Merre tovább? (beszélgetős fórum)

Ehhez már késő. 36 évesen lelkierőm sincs hozzá.

Ez a hajó elúszott, másutt keresem a boldogságot.

Neked sikerülhet, főleg hogy elszánt is vagy. :)

Szia! A zenét nem említetted.

Azzal kapcsolatosan nem tudod elképzelni?

Tudom.

Az eszünk csudára okos...

Engem felvettek konziba (Bartók), sőt, még gondolkodási időt is kaptam, hogy biztos nem megyek - e. Nem vagizásból írom, csak hogy innen állítottuk le a projektet. Nem volt ez könnyű a szüleimnek sem, első generációs komolyzenészként, ritka és drága hangszerrel nagyon rizikósnak tűnt. Nyilván egy ideig kölcsönhangszerekkel elevez az ember lánya, de csórók és gyávák voltunk mi ehhez.

Elengedtem ezt amennyire lehet, csak ilyenkor fölsejlik és fájdogál azért.

Kevés ember váltja meg 22 évesen a világot. Ez még lehet a keresés életkora.

:D

Igen, igen, de ott van az "addig is".

Veszteséged nem származik belőle, de előny lehet alapként. Pl. a germanisztika alapdiplomával több bölcsész mesterszakra is lehetne jelentkeznem, ha csak a mester szakos diploma lenne a cél, vagy ha az adott terület annyira érdekelne. A tanulásban nincs elvesztegetett dolog! Pl. az alapszakra való felvételhez a pontszámításnál az is komolyan esett a latba, hogy az azóta sem használt francia tagozatos nyelvtudásom ötöst ért az érettségin. Meg hogy lusta voltam tanulni, és németből osztályvizsgázva ötösre érettségiztem. Jócskán megemelte az érettségi átlagomat.

Semmi baj :) Valószínű akkor így alakult a legjobban a te esetedben. Persze nyilván ezt csak akkor mondhatnád, el ha már nem lenne benned frusztráltság a témával kapcsolatban.

Hobbi szinten sem zenélsz?

Látod, így is nehéz lelkileg, hogy feladtad.

A zongora nálam is ötlet volt, de a tanárom nem volt ebben partner (nem szerette Bartókot, ezért eszében sem volt konziba küldeni). Más tanárt keresni meg szülői támogatás nem volt. Aztán én magam döntöttem el, hogy feladom, mert túl zaklatott életnek látszott.

Én tökéletesen megértelek téged és TI-t is, hisz én sem voltam sablongyerek, de mint ahogy te is írod, nem baj ha kör valaki, akkor is át kell passzírozni a négyzeten...

Nem akarom magam ismételni, alant írtam is, kicsit félreértettem a szitut, de teljesen átérzem az igényt.

Oké, bocsánat, nem jött át eléggé, meg valószínű van egy adag frusztráltság bennem a témával kapcsolatban...

Én sajnos föladtam a zenét és "polgári" állásom lett, de sokat kínlódok, mert sehogy sem találom a helyemet. Viszont arra is emlékszem, milyen volt 13 évesen megérteni, hogy egy országos versenyt nem nyerhetsz meg, ha ismeretlen a tanárod és te magad...szóval durrantak a pofonok gyerekként, és most azt mondom, lehet jobb így, mert nem bírtam volna lelkileg. Bocsi, off.

Gratulálok, nem semmi! :)

És köszönöm a biztató szavakat is!

Frittata, kicsit vitába szállok veled. Én kamaszkoromban lelklileg sokat szenvedtem a lelki sablonoktól, amin, úgy éreztem, mindenkit árnyomnak, akármije szakad is le. Szinte fizikailag fájtak a kötöttségek, mások napi rutinja, a hivatali, de a hétköznapi eljárásmódok is. Nem akartam én művész lenni, érzékeltem, hogy nem készül semmi különös tehetség kitörni belőlem, de nem akartam favágó munkát sem.

Aztán emiatt a generális tiltakozás miatt maradt a fizikai munka, amiben átéltem ugyan az alkotás élményét is, de nem hozott sokat a konyhára.

És mire fizikai merészségemből kezdtem kivénülni, kapóra jött a német tudásom a fordításhoz. Amit eleinte csak az írott szó iránti tiszteletből igyekeztem minél jobban végezni, de hamar rájöttem a szépségeire. Mára már szeretem is, meg is élek belőle.

Félreértesz :) Ez nem egy hirtelen jött ötlet, futó gondolat, hogy na ha semmi más, akkor művész...Meg ez a fogalom is szerintem nagyon tág.

Én annyit szerettem volna kifejezni, hogy ha elképzelem magam valamilyen karrier útján, akkor ez áll hozzám legközelebb. :) Egyébként köszönöm a biztatást!

Akkor hajrá, koloncok le, fejet felemel, megy előre!

Nekem se sima a hátterem, de én 60 évesen a múlt héten vettem át a germanisztika oklevelemet, és az éjjel jelentkeztem a mester szakra.

Mindez úgy indult el, hogy a húgomnak panaszoltam, szakfordítóként többet keresnék, de ahhoz alapdiploma kell. Mire ő tétován megkérdezte: miért is nem szerzek akkor diplomát?

A fordításból azóta jobban megélek, mint akkor, amikor az egyetemet elkezdtem, de ez végül is szabadon behelyettesíthető más tevékenységgel.

Nem bántásból (én zenésznek készültem, csak nem merte bevállalni a család), de az ember nem úgy lesz művész, hogy nincs kedve "hétköznapi" szakmához és kispolgári léthez, és tulképp egyszer szerepeltem egy iskolai színdarabban, de egyesek szerint még ott sem voltam kimagasló. Ilyen idős korra azért megmutatkozik, ha valakiben tehetség lapul, az meg ugye nem árt ehhez a fajta pályához.

Értelek és megértelek egyébként, és fenti soraim ellenére én is arra bátorítalak, hogy próbálgasd a különféle művészeti ágakat, de ebből szerintem max. hobbi lehet.

Ráadásnak ott a kurázsi és jó adag opportunizmus, amit elsajáítani nehéz ha nem belülről fakad, márpedig enélkül nincs nagyon művész ma Magyarországon, max. ritkán (de ott meg van más).

Mert nekik soha semmi sem jó, amit én csinálok. Nem értik meg, hogy én mit szeretnék, mindent lehurrognak, csak az ő szabályrendszerük a helyes, minden, ami azon kívül esik, az értelmezhetetlen, hülyeség...Bármi elgondolásom volt eddig a jövőmre nézve, mindre azt reagálta apám, hogy "én is lehetnék űrhajós, de nem sok az esélye." Anyám meg ha rajta múlna kibírna úgy több évet, hogy hozzám sem szól. A szobámba pl. még életében nem jött be megnézni, míg ott laktam élek-e még, vagy halok, soha egyszer sem ölelt át, vagy kérdezte meg, mi baj.

Ha valamiben sikereket érek el, már keresik azt, amibe bele lehetne kötni, semminek nem tudnak örülni, bele vannak fásulva a mókuskerék életükbe...Szerintem csak púp vagyok a hátukon.

Gondoltál már arra,hogy esetleg mint restaurator?

Azt, amit egy pld. XVIII.sz,-i müvész alkotott,azt Te müvészien hozol rendbe a következö évszázadnak?