"Szakíts, ha bírsz!" (beszélgetős fórum)
:D
nagyon jó :)
találó :)
Tökéletesen egyetértek! Nagyon jól megfogalmaztad a lényeget. És ez nem az önzésről szól, ahogy sokan hiszik. Szerintem csak olyan kapcsolatban érdemes (szabad!) élni, ahol mindketten jól érzik magukat. Nem rózsazsín vattacukorra gondolok, félreértés ne essék, hanem arra, hogy kölcsönösen szeretik, tisztelik egymást, és jól érzik magukat együtt.
A szerelem tényleg elmúlik, de a jó kapcsolat megmaradhat, ha van alapja. Szerintem (nagyon leegyszerűsítve) két dolog miatt van ma annyi szakítás. Egyrészt mert a kapcsolatban élők nem ismerik egymást eléggé. Megismerkednek, jön a szerelem, boldogság, vannak persze közös élmények, aztán jön a házasság, és amikor elmúlik a nagy érzés, ott ülnek, és nem tudnak egymással mit kezdeni. Mert a kapcsolatok első időszaka a legtöbbször felületes. Írtam már, hogy én reális vagyok ebben a témában, ha megismerek valakit, akkor szeretem megismerni, világnézetét, hobbiját, őt magát, az embert. Tudom, az eszemmel tudom, ki ez az ember,mire számíthatok, és ő is megismer engem ugyanebből a szempontból. Igazából barátok leszünk. A lényeg, hogy a szerelem alapja egy már ismert ember, akivel akkor is tudunk mit kezdeni, ha tovatűnt a régi szenvedély. A nem ilyen alapon működő ismerkedéseim nagyon hamar mind kudarcba fulladtak...
A másik probléma a másik kisajátítása. Első időben sem szerencsés, ha mindig együtt vagyunk és mindent együtt csinálunk. Egy jól működő kapcsolatban a bizalom alap, és egy kapcsolat miatt nem szabad felszámolni az eddigi barátságokat, hobbikat. Meg kell adni a szabadságot mindkét félnek a saját életében. Higgyétek el, minden férfi hálás, ha természetesen, morgás nélkül adsz neki szabadságot. Amit természetesen magadnak is. Így két egész ember él egy teljes kapcsolatot, nem két fél egyet.
Megkerestem, sajnos a szerelme tényleg öngyilkos lett, nagyrészt a költővel való kapcsolata miatt, és amiatt, hogy aaz általuk megcsalt feleség barátnője volt. Emiatt egyszer már szakítottak Szabó Lőrinccel, de külön szenvedtek, így titokban újrakezdték. A halála nagyon csúnya volt: magára nyitotta a gázt :-(((. A költő önmagát is okolta a tragédiáért. A huszonhatodik évben van is több nagyon homályos utalás erre, a 22. vers. (Utolsó magány).
Ez is háttere a verseknek, és azt gondolom (bár keményen hangzik). emiatt is lettek olyan ütősekk a versek, amilyenek.
(Nem felejtettem el az ígéretem a vidámabb versekről, kérek egy kis türelmet, ahogy lehet, küldöm.)
7 éve voltam már férjnél, mire sikerült a fiam!
Addig már elmúlt a lángolás.Ráadásul tényleg bejött nálunk, hogy a hetedik év a kritikus. De nagyon akartam a gyereket, aki már régen felnőtt és a mai napig együtt vagyunk a férjemmel barátságban, szeretetben, megértésben.
Ha nem volt szerelem, nincs minek átalakulnia. De akkor miért maradtatok együtt?
Lehet, hogy írtad, csak elkerülte valahogy a figyelmemet, akkor bocsánat.
.. akkor és annak az embernek fogsz szülni, akinek kell. Azóta már én is sokszor átgondoltam... mi lett volna, ha másképp van.
Én nem bírom a feszültséget, a bizonytalan helyzeteket, inkább elmenekülök... ez pedig végigkísért abban is, hogy a volt férjem remek apa, szereti a gyerekeit, felhívja őket naponta, hogy így szeretlek, úgy szeretlek...vitte őket játszótérre... blabla... viszont én neveltem őket, soha nem szólt bele semmibe, nem akadékoskodott = nem okozott feszültséget a "családomban", nem volt stressz a gyereknevelésben, ha én valamire azt mondtam, hogy fekete, akkor az fekete volt. Olvasom sokszor elvált szülőknél micsoda furkálások, ellenségeskedések vannak... hihetetlen, nah én abba belehaltam volna az első évben.
... nem mindenkinek úgy jön össze gondolom... én 26 évesen szültem, mert úgy éreztem, itt az ideje. A gyermekeim apja rendes embernek tűnt, évek óta utánam koslatott, tudtam, hogy jó apa lesz és szerettem is... amikor már terhes voltam, és a család közölte, hogy nem szülhetek össze-vissza, szóval esküvő... mentünk be az anyakönyvvezető elé, és ott zakatolt a fejemben, hogy "tuti, hogy akarom? ... tuti, hogy akarom?" Persze néhány év múlva elváltunk, DE a gyerekeimnek remek apja, és tiszteljük egymást azóta is.
Ha az IGAZI szerelemre vártam volna... nos, késő lett volna... a gyerekszüléshez mindenképp.
Hosszú együttélés után a legnagyobb szerelem is átalakul szeretetté, megbecsüléssé, tiszteletté... Ebben nincs semmi furcsa.
Legyetek nagy boldogok!