Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Serpenyőben sült brokkolis csirkefalatkák recept

Serpenyőben sült brokkolis csirkefalatkák recept

A Serpenyőben sült brokkolis csirkefalatkák hozzávalói:
1 közepes db brokkoli
50 dkg csirkemell filé
2 ek szezámolaj
10 ml szaké (2 ek)
1 ek szójaszósz
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 teáskanál reszelt gyömbér
só ízlés szerint
1 evőkanál kukoricakeményítő


A Serpenyőben sült brokkolis csirkefalatkák elkészítési módja:
A csirkemellet kockákra vágjuk, utána tegyük egy tálba, majd öntözzük meg szakéval, a zúzott gyömbért és fokhagymát is keverjük hozzá, sózzuk, majd a keményítővel keverjük össze, és tegyük félre. A brokkolit szedjük rózsáira, én a szárát is felhasználom felszeletelve. Serpenyőbe tegyünk egy kis szezámolajat, tegyük rá a brokkolit, öntözzük meg szakéval, zúzott gyömbért és fokhagymát adjunk hozzá, sózzuk, és egy picit süssük át. Egy evőkanál vizet öntsünk rá, majd fedő alatt pároljuk kb. 3 percig. Ezután szedjük ki egy edénybe, a serpenyőt konyhai törlőpapírral szárazra töröljük, majd egy kis szezámolajat melegítsünk fel újra. A felkockázott és beízesített csirkemellet süssük át rajta 2-3 percig, ezután adjuk hozzá a félretett brokkolit, majd összesütjük néhány percig. Lehet tálalni.


Kategória: Húsételek receptjei


A serpenyőben sült brokkolis csirkefalatkák elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook