Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ

S.O.S


Az élet mire a vége felé érsz, olyan hiábavalónak tűnik, hiszen elvesznek álmaid, céljaid, oda minden reményed, hogy te váltod meg majd a világot.

Húz lefelé a mélység, nem tudsz másra gondolni, csak a megváltó megsemmisülésre.

S.O.S

Már nem melegíti arcodat a sugárzó napfény, mert nem akarod érezni. Nem vonz a tájak szépsége, a föld forgása, nem hallod a vízesések csobogó hangját.

A gyerekek kacaját, ami annyira felvidított régen, füled már nem hallja, nem akarsz igazán semmit az élettől.

Keresed a célt, amiért még érdemes lenne maradnod.

A szerelem, az anyaság lassan messzi érzések.

A festmények, a szobrok, a művészet és a zene, amit annyira szerettél, már nem vidít fel.


Üres vagy, mint a légüres tér, halott vagy.

Nem kell fizikailag megsemmisülni, hogy azt érzed már nem vagy itt.


Még imádkozom, és harcolok, de már nem hiszek benne, hogy "érdemes" felkelni, lépni, járni.

Pedig ésszel tudom, hogy ajándék a testünk, igazából kölcsön kaptuk, de micsoda kincs amíg működik.


Lélek akarok lenni, csak megfoghatatlan lélek, nem hús-vér ember, akit állandó fájdalom ér.

Hívjatok vissza barátok, gondoljatok rám, hátha még lesz jobb is.

Hátha megérzem még a melegítő napfényt, hátha érzem még simogatását.

Nyújtsátok felém a karotokat, mint a vízbe fúló felé tennétek.




Írta: 41d3c0b96f, 2018. április 4. 09:50
Fórumozz a témáról: S.O.S fórum (eddig 143 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook