Pocsék anyák klubja (beszélgetős fórum)

ha nekem nagymamának kellene lennem te miért nem vagy az?

a másik pedig ha azt hiszed irigyellek tévedsz. sajnállak, mert kompenzálsz ezzel és te nem ismered be magadnak. nagyon rossz lehet így élni, mert saját magaddal sem vagy őszinte, így inkább menekülsz valami kitalált valóságba, ami szerint boldog vagy és minden mindig rózsaszín, pedig lehet hogy barna és büdi, de inkább annak álmodod, mert félsz felébredni igazából.

Igen, szerintem 35 évesen nem szülni kell, de persze ez a te dolgod és baromira nem érdekel, de te se dumálj nekem arról, hogy én felejtek. Szeretnél te olyan memóriát, mint az enyém.

Egy kicsit nem sajnálom, hogy te nem ismered azt a csöpögős amerikai családifilm filinget, de mindenki a saját életének kovácsa. Neked ez a szakma nem megy, így jártál.

Sosem tagadtam, hogy vannak kényszer cselekvéseim, pl. vasalás, de inkább ez legyen, mint alkohol betegség vagy gusztustalan sítlus az ismerősökkel.

Én vasalok, más meg leköpi az anyósát. Melyik a jobb?

Nem fogok neked magyarázkodni, mert te nem az az "ember" vagy, akivel értelmesen lehet beszélgetni....

Természetesen, és nem ettől vacak egy anya, hanem attól vacak ember, hogy a kudarcait másra fogja.

Simán be lehet vallani, hogy fáradt vagyok, nincs kedvem hozzá, na de azt mondani, hogy az idősebbek semmihez nem értenek, bezzeg....

Azt már észrevettem, hogy itt a hoxán sok nehéz felfogású emberrel lehet találkozni, de hozzászokni nehezen megy....

Igen, erről van szó.

Az első hozzászólás már arról szól, ami csak egy általánosítás és utána jó néhány hozzászólás tényleg csak arról szólt, hogy ki milyen hülyének nézi az anyját, anyósát, sógornőjét, stb.

Nekem egyébként mindegy, egyik sem az én rokonom:)))) Így boldogan és tökéletesen élem tovább az életemet.

Sziasztok, Süti38 es Micimorcy!

Sajnalom, nagyon ismerös, amit irtok, akar az energiahiany, akar a honvagy, vagy az, hogy sokszor elviselhetetlennek erzitek magatokat, meg hogy valtoztatni akartok a gyerekkel eltöltött idö mennyisegen, minösegen, es hogy hianyzik a "magany".

Nekem sokat segitett, hogy bevallottam azt, hogy bar nem tudok eppen most valtoztatni a mostani eletünkön (ami se nem szar, se nem elviselhetetlen, csak mas, mint azt ahogy en naivan evekkel ezelött elkepzeltem), es igenis megsajnalgatom magam, hogy hu, de jo lenne, ha nem ez lenne, es hogy hu ez es ez eppen idegesit es utalom. (Marmint dolgok, eletkörülmenyek, stb., nem emberek). Hogy kicsit megengedtem magamnak, hogy legyek egy kicsit önzö es nem martir, aki mindent felaldoz azert, mert epp nincs mas lehetöseg. Hogy megengedtem magamnak, hogy a körülmenyeket hibaztassam, es szidjam, ne pedig csendben türjek. En mindjart jobban ereztem magam! Nekem soha nem jött be az a szemlelet, hogy nezzem pozitivan a dolgokat, es akkor majd tenyleg pozitiv lesz minden, ugyan mitöl?? Struccpolitika, de azt is megertem, ha valakinek meg ez segit. Nekem a realitas kell, ezzel megbekeltem, el tudom fogadni, atlepni, akkor is, ha valtoztatni nem lehet epp most. Talan majd egyszer kesöbb.

Es szabalyokat adtam magamnak, amiböl nem engedek: pl. 8 elött (akkor fekszik a gyerek) nincs teve, ritka a szamitogep, inkabb jatszunk, beszelgetünk, együtt csinalunk mindent, hazimunkat, stb., viszon 8 utan minimalis dolgot vagyok hajlando megcsinalni, pihenek, olvasok, netezek, tevezek, egyszoval "punnyadok". :) Igy van celom, es ha elertem a 8 orat, ott van a jutalompihenes. :) Ezen kivül minden heten van 1 este, amikor a munkabol hazaesek, es SEMMIT nem csinalok, csak a hobbimat, vagy csak alszok egyet, vagy olvasok, vagy egyeb pihenöset, a gyereket ellatja apukaja, "pasis" estet csapnak. Ugyanigy van 1 este a paromnak is, amikor ö sem csinal semmit, ami hazimunka, gyerekezes, stb, elmegy sportolni, vagy csak siman semmittesz otthon. Meg a vacsit is agyba visszük egymasnak. :) Ettöl igazan fel tudok töltödni az utana következö napokra, gondolom, ö is. Nalunk ez nagyon bejön.

Remelem, esetleg segitenek az ötletek!

nem tudtam hogy a 35 az nagymamakor :P

valamint ahogy más is írta, én akartam ennyi gyereket, nem neked kell eltartani őket :) az az egy nagy gondomveled, hogy mindig és mindenkit kioktatsz, ezen a fórumon is azt tetted, mert ha valami nem úgy működik ahogy te azt elképzeled, akkor a másika hülye, és nem az van hogy a dolgok nem ugyanúgy mennek mindenhol.

engem a nyilvánvaló vetítésed zavar benned, mert annyira tökéletesnek írod le az életed, mintha egy csöpögős amerikai családi film lenne, amiről tudom, hogy valójában nem igaz. erre utal kényszeres vasalás és tisztaságmániád, valamint a mindig mindent jobban tudásod

:) Ilyen sztorikat olvasva nem értem igazán, miért olyan felháborító egyeseknek, hogy iróniával írtok/írunk róluk, és miért nem érthető, hogy egy rosszabb napon nem biztos, hogy sikerül a megfelelő helyén kezelni a dolgot és nagyot nevetni rajta. Utólag persze könnyű.

Egyébként még mindig tartva azt, hogy nem rosszindulat van a megjegyzések, jótanácsok mögött, már a terhesség alatt is többet kap belőlük az ember, mint kellene: nekem pl. nem valami látványos hasam így 35 hetesen, azért aki volt már állapotos, pláne vetélés után, az el tudja képzelni, milyen érzés, amikor merő jóindulatból közli valaki, hogy ha ilyen kicsi a has, akkor biztos nem jól fejlődik a baba... vagy azt,hogy ha nem voltak tüneteim az elején sem, akkor nem jól működnek a hormonjaim és nem fogom tudni kihordani.... ezen csak én nem tudtam nevetni? Sírni annál többet. És tényleg, még nekem kéne mélyen magamba néznem, amiért nehéz megjegyzések nélkül visszagondolni ezekre és nem voltam képes vállat vonva elengedni a fülem mellett mindent? A kimondott szónak ereje van, és hat az emberre.

És igen, ha magamból indulok ki, nekem eszembe sem jutna tanáccsal látni azt, aki szerintem maga is megbirkózik egy adott feladattal. Nekem is van egy olyan üzenete a nagyon sok jótanácsnak, a kéretleneknek, hogy kívülről ezek szerint úgy látszik, ne jól csinálom. Persze, tökéletes pszichés kondícióban illik ezen csak vállat vonni, de nem biztos, hogy minden újdonsült anyuka tökéletes pszichés kondícióban van, ha mondjuk fél éve nem aludt egyszerre 3 óránál többet.

Szóval továbbra is úgy érzem, erősen el van túlozva az itt a történeteiket megosztók önteltsége, és okoskodása, igenis vannak nagyon kellemetlen és a magánszfértá súlyosan megsértő bezsólogatások.

A kéretlen tanácsok szerintem azért kerülhettek bele a témába, mert ha túl sokszor kapja az ember lánya lehet, hogy egy idő után caranyának érzi magát. Legalább is rossz azt hinni, hogy akitől a kéretlen tanácsokat kapja az ember úgy gondolja valamit nem jól csinálok. Ettől csrul vagyok. Mert minden anya arra törekszik, hogy a legjobbat adja a gyermekének. Én is. S ha valaki túl sokszor ad tanácsot nem értem, miért nem látja, hogy én azt teszem ami a legjobb. Ami szerintem a legjobb az ÉN gyermekemnek.

Egy jópofa esetem volt anno az apósommal. Még harmadik gyermekemnél is szívesen oktatott ki a szoptatás mikéntjéről. Egyszer érzékeny időszakomban talált a jótanácsaival és megkérdeztem:-Apuka, talán már szoptatott gyermeket, hogy annyira tudja, hogyan kell ezt csinálni??

mire a válasz-Nem, de már láttam.

erre én:-Jaj, hát én is láttam már pilótát repülőt vezetni....

Erre én egy gyógymódot ismerek, sajnos kevesek számára járható út: a tanya:-)

Pestről költöztünk ide, és óriásit változtam. Felpörögtem, mert rengeteg a tennivaló, egyszersmind lelassultam, mert a természetben élve ez óhatatlan. Itt mindenhez idő kell és türelem.

És mindig mindenért megvan a jutalom. Idő amíg felfűt a fatüzelésű bojler, idő míg felvágod a fát, de csodás érzés úgy a kandalló előtt ülni, hogy a te munkád van abban, hogy ég a tűz.

Nehéz 1 hektárt rendben tartani, de boldogság ismerni minden fát, bokrot, tő szamócát a kerteben.

Bonyolult a bejárás, de csodás átautózni, biciklizni, sétálni az erdőn, és naponta találkozni őzekkel, nyulakkal, mókusokkal.Sokak számára elképzelhetetlen ez az élet, pedig sok mindenre megoldás.

A magány legtöbbünknek kell. Nekem is.

Napi szinten nem nagyon jut, mert még a fürdőbe is utánnam jön valaki, de a férjem már rutinból észreveszi, ha tetőzök.

Ilyenkor elmegy a gyerekekkel az anyukájáékhoz, én meg itt maradok egyedül. Főnyeremény az a néhány óra, de komolyan mondom, a végén már várpom, hogy megérkezzenek.

Van esetleg valamilyen hobbid. Már az is sokat jelent, ha csak heti egyszer azzal foglalkozhatsz.

Nekem a motorozás ilyen. Járok a gyerekekkel motorostalálkozókra (férj ebben nem vesz részt), és nagyon élvezem. De legjobban az kapcsol ki, ha csak egy fél órára nyeregbe pattanok, és megyek egy kört.

TÚl korán küldtem el.

Szóval úgy értettem, mégiscsak félreértés az egész, mert ahogy látom, akkor valami olyasmiről lehet szó, hogy van egy-két konkrét történet, amiben ténylegesen elhangzottak mondjuk olyan tanácsok, amelyekről mindketten, sőt az egséz fórum úgy gondolja, hogy butaság.

És úgy lehetett esetleg érteni, hogy amiért azokat idősebbek adták, a fiatalok emiatt általánosítanak egy egész korosztályra, mintha mindenki úgy gondolkodna, és akkor abba nyilván - és igaztalanul- Te is beletartoznál.

Valami ilyesmiről van szó?

Még jó, hogy beesett a tesóm, és elvitte sétálni a kicsiket, így ringben maradok.

Most jutottam el arra a pontra, hogy kiakadtam kék iriszen. Úgyhogy vegyük sorban:

- Senki nem az időseket szidta, pusztán a tökéletlenségünkről kezdtünk beszélgetni egy olyan világban, ahol kötelező a tökéletesség.

Én sem vagyok mai csirke, 41 múltam. És merítek okosságokat anyutól, anyóstól, nagymamámól, de mindaannyian vannak értelmes emberek, hogy befogadják, hogy sok minden ma már másként van.

Anyu mesélte, hogy konkétn minden sz@rra antibiotikumot írt gyerekkoromban az orvos, aztán egy idő után már nem használtak. Így csak akkor adom, ha indokolt, de a döntés dokié.

Volt gyerekem, aki utált szoni egy gasztrós betegség miatt. De a nagylányom 4 éves koráig szopott, a kicsim meg most 20 hónapos és még szopik. Nincs jelentősége, egyformán kötődnek, egyfoma az egészségi állapotuk, csak az ez irányú igényeik mások.

-Még mindig igaz, hogy nálunk rendetlenség van, vállalom továbbra is. Szóval nem mosakszom, ez van, ennyi telik tőlem. anyósnál még nagyobb a kupi, mert alig van otthon. Ettől még imádok náluk lenni.

-Mondhatjuk nagymama korban (is) szültem. És hiszed vagy sem, sokkal több az energiám és főleg a türelmem, mint 23 éves koromban, amikor az elsőt a világra hoztam. Sok minden megy rutinból, nem nagyon lepődök meg semmin, és már tapasztalatból tudom, hogy minden nehéz időszak elmúlik egyszer.

-Bántó számomra a kövekező mondat: "Minek szültetek ennyit?" Hát drága, azért, mert így láttuk jónak. Egyedül a 3. gyerekünk nem volt tervezett, a bátyja után 1 évvel érkezett, de Őt is vártuk szeretettel. aztán amikor a legkisebb is 10 éves volt, csendesedett a ház, belevágtunk újra. De akartunk a kicsinek is hozzá korban is illő tesót, így lett az 5.

Nem hiszem, hogy sajnálni kellene engem, vagy bármely nagycsaládost. Hidd el, mi kapunk a legtöbbet az élettől!

Pedig mindig azt gondoltam, hogy te értelmesebb vagy itt az átlagnál...

Pont azt mondom amit te!

Régen is és most is csak akkor adtunk antibiotikumot ha kell/kellett.

Nem kényszerítettük mi sem a gyerekeinket a menésre idő előtt. A fiam pl. 13-14 hónapos volt, amikor elindult.

A fene akar veletek vitatkozni, de amikor józsi lesi, hogy mikor szólok hozzá egy ilyen témához, hogy jól megmondja, vagy mummy minden témában csak azér odaír, hogy közölje velem, hogy tökéletes vagyok, azért kíváncsi lennék, hogy tolrálná ezt más...