Főoldal » Írások » Szépség & Egészség témák » Pozitív hozzáállással a mellrák ellen!

Pozitív hozzáállással a mellrák ellen!


November 6-án volt pont egy éve, hogy elkezdődött az én kálváriám és küzdelmem. Ezen a napon diagnosztizáltak nálam rosszindulatú daganatot a bal mellemben.

Megoperáltak, eltávolították a daganatot a mellemből, és az összes hónalji nyirokcsomómat is.

Pozitív hozzáállással a mellrák ellen!

Sajnos emlő megtartó műtétről szó sem lehetett. 6 darab kemoterápiát és 28 darab sugárkezelést írtak elő. Hosszú és nehéz út volt, de itt vagyok és élek! Idén májusban töltöttem be a 40-et, a családban korábban nem fordult elő emlőrák. Az első pillanattól kezdve pozitívan álltam a betegséghez, és meg sem fordult a fejemben, hogy ebbe belehalhatok. Magamért és a lányomért is meg akartam gyógyulni.


Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy az időben felismert mellrák, ma már nagyon jó arányban gyógyítható! Ehhez persze rendszeres, havi önvizsgálatra és éves szűrővizsgálatra van szükség! Már a betegség alatt megfogalmazódott bennem, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy a nők komolyabban vegyék a szűrővizsgálatok fontosságát! A nők körében ugyanis ez a betegség vezeti a listát. Évi több, mint 7000 emlőrákos megbetegedést diagnosztizálnak és ebből sajnos 2000 halálesettel végződik a késői felismerés miatt! Ezen a számon változtatni kell és lehet! CSAK rajtunk múlik, kedves nőtársaim. Ismerjük meg és tiszteljük jobban testünket és figyeljünk oda rá!


Ezen cél érdekében vezetek egy blogot, hogy minél több nőnek nyissam fel a szemét, illetve segíthessek sorstársaimnak, illetve hozzátartozóiknak az általam megélt és leírt tapasztalatokkal:

www.a-mellrak.blogspot.hu






Írta: Halom Bori, 2013. december 7. 09:08
Fórumozz a témáról: Pozitív hozzáállással a mellrák ellen! fórum (eddig 19 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook