Főoldal » Receptek » Zöldséges ételek receptjei » Rántott cukkini zöldbabsalátával recept

Rántott cukkini zöldbabsalátával recept

A Rántott cukkini zöldbabsalátával hozzávalói:
A rántott cukkinihez:
1 db cukkini
3 db tojás
kukoricaliszt
zsemlemorzsa
2 evőkanál szezámmag

őrölt fehérbors
olaj a sütéshez
A zöldbabsalátához:
50 dkg zöldbab

3-4 evőkanál olívaolaj
1 citrom leve
2 evőkanál méz
2 teáskanál magos dijoni mustár


A Rántott cukkini zöldbabsalátával elkészítési módja:
A cukkinit vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk be, és hagyjuk legalább fél órát állni. Alaposan csepegtessük le, majd panírozzuk be. A tojásokat üssük fel egy tálba, majd sózzuk, borsozzuk, és keverjük össze. A lecsepegtetett cukkinit először forgassuk bele a lisztbe, majd az ízesített tojásba, végül pedig a szezámmaggal összekevert zsemlemorzsába. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg egy kevés olajjal, helyezzük rá a bepanírozott cukkinit, majd szintén locsoljuk meg egy kevés olajjal. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. A zöldbabot daraboljuk fel ízlés szerint, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Szűrjük le, majd hűtsük ki egészen. Az olajat keverjük alaposan össze a mézzel, a citromlével, egy csipet sóval és a magos mustárral, majd öntsük rá a kihűlt zöldbabra. Kézzel forgassuk alaposan össze, majd hagyjuk kicsit állni, hogy az ízek jól összeérjenek (ízlés szerint több mézet is tehetünk hozzá, ha édesebben szeretjük). Tálaláskor a rántott cukkinit rizzsel és a zöldbabsalátával kínáljuk.


Kategória: Zöldséges ételek receptjei


A rántott cukkini zöldbabsalátával elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook