Párom egyik szülője halála után nagyon megromlott a kapcsolatunk csak ezzel foglalkozik. Próbálok még türelmes lenni, de meddig? (beszélgetős fórum)

Már eltelt 2,5 hónap?

Akkor neked van ám türelmed,de szerintem ennyi elég is volt!Nem csodálom,hogy költöznél!!

De ha a kertet eddig is anyósod csinálta, akkor most csinálhatná ezután is. Most a kertet konkrétan miért Nektek kell beültetni?

(tényleg nem okoskodni akarok ,csak jó lenne megérteni).

Szerintem, akkor az anyósoddal lehet a probléma.Talán neki kellene megértenie valahogy, hogy nem helyettesítheti a fia az elvesztett társát, hanem innentől kezdve önállósodnia kell.

Szerintem adj időt magatoknak, hogy ezt valahogy rendezni tudjátok.

Nem tudom, mikor történt a sajnálatos eset, de csak az idő adhat gyógyírt, azt mondják. De a válaszom is csak esetleges lehet, ha nem tudom, mikor történ.

Az én apukám pár nap múlva 6 hete, hogy elment közülünk. Nyitott alkat vagyok, és szerintem ez az oka annak, hogy sok mindenkivel meg tudtam osztani közben a nagy fájdalmat, és ez sokat segített. Mivel a férjemmel sokat voltunk együtt azokban a napokban, ő ugyanazokat a mondatokat többször (nagyon sokszor) meghallgatta, és már elmúlt egy hét, amikor ráeszméltem, hogy neki bizony unalmas is lehet... rákérdeztem erre azt mondta, neked biztosan könnyebb ha beszélhetsz róla, mondd csak... A sorok között ott volt, hogy tényleg unja, de az is, hogy megért... Az ő szülei még élnek, nem tudja még, őrá hogyan hat majd, ha eljön az a nap...

Egyenlőre még nem tudok tv-t nézni. Zavar a hangos hahotázás és a hangos zene is itthon a lányaim nagylányok (17, 19 évesek), és zavar, hogy szórakozni mennek, nem maradnak itthon. Nem teszem szóvá, csak arra kérem őket, hogy próbáljanak normálisan viselkedni, ha elmennek valahová, hogy a tata ne szégyenkezzen odafönn...

Nekem még mindig nagyon jót tenne, ha sokkal többet beszélnék az érzéseimről, fájdalmamról. Mert még nagyon eleven, sőt, most talán méginkább hiányzik, vagyis egyre inkább véglegesnek tűnik a dolog... Csak most már úgy érzem, hogy a férjemet is terhelném azzal, ha erről beszélnék. Sok időmet elfoglal a temető, a családi ügyek intézése. Nem várom, hogy segítsenek ebben, de jólesik, ha valaki velem tart.

Férfiak szerintem nehezebben beszélnek erről, az én férjem is igencsak zárkózott. Nem könnyű belőle kiszedni azt sem, ha haragszik valamiért, vajon mi az oka???? sokkal több türelem kell nekik, és a testvéreimen látom, hogy ő is mennyire feladatának érzi, hogy anyánkat meglátogassa, törődjön vele. Apám évek óta beteg volt, nem volt már támasza anyunak. Mégis most érezzük azt, hogy többet kell vele törődni.

szerintem légy türelmes, és próbálj meg vele elbeszélgetni. Ne szóljon közben a tv és ha lehet, legyetek kettesben. Kérdezd meg azt is, hogy szerinte hogyan kellene viselkednetek. Mit gondol ő arról, hogy hogyan tovább. Mondd el, hogy fontos nektek, hogy ő megint a régi legyen (habár most úgy érzem, hogy soha nem leszek már ugyanaz), és hogy segíteni szeretnétek neki. És ezt gondold is komolyan. Csak akkor menj albérletbe a gyerekekkel, ha a többszöri elbeszélgetés sem segít.

Sziasztok!

Eddig mit csinált a ház körül az anyósod?

Szia!

Ez nagyon nehéz helyzet.Próbáltál már vele beszélni az érzéseiről?

Arról, hogy hogyan dolgozza fel ezt a helyzetet?