Szabó Magda írónőt és műveit kedvelők klubja (nyílt klub)

Teljesen igaz, amit a szereplők lelkületéről írtál.

Nekem Blanka a kedvencem, Blanka, az ügyetlen, a szétszórt,a sokszor tévedő, a "lúzer" - miközben azt mondom, tisztelet-becsület Irénnek, aki dolgos, ügyes, felelősségteljes. Tudom, neki kéne inkább kedvencemnek lennie, mégis Blanka az.

Ki hogy van ezzel?

S Szabó Magda gyerekkönyveihez hogy álltok? Nemcsak az Abigélre gondolok!

Katalin utcában az egész történet fogott meg. Nekem is megvan a magam Katalin utcája, a régi emlékek, melyeket szüleimmel elevenítettünk fel, és akkor kicsit kívülálló volt férjem.

A Zsófika nekem is kedvencem volt.

Szabó Magda könyveiben azt szeretem, hogy nem csak a cselekményre épül, hanem a szereplők belső lelkivilágát is megmutatja.

Üdvözöllek újra, Arany!

Nehéz a választás. A regényeit én is mind olvastam, az útleírást nem, s az esszéken néha nehezen rágtam át magam.

Nálam is a Katalin utca az első, majd a Freskó és a Für Elise. A gyerekkönyvek külön világ, de azokat is imádom. A Zsófika olvasása közben mindig kicsordulnak a könnyeim egyes részeknél.

A Katalin utcában van kedvenc szereplőd?

Szerbusz!

Én már végig olvastam a Szabó Magda könyveket, de érdemes újra elővenni, mindig élmény az olvasása. Kedvencem a Katalin utca és az Ókút.

Hahó, kedves egykori és esetleg jelentkező új Klubtagok!

Jár erre valaki?

Én vállaltam a Moly oldalon egy Szabó Magda kihívást. Minden hónapban egy új művét kell elolvasni. Mindez jó alkalom az újraolvasásra.

Olvas valaki most éppen valamit az írónőtől?

„Pályám ​kezdetén, mint a Lengyel Balázs immár legendás Újhold-ja köré csoportosuló fiatalok egyike, költőként indultam, második verseskötetemre 1949-ben kaptam az osztályidegen voltomra való hivatkozással még aznap vissza is vett Baumgarten-díjat. A zsdanovi gesztus hazai irodalompolitikánkban való érvényesítése startpisztoly dörrenése volt, az Újhold nemzedék, amely megalkuvás nélkül szembeszállt a követelményekkel, kivonult az arénából, s kollektív döntése: nem publikálunk többé, évekre megbénította a reális magyar irodalmi életet. A bekövetkezett helyzetre ki-ki írói alkata szerint reagált, volt, akit a helyzet brutalitása némaságba merevített, nálam a felháborodás kifejezési formaváltozást eredményezett, saját személyemről elfordult a tekintetem, elkezdtem figyelni, majd ábrázolni a meggyalázott országot, abbahagytam a versírást, és egy megrendítő családi haláleset után átélt temetés keserves élménye meg is hozta első regényem, a Freskó témáját. A mű 1953-ban íródott, s ha nem megfelelő kezekbe kerül, bármit eredményezhetett volna, akár a Gulágot is. Tudtam, mit ábrázolok, nem is mertem otthon tartani a hamar bujdosóba adott kéziratot, rejtegette azt Lengyel Balázs és Nemes Nagy Agnes, volt Ottlikék, volt Kálnoky László őrizetében, egy példány Debrecenben, anyámék szenespincéjében a szén alatt. 1956 aztán meghozta a megoldást: az elnémult írókat a kiadók keresték fel, kéziratot kérve, így került nyilvánosság elé a Freskó is 1958-ban, első kritikáját, ismét csak fejét kockáztatva, Lengyel Balázs írta meg. A Freskó-t a megalázott kitaszítottak jóvátételt ígérő Istene kísérte: itthoni, meglepően kedvező fogadtatása eljutott az akkor még nyugatnémet Insel kiadóig, és a könyv kikerült a nemzetközi könyvpiacra. Váratlan sikert aratott idegenben is, itthon meg a kínosan megdöbbent marxista kritikusok eddigi támadásaikat udvarias elismeréssé mitigálták. Az Újhold egykori fiataljai közül elsőnek én kaptam Kossuth-díjat, ez annyit jelentett, nincs mit kezdeni velem, ha eddig nem változtam, már aligha fogok akkor, mikor már a nemzetközi sajtó is véd. A Freskó egyetlen nap története: Annuska, aki kezéből a festőművész ecsetjét kitépte a hatalom, aki dísztárgyak készítésével keresi a szülői házból való szökése után a kenyerét Pesten, anyja temetésére hosszú távollét után először látogat szülővárosába, s mikor ismét szembesül élete hajdani irányítóival és tanúival, zavart megrendüléssel éli át, senkinek nincs már hatalma felette, nem rettegni: szánni valók a családtagok, Tarba lakói, mindenki, aki egykor bántotta vagy akitől iszonyodott. Annuska úgy tér vissza a fővárosba, hogy nem visz magával mást, csak a szánakozást, a hajdani félelemmel együtt egész Tarba emlékként marad vissza a Pest felé futó gyorsvonaton. A regény szerkezete akkor még feltűnéskeltően új volt. Nem a móriczi hagyományt követtem, hanem belső monológokkal dolgoztam. Annuska figuráját mindig más családtag, barát vagy ellenség szemszögéből ábrázoltam. Most, hogy újra elolvastam a könyvet, elfogott a borzongás: mi lett volna, ha ez az ábrázolás, amelyről azt hittem, sose lát nyomdagépet, akkor vetíti ki a letagadhatatlan igazságot, mikor boldog felszabadulttá hazudtak egy boldogtalan és megszállás alatt élő országot? Úgy meglepett, hogy nem kerültem börtönbe. A Freskó számomra örökre az újrakezdett írói élet szimbóluma marad, eltaposott fiatalságunk húsvéti csodája, a feltámadás. Egyszer, az üldözöttség legmélyebb bugyrában majdnem számonkérő indulattal faggattam Istent, ha arra teremtett, amit élnem kell, ugyan miért tette. Ma már tudom, Isten a Freskó-val válaszolt.” Szabó Magda

Egyik nagy kedvencem, antikváriumból szereztem meg. Imádom!

Régen jártam erre magam is!

Dehogy veséztük ki valamennyit!

Nagyon örülnék, ha mesélnétek kedvenc Szabó Magda-könyvetekről! Vagy ha láttátok Őt valaha személyesen, arról is!

Ennek örülök:)

...

Ha kicsit dicsekedni akarnék, elmondhatnám, írtam egyszer Magdának és válaszolt - ezzel nagyon boldoggá tett. Egy kissé nyúzott virágos lapot írt nekem egy kissé gyötrött golyóstollal - örök emlékként hol egyik, hol másik kötetében tartom. Elírta a nevem, Ildikónak hívott, de mindez nem fontos - maga a tény fontos, hogy válaszolt nekem, kis, szürke olvasónak:)

Hát igen, ismerem mindet..

Annál Én is ültem már! :))

A temetést csak a tévéből láttam, gyertyát gyújtottam Érte és nem szégyellem bevallani, hogy zokogtam.De a debreceni temetésen volt ott egy ismerősöm, aki az én nevemben is vitt virágot a sírjára. Tavaly nyáron pedig elmentünk Debrecenbe a családommal, elmentünk a temetőbe - Istenem, olyan szép temetőt még életemben nem láttam - szépség, csend és béke uralkodik benne:) Vittem virágot, és megcsodáltam a szüleinek állított gyönyörű sírt az Ő verseivel---

Elmentünk a Szabó Magda Könyvesbolt-és Kávézóba is, ahol "végigolvastam" az összes asztalt:) az asztalok ui. a regényeiről vannak elnevezve, s mindegyiken ott látható röviden a mű tartalma. Mi A danaida asztalnál ültünk.

Láttad a ravatalát??

Én Debrecenben voltam leróni a tiszteletem.. sajnos csak a hamvainak..

De nagyon megindító volt a nagy nehéz fényes rézkilincs a súlyos bársonypárnán.. Az "ajtóból"

Istenem, már 3 éve, hogy elvesztettük Őt!

De velünk van mégis, úgy érzem!

Ugyanezt érzem én is. Szabó Magda könyvei örök érvényűek, mindig van mondanivalójuk számunkra, s ezért megunhatatlanok.

Ez pedig csak az igazán értékes műveknél van így, a legtöbb könyvet untig elég egyszer elolvasni és hamar el is felejti őket az ember.

Jaj, dehogynem! Én nagyon szeretem Az ajtót.

A bútorok elporladása szerintem jelenti annak a korszaknak és embereinek a letűnését is, amelyből származnak - a valódi enyészetet is jelzik és azt is, hogy Emerenc és Magda hiába szeretik, valójában soha nem érthetik meg egymást, hiszen két külön világ ők, más-más gyökerekkel és gondolkodásmóddal. Persze, lehet, tévedek, én így érzem:)

Nem is válaszol senki...

Tényleg érdekelne, kinek mi a véleménye a könyv végéről (Az ajtó), hogy elporladnak, eltűnnek a bútorok...

Vagy nem olvasta senki??

Sziasztok,

tegnap olvastam ki "Az ajtó" c. könyvét, és nagyon tetszett.

Hihetetlennek tűnik a vége....

Lehet, hogy valóság, lehet, hogy csak elképzelte?

Sziasztok!

Most olvasom újra a Mondják meg Zsófikának című regényét. Talán tizedszer az elmúlt 20 évben:)

indig más, mindig újat kapok tőle, ahogy telik az idő. Anyaként talán másodszor olvasom, most teljesen mást jelent a történet, mint 16 éves koromban. Mégis mindig tetszett.

Ezért szeretem a könyveit, egy életen át elkísérnek, mindig van mondanivalójuk.

Szabó Magda: Für Elise

Európa Könyvkiadó

Az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasz, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert és részleteiben rekonstruált Dóczy is csak épületében emlékeztet hajdani önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték olyannak, amilyen volt. Az író szomorúan szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását, az olvasó most az első részt kapja kézhez. Hogy az életregénynek, amely most az olvasók elé kerül, miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek, mi csak találgathatjuk, pedig a dallam mond valami határozottat, amely szóval, beszédben rekonstruálható. Anyám szerint az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást, ami Elisének, annak az eredetinek is mondott valamit, de mond nekünk is, mindenkinek közülünk, aki hajlandó így némán eldúdolni a dalt és kiszűrni belőle, mire kér tőle állásfoglalást a mester. Én úgy éreztem, Beethoven azt kérdezi fiatal magamtól: "Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz? Vagy szólsz?" Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza. A két regény elmondja a világ és saját életem alakulását 1917 és 1939 között, a Trianon és a második világháború közti időszak már jelzi a benne élő szörnyetegek készülő lábnyomait, amelyek súlyát egyén és emberiség fájdalmasan viseli máig. Az Ágyai Szabók annak az ágának, amelyből születtem, halálommal nincs folytatása. Örökösömről személyéhez méltó módon gondoskodtam, ahogy a városról is, ahol először érintette arcomat a pusztai szél. Adósa én már csak annak vagyok, aki bizalma, szeretete, érdeklődése holtomig elkísér, hadd ajánljam eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló üzenetet, ahogy a most megjelent első regény főszereplője, Cili értette, mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért mondatja vele a dallamhoz ezt a szöveget: "Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor." Az író is ezt kéri az Ismeretlen Olvasótól, mert egyszer emlék lesz ő is.

Üdvözlöm az új tagokat! Szeretném, ha írnátok a Szabó Magdához és műveihez fűződő élményeitekről! Kinek melyik műve tetszett, miért?

Magáról az írónőről kinek mi a véleménye?

Ezt nagyon szépen fogalmaztad meg, kedves Arany.

Én azt is szeretem, hogy állatainak, pl. macskáinak sokszor egészen különleges nevet adott, olvasmányai alapján. Gyerekkori cicája volt Ifi (eredetileg Iphigénia) de volt pl. Konstantin is, meg Svarc úr,és Posa (Schiller Posa márkija után, mert sokáig a Don Carlos volt a kedvence.

De volt Éva macskája is, ezt a cicát talán épp svájci barátnőjéről nevezte el, akihez a Kedves Kumacs! leveleit írta.