Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Sosem lesz már könnyebb? fórum

Sosem lesz már könnyebb? (beszélgetős fórum)


1 2
48. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 47. - Oneday)
szept. 21. 18:37
Szerintem mindig fájni fog, csak majd minden nappal gyengébben.
47. Oneday (válaszként erre: 46. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 21. 18:02

Sajnálom :(

Valóban, az idő segíteni fog valamelyest, csak nekem az is rossz érzés, hogy egyszer már "nem fog úgy fájni" (mert az ember hozzászokik a helyzethez),és néha ezt egy kicsit "árulás" - nak érzem. De sajnos ez az élet rendje, az emberek egyszer elmennek,ezzel nem tudunk mit kezdeni. Gondolj a sok szépre, ő is ezt akarná.

46. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 45. - Oneday)
szept. 21. 16:58

Köszönöm!

Őszinte részvétem, neked és nektek is!

Mi sem voltunk pont akkor, ott. Éppen nővérem igyekezett hozzá, mert ő kórházi dolgozó és így bemehetett délelőtt is. Mi csak délután tudtunk mindig menni, abban a kis órahosszában, amikor látogatás volt. Sajnos 15 perccel azután érkezett meg tesóm, mikor apa elment. Így apa is egyedül volt, de ő bár magától lélegzett, mindig aludt. Nem bírt ébren lenni. Nálunk ő volt a minden, a család lelke! Így most nagyon fáj! Ma eldöntöttem, hogy több színes ruhát veszek fel, mert már az is kezd fájni a lelkemnek, hogy csak feketében vagyok, állandóan! Remélem az idő segíteni fog!!

45. Oneday (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 21. 14:07

Részvétem!

Apu 5 hónapja halt meg. Novemberben derült ki, hogy nagy a baj. Próbáltunk mindent megmozgatni, de sajnos nem mi győztünk. A legfájdalmasabb, hogy mikor bevitte a mentő,mert otthon rosszul lett, a vírus miatt nem lehetett bemenni hozzá. Másnap kora este derült ki, hogy a reggelt már sajnos nem éri meg... Nem számítottunk erre :( és nem lehetett ott vele senki, egyedül ment el, úgy, hogy van családja, aki mellette lehetett volna :( aznap hol magánál volt, hol nem, valószínű várta is, hogy bemegy valamelyikünk. Iszonyatosan fáj, hogy egyedül kellett végig csinálnia az egészet, fáj, hogy nem tudtunk elbúcsúzni, neki segíteni,mellette lenni.

Ehhez még hozzájön, hogy nem az az apa volt, aki beszélget, aki lelkizik, sosem beszélgettünk úgy, mint apa lánya. :( család szempontból egy zárkózott ember volt, akit alig ismertünk.

Most meg nem értjük így, hogy hova tűnt. Hiába tudjuk ésszel, de sem akkor nem voltunk Vele, mikor történt, sem utána nem láthattuk. Eltűnt. :(

44. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 42. - Semleges)
szept. 20. 19:17
Köszönöm!!
43. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 41. - Buspics)
szept. 20. 19:16

Igen, nagyon. :(

Teljesen kikészült.☹️

Segítek neki, minden rendbe jön!

42. semleges (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 20. 17:08
Őszinte részvétem. Idővel könnyebb lesz.
41. buspics (válaszként erre: 35. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 20. 17:00
Akkor ő nagyon összeomolhatott. Kitartás! Egyszer vége lesz.
40. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 36. - Vivo44)
szept. 20. 10:24
Nagyon szépen köszönöm. Lelkemnek igazán jól estek a soraid. ♥️
39. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 37. - Fincsi5)
szept. 20. 10:22

Ha a többi kommentemet is olvastad volna, tudhatnád, hogy nem is sírok anyukám előtt, mert tartom magam és nem élek a közelében! De a nyakamat teszem rá, hogy el se olvastad minden hozzászólásom!

Továbbiakban, nem olvasom el a mondataidat! Azért köszönöm a lekezelő, nagy semmit, jól esett.

38. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 37. - Fincsi5)
szept. 20. 10:20
Gyere, segíts! Ha már ennyire tudod, mit és miért csinálunk! Szívesen odaadom azt a fájdalmat neked, amit most érzek!
37. fincsi5 (válaszként erre: 6. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 20. 08:11
Azért embereljétek már meg magatokat. Felnőtt emberek vagytok, nem értem, miért kell veszekedni, meg "nincs helyünk a világban" ez erőltetett búslakodás, mintha nem is akarnátok a normális életbe visszatérni. Nagy család vagytok úgy veszem ki, testvéreid sem gyerekek. Mintha azt érezném, hogy egymást sírjátok, bánatoskodjátok felül. 1 hónap még nem sok, de tessék már józanul látni a dolgokat.:)) Ha anyukád is összeroppan mi lesz? Legalább rá legyetek már tekintettel, és ha sír, ne sírjatok vele, hanem hagyjátok, vagy vígasztaljátok.
36. vivo44
szept. 19. 23:57

Szia.

Lehet nem segít, lehet nem is igaz, mert nem vagyunk egyformák.

A kérdésedre a válasz: Könnyebb sosem lesz, csak súlytalanabb. Neked apukád, mint mindenkinek az első szerelme. Ezért a kapocs sokkal több, mint azt fiú-anya gondolná, értené. Ez van veled is. Egy olyan kapocs volt közöttetek, ami miatt néha nem is baj, hogy nem könnyebb. Hiszen oly méltósággal beszélsz róla, ahogyan azt ritkán olvasni még könyvekben is. A fájdalom persze enyhülni fog ahogyan a lelked is megérti és nem csak az eszed, hogy nem kell hozzá sietni, hogy nem vár mosollyal az arcán....:-(

Azonban az elutasítás után jön egy rosszabb állapot, ami az elfogadás, ez már az, ezt érzed most.

De hidd el, hogy egy ilyen embernek, aki így ír, így nyilvánul meg (több, mint betűk), az élet vissza-ad valennyit, ami bár nem helyettesít, de valamellyest pótol majd a jelenlegi fájdalomból.

Kívánom, hogy a lelki békédet találd meg elsősorban önmagadban!

Azért nem álmodsz vele, mert még nem engedted el legbelül.

35. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 34. - Buspics)
szept. 19. 22:33

Nővérem szerint én voltam fejben a legstabilabb. Ezért is maradtam én anyával. Hatalmas szerelem volt köztük, apával. Megszakadt a szívem anyukámért, vígasztalnom kellett. Nagyon fontos nekem anya, rossz volt ilyennek látnom.


Hirtelen jött most nekem minden, így szokott ez lenni...nálam tutira..

Csak jobb lesz ez, gondolom.

34. buspics (válaszként erre: 32. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 19. 22:22

Hű, akkor neked jó sok minden összejött. Kitartás! Így nem is csoda, ha még nem vagy túl rajta. De idővel jobb lesz.


Az én családom nem annyira összetartó, de amikor meghalt a nagyi, mindenki összekapta magát és próbált nem veszekedni, meg kiakadni hülyeségeken. Nálunk a nagyi volt a család lelke, ő volt a legerősebb. Én nem tudtam volna senkiben tartani a lelket, ha pisztolyt tartanak a fejemhez, akkor se, úgy összeomlottam, hogy nem érdekelt az ég világon semmi.

33. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 31. - Springtime)
szept. 19. 22:03

A nagyimat én találtam meg, gyerekként, a földön leesve, néhány hét után meghalt a kórházban. A kislányom halva született. Mamám daganatos volt. Van mögöttem is bőven sok...tudom, hogy idővel enyhül. Csak jönne már az az idő!

Köszönöm.

32. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 30. - Buspics)
szept. 19. 22:00
Nekem anyukám miatt tartanom kellett magam. Felosztottuk a tesóimmal, húgom volt az unokákkal, nővérem a szervező volt, én meg anyára vigyáztam. Nem volt időm, erőm sírni, nem is sírhattam. Anya miatt. Teljesen padlót fogott, érthető okokból. Rajtam miután hazajöttünk a férjemmel, akkor jött ki ez az egész. Aztán alighogy kijött, a kutyám, aki bent él velünk és nagyon fontos nekünk, nagy beteg lett. Meggyógyult. De most meg felmondás előtt állok, szóval nem sok időm van kicsit összeomlani, pedig néha jól esne.
szept. 19. 21:46

Ezen csak az idő segít, más nem nagyon. Én már elvesztettem mindkét szülőmet, nagyszüleimet is, és ez a hiány sajnos megmarad.

Pedig már felnőtt voltam, mikor meghaltak, mégis olyan, mitnha árva lenne az ember.

Az első év szomorúságban telik majd, aztán fokozatosan jobb lesz minden. Sok erőt kívánok hozzá.

30. buspics (válaszként erre: 27. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 19. 21:41

Nekem két héttel a halála után már tudatosult. De előtte egy pokol volt. Annyira ki voltam borulva, hogy úgy éreztem magam, mintha álom és ébrenlét között ragadtam volna. De szerintem rajtam az segített, hogy sokat kellett dolgozni. Pokoli volt, de ha magamban őrlődök, annak nagyon nem lett volna jó vége.


A halotti tor is jót tett, mert az egyfajta lezárás. Szükség van ilyenekre. És nem is volt olyan rossz a hangulat. Nagy család vagyunk, sok mindenki volt ott, még olyanok is, akiket nem is ismertem. Sikerült elterelni a figyelmem és így kibírtam, sőt, nem is olyan rossz emlék.


Meg ott volt a néném és az unokatesóm. Nekik legalább annyit jelentett a nagyi, mint nekem. Velük tartottuk egymásban a lelket. Mindhárman ki voltunk borulva, unokatesóm keze is remegett a temetésen. Én meg szó szerint kapaszkodtam belé. Ha nincsenek ott velem, én nem tudom, hogy bírtam volna ki.

29. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 28. - Roxána)
szept. 19. 21:21
Úgy érzem, ki kell adnom, mert megfulladok.
28. Roxána (válaszként erre: 3. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 19. 21:18
Hidd el..ezek nem "betanult" mondatok..igy fogod érezni,később.Nem akartalak megnyugtatni,mert akik közeli hozzátartozót veszitenek el azok a közeli veszteségtől nem is tudnának megnyugodni.Sajnos a veszteség itt van és lesz mindig.Te leirtad a veszteségedet,gondolom,nem azért ,hogy megnyugtassanak,mert az lehetetlen,hanem ,hogy a fájdalmat kiirjad magadból.
27. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 26. - Buspics)
szept. 19. 21:13

A munkahelyemen én rosszul lettem. Nem bírtam és felugrott a vérnyomásom. Hirtelen elöntött a forróság, remegni kezdtem és jött minden pillanat, lefehéredtem.

Nekünk nem volt halotti tor, anya nem akarta, a gyászjelentést a felnőtt húgom rakta ki. A szertartáson nem sírtam, néha elpityeredtem, viszont mikor apát rakták az urnahelybe, nem bírtam nézni, pedig akartam. Bele bújtam a férjem vállába és akkor már sírtam, kegyetlenül sírtam. :(

Azt érzem, hogy olyan igazán, még mindig nem fogtam fel, hogy meghalt. Tudom. De valahogy még hihetetlen. Amikor anyukám sírt majd felállt, hogy "Menjünk apához, elkésünk!", az volt a legdurvább. Mert újra el kellett mondani, hogy nem tudunk bemenni. Megkérdezte, miért?! És mikor mondtuk, hogy mert meghalt, keserves sírásban tört ki. Ez volt a legborzalmasabb és amikor megtudta. 😭

szept. 19. 21:05

Én a nagymamám halálakor éreztem így. Ő állt hozzám legközelebb a családban, és ez még most is így lenne, ha élne. Amikor megtudtam, hogy meghalt, fel se tudtam fogni. Aludtam rá egyet, és utána egy hét csak sírásból állt, még a munkahelyemen is végigbőgtem a műszakot. Csodálom, hogy nem küldtek haza, mert nagyon ki voltam borulva. Ráadásul délutános műszakra osztottak be, amit akkor rühelltem, de így utólag belátom, hogy sokkal jobb volt ez így, mint otthon sírni a négy fal között. Az sokkal rosszabb lett volna.


Akkor tudatosult igazán, hogy meghalt, amikor a templom elé kiragasztottuk a gyászjelentést. Én nem is mentem a szüleimmel, mert nem bírtam. A temetésen se tudtam tartani magam. A halotti toron még az a szerencse, hogy összehaverkodtam valakivel, különben egy pokol lett volna az egész. Lassan hevertem ki, de túl vagyok rajta. Nálam is eltartott egy-két hónapig a sokkolódás. Te is túl leszel rajta, csak kerüljenek helyükre a dolgok.

25. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 24. - Garabonciás)
szept. 19. 20:43
Köszönöm szépen!
24. Garabonciás (válaszként erre: 23. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 19. 20:41
Visszafog jönni, én biztos vagyok benne. A legjobbakat kívánom neked!
23. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 22. - Garabonciás)
szept. 19. 20:38

Remélem idővel visszajön az emlékezetembe az én erős, mosolygós apukám.

Olyan csodálatos ember volt. Mindig és mindenkin segített.

22. Garabonciás (válaszként erre: 18. - Fórumnyitó (anonim))
szept. 19. 20:36
Én nem. Én a jókedvű, pirozspozsgás apámat látom. Akivel annyit veszekedtünk. Annyi hülyeségen. A rádión is. :D De bárcsak újra bömböltetné. Addig nem tudod értékelni a dolgokat, amíg el nem veszik tőled. Vagy el nem veszíted magad. És ez tényleg így van.
szept. 19. 20:35
Persze, tudom én, hogy nem az én hibám, de olyan rettenetes ez az egész. Elbúcsúzott, ez tény. Igen, tudom, hogy meghalt volna, sajnos tudom én is ezeket...csak most minden olyan rettenetes.
20. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 17. - Garabonciás)
szept. 19. 20:33
Nagyon apás voltam mindig, lelkis is vagyok, szerintem nekem sem lesz könnyű. Csak anyukám miatt próbálok erős lenni, közben megtörök, ha nem látja.
szept. 19. 20:32

Kétlem, hogy bárkinek is tüdőembóliát tudna okozni. Sajnos az a pici rög már ott várakozott valahol a testében egy ideje, arra hogy útnak induljon az ereiben. Az meg, hogy miattad lenne, mert eljöttél hozzá, biztosan nem igaz. Ha nem látogatod meg, akkor még mindig itt lenne? Nem. Viszont így nyugodtabb szívvel ment el.

Nagyon sajnállak. Egy ilyen tragédia vagy még jobban összekovácsolja a családot, vagy pont ettől mennek széjjel. Hidd el, azért idővel jobb lesz.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook