Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Sonkás káposztatekercs recept

Sonkás káposztatekercs recept

A Sonkás káposztatekercs hozzávalói:
egy kis fej kelkáposzta
40 dkg füstölt, főtt sonka
egy fej vöröshagyma
majoránna
2 dl tej
"Fűszerkeverék házilag"
só, olaj


A Sonkás káposztatekercs elkészítési módja:
Egy alkalmas lábosba vizet teszek forrni. A megfelezett káposztából kivágom a torzsáját, majd óvatosan, hogy ne szakadjanak szét, lefejtek 8 nagy levelet, amikből kivágom a középső nagy eret, hogy könnyebb legyen hajtogatni. A forró vízbe szórok 1 teáskanálnyi sót, egy csipet majorannát, beledobom a káposztaleveleket, s pár perc alatt megpárolom. A töltelékhez a vöröshagymát vékony szeletekre vágom és kevés olajon, forró serpenyőben megpárolom. A sonkát vékony szeletekre, majd vékony csíkokra vágom, a hagymához adom és csipetnyi majorannával 2-3 percig pirítom. A megpuhult káposztát leszűröm, és összeállítom a káposztatekercseket úgy, hogy minden levélre hagymás sonkát kupacolok, feltekerem és tűzálló tálba egymás mellé fektetem őket. A mártáshoz megmelegítek 2 dl tejet, beleszórok 2 evőkanál fűszerkeveréket. Simára keverem, majd ráöntöm a tekercsekre és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt a készre sütöm.


Kategória: Húsételek receptjei


A sonkás káposztatekercs elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook