Paulo Coelho idézetek (beszélgetős fórum)
"A toll, amivel a verseket írod, csak eszköz. Nincs saját tudata, annak az akaratnak engedelmeskedik, ami őt vezeti. És ebben nagyon hasonlít arra, amit úgy hívunk: "élet".
/Paulo Coelho/
"A Vertex, vagyis a Csúcs mindazoknak az embereknek a célja, akik ugyanúgy hibáznak, mint bárki más, de még a legnehezebb pillanataikban sem tévesztik szem elől a fényt, ami a szívükből árad."
/Paulo Coelho/
"Mi a legviccesebb az emberben?
Mindig fordítva gondolkodnak:gyorsan fel akarnak nőni,hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak.Feláldozzák az egészségüket,hogy pénzt keressenek,aztán meg odaadják minden pénzüket,hogy egészségesek legyenek.Annyira sóvárognak a jövő után,hogy nem törődnek a jelennel,így aztán sem a jelent,sem a jövőt nem élik meg.Úgy élnek,mintha soha nem halnának meg,és úgy halnak meg,mintha soha nem éltek volna."
Paulo Coelho
"Nagy árat kellett fizetnem azért a kevésért, amim van. Annyi mindenről le kellett mondanom, amit szerettem volna, annyi útról le kellett térnem, amin tovább mehettem volna! Föláldoztam az álmaimat egy fontosabb álomért: a lelki békémért. Nem akarom elveszíteni ezt a békét."
/Paulo Coelho/
"Valóban sok mindent végigcsinált már életében – csakhogy kivétel nélkül jelentéktelen dolgokat: például olyan veszekedéseket, amelyeket egy egyszerű bocsánatkéréssel megoldhatott volna, vagy például kibírta, hogy ne hívja föl a férfit, akibe szerelmes volt, mert azt gondolta, hogy úgysem lesz belőle semmi. Mindig abban volt hajlíthatatlan, ami a legkönnyebb volt: önmagának akarta bebizonyítani, hogy erős és érzéketlen, holott a valóságban nagyon is gyenge és törékeny volt, aki soha nem tudott kitűnni semmiben, sem a tanulmányaiban, sem az iskolai sportversenyeken, de otthon sem tudta megőrizni a harmóniát. Lehet, hogy túltette magát az apró botlásokon, de a fontos és alapvető dolgok megrázták. Sikerült a független nő benyomását keltenie, de közben reménytelenül vágyott egy igazi társra. Bárhol megjelent, mindenki őt nézte, ám végül általában egyedül töltötte az éjszakát, a kolostorban, és nézte a tévét, de még a csatornát sem állította be rendesen. Elhitette a barátaival, hogy irigylésre méltó életet él, miközben minden erejét arra pazarolta, hogy meg tudjon felelni az eszménynek, amelyet ő maga teremtett. Így aztán arra nem is maradt energiája, hogy önmagával törődjön. Pedig ő is csak olyan ember volt, mint más: szüksége volt társakra, hogy boldog lehessen. De a többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok, körülbástyázzák magukat, és úgy viselkednek, ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Ha valaki nyitott a világra, azt vagy azonnal kiközösítik, vagy piszkálják és lenézik, mondván: „túl naiv”. Hát jó, valóban sokan csodálták a keménysége és a határozottsága miatt, de hova jutott? A teljes ürességbe. A magányba. A Villetébe. A halál előcsarnokába."
/Paulo Coelho/
"Az ember könnyen rászokik, hogy a bolondokházában az őrülteknek mindent szabad. Nem kell többé felelősséget vállalnia a tetteiért, nem kell harcolnia a mindennapi betevő falatért, és nem kell az állandóan ismétlődő, unalmas hétköznapokkal törődnie: ha úgy tartja a kedve, órákig elnézhet egy képet, vagy egész nap rajzolgathat értelmetlen ákombákomokat. Mindent elnéznek neki, elvégre elmebeteg. Amint azt saját magán is tapasztalhatta, a betegek többségének már attól is jelentősen javul az állapota, hogy elmegyógyintézetben van: itt ugyanis nem kell titkolnia a tüneteit, a családias légkör segít abban, hogy ki-ki elfogadja magát a neurózisaival és a pszichózisaival együtt."
/Paulo Coelho/
"Mit is jelent az, hogy bolond? Fogalma sem volt róla, mert az emberek összevissza használták
ezt a szót. Például bizonyos sportolókról azt mondták, hogy őrült, mert meg akar dönteni egy
rekordot. És a művészek is őrültek, mert állandó bizonytalanságban élnek, soha nem tudják,
mit hoz a holnap, és egyáltalán nem olyanok, mint a "normális" emberek."
/Paulo Coelho/
Keresd azoknak a társaságát, akik az öröm óráiban melletted vannak. Mert az ő lelkükben nyoma sincs a féltékenységnek vagy irigységnek: csak boldogok, ha boldognak látnak téged.
Paulo Coelho
Az igazi ellenségek (...) nem azok az ellenfelek, akik azért jönnek, hogy próbára tegyék a bátorságodat. Hanem a gyávák, akik azért jönnek, hogy próbára tegyék a gyengeségedet.
Paulo Coelho
Ez a Coelho több életbölcseletet mondott mint Jézus.
Bibliába még nem vették be?
"A könnyek önmagukért beszélnek, és amikor azt hisszük, hogy már mindet elsírtuk, még mindig csorognak, és amikor azt hisszük, hogy az életünk már csak egy hosszú séta a Fájdalom Völgyében, egyszer csak felszáradnak a könnyeink. (...) Mert ráébredtünk, hogy aki elment, nem vitte magával a napot, és nem hagyott maga mögött sötétséget. Csak elment, és minden búcsú magában hordozza a reményt."
"Ne akarj hasznos lenni. Önmagad akarj lenni. Ez elég, és más nem is számít".
"Mi a méltóság? Hogy az egész világ azt gondolja rólad, hogy illedelmes, jó kislány vagy, akinek csordultig telve a szíve felebaráti szeretettel? Figyeld az állatokat, nézz több természetfilmet, és figyeld meg, hogy harcolnak a területükért."
/Paulo Coelho/
"És azt is megértette, hogy mindig szeretet, gyengédség és gondoskodás vette körül, valami mégis hiányzott, hogy mindezt valóban értékelni tudja: nem volt elég őrült. A szülei akkor is szerették volna, de ő nem merte követni az álmait, mert félt, hogy megbántja őket. Élete legnagyobb álmát pedig mélyen eltemette a szívébe. S bár időnként egy-egy koncert vagy szép lemez hallatán eszébe jutott, annyira rettegett a csalódástól, hogy inkább azonnal kiverte a fejéből. Veronika kicsi gyerekkorától fogva tudta, hogy igazi álma, hogy zongorista lesz. Már az első órán tudta, tizenkét évesen. A tanárnő is fölismerte benne a tehetséget, és biztatta, hogy legyen zongoraművész. S mégis, amikor megnyert egy versenyt, és boldogan kijelentette, hogy kész mindent föladni a zongorázásért, az anyja gyengéden rámosolygott, és azt válaszolta:
"A zongorázásból nem lehet megélni, kincsem".
"De hát te akartad, hogy tanuljak meg zongorázni!"
"Csak azért, hogy fejlessze a művészi érzékedet. A férfiak nagyra értékelik, ha a feleségük tud zongorázni, és az összejöveteleken is feltűnést kelthetsz vele. Verd ki a fejedből ezt a butaságot, és tanulj jogot: ez a jövő foglalkozása."
Veronika hallgatott az anyjára, mert bízott benne, hogy elegendő élettapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy meg tudja ítélni, mi a jó neki. Befejezte középiskolai tanulmányait, beiratkozott a jogi egyetemre, kitűnő osztályzatokat szerzett, meg egy diplomát - de végül mégis csak egy könyvtári állást kapott.
"Őrültebbnek kellett volna lennem."
De erre ő is, ahogy a legtöbb ember, túl későn döbbent rá."
/Paulo Coelho/