S.O.S (beszélgetős fórum)

Ebben Guruljkával nem fogunk egyetérteni, de már az is valami, ha időnként, pont akkor amikor mélyen lent vagy, feltölt a sport. ;)

Oh, akkor még kicsik, igénylik az anyai törődést, feltöltenek, de le is tudnak meríteni.

Van amikor az életünket újra kell tervezzük, mert nem jön úgy össze, ahogyan azt elterveztük vagy ahogy Guruljka is írja lehet csak ki kell várni...

Szoktatok romantikus vacsit szervezni, csak úgy semmi cél nélkül?

A sportot nem én kérdeztem, de annak a lényegéből fakad, hogy rendszeresen kell(ene) űzni. Mert az mindenkit csak időlegesen tölt fel. ☺

Ismétlem a kérdést, mert átsiklottál fölötte:

megkérdezném tőled, csak úgy csendesen: ha az életed úgy történik meg veled, hogy mindent ki kell várnod, mi értelme annak, hogy sürgetnéd?

Nem is verem le, nekik is így alakult. Ők is tobbet akartak. Öcsikét (vagy hugit) nekünk. De nem merték vállalni tesóm után.

Én sem vagyok kifejezetten extrovertált, asszem olyan is-is típus lehetek. És a sajat családjában a férjem is jól érzi magát ,ott nem vonul el.

Sport, ja, de nem tölt fel hosszasan, csak időlegesen. Fiuk 4 és 6 évesek.

Valami sport nem jöhet számításba neked? Kellene valami, amitől akár a férjedtől függetlenül is fel tudnál töltekezni. Mekkorák a gyerekek?

A munkahelyed is írtad, hogy nem ok, van ráhatásod?

De a szüleid döntését nem "verheted le" a férjeden...

Még saját magadon sem kérheted számon.

Mivel a jelek szerint Te vagy extro, ő meg intro, az lenne a vége, hogy ő egyre inkább remete lenne családon belül. Nem lenne képes nap mint nap pörögni és viháncolni a gyerekekkel.

No az simán lehet, folyton azt mondja, őrajta milyen felelősség van, itthon is, mint családfenntartó és a munkahelyén is. Nemrég vettünk ingatlant, hitelre, hát persze nyomasztja ez is, meg a tervek, hogy hogy,mit és mikor kéne felújítani .

Gyereket szeretne még igen, akár hatot is, ő nagycsaládból jön, heten testvérek. Csak ő jobban elfogadja a jelen helyzetet, hogy most kettő van, én jobban ragaszkodom hozzá, hogy nagycsaládunk legyen, mert én kis családból jöttem, mi csak ketten vagyunk testvérek és unokatesóm sincs sok és nekem mindig is hiányzott a nagycsalád, a nyüzsgés.

Fú, hát ez a cikk konkrétan a férjemet írja le! 😁

Én azért nem vagyok ennyire durva eset. 😉 Én szeretek emberek között lenni, szeretem, ha sokan nyüzsögnek körülöttem, teszem azt, beszelgetnek ,foglalkoznak is velem, noha sajnos én nem mindig tudok hosszasan mit kezdeni másokkal.

És igen, elfáradtam. Férjem sokat dolgozik, gyerekeket, háztartást nagyrészt én látom el, bár persze a férjem is kiveszi a részét az otthoni feladatokból, csak sajna sokat gepezik is, ha itthon van és akkor is rám maradnak a fiúk. Túl sok minőségi időt nem töltünk együtt. A kapcsolat kezdetén azért ez több volt, még egy gyermekkel is sokat jöttünk-mentünk. Azóta ez sajna lecsökkent és drágám tőlem várja, hogy programokat szervezzek a családnak, de így sem könnyű, mert van,amire húzza a száját, hogy messze van, vagy jajj tömeg van, vagy épp gepezhetnekje van és húzza az időt.

Pedig a jövés-menes, az élmények feltöltenének. Néha jó egy fél napot otthon pihenni, ha előtte sok volt a program, de alapvetően én nem szeretek otthon ülni.

Amit leírsz, az nekem, aki klinikai értelemben is depressziós voltam, gyógyszerzombi, azt jelzi, hogy kicsit elfáradtál.

Az is lehet, hogy el kellene vonulnod akár csak pár napra is. Lehet, hogy kicsit introvertált alkat vagy?

Én igen, és ez a cikk is segített rájönni.

[link]

Utána megkérdezném tőled, csak úgy csendesen: ha az életed úgy történik meg veled, hogy mindent ki kell várnod, mi értelme annak, hogy sürgetnéd?

Majd ha válaszoltál, és ha van kedved, beszélgessünk tovább.

Lehet, hogy ő is épp válságban van önmagával... Ő szeretne még gyereket?

Mondanám, hogy engedd el a babatémát, de amikor én voltam ebben a fázisban, akkor szerencsétlen férjemnek esélye sem volt nemet mondani. Szóval mondani könnyű.

Minden esetre a sok beszélgetés - akármilyen témáról, lehetőleg nem a te problémáidról, hanem az övéről - hozhat változást. Akárhonnan nézzük ez neked a legnehezebb, de hosszútávon megéri.

Egy kérdés: más jellegű terveid,álmaid nem voltak?

Háát, sosem volt igazan lelkizős, de régen néha megnyílt előttem, beszélt a saját gondjairol is, illetve hát alapvetően, ha van valami gubancom, meghallgatja, segíteni is próbál (már, ha egyátalán elmondom. Mert ő nem igen veszi észre, nem kapcsol). De neki ez sok, azt akarja, egyedül birkózzak meg a belső dolgaimmal, szerinte nekem kell ezekkel küzdeni, és ugyan néha szivesen meghallgatja a bajaimat és segiteni is próbál a maga módján, de azt várja el, hogy hamar megnyugodjak, illetve igen hamar közli, hogy ez neki sok, hogy ráöntöm a bajomat, ez szerinte már engergiavapirsag, ő nem tud de főleg nem akar folyton toltogetni engem energiával, oldjam meg magam.

Amúgy elég zárkózott ember, valahogy az évekkel és a felelősséggel még inkább az lett, az intimitás is valahogy szűnőben, elvonulósabb, bezárkózósabb lett. Régen simán egyutt fürödtünk, tudtunk paralell lenni a fürdőszobában, most már zavarja, ha ott van valaki, ha ő benn van. Jó, hát az egyik részét megértem, mert van valami eü problémája (részben-nevleg-ez is felel az intimitás és a testi kontaktus csökkenéséért), no de ezen felül... erre azt mondja,hogy hát igen, így 8 év után már mások a hormonok, nem annyira kitárulkozásra hajtják az embert. Ok. No de ennyire ne? Bakker, eddigre meg már a másik megszokasanak át kellett volna vennie a helyét! Valahogy nagyon elkülönül, nem bírja sokáig a csaladi eletet, sokszor elvonul gépezni.

De amúgy meg jófej, eredendően nagyon önzetlen (bár velünk egyre kevésbé, saját családjával inkább, bár néha ők se erdeklik vagy nemtom.), helyén van a szíve meg az értékrendje...de nehezen mutatja ki, sokszor baromi hideg, közönyös.

Pfu, hát nemtom. Igen, gondolom, először a kettőnk dolgán kéne dolgozni, aztán jöhetne a baba is... de mivel a babahiany az én egyik legfőbb bánatom, rajtam -es így az egész családon is - talán segítene, visszakapnám az életkedvem. De nemtom. Tény, egy új baba a hazassagi "válságot" max részben oldaná meg. De sajna nem 27 éves vagyok, hogy sokat lacafacazhassak a babaprojecttel.

Egyáltalán nem vagy energiavámpír. Kiírtad magadból és ez már jó. Az viszont már nem, hogy a férjednél nem találsz meghallgatásra. Az a lehető legrosszabb egy kapcsolatban, amikor az egyik fél megbillen és a másik fél nem veszi komolyan. Sajnos ebből egyedül kilábalni nem fogsz, csak ha elfojtod magadban ezeket az érzéseket, de azt tudjuk, hogy nem valódi megoldás.

Ilyen körülmények között nem is biztos, hogy egy újabb gyerek lenne a megoldás. Valahogyan - ha lehet - rá kellene venni a férjed, hogy nyisson a problémáid felé. Mennyire volt lelkizős? Ezelőtt ment-e az érzelmekről való beszélgetés köztetek?

Hát, nemtom, depressziós vagyok-e. Csak remélni tudom, hogy max kicsit. 😉 De sajna tenyleg kb ezt élem meg lélekben, mint a forumindito, csak épp az élni akarás azért megvan még. De néha túl sok értelmét nem látom már az életem további részének. Folyton azt érzem, elrontottam az életem, nem jól csináltam, és nem mehetek vissza, hogy újra és jobban csinaljam. Hogy nem a saját eletemet élem, hisz az a lány, aki akartam volna lenni, húszas évei kozepen ferjhez ment, és már 4-5 gyereket nevel. Vagy,ha már úgy adatott,hogy csak 30 évesen lehettem anyuka, mert meg kellett várjam, hogy a férjem is megkomolyodjon, hát akkor nem csak két év lett volna a termékenységem, és már három gyereket nevelnék,de ha csak kettőt, a szervezetem akkor is eletkornak megfelelően működne és nem kezdő klimaxosan.

Valahogy most minden mintha rosszra akarna fordulni. Fizikalisan is, a magánéletem se teljesen jó, de a férjem szerint csak túlreagálom és minden a legnagyobb rendben van (szerinte), nem lehet beszelni vele erről, munkaugyben sem az igaziak a dolgok, a gyerekekkel is vannak problémák. Egy ideje csak ugy létezem, nem élek, nézem a dolgokat, de nem látom, menekülök a valóságból, hogy ne fájjon annyira. Néha tényleg elszaladnek az életemből, kicsit kikapcsolni. Most is itt a tavasz, látom, pillanatokra élvezem is,de nem érdekel igazán.

Igen, a babaugy is nyomaszt, hogy a szervezetem latencia szakaszban üzemel, mintha legalábbis 10 évvel idősebb lennék. Pedig én az életemet arra tettem fel, hogy csaladanya legyek, 4-5 gyerekem legyen, dolgozni ugyan akartam, használni az agyam, de karriert sosem. És most ez, hogy második gyerek után leállt a rendszer, mondom OK, akkor dolgozzunk kicsit, induljunk el erre, de ez se akar összejönni, meg nem is okoz örömet, kvázi semmi sem okoz tartós örömet, és valahogy olyan reménytelen, hogy valaha is visszaall a normalisba akár a szervezetem, akár a kedvem. Közben meg itt a tavasz, vidulni kéne.

Szóval nemtom, depis vagyok-e, de hogy nem vagyok jól lelkileg, nem tud lelkesiteni semmi, és ez gáz, az biztos.

Bocsi, nem szandekszom energiavampir vagy mi lenni, kérdeztetek, válaszoltam.

Nézem az adatlapját. Tegnap délben is itt járt.

Csak játszik velünk, mert különben egy köszönöm, vagy egy megnyugtatás, hogy valóban csak az írói vénáját próbálgatta, és bocsi, hogy ránk hozta a szívbajt, vagy bármit írt volna. De nem! Naponta jön, olvas minket, és jókat kuncog magában!

Depresszió, ugyan már! Szerencsére.

Csak hát milyen ember az, aki így kihasználja mások segíteni akarását, mások részvétét, és azt hiszi, hogy a hallgatásával sokáig magához tudja a figyelmünket vonni.

Talán mindnyájan jártunk már így. Mondogattuk hogy baj van, baj van, csak valahogy nem eléggé nyomatékkal.

Pedig a kis baj is baj, abból lesz a nagy, amikor elfajul. A kicsin még lehet segíteni, a nagyon már nehéz.

A nagy bajt meg már kár is mondani, azt már a vak is látja.

Köszönöm Neked az ő nevében is!

Az írásod szívmelengető. Imádom az ilyen embereket, amilyen vagy! :)

Persze! Aki tudja, hogy nem szabad engednie, hogy az ilyesmi hasson rá, az azt is tudja, hogyan őrizze meg a saját pozitív szemléletét, kisugárzását.

De akik még nem tudják, azokra is hat, és őnekik fogalmuk sincs arról, hogy miért változik a hangulatuk, az életerejük.

Ezért nagy a felelőssége annak, aki "tudja"!