Rákos betegek hozzátartozói (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Sajnos a párom ismét bekerült a kórházba.

Szombat este mentőt kellett hívni hozzá annyira görcsölt a hasa. Jelenleg a belgyógyászaton van. Nem igazán tetszik nekem ahogy ott hagyják szenvedni. Igaz, csillapítani próbálják a fájdalmait, de amit kap nem használ. Kap hashajtót és szélhajtót, de az sem sokat ér. Megint ott tart, hogy nem tud enni, már inni sem sokat. Beszéltem az orvosokkal és sajnos azt mondják, hogy az ő esetében meg kell várni míg elzáródik a bélés akkor műthetik, ami azt jelenti, hogy kihelyezik az oldalára a belet. :( Nem tudom mire megyek délután, nagyon félek. Nagyon rossz így látni, hogy sír a fájdalom miatt és szenved. Ma kell cserélni a morfin tapaszt is, az szokott kb 1,5 napig használni. Nagyon szenvedek vele én is. Annyira szeretnék segíteni naki, hogy ne fájjon, de én sajnos nem tudok. :(

Sajnos nem tudsz mit tenni. Lehet, hogy ő érzi, hogy mi fog vele történni.

A sör nem fog rontani az állapotán, kalória, azaz még is csak eszik valamit, valamint ha nem inná az sem biztos, hogy gyógyuláshoz vezetne.

Van egy ismerősöm, aki 5-6 éve beteg (nyirokmirigyrák) és rendesen iszik a kezelések, gyógyszerek mellett. Már sokszor úgy tűnt, hogy meggyógyult.

A felesége megundorodott emiatt tőle és menekülne a házasságból legszívesebben, csak ugye a beteg férjét nem akarja elhagyni, az alkoholistát meg utálja.....

Sziasztok!

Sajnos mióta a páromat hazaengedték csak sört iszik, veszi be vele a gyógydzereit és szinte semmit nem eszik. Egyre többet alszik, csak fogy és gyengül. Szörnyű îgy látni. Hiába próbálom, hogy egyen velem, még annyit se mint a kórházban, még a Nutridrinket sem issza. Lelkileg nagyon rossz, hisz tehetetlen vagyok.

Őszinte részvétem nektek, akik elveszítettétek szeretteiteket. Ez az, amit soha senki nem akar megtapasztalni, holott sajnos tudjuk, hogy egyszer eljön.

Szöszi neked pedig hatalmas erőt és kitartást, és mégha ez a helyzet teljesen kilátástalannak tűnik is, bízz abban, hogy jobban lehet.

Édesanyámnal októberben derült ki, hogy daganat van a gyomrában. Szürreális érzés volt, egyszerűen az ember nem tudja elhinni, hogy igen, ez velünk is történhet. Mai napig nem tudtam tényleg úgy kezelni a dolgot, hogy itt most egy halálos betegségről beszélünk. Szerencsére a kimenetele a betegségnek jó, anyut akkor megműtötték, eltávolították a gyomrot és lépet, és már be is fejezte a kemo-és sugárterápiát. Mindet jól viselte, nagyon kevés mellekhatassal és bár nagyon-nagyon vékony, de jól van, és remélem ez egy pozitív prognózis a következő sok-sok évre nézve.

Köszönöm!

Még én is bízom. A remény hal meg utoljára.

Köszönöm! Nagyon kell az erő az biztos.

Egyébként én sem értem, hogy miért kell még kemoval kínozni az embereket mikor már ilyen állapotban vannak. Május 30-án lesz egy CT arra nagyon kíváncsi vagyok mit mutat majd.

Köszönöm! :(

Ma reggel is a kórházban kezdtem a páromnál, most jobban van. Tegnap megbírt enni 2 zsömlét, iszogatja a Nutridrinket is ahogy az orvos előírta neki. Egyelőre ez mind jó jel, de félek, hogy mikor fordul át hírtelen az állapota. Úgy néz ki, be tudták állítani a fájdalomcsillapítókat és holnap hazaengedik.

Mindenkivel nagyon együtt érzek.

Csúnya vagy nem csúnya ilyet mondani (ne haragudjatok meg érte), ha valaki áttétes rákkal küzd, szerintem már “fölösleges” kinozni kemoval.

Inkább a fájdalomcsillapításra kell(ene) odafigyelni, hogy ami még hátravan neki, a legkevesebb fájdalommal tudja leélni.

Nagypapám tizenéve halt meg áttétes gégerákban.

Nagymamám decemberben gyomordaganatban. Édesanyám márciusban hasnyálmirigyrákban.

Szerencsére mama és Édesanya nem szenvedtek sokat. 1-2 hónap alatt elmentek. Idő sem volt a kemóra sem. Sőt. Anyunál az egyértelmű diagnózisra sem...

A hozzátartozónak nincs rosszabb, mint tehetetlenül nézni a szerette szenvedését, és elfogadni a felfoghatatlant.

Nagyon sok erőt annak, aki ilyen helyzetben van.

Az egyik embernek sikerül, a másiknak nem.

Nem tudni. Az orvosok sem tudják.

Ez így van, de az ember nem tudja, hogy mivel tesz jót...

És ha még is hatásos lenne a kemó?

Nagyon sajnálom, azt ami most Veletek történik. (én is átéltem már Apámmal)

Felháborítónak találom ezt a kemós protokollra való hivatkozást! Nem kellene ezt már engednetek. Egyébként úgy hallottam, hogy a kórház jó nagy pénzeket zsebel be a tb-től egy-egy ilyen kezelésért. Persze lehet hogy ez hülyeség, de én egy onkológiai kórházban dolgozó ismerősömtől hallottam.

Sok erőt kívánok!

Először is mindenkivel együtt érzek!

A férjemnek nyirokmirigyrákja volt közel 30 évvel ezelőtt. Szerencsére meggyógyult és azóta is jól van.

Az unokaöcsém viszont lassan 2 éve meghalt 43 évesen, szintén nyirokmirigyrákban.

Helena, sajnos a kemo nem jelenti azt, hogy van esély. Az unokaöcsém is kapott....

Tehát, az unokaöcsémnek 2016. február elején volt az első tünete, bár én már láttam rajta a fokozatos fogyást, csak azt gondoltam, hogy jobban odafigyel az étkezésre....

Hányással és hasmenéssel kezdődött, amire azt mondták, hogy vírus. Néhány napig gyógyult volt, majd ismét kezdődött, és fogyott. Március közepén már célozgattak erre a betegségre, de még nem volt meg minden vizsgálat.

Ami felháborított, hogy ugyan úgy 3-4 hetet kellett várnia egy-egy vizsgálatra, és neki is 3-4 hét múlva lett meg az eredmény.

Az első rosszulléte után 4 hónappal került kórházba és még ekkor sem tudtuk, hogy mi a baja, csak sejtettük.

Június 1-én a kórházban közölték, hogy rákos, de feltételezték, hogy elmondta már neki egy másik orvos, és el kezdték a kemós kezeléseket annak ellenére, hogy az unokatesóm 50 kg volt ekkor már csak, és ebből 2-3 kg daganat volt benne, mert eddigre már áttéte lett csontvelőre tüdőre és májra is. A kemó után már nem tudott magáról, néhány nap múlva besárgult, bedagadtak a lábai, felfújódott a hasa (bevizesedett), mert leállt a veséje, így dialízist kapott. Az orvosa azt hajtogatta, hogy 80%-os esélye van a gyógyulásra. Nem tudom, hogy szórakozott e velünk...

A 10. napon reggel nála kezdtem a kórházba és azt hittem, hogy igaza lesz a dokinak, mert a kopogásomra ő válaszolt (már nem tudott egyébként beszélni sem), és amikor bementem hozzá, járkált a szobába annak ellenére, hogy az előző napon mozdulni sem bírt.

Sajnos ez az az állapot volt, amit annyian emlegetnek mármint, hogy a haldokló hirtelen erőre kap. Én eddig ezt nem hittem el, azóta igen.

Másnap reggel 9-kor már nem élt:(

Sajnos nem voltunk mellette, mert az anyja és a testvére este 9-kor hazamentek, hogy reggel korán ott lesznek. Ő tiltakozott, mérges volt... Gondolom érezte, hogy késő lesz, de az anyja előtt mindig megjátszotta, hogy jól van...Ez a betegség pont 4 hónap alatt elvitte az unokatesómat:(

Na, jó sokat írtam...Csak azt szerettem volna elmondani, hogy sajnos bármi lehet, de abban ne reménykedjünk, hogy kezelést csak akkor adnak, ha menthető valaki, mert az a protokoll, hogy a kezelést meg kell kezdeni...

Tudom, hogy nem ilyen történetet szerettél volna megismerni...

Szöszi!

Sok erőt és kitartást! Bízzunk a csodákba!

Először is, engedd meg, hogy sok-sok erőt kívánjak neked, és neki is, a megpróbáltatásokhoz!

Másodszor pedig, azt azért tudd, hogy neki joga van visszautasítani bármilyen kezelést, akarata ellenére nem kínozhatják semmi fölöslegessel, protokoll ide vagy oda. Az erre vonatkozó megjegyzésed miatt írom ezt csak.

Harmadrészt, érdemes lenne szakértő segítségét kérned. Számos országban a protokoll része a hozzátartozók lelki gondozása pszichológus által, Magyarországon ez nincsen. Így kénytelen az illető magénak gondoskodni erről. Van pszichológus tb alapon is, talán jobb a semminél.

Azt sem értem miért kap még kemo-t is. Kérdeztem a doktornőtől, hogy miért kell még kínozni vele?! Erre azt mondta, hogy megvan a kötelező protokoll nekik amit követniük kell. 30-ra van CT időpont, majd az mindent eldönt. Csak nem tudom oda, hogy fogunk eljutni, hogyha ennyire romlik az állapota és egyre gyengébb.

Köszönöm neked!

Nagyon nehéz lehetett. :(

A páromat mentővel vittem be csütörtökön az onkológiára, most is benn van még. Addig nem akarják elengedni míg be nem tudják állítani neki a tapaszt és a gyógyszerelést. Reggel mikor ott voltam, megint nagyon görcsölt a hasa, enni semmit nem tudott. A doktornő pont jött mielőtt jöttem és elküldi UH-ra. Nagyon félek.

Szegény! Fogadd őszinte részvétem! :(

Hogy lehet ezt átvészelni, túlélni?!

Sziasztok!

Keresgéltem, de ilyen jellegű beszélgetős fórumot nem találtam, így gondoltam nyitok egyet.Szeretnék hasonló sorsú hozzátartozókkal beszélgetni, megosztani a tapasztalatot, hátha azzal könnyebb lenne.

Sajnos páromnál 2 éve vastagbél tumort igazoltak. Semmi előjele nem volt, így már csak az erős görcsök mutatták, hogy valami gond van. A Sürgősségin kötöttünk ki. Ott a CT kimutatta. Akkor megoperálták, már volt áttét a nyirokban és a májban. A májat is megoperálták akkor ősszel, de sajnos azóta már visszatért az áttét a májba és már a tüdőben is van egy ideje.

Az állapota rohamos romlásnak indult márciusban. Hirtelen, sokat fogyott és alhasi görcsei vannak, emiatt enni se nagyon tud. Már morfin tapaszt kap ami gyors ütemben emelve lett, ma már 120-at. Sajnos nem sokat jósol neki a doktornő.

El se tudom képzelni mi lesz nélküle, hogy lehet ezt elfogadni, feldolgozni. Szörnyű látni ahogy épül lefele és szenved.

Sokat sírok, szenvedek lelkileg, mert ez a tehetetlenség nagyon szörnyű.