Sors vagy szabad akarat? (beszélgetős fórum)

Hű, nagyon rossz felől közelíted meg a dolgokat!

Köze nincs a nárcizmusnak ahhoz, ha felelősséget vállalok a tetteimért és nem másra akarom ruházni az okokat és a következményeket!

(Olvass utána a nárcisztikus személyiségjegyeknek)

Jó, nézzük az eseteidet, amikben te nem látsz saját felelősségét.

Párkapcsolat: jó lehet hinni, hogy "ezt az embert a sors vezérelte elém".- az olyan tündéres, misztikus, klassz dolog. DE ha az az ember kitépi a hajad, leköp, te majd ülsz a mocskában és azt gondolod: hát ez a sorsom, ez lett nekem megírva, mit is tehetnék, hordom a vállamon a keresztet, hát istenem, majd holnap is leköp, ez jutott nekem ... ?!?!!!?!!?!

Nem én, hanem TE döntesz így, hogy neked ez jó, TE nem lépsz ki belőle!

Ugyan ez a munkahelyre.

Nekem mindegy, hogy okosnak gondolsz e, vagy nem, én csak leírtam a véleményemet a témáról.

Állítólag azt a bizonyos nagykönyvet odafönt mi magunk írjuk meg, mármint az itteni életünk jelentősebb eseményeit, és éppen az a lényeg benne, hogy majd itt hogyan, miként éljük meg, mit tudunk kezdeni a következményeivel, és képesek vagyunk-e megfelelően kezelni, továbblépni... akkor végülis igaz, hogy minden, ami történt, az saját döntésünk alapján történt.

És valóban, addig, amíg nem ismerjük el még önmagunk előtt sem, hogy "ezt bizony elbaltáztam", addig esélyem sincs tanulni a saját hibáimból. Eszembe sem jut átrágni magam rajta, és odafigyelni, hogy legközelebb hol-mit kell másként csinálnom, hogy a helyes döntést hozzam, amikor ismét ugyanolyan szituban találom magam.

Egyetértek.

Azok akik nem tudják a döntéseik következményeit felvállalni magyarázzák a sorssal, "így volt megírva" szöveggel a felelőst.

A példád mások döntéseinek a következménye.

Biztosan láttad a Benjamin Button különös élete c. filmet, abban Daisy balesetét. Ha a lány nem megy vissza, ha a taxis előbb indul... stb. De az emberek úgy döntöttek ahogy és ezek a döntések elvezettek a balesetig.

Erről beszéltem.

Belemagyarázás.

Van, akinek könnyebb úgy.

Nem tudsz elkeseríteni a valahonnan szedett 7%-os hiteddel :)) (amúgy miért nem 8? Vagy 6,78? :))

Véletlenul sem szeretnélek megbántani, ne vedd magadra!

De megfigyelesem szerint azok szeretnek bizonyos külső körülményekre, mások által kitalált teoriakra hivatkozni és ezekben megkapaszkodni, akik kevésbé tudnak/akarnak az életükben keletkezett eseményekért felelősséget vállalni. Magyarul: könnyebb másra kenni a cart, mást hibáztatni. Ez csak a kisebb probléma. A nagyobb az, hogy ebből kifolyólag nehezebben is tudnak kimászni abból a carból.

Részemről ennyi. 😊

Ezt persze nem tudhatjuk, hogy valóban így történik, csak keressük az életünk értelmét.

Vannak kutatások pl. regressziós hipnózis, de mi arra biztosíték, hogy nem egy korábban látott film, olvasott könyv hatása az, amit a hipnózisban megél?

Vannak kétségeim.

A te életedben nem így működik, az enyémben igen.

Mindannyian mások vagyunk, máshogy élünk, gondolkodunk.

Tudod, van az a mondás:

Majd ha mindenki jóllakott, mindenki meggyógyult, mindenkinek tető lett a feje felett, utána lehet filozofálni, elméleteket gyártani, addig meg menni kell előre az úton, és úgy irányítani az életünket, ahogy az a legmegfelelőbb számunkra.

😊

😁

Csakhogy ez nem így működik...

Mi döntünk, de nincsenek véletlenek.

Eldöntheted hogy "felszállsz-e a metróra vagy sem", de a vége úgyis ugyanaz lesz, csak más úton érsz el oda..

Szerintem ők maguk a feladatok. Ha nincsenek döntési helyzetben (állapotuknál fogva), akkor a környezetének az a feladata, hogy érzelmi szinten az elérhető legboldogabb életet biztosítsa neki.

Persze, lehet ez az ő életében is tanulság. Ha pl. egy felelőtlenül közlekedő balesetet okoz, mely során olyan állapotba kerül, hogy csak vegetál.

Nem könnyű felismerni a döntési helyzeteket. Ezért van szükség a saját erkölcsi "útmutatónkat" vagy "merre tartok" listánkat, amely minden helyzetben a megfelelő válasz felé vezet bennünket.

Remélem, mindenki számára érthető, mire gondoltam.:)

Ezek az élethelyzetek is azért találjuk magunkat szemben, mert a korábbi döntéseink oda vezettek.

Tanulnunk kell a döntéseinkből. A boldogságunk és a lelkiismeretünk mellett kell mindig döntenünk.

Teljesen igaz, amit írtál. [like]

Ez így csak akkor igaz, mármint hogy nem saját szabad akaratból történt, ha valaki úgy dönt, hogy "nemet" mond, és mások rákényszerítik, ráerőltetik az "igenre".

Pl. ha jól tudom a hinduknál még ma is számos területen él a szokás, a szülők határozzák meg a gyermekek 8-10 éves korában, hogy x év múlva őket összeházasítják... és hasonló események az életben. Akkor igen, ez karma, a szabad akarat figyelmen kívül hagyása. Bár a mai világban már szerintem ilyen helyzetek alól is van menekvés...

Szerintem a sors csak annyiból van jelen, hogy elébünk hoz egy-egy élethelyzetet, de a saját döntésünk, a saját szabad akaratunk szerint fogunk dönteni és cselekedni.

Amennyiben elbaltáztuk, szintén a szabad akarat alapján bármikor cselekedhetünk másként, vagyis nyugodtan elválhatunk Kiss Pistitől, és vehetjük az irányt másfelé. Az biztos, hogy ezek után is elébünk kerül egy "másik Kiss Pisti", de őt már Nagy Jóskának fogják hívni, de személyiségre, viselkedésre, stb. stb. dettó.

És a nagy kérdés: felismerjük-e, hogy ilyen esettel volt már dolgunk, és ebben az újonnan kapott lehetőségben képesek leszünk-e helyesen dönteni, helyesen cselekedni.

Vagyis ha levonjuk a megfelelő következtetést az esetleges téves döntéseinkkel, cselekedeteinkkel kapcsolatban, és azzal a tapasztalattal megyünk tovább, annyival bölcsebben, annyival gazdagabban... gondolom én. :)

Nekem ebből az jön át, hogy abban hiszel, hogy valaki megírta már a történeted amit meg kell élned.

Szerintem is van egy út, amit meg kell élnünk, aminek a célja az, hogy ne könyörögni kelljen az utolsó órán, hanem elmondhassuk, hogy értékes életünk volt.

Szia!

Hát, lehet akár így is, ha valaki ebben hisz.

Én a magam döntéseiben, magam erejében, magam okosságában vagy épp balf@szságában hiszek.

Ha hozzámentem Kiss Pistihez, azt én akartam.

Nem a SzentPéter, nem egy kozmikus erő, hanem én magam.

Aztán, ha az derül ki, hogy rosszul döntöttem, akkor csakis magamat fogom ezért hibáztatni, nem SzentPétert, sem a kozmikus erőt, sem a karmát.

Én magam viszem el a balhét, és majd én magam kell, hogy eldöntsem, hogyan tovább ezek után.

Várhatok akár valami sugallatra is, de méricskélve a serpenyőkkel, pozitív és negatív dolgokat egybevetve,magamra hallgatva léphetek is tovább.

igen, szabad akaratból :D

Kedves Amaunet!

Szerintem van egy út amin végig kell menni, a mi döntésünk hogy hogyan és mi képen. Alázattal, küzdve vagy szeretettel.. Nehéz nagyon😟