Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Régen várt álom beteljesülése cikk

Régen várt álom beteljesülése


Ennek a cikknek már régen meg kellett volna íródnia. A szívem szerint már két éve, hogy anyának kellene lennem. Az élet máshogyan akarta és erre csak most került sor.

A lényeg, hogy most klaviatúrát ragadhatok és leírhatom azt, amit eddig én csak olvashattam és remélhettem, hogy egyszer velem is megtörténhet.

Régen várt álom beteljesülése

2006 óta minden vágyunk volt egy gyermek.

Az esküvőnk óta eltelt 2 év alatt, elkezdtük úgy érezni, hogy valami, vagyis inkább-valaki hiányzik az életünkből. Ez idő alatt eléggé felnőttnek éreztük magunkat ahhoz, hogy megbirkózzunk a feladattal, és háromtagúvá bővítsük a kis családunkat.

Hát, mit is mondhatnék?! Nem ment könnyen. A naplómban mindent megírtam. Szinte ez volt az egyetlen lehetőség, hogy megosszam a bánatomat, reményeimet és minden mást, amit lehet a kezelésekkel, szurikkal, gyógyszerekkel, csalódásokkal kapcsolatban. Sokan szorítottak nekünk és talán ennek is köszönhetően a kicsi élet megfogant márciusban.

A terhességem nagyon jól indult. Boldogan adtam át a házassági évfordulónkon a jó hírt tartalmazó ajándékot a férjemnek, aki azóta is boldogsággal gondol rá, ha csak felemlítjük azt a napot. Megbeszéltük, hogy a nagyszülőknek csak, akkor mondjuk el a jó hírt, ha az ultrahang is igazolja. Persze mindenki nagyon örült, amikor bejelentettük, hogy baba érkezik a családba 2008.12.10.-e körül.

Mivel szerettünk volna megbizonyosodni arról, hogy a kisbaba egészséges, elmentünk a kellő időben 4D ultrahangvizsgálatra.

Természetesen emellett minden kötelező vizsgálaton részt vettünk. Az ember nem lehet elég óvatos, pláne, ha ennyit küzdött egy kisbabáért.

Mivel az első 4D-s vizsgálaton csak a hátát mutatta a pici, ezért elmentünk mégy egy alkalommal. Mindent teljesen rendben találtak. Mi pedig fellélegeztünk, hogy ez is rendben van. A terhesség 7. hónapjáig magzatvédő vitamint szedtem. Ezt én gondoltam, hogyha ezzel is segítek neki a fejlődésben, akkor ezerszer megéri.

Kicsi babánk tehát szépen fejlődött és vártuk a napot, amikor megszületik. Beszereztünk mindent, amit ilyenkor be kell. Nyakra-főre vásároltam a kisruhákat, pelenkát, és mindent, amit egy elsőgyermekes kismama csak megvehet.

A várt időpontot túlhaladva az orvosom azt javasolta, hogy ha nem indul meg magától a szülés, akkor 15.-én hétfőn irány a kórház és megindítják legkésőbb 17.-én. Addig is 2 naponta ctg és orvosi vizsgálat.

14.-én délután már éreztem, hogy valami nem stimmel. Rendszeresen éreztem, hogy fájdalmaim vannak, de időt még nem tudtam mérni. Este 10-kor már 10 perces fájásokat éreztem. Mivel a magzatvíz még nem folyt el, és nem is szivárgott, ezért nem is aggódtam, hogy induljunk a kórházba.

23 órakor elindultunk, hogy bizony mi most megyünk szülni. A férjem nagyon izgult, de szépen vezetett az éjszakai városban, minden kapkodás nélkül.

Megérkeztünk és becsöngettünk a szülőszoba ajtaján. Engem beengedtek, de a férjemnek mondták, hogy még kint várakozzon. Feltették rám a ctg-t és egy fiatal orvos megvizsgált. Ezek után közölték, hogy ezek csak jósló fájások és nincs értelme maradnom. Kicsit csalódottan elindultunk tehát haza. A fájdalmak nem múltak el, de nem is erősödtek. Az éjszaka nehezen ment el és reggel fáradtabb voltam, mint valaha. Újult erővel, és a csomaggal felszerelkezve immár metróra pattantunk és elindultunk a kórházba. 15.-e volt, a megbeszélt befekvési idő. Végigvártuk a sort a terhesambulancián és közölték, hogy CTG-t csinálnak. Fájásaim eközben erősödtek, de az idő nem rövidült. A ctg alatt többször fájásom volt és azt sem tudtam, hogy mibe kapaszkodhatnék. Az orvos, aki felvette az adataimat a befekvéssel kapcsolatban, elhűlve hallgatta, hogy hazaküldtek ezekkel a fájásokkal.

Végre felvették az adataimat, és visszamentem a férjemhez, aki kint várakozott.

Ezek után bekerültem a saját orvosomhoz, aki megvizsgált és azt mondta, hogy fel van ugyan puhulva a méhszáj, de nincs még nyitva.

Vizsgálat után felkerültem a kórterembe, ahol lepakoltam a cuccomat.

A férjemmel egész délután róttuk a folyosót, mert tudtuk, hogy a tágulásban sokat segít. A délutáni vizit és vizsgálat után az orvos 1 ujjnyi méhszájat tapintott, tehát volt értelme a sétálgatásnak. Egyúttal elmondták, hogy másnap reggel zselével megindítják a szülést. Drága férjem végig tartotta bennem a lelket. Simogatott, és végig rótta velem a köröket hosszú órákon át. Öt órakor hazaküldtem, hogy tudjon pihenni. Ekkor 7 percesek voltak a fájások. Nehezen engedtük el egymást, de tudtam, hogy pihennie kell, ha netalán mégis történik valami. Megígértette velem, hogyha 5 perces fájásaim lesznek, akkor bemegyek a nővérszobába és szólok a főnővérnek. Róttam tehát a köröket tovább és viseltem az egyre erősebb fájdalmakat.

Este hét órakor a szobámban voltam és ismerkedtem a szobatársammal, amikor már 5 percesek lettek. Elindultam, hogy tegyek még pár kört a folyosón. Megbeszéltem a férjemmel, hogy hétkor felhív, de én már a nővérszobában voltam akkor és csak egy" visszahívlak vizsgálat után"-ra volt időm. A főnővérnek elmondtam, hogy 5 percesek a fájások és mintha valami folydogálna is. Ő azt mondta, hogy szerinte ezek még nem "olyan" fájások, de csinál egy CTG-t és utána felhív egy orvost, hogy vizsgáljon meg.

A CTG után jött is az orvos. Ő kérte, hogy feküdjek föl a vizsgálóasztalra és kérdezgetett, hogy mit érzek. Ahogy elkezdte a vizsgálatot, elárasztotta a víz. Az én magzatvizem!

Megtörtént a rég várt kijelentés: SZÜLÜNK!

Gyors telefon Apának, hogy jöhet, mert a lánya már nagyon úton van. Ezután felgyorsultak az események. 5 percem volt arra, hogy a szülőszobás cuccomat összeszedjem és lemenjek a szülészetre. Beléptem a vizsgálóba és megkaptam az ilyenkor szokásos finomságokat...

Mindezek után az ötös szobába kísértek, ahol egy ágy volt 1 szék és összességében nyugalmat árasztott.

Megérkezett a férjem is (máig sem tudom, hogy hogyan ért be ilyen gyorsan) és a beöltözött zöld gúnyájában izgatottabb volt, mint annak idején az esküvőnk előtt.

Megbeszéltük, hogy állva vajúdunk, mert amikor az ágyon ért egy fájás, kegyetlenebb volt, mint az eddig érzett összes fájdalom.

A szülésznő bekötötte az infúziót, amit már előre utáltam, de nem választhattam.

Hosszú órák teltek el és még csak 2 ujjnyira tágultam ki. Elkeseredtem picit, mert reméltem, hogy még aznap 15.-én megszületik, de a szülésznő hajnali négyre mondta leghamarabb a születés időpontját. El sem tudom mondani, hogy mennyire jó volt, hogy a férjem végig ott volt velem! Ezúton is őszinte köszönet neki!

Szorított ha kellett, tartott, masszírozott, ha kellett, és mindig azt tette, ami a legjobb volt nekem. Elviselte, hogy a fájások közben minden erőmmel belekapaszkodom és szorítom a karját, vállát- néha teljes erőmből. Mindenkinek meg kéne tapasztalnia, hogy milyen érzés a szülést azzal a szerető társsal végigcsinálni, aki átérzi a fájdalmadat és tudod, hogy ha tehetné, átvállalná azt tőled.

Valahogy éjjel kettő körül kaptam egy No-spa injekciót, amitől kicsit tudtam pihenni. Ahogy múlt annak a hatása úgy álltam fel az ágyról és kezdődött minden előröl. Teljes erőmből koncentráltam és figyeltem a légzésemre, amin az nem segített, hogy a szomszéd szobában vajúdó nő néha felkiáltott fájdalmában. Próbáltam minden erőmet a fájásra koncentrálni és egy hang nélkül végigcsinálni. A szülésznő és az orvos vizsgálatai után tudtam meg, hogy a fájásaim erősek, de nem elég hosszúak, ezért nem tágulok. Megbeszéltük, hogy várunk még és később, ha semmi sem változik, akkor bekötik az oxitocint.

Hajnal öt felé már teljesen kimerültem a fájdalmaktól és szóltunk, hogy a korábban felajánlott epidurális fájdalomcsillapítást kössék be.

Az időérzékemet már teljesen elvesztettem. Szülés közben mindvégig a mobiltelefonomon rádiót hallgattunk. A zene megnyugtatott és segített ellazulni, elterelni néha a figyelmemet.

Jött az orvos és két fájás között bevezette a katétert a gerincembe. Elfelejtettem már régen azt, hogy tűparám van, csak az számított, hasson.

Ezzel egy időben bekötötték az oxitocint is. Volt kb. 30-40 perc pihi, ezután éreztem, hogy mindjárt be wc-zek. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan hat az oxitocin. Azt viszont tudtam, hogy ezek már a tolófájások. Apát elszalasztottam a szülésznőért és mikor ő megvizsgált, akkor villámgyorsan szétszedték az ágyat, mert már a finisben voltunk.

Megjött az orvos is, aki szintén csodálkozott, hogy ilyen gyorsan történik minden.

A tolófájások kemények voltak. 1 fájás alatt 3 nyomás. Apa a fejemet tartotta, mint utóbb elmondta néha nem túl nagy sikerrel, mert olyan erővel nyomtam, hogy lenyomtam a kezét az ágyra.

Kb. 5-6 ilyen sorozat volt, amikor a szülésznő szólt, hogy már látja a fejét és ha akarom, megérinthetem. Hát persze, hogy akartam! Ekkor csúszós kis burcit érintettek az ujjaim.

Apa persze mindent nézett és csöppet sem volt rosszul. Még volt két nyomás és kicsusszant 6 óra 50-kor 16.-án a mi kis Adrikánk. Megpaskolták a talpacskáját, hogy felsírjon.

Egyből a mellkasomra tették és megláthattam Őt, akit oly régen vártunk már.

Egy percig így hagyták, aztán apa elvágta a köldökzsinórt. Azóta is irtó büszke magára!

Ezután elvitték a babát a szokásos vizsgálatokra és kérték, hogy apa is menjen velük, míg engem ellátnak.

Előkészítettek a méhlepény megszületésére, amit először kihúzni próbáltak, de a köldökzsinór elkezdett szakadozni. Ez különböző kérdéseket vetett fel. Egy a hasamra mért nyomás után megszületett a méhlepény is. Döbbenetet láttam az orvos arcán. Elmondta, hogy a köldökzsinór rossz helyen volt megtapadva a méhlepényen és ez könnyen balul sülhetett volna el. Eszerint, ha ez valamelyik vizsgálat alatt kiderül, akkor szigorúan fekvés kórházban és veszélyeztetett terhesség.

Kisebb sokkot kaptam, amikor meghallottam, hogy csupán csak a szerencsén múlott, hogy megmaradt a baba. Kiderült, hogy azért volt ilyen gyors a szülés vége, mert elszakadt a méhem. Még fel sem ocsúdtam ebből, amikor beállított az az orvos, akihez a 41 hét alatt jártam. Most ért be... Biztosított arról, hogy ne aggódjak, mert az, hogy a baba kezén 6 ujj van, a mai körülmények között semmiség. Úgy néztem rá, mint egy ufóra! Miket beszél ez?

6 ujj? Ekkor leesett neki, hogy én még nem tudtam. Kérdőre vonta a szülészorvosomat, aki elmondta neki, hogy megbeszélték a férjemmel, hogy inkább ő, azaz a férjem közli majd velem a hírt.

Hát.. Így tudtam meg cirka 5 perc alatt, hogy a kisbabám élete egy hajszálon függött hónapokig és hogy hiába a korszerű ultrahangos vizsgálat, ha a babának kevesebb ujja lenne, ami hála az Istennek nem történt meg, arról sem tudtunk volna.

Miután összestoppoltak a férjem visszajött a babával a kezében és magunkra hagytak minket.

Megnéztem a kis kezét és láttam a 6. ujjat. Ezt leszámítva a baba egészséges és ez a lényeg!

3270 gramm és 54 cm. El kell érnie az 5 kg-t és áteshet a kis operáción. Születése 4. hetében már meghaladta a 3600 grammot.

Nagyon boldogok vagyunk, de sok fájdalomtól kíméltek volna meg minket, ha odafigyelnek a vizsgálatok alkalmával és nem csak rutinból végzik el azt, csak mert kötelező. Így felesleges a sok drága vizsgálat.

Vajon a következő terhességemnél mit fogok érezni, a vizsgálatoknak lesz-e értelme? Nem tudom.

Csak bízni lehet, hogy minden rendben lesz és megtenni mindent ennek érdekében.

Árgus szemekkel fogok lesni minden eredményt és felhívom az orvos figyelmét is arra, hogy alapos legyen.

Mindezeket leszámítva nincsenek rossz élményeim a szülésről és biztatnék mindenkit, hogy vállaljon kisbabát, mert több lesz tőle az élete. Még ha az elején nehéznek is tűnik később minden örömet megtalál benne.

Mi már beszélgetünk egy következő babáról is, persze csak 2 év múlva. Jó lenne majd Adrinak egy kisöcsi.

És amit én nagyon fontosnak tartok: ha ismét szülök, akkor 100%, hogy megint apás szülés lesz, mert ezt az élményt neki is meg kell tapasztalnia és biztos, hogy nélküle nem tudnám végigcsinálni.




Írta: Ildenc, 2009. február 24. 11:03
Fórumozz a témáról: Régen várt álom beteljesülése fórum (eddig 14 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook