, de amikor bejött fájásokkal valaki nemigen különböztettek meg senkit. Ha hely volt, akár szülhetett labdán is, vagy bármi.. Bár ezen dolgok pont állítólag az utóbbi években negatívabb irányban változtak, de nem az egyes orvosok, hanem a vezetés változása miatt...


Az egy más kérdés, hogy én annyira jóban voltam az öreg Faludival, akinél az első hármat szültem, hogy már csak haverként, feszültségoldóként is imádtam, hogy ott van, a férjem nekem nem volt. Faludi doki hiányzott kicsit a negyediknél, de ez nem fogadott orvos kérdése volt, hanem személyes szimpátiáé.


Ha viszont valami egyéb egészségügyi problémád van, volt, akkor azért nem árt a fogadott doki, hogy ne egy esetleges gyors döntési helyzetben kelljen nekiállni tanulmányozni az egészségügyi élettörténetedet, hanem legyen valaki, aki tudja a dolgokat.


Egyébként meg tedd azt, amit jónak érzel, mert fontos, hogy ne legyél feszült ilyenek miatt.


De a túlparázás sem segít, sőt, az "egészségügyi személyzetnél" az is kiveri a biztosítékot, amikor valaki túlzásba viszi a választást, fizetést, nyomulást, fontoskodást. Ők látják azt is, aki esetleg lóvé nélkül, de kedvesen, normálisan, fegyelmezetten viselkedik. Hidd el, ez utóbbi még mindig szimpatikusabb. Sokan abba a hibába esnek, hogy "jaj, hiszen ez az egyetlen ilyen élményem", és akkor mindenki essen hasra.


De nekik meg akkor is a százezredik... Ezt meg nekünk kell megértenünk..

14010. Suzuran
2017. febr. 22. 19:09

Köszönöm a válaszokat, hasznos infók számomra.

Esetleg van olyan aki fogadott orvos nélkül szült a Szent Imrében? Milyen tapasztalata van?

14009. 4c1a787e8f (válaszként erre: 14007. - Suzuran)
2017. febr. 20. 14:06

Én pont csecsemősre nem adtam, és nem is adnék egy fillért sem, tökre semmi értelmét nem láttam, de tudom, ezt mások másként látják. Ha az ember normálisan szólt, segítettek, a legtöbbet meg úgyis a társaktól lát az ember.


Azért azon gondolkozz el, hogy olyan jó-e, hogy bemászkálnak a babákhoz, olyanok is, akinek esetleg tegnap még ment a hasa, vagy két napja még lázas volt..


Nagyon helyes, hogy üvegen át nézhetik a babákat, igen, még a család is. Én voltam 2 hetes babámmal kórházban, mert elkapta a tüdőgyulladást a nővérétől...


Adni szinte semmit sem adnak, igen, saját hálóing kell. Ugye azzal azért előfordulhat, hogy nehezen helyrehozható állapotba kerül... :-) Szóval legyen több is nálad, és nem kell a legdrágább.

14008. Amika22 (válaszként erre: 14007. - Suzuran)
2017. febr. 20. 11:13

Szia !

2014ben saját hálóing kellett a szüléshez. Valamint most áprilisban is itt szülök.Gondolom azóta nem változott ez.

Nekem volt dokim, szülésznőm, de apa csak üvegen keresztül láthatta a picit. Elvileg a vip szobába bejöhet minden délután 3-8ig.

Azt nem tudom, hogy a csecsemős fogadásakor bejöhet e apa?

14007. Suzuran
2017. febr. 19. 19:27
Sziasztok! Van esetleg vkinek tapasztalata, hogy a szent Imrében, milyen a hozzáállás, ha nincs fogadott orvosom? Csecsemőst hallottam, hogy mindenképp fogadni kell, mert anélkül a férjem csak üvegen keresztül nézheti három napig a gyereket, amúgy meg beengedik. Illetve fura kérdés, de azt hallottam a szüléshez saját hálóinget kell vinni, ez valós? Köszönöm!
14006. 4c1a787e8f (válaszként erre: 14005. - Maminti81)
2017. jan. 16. 12:46

Szerintem ott szinte mindenki. Igaz, én a régi szép időkben szültem ott - a legutolsót is több mint 3 éve, a legelsőt meg 13, akkor ez tök általános volt. Tudom, azóta voltak visszalépések, de ebben nem hiszem.


Az csak járulékos infó, hogy anyósomnak már 1979-ben ezt javasolták a Margit kórházban, így az első császáros szülése után (1978) még szült 3-at természetesen (1979, 1981, 1983).


Csak hajrá!

14005. maminti81
2017. jan. 16. 12:21

Sziasztok!

Szeretnék a Szent Imrében szülni legközelebb. Tudtok olyan orvost, aki császár után vállal természetes szülést?

Köszönöm!

14004. Amika22
2016. szept. 17. 15:19

Sziasztok!


Él még ez a fórum?

Áprilisra várom a 2. babámat. A kislányom itt született.

Az egy ágyas szoba után szeretnék érdeklődni? Megéri?Látogatók oda bejöhetnek?

14003. meglepi5
2016. aug. 1. 13:55
Sziasztok, igaz az, hogy ha alacsony rizikófaktorú kismamának számít valaki, akkor a terhesgondozását végezheti választott szülésznő? És ebben az esetben szülhet csak a szülésznővel? Ez minden kh-ban, tehát a Szt Imrében is így van??? Ha ez igaz, akkor a terhesgondozást hol végzi a szülésznő? Árak milyenek ilyenkor?
14002. Infernal86 (válaszként erre: 14000. - Bubu1988)
2016. júl. 19. 08:59

Kedves Bubu1988!


Halmos doktornő a Gynefert magánrendelőben rendel, a Mechwart ligetnél (Szász Károly utca). Az elérhetőségek a weboldalukon ( [link] fel vannak tüntetve.

Nekem a doktornő nagyon szimpatikus, kedves, és a kérdésimre mindig készséggel válaszol.

Remélem tudtam segíteni! :) Mielőbbi boldog babavárást Nektek!

14001. meglepi5
2016. júl. 5. 16:02
Sziasztok, nálunk tervben van a baba, és ügyeletben szeretnék szülni. Mik a tapasztalatok?
14000. Bubu1988
2016. febr. 15. 18:03

Kedves Kismamák!


Én még csak szeretnék kismama lenni, és már sokat olvastam ezt a fórumot (mert 11. kerületi lakos vagyok és ezért a Szent Imre Kórházhoz tartozok). Szükségem lenne egy olyan szülész-nőgyógyászra, akihez már most el tudnék menni, és a későbbiekben (terhesgondozás és szülés során)is számíthatnék rá. A legfrissebb írásaitok alapján Halmos Amrita doktornőre gondoltam, de sajnos nem tudom az elérhetőségét. Tudnátok nekem segíteni? Hová lehet hozzá magánrendelésre járni? Milyen telefonszámon tudnék hozzá időpontot kérni?

13999. Gliese
2016. febr. 12. 14:53
Tudna nekem valaki orvost ajánlani a budafoki sztk-ban? Dr. Holbához járok, de ő szabin lesz a szüléskor. Van még ott rendes doki?
13998. gvik (válaszként erre: 13996. - Cyprus)
2016. febr. 4. 14:01
Köszönöm a választ!A babát fürdethetted a szobában, volt rá lehetőség, vagy a csecsemősökhöz kellett vinni?
13997. cyprus (válaszként erre: 13974. - Devonshire)
2016. jan. 31. 20:55
Mindkét Barna doki profi:) És én is hallottam már olyan kismamáktól pozitív történetet, akiknek nem volt fogadott orvosuk...
13996. cyprus (válaszként erre: 13988. - Gvik)
2016. jan. 31. 20:53
Ha jól emlékszem, délután 3 és este 8 között jöhet be egyszerre egy ember látogatni. A csecsemősökkel szemben van, de én soha nem hallottam gyereksírást. Szerintem jó volt, mert volt saját fürdőszobám, és nem kellett a folyosóra kibotorkálnom...
13995. devonshire (válaszként erre: 13994. - Hasonkacsa)
2016. jan. 20. 09:24

Azta!

Amíg nem lettem megint terhes hozzá akartam menni, mert láttam hogy endokrinológus is, de jó basszus hogy nem tettem.

Szerencsésen választottam, Dr. Hutóczky Csabához mentem. És a legelső vizsgálatkor (6 hetes voltam) úgy jöttem ki, hogy még soha nem volt senki ilyen kíméletes.

Nem vette le a rákszűrést, mondta hogy csak a 12. hét után.

Most amikor voltam nála 13 hetesen, mielőtt levette volna nézett méhszájat !! Na ilyet sem szoktak, és mivel megrövidült a méhnyak, nem vette le a rákszűrést, válaszolt minden kérdésemre, kiírt egy zokszó nélkül táppénzre, mert gondok vannak a melóhelyen.

Nagyon kellemeset csalódtam.

13994. Hasonkacsa (válaszként erre: 13993. - Devonshire)
2016. jan. 19. 15:21
Szia! Jimenez Luiz(talan igy irjak). Azota is kivagyok, a hasamat nagyon megnyomkodta, meg mindig faj. Rettentoen bunko volt, nem kerdezhettem semmit mert mas is var(utana senki mem volt a folyoson), a babat se lattam. :( s nagyon durva volt, eddig ilyen fajdalmat meg nem tapasztaltam nogyogyaszati vizsgalaton. szornyu elmeny volt, nem gondolom, higy egy kismamanak igy kell eljonni az orvostol. Szoval ide biztosan nem megyek vissza. Az se zavar ha fizetos(nyilvan realis aron), de ez elegge elkeserito volt ma! :( viszont az arakkal kapcsolatban semmit nem tudok. ha a fehervariban tud valaki orvost ajanlani azt is megkoszonom.
13993. devonshire (válaszként erre: 13992. - Hasonkacsa)
2016. jan. 19. 14:42

Szia! kinél voltál a fehérvári sztk-ban?

Sajnos én is találkoztam már az elmúlt években pár nem kedves orvossal.


A Szent Imre valóban jó szülészet, jó orvosokkal. De sajnos a nem fizetős páciensekkel néha bizony faragatlanok.

Bár nekem szerencsém volt ügyeletesnél szültem, és nem volt gondom.

13992. Hasonkacsa
2016. jan. 19. 12:08
Sziasztok! Sokan irjatok, milyen jok a Szent Imres orvosok. Ismerosoktol is sok jot hallottam a szuleszetrol. Korzetileg oda tartozom, nyaron fogok ott szulni. Viszont most a terhesgondozas erdekelne. A fehervari uti sztk-ba voltam ma, sirtam vegig, szornyen faragatlan volt a doki. Elso baba, nyilvan nem tudok meg semmit, s kerdeznek is. A Szent Imrebe tudok menni terhes gondozasra? Az minden esteben fizetos, vagy van tb alapon is? S orvosok dijairol hol tudok tajekozodni? Az oldaluk nekem egy kaosz, semmit nem talaltam rajta amit hasznalni tudnek. Koszonom elore is a valaszokat! :)
13991. devonshire
2016. jan. 19. 10:39

Tud valaki valamit Dr. Hutóczky Csabáról? Fehérvári úton az sztk-ban rendel.

A Szent Imrében van mint szülészorvos? Szült valaki nála?

Az sztk-s rendelésen eddig nagyon nagyon elégedett voltam vele, most vagyok 14 hetes.

13990. devonshire
2016. jan. 19. 10:38
A kórházban nálunk nem kellett köldökcsonkot ápolni, csak itthon, a védőnő is így mondta a reeptet is akkor kaptuk meg. popsikrém, popsitörlő a mi szobánkban nem volt.
13989. devonshire (válaszként erre: 13988. - Gvik)
2016. jan. 19. 10:37

Én úgy tudom oda bemehet apuka és együtt lehet fürdetni. Szerintem mást oda sem engednek be. Egyedül vagy.


Én momentán nem gondolkoztam ezen, mert 2 ágyasba kerültem, így volt aki figyel a babára, amíg gyorsan letusoltam, még ennyi időre sem kellett bevinnem a csecsemősökhöz. Fürdetni ugyan elvitték de azt kibírtam.


Más előnyéről nem tudok a privát szobának. Azt hiszem 10/nap

13988. gvik
2016. jan. 18. 10:38
Sziasztok! Tudtok valamit a Szent Imre privát szobáiról? Mennyibe kerül, milyen "kiváltságokkat" kap aki a privát szobába van, azon felül hogy nincs szobatársa? Olyasmikre gondolok, hogy oda be lehet menni bármikor látogatni? Lehet a szobában fürdetni a picit, vagy akkor is a csecsemősök fürdetik? Tapasztalatok is érdekelnének, hogy mennyire éri meg. Úgy hallottam, hogy a csecsemőszoba mellett van, és emiatt folyamatosan hallani a picik sírását, igaz ez? Köszönöm a válaszokat!
13987. Kiki12
2016. jan. 11. 12:40
Sziasztok,szulesztvkeresem a ,szent Imreben,kit ajanlanatok?es miert?kerlek irjatok nagyon fontos lenne,koszi
13986. Hisztis82
2016. jan. 7. 16:22
Sziasztok! Tudnátok abban segíteni, hogy mostanság a csecsemős nővérnek mennyi pénzt szoktak adni, ha valaki felfogadja? Köszi előre is a válaszokat!!
13985. LiliumSouliei (válaszként erre: 13983. - Csillag16)
2016. jan. 2. 17:56
Köszi!!! :)
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook