Rubint Réka betegsége (beszélgetés)
Redditen elég sok véleményt elolvastam ebben a témában.
Több rákos beteg is hozzászólt... Leírták, hogy nekik nem segítség ez, amit Réka csinál. Inkább bántó.
És nagyon sok bennük a kérdőjel.
A férjurát pedig el kéne tiltania végre a kamerák és az internet elől, mert míg Réka görcsösen építkezni próbál, addig Norbi folyamatosan ássa alattuk a gödröt.
Én is kívánom, hogy gyógyuljon meg, mint az összes többi beteg!
Talán más lenne a megítélése, ha nem teregetnék ki családjuk minden pillanatát, nem propagálnák állandóan az ő "tökéletes" életüket.
Ez független bármelyik oldaltól.
Nagyon rejtélyes vagy.
Mi zajlik ma a világban, főleg hogy kerül ide Réka betegsége?
Tényleg visszataszító.
Hosszú évekig élt a betegséggel együtt csendben. Pedig már akkor is sutyorogtak állandóan, teljesen rosszindulatú hangnemben, mint valami károgó falusi vénasszonyok, hogy a Réka beteg, rákos, titkolja a betegségét, stb.
Most amikor a háromgyerekes anyuka kiáll négy év után a bajával, ezek a sutyorgók elkezdenek ordítani, hogyan mer a középpontba állni a betegségével. Meghogy mennyire méltatlan, mivel nyilván kivételezést élvez. Meghogy politikailag valamiért fontos Rékának a betegség nyilvánosságra hozatala. Ilyen saját magukból kiinduló vádaskodásokkal próbálnak hangulatot kelteni a drágák...
Hát erre nincs más választása Rékának, mint hogy legalább a betegségben győznie kell! Hogy mint a károgó fekete varjak leszédüljenek a diófáról ezek a rosszindulatú, csámpás lelkületű internet boszorkányok... ;)
Nem azért írtam...
De , köszönöm 🤗
Ja , kicsit ki ventilláljak.
Előrebocsátom,hogy megint és újra gyógyulást kívánok Rékának.
Rosszindulatú daganat,túléltem,még.
Megfertőztek egy sz@jbatekert vírussal.
Ha nem lett volna elég a rák..
Kiderült,pereltem.
0,0 Ft.
Ez az USA -ban :15 millió dollár.Szrencsémre bekerültem egy programba.
Napi egy injekció,napi kettő gyógyszer.
Nem tudtam ,hogy ember ennyit hányhat .De ,igen,hányhat.
45 kg,jártányi erő ,na az nincs.
Vírusszám nulla, doktornő:azért ne legyen nagy elvárásai ,ez egy bomba.
Vagyok.
Ééés nagyon sok ilyen" alvó ügynök "van ,aki csak küzd és próbál túlélni.
Ha és amennyiben olvassátok ,nagy ölelés és szeretlek benneteket 🥰
Ó,én tökélyre fejlesztettem a trollkodást ,genyaságot.
Nem ,nem vagyok gonosz.
Viszont ha az igazságérzetem berzenkedik nincs az az isten aki megállítana.
Férj:Ugye jól fogsz viselkedni?
Én:Majd meglátom, szituáció függő.
Férj : Elvettelek,szeretlek ,mi a f@sz csináljak veled ?
Én :semmit...
Kívánom Rékának, hogy gyógyuljon meg! Az , hogy melyik párt szekerét tolja az az Ő dolga.
Érdekes nekem , hogy Ibolyát, Verát senki nem döngöli a földbe mert kiáll a bal oldal mellett. Rékát sokan már temetnék és nekem az annyira visszataszító!
Igen.
Akik fekszenek az intenzíven.
Akiknek nincs pénzük Londonba és a kutyafülébe menni alternatív gyógymódok, terápiás kezelésre.
Kiderült,hogy rosszindulatú daganatos beteg lettem.
Mint egy kis állatka vonultam vissza az emberek társaságától.
A családomon kívül senki nem tudta ,mi a bajom.
Nyilván kell az edukáció.
Hát igen, csámcsognak.
Pedig hát csak azt csinálja, mint bárki a daganatosok közül, hogy tudomásunkra hozza a betegségét. És bevállalja, hogy kitartással, a saját küzdelmét felvállalva napi szinten, szembeszáll a betegséggel.
Annyi ember van így, aki bevállalja a kemót, a sugarat, a terápiákat... Ismerősömet annyira megviseli a kemó, hogy embertelen. De nem tehet mást, ha élni akar, márpedig akar, akkor be kell vállalni a kínt.
Amikor elbúcsúztunk ezzel az ismerősömmel, mondtam neki, hogy eddig is nagy harcos volt, ezután is bízom benne. Ebben a hitben váltunk el.
Na valami ilyesmit közvetített a Réka, amit betegek százai, ezrei kénytelenek átélni, ha élni akarnak. Ma láttam, ahogy ezt kamerába mondta, nem volt ebben semmi ami taszított volna.
Én speciel azoktól a vastag szájú celebektől kapok kiütést, akik a Bali szigetekről jelentkeznek be nagy arccal. Ez a vékony szájú nő, meg itthon vállalt interjút, ahogy kellett.
Reméljük megtalálja a módját, hogy sikeres legyen a betegség legyőzésében is.
Hogy mi a véleményem? Undorítónak tartottam Marsi felvezetését, a cikkeket, ahol a legerősebb nőnek, hősnek nevezik, mintha egyedül lenne ezzel a világon. Sajnos ez, és még sok más súlyos betegség sokakat érint. Mindenki hős, erős, kitartó, aki felveszi a harcot és minden hozzátartozó is, aki a beteget támogatva részt vesz a gondoskodásban.
Nem tudom, hogy Réka ugyan miben lehetne jó példa, szerintem jobb nem követni. Mert senki ne gondolja, hogy ha neki éppen úgy esik jól, hogy pihen, elfekszik, vagy kiabálna a fájdalomtól és a tehetetlen dühtől, akkor az rossz és nem jól csinálja, vagy ő kevesebbet ér. Többet ér szeretni a testet, keresni a belső békét, összhangot teremteni, mint kizsigerelni önmagunkat. Még egészséges állapotban is, hát még betegen.
Az interjúban meg ezt az egész üres hűtős dolgot nem is értettem. Az Update egykor nagyon sikeres vállalkozás volt. Felelősségteljes, józanul gondolkodó emberek ha döcögni kezd a vállalkozás, akkor nem tovább kockáztatva, a családi kasszát lenullázva betolják még a maradék pénzt. Egyébként is hihetetlen, hogy sikeres vállalkozó nem fektet be ingatlanba, vagy értékpapírba. Sok vállalkozó már a gyerekeknek is vesz ingatlant. Meg ha nincs pénz, akkor sokan nem 300 ezer forintos rezsiszámlát csinálnak, hanem lejjebb adnak a luxusból.
Most már Rékának is szép bevételei vannak a saját cégéből, kicsit pihenhetne, de ahogy hallottam, most meditációs és hangtálas guru is lett belőle.
A riportban, amit tegnap láttam, arról is mesélt, hogy számolgatta, hogy hányan jelentkeznek be az online órára, hányan fizetik ki az 1.500 forintot, annyira nincs pénzük, mert a kollégái szétlopták a céget. Azok az emberek, akik magas fizetést, magas kategóriájú céges autókat, a legújabb laptopokat, telefonokat. Nekem ez sem világos, hogy lehet ezt úgy megtenni, hogy csak akkor veszed észre, amikor üres a kassza.
Soha, senkinek nem mondanám azt, hogy megérdemli, nekik sem, Rékának pedig ezerrel drukkolok. Pont ahogy az összes érintettnek.
Timivel teljesen egyetértek, szerintem is többet árt, mint segít ez így az érintetteknek.
Nem hinném, hogy rosszindulatú vagyok. Rékával néhánysor találkoztam ilyen-olyan rendezvényeken, egy tündéri cuki csajnak ismertem meg, undorítónak tartom, ahogy gázlángozzák, főleg a külseje miatt. Na meg a lányát.
De ahhoz képest, amit mostanában a médiában képviselnek, szerintem sem véletlen a hatásvadászat, hogy pont most.
Nekem nagyon "bájos" volt ahogy csúfolódott egy zavarában eltévesztett mondat(szó) miatt ,egy képviselő hölgyön.
Én ismerem a doktornőt ,egy hihetetlenül jó ember .
Több ilyen emberke kellene mint ő.
Ismétlem,akkor sem érdemli meg ezt a sorsot...
További ajánlott fórumok:
- Nektek sikerült fogyni Rubint Rékával? Mennyi idő alatt?
- Rubint Réka Napi 20 perc önmagadért, Add önmagad1/2 - Mik a tapasztalataitok?
- Májusi edzésprogram Rubint Rékával avagy hozd magad formába a nyárra!
- Rubint Réka napi 20perc önmagadért, ma kezdem ki tart velem?!?!:)
- Mi a véleményetek Rubint Réka exhibicionizmusáról?
- Beszélgessünk Rubint Réka betegségéről...stb.