Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Pedagógiai módszerek manapság cikk

Pedagógiai módszerek manapság

Álmodtam az éjjel. Azt álmodtam, a gyermekem csupa mosolygós, hozzáértő, pozitív beállítottságú pedagógus kezébe került. Nehéz volt reggel az ébredés.
Pedagógiai módszerek manapság
pixabay

Minden tiszteletem azé, aki a pedagógusi pályát választja, mármint akkor, ha azt a megfelelő indíttatásból teszi és érzi a lelkében bent, hogy ő alkalmas arra, hogy hatalmas mennyiségű kisember életét indítsa el jó irányba, amikor a tanításra kerül sor. Azoké a tiszteletem, akikben zsigerben bent van az a hatalmas mennyiségű emberség, empátia és érzelem, ami ehhez a munkához szükséges. Azokat nem tudom, akikből ez már kiégett, de mégis foggal-körömmel ragaszkodnak ehhez a hivatáshoz, holott már nem lenne ott a helyük a tanári pulpitus mögött, valahol belül biztosan ők is tudják, hiszen kizártnak tartom, hogy valakit boldogítson ez a munka minden áldott nap, ha ő maga nem szereti végezni.

De ugye hová is menjen el egy tanár, ha tanítani nem akar, vagy nem tud? Sok lehetőségük biztos nincsen.


Az én gyermekem nem könnyű eset, nem passzol a skatulyákba, vannak napok, mikor nekem is kemény dió, holott nálam jobban aztán senki nem ismeri. Sok ilyen gyerek van, nem mondom, hogy ő egy különleges kis lény ebben a világban, minden osztályba jut belőlük négy-öt is. Inkább csak egy a millióból, akiknek a megértésért és elfogadásért sokkal többet kell harcolni. Mert őket megérteni nem megy automatikusan, ahhoz a másik félnek energiákat kell megmozgatni. Az meg sokaknak nem megy.

Vannak az iskolájában olyan emberek, akik hajlandóak erőfeszítéseket tenni, hogy akár a saját komfort zónájukból kimozdulva, akár a beidegződött automatizmusokat félretéve, extra időt, extra erőt feláldozva odaforduljanak hozzá. De többen vannak, akiknek ez sok.


Azt gondolom, a mai pedagógusok java valamiféle körtánc rabja, amiben nyomják őket felülről, nyomják őket alulról és még két oldalról is. Elhiszem, hogy nehéz ez. Sokan vagyunk így a munkahelyünkön, nem igaz? De nekem mindig is azt mondták, az ügyfélen sosem verhetem le, ha ideges vagyok. Feléjük a maximumot kell adnom, magamban akármennyire is forrongok. Aztán elmehetek a női mosdóba és ordíthatok egy nagyot, ha akarok, ha kell.

Nos... azt talán fel kéne fogni, hogy a tanárok ügyfelei a gyerekek. Ha bal lábbal keltek, azt nem szabadna a gyerekeken kitölteni. Ha az gyerek idegesítő, akkor sem üvölthetik le a fejét, hanem egy olyan eszköztárból kellene választani, ami megfelelő és elfogadott ebben a szakmában.


Mik is ezek az eszközök?

Hát a büntetés, a megalázás és az egyes, főleg. Micsoda elavult és haszontalan eszközök ezek. Mázli, hogy már verni és hajat húzni nem lehet, mert a mi időnkben még vígan lehetett azt is...


Mi lenne a JÓ pedagógus MEGFELELŐ eszköze a fegyelmezésre?

Talán maga a példamutatás, a pozitív fegyelmezés, a pontos magyarázata az elvárásoknak, a következményeknek és következményeknek. Ami engem mostanában (pedig nem rég kezdődött a tanév) meglepett, még mindig alkalmazzák a kollektív büntetést. Három gyerek nem figyel a tortatanárra? Az egész osztály 20 kört fut. Két gyerek beszél az órán? Az egész osztály röpdolgozatot ír. Kicsit éljük már ebbe bele magunkat! A munkahelyünkön Pirike elront valamit, ezért mindenki fizetéséből levonnak mondjuk harmincezret. Ezt mi simán lenyelnénk, mindenféle fájdalomérzet nélkül? A kamaszgyerekekben az egyik legerősebb érzés az igazságérzet. Az ilyen kollektív büntetésekkel mit lehet elérni?


Álmomban a dicséret volt a legnagyobb fegyvere a tanároknak. Aki jól csinált valamit, mindig megvolt a jutalma, egy jó szó, egy fejsimogatás, egy mosolygás. Kisiskolás gyerekem ki volt virulva álmomban, vigyorogva ült a padban a többi vidám és kiegyensúlyozott társa mellett.

Sajnos a valóságban nem ezt látom. A félig kiégett, megfáradt pedagógusok besokallnak, csípőből indítják fegyvereiket:

- az "Írd le holnapra 100-szor, hogy jól viselkedsz" félautomata kézifegyvert,

- a "Hozd ki az ellenőrződ, azonnal beírom az egyest!" kézi gránátvetőt,

- a "Akkor te nem jöhetsz az osztálykirándulásra" rakétakilövőt,

- a "Ma bemegyek az igazgatóhoz és eltanácsoltatlak ebből az iskolából" atomfegyvert.


A mai gyerekeknek nagy része túl van hajtva, közben keveset van dicsérve. A jó szó többet érne, mint az ötös a dolgozaton. Ha a tanároknak egy olyan kapcsolatot sikerülne kiépíteni az osztályokkal, amikben súlya van a szavaiknak, mert mindig igazságosak, mindig konzekvensen tartják magukat a gyerekekkel együtt alkotott szabályrendszerhez, mert mindig számíthatnak rájuk a gyerekek és bizalmi a légkör, nem hatalmaskodás az alapja. Ha létrejöhetne minden osztályban egy ilyen kapcsolat... az álmom valóra válhatna és a gyerekeink boldogabban indulhatnának a felnőttlét felé...


Ha legalább a gyerekkor lehetne boldog... de jó is lenne.




Írta: adhdszülő, 2018. szeptember 28. 09:35
Fórumozz a témáról: Pedagógiai módszerek manapság fórum (eddig 78 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook