Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Sonkás sajttekercs hidegen recept

Sonkás sajttekercs hidegen recept

Elkészítési idő 45 perc

A Sonkás sajttekercs hidegen hozzávalói:
12 szelet lapsajt
10 szelet gépsonka
10 dkg trappistasajt
10 dkg sajtkrém
5 tojás
10 dkg vaj
1 cs petrezselyemzöld
1 tk mustár

fehérbors


A Sonkás sajttekercs hidegen elkészítési módja:
Egy tepsibe sütőpapírt helyezünk, amire ráfektetjük a sajtszeleteket úgy, hogy kissé fedjék egymást. Ráreszeljük a trappistasajtot, és 2 percre előmelegített sütőbe tesszük, de éppen csak annyira, hogy a sajtok egymáshoz tapadjanak. A tojást keményre főzzük, majd a sárgáját kivesszük. A tojás fehérjét apró kockára vágjuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk és a sajtkrémhez keverjük, majd pici sóval, és fehérborssal ízesítjük. A tojás sárgáját a vajjal és a mustárral jól elkeverjük és szintén kevés sóval és borssal ízesítjük. A sajtlapokra először a tojásfehérjés masszát kenjük rá egyenletesen, majd az egészet befedjük a sonkaszeletekkel. Ezt követően a tojássárgás keveréket kenjük a sonkára, és az egészet óvatosan feltekerjük, majd hűtőszekrénybe tesszük. Éles késsel szeleteljük, és pirítóssal tálaljuk.


Kategória: Húsételek receptjei


A sonkás sajttekercs hidegen elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook