Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Roland születése cikk

Roland születése


Első fiunk, Renátó 8 éves és már nagyon szerettünk volna, ha lenne egy kistestvére. Mikor 2007. májusában a teszten halványan ugyan, de két csík látszódott, alig akartam elhinni, hogy ismét babát várok. Nagyon szerettem, sőt imádtam terhesnek lenni mindkét alkalommal.
Roland születése

Az orvosom, akihez rendszeresen jártam terhesgondozásra, a 37. héten jelezte, hogy valószínűleg nem fog „odaérni” a szülésemre. Úgy látszik, mivel nem jártam a magánrendelésére, nem volt elég, amit adtam neki, ezért „leépített” 3 héttel a szülés előtt! Úgy döntöttem, hogy elegem van az orvosokból és keresek egy szülésznőt magamnak. A sors úgy hozta, hogy barátnőmmel (akivel egy napra voltunk kiírva!), mikor szülőszobát mentünk látogatni összeakadtunk Etával, egy szülésznővel, aki annyira elbűvölt minket a kedvességével és a lazaságával, hogy ott és akkor eldöntöttük és meg is beszéltük vele, hogy csak is nála fogunk szülni.


A SZÜLÉS NAPJA:


2008. január 27-én vasárnap délelőtt fél 10-re volt ctg időpontom a kórházba. Már előtte két éjszaka is voltak rendszeres összehúzódásaim, de egyáltalán nem fájtak Nem voltam rosszul, csak éreztem, hogy vannak összehúzódásaim, amit a ctg ki is mutatott, hogy rendszeres 50-es. A nővér szólt az ügyeletes dokinak, aki megvizsgált, és azt mondta, hogy 1 ujjnyira nyitva vagyok, csak még nagyon fönt van a méhszáj. Bent akart tartani, de mondtam, hogy még hazamennék, azt mondta, ha bármi lenne, szeretettel várnak vissza.


ROLAND SZÜLETÉSÉNEK 4 ÓRÁJA:


Úgy fél 7 felé már kezdtem érezni a derekamat, de nem volt túl kellemetlen. Férjemmel, Tamással figyeltük az órát és 6 percenként jöttek az összehúzódások. Este fél 8 felé felhívtuk Etát, hogy mi legyen, ő azt mondta, hogy fél óra múlva visszahív és ha még mindig van, akkor megyünk a kórházba. Már korábban megbeszéltük vele, hogy ha menni kell, akkor felvesszük őt is és jön velünk, hiszen itt lakik 3 saroknyira.


Közben telefonált Tamás az apjának, hogy készüljön, mert nagyobbik fiamat, Renátót úton a kórház felé beadjuk hozzá, hogy ne legyen egyedül. Fél óta múlva Eta telefonált és megbeszéltük, hogy indulunk. Szerencsére már régóta össze volt pakolva a cuccom és már lent is volt a kocsi csomagtartójában, úgyhogy csak néhány apróságot kellett összeszedni és indulni. Felvettük Etát, kitettük Renátót és bementünk a kórházba.


Egyből felmentünk a 9. emeletre a szülészetre. Szerencsére a lila szoba volt üres, az egy ajtóval elzárt szoba, így Tamást be tudtuk vinni az influenza járvány és látogatási tilalom ellenére. Átöltöztünk, Eta megvizsgált, úgy bő két ujjnyi volt a méhszáj. Egy kis papírmunka után megkaptam a beöntést, amitől nagyon tartottam, de egyáltalán nem volt vészes. Közben rendszeres és erősödő fájások jöttek, amik állandóan félbeszakították a mondandómat. Teljesen leizzadtam és végre letusolhattam, majd ctg-re tett, amin szépen látszottak az akkor még „csak” 70-es fájások. Fájásszünetekben még nevetgélni is volt kedvem, Tamás igyekezett vidáman felfogni a történéseket és ez tetszett. Már nagyon izgult, várta a babát. Meglepően nagyon jól állt a dologhoz, ahhoz képest, hogy eleinte viszolygott, hogy bejöjjön, most ki nem hagyta volna.


Kicsit később Eta megrepesztette a burkot, ez egyáltalán nem fájt, mikor is kiderült, hogy a víz nagyon zöld. Meg is mutatta, az már nem zöld volt, hanem sötétbarna folyadék. Nagyon rosszul nézett ki. Mondta, hogy nem most ürített bele a baba, hanem már korábban, ezért visszarakta a ctg-t, hogy figyelni tudjuk a baba szívhangját és ilyen esetben szólnia kell az ügyeletes orvosnak is. Megkaptam azt a nagy labdát is, azon ültem és ringatóztam, és szorongattam egy kispárnát meg Tamás kezét. Kicsit szédülni kezdtem, ezért kaptunk egy csövet, amiből jött az oxigén, Tamás folyamatosan az arcom felé tartotta, ez meglepően jól esett.


Később, már úgy fél 10 felé felfeküdtem az ágyra. A fájások elviselhetetlenek voltak, ki voltam borulva, folyamatosan azt kérdeztem, meddig fog ez még tartani, nem fogom kibírni. Tamás nagyon sokat segített, szám elé tartotta az oxigéncsövet, figyelmeztetett a levegővételekre, simogatta a derekamat, vizes ruhával törölgette az arcom és szoríthattam a kezét, egyszóval testben-lélekben velem volt.


Szerintem negyed 11 lehetett, mikor Eta nekikészült a baba érkezésének, azt mondta, hogy megpróbálja a gátvédelmet. Nem örültem neki, mert féltem, hogy szanaszét repedek, ami nagyon fog később fájni. Végül megérkeztek a székelési ingerként jelentkező tolófájások. Mivel fájdalmamban haraptam a kezemet, fogaim közé kaptam egy vizes ruhát és úgy kezdtem nyomni. Pici vágással és alig néhány nyomás után végül 22.35-kor megszületett Roland 3600 g-mal és 51 cm-rel. Hihetetlen érzés volt, mikor kicsúszott és vége volt minden fájdalmamnak.


Sajnos Tamás nem tudta elvágni a köldökzsinórt, mert a szutykos víz miatt azonnal elvágták és elvitték a babát lemosdatni és megvizsgálni, de végig fotózott. Szerencsére minden rendben volt vele, egészséges, mint a makk.


Miközben már tisztán megkaptam a babát a doki és Eta várták a méhlepényt, ami persze most sem akart megszületni, akárcsak Renátó születésénél. Nyomkodták a hasamat, de az annyira fájt, hogy már könyörögtem, hogy hagyják abba és altassanak el, másképp nem fog kijönni (tapasztalat). Nagy nehezen ráálltak, jött egy nagyon kedves fiatal, jóképű anesztes doki, aki elmondta, hogy mit fog csinálni, mit fogok érezni, nagyon kedves volt. Megkaptam a szurit és már aludtam is. Emlékszem, hogy valami hülyeséget álmodtam, de arra már nem, hogy mit. Kb. 10 percet aludtam, azalatt kiszedték a lepényt és össze is varrtak, így ezt az élményt is sikerült ismét megúsznom.


Mikor felébredtem, átmásztam egy másik ágyra, kaptam infúziót és mindenki kiment, csak Tamás kezét szorongattam. Teljesen éber voltam, míg lefolyt a két infúzió csak ketten voltunk, együtt sírtunk, én nem is tudtam abbahagyni, annyira boldog voltam, ezt együtt csináltuk végig.


Jött Eta, muszáj volt pisilni, de csak nagyon keveset tudtam, persze már régen nem ittam, csak a két infúzió volt bennem, iszonyúan szomjas voltam, de az altatás miatt még nem ihattam. Később megkaptam a méhösszehúzó szurit az oldalamba, majd jött a beteghordó fiú, felmásztam a gurulós ágyra és a cuccokkal, Tamással leindultunk a 8-ra, a helyemre. Ekkor már éjjel 1 óra volt. A szülőszobák alatti részen voltam egy 5 ágyas kórteremben. Csak egy lány feküdt benne, úgyhogy 4 ágy közül választhattam. Tamás is bejött velem, elrendezte a holmimat, picit beszélgettünk, majd elment haza. Nem tudtam aludni, még 4-kor is fent voltam, annyira a történtek hatása alatt voltam, meg szerintem az a 10 perces alvás is teljesen pihentté tett. Azért sikerült egy kicsit aludnom és fél 7-kor arra ébredtem, hogy hozzák a babákat. Hihetetlen érzés volt újra a karjaimban tartani. Nem érdekelt, hogy alig birok a fenekemen ülni, csak fogtam őt és néztem, szagolgattam, simogattam és nem tudtam betelni vele. Csodálatos érzés volt.


Kedden már tudtam neki előtejet adni, rájött, arra is, hogy hogyan kell szopizni. Szerdára belövellt a tejem és azóta is jól szopizik. Úgy tudtuk, hogy csütörtökön jöhetünk haza, 3 betöltött nap után, de szerdán megkeresett a gyermekorvos, hogy Roland olyan jól van és nem sárgult be, ha meg tudom szervezni, akkor hazamehetünk. Egyből hívtam Tamást, aki már úton volt hozzám látogatni, hogy forduljon vissza és hozza magával a hazamenős cuccokat is. Mielőtt eljöttünk, megkerestük Etát a szülészeten, köszönetet mondtunk mindenért és elbúcsúztunk tőle (bár akármikor összefuthatunk a közértben).




Írta: bnemonika, 2008. április 11. 11:03
Fórumozz a témáról: Roland születése fórum (eddig 6 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook