Párkapcsolati krízis, van erre megoldás? (beszélgetős fórum)

Nem értelek. Kijelented, hogy te nem mész sehova, és kész. Ő nem akar elköltözni, még akkor sem, ha elveszít, magyarul nem érsz neki annyit, ahogy neked sem ő.

És még képes vagy leírni, de igen, ti mennyire szeretitek egymás. Majd hogy ha az egyikőtök engedne, akkor boldogan élhetnétek. Persze az az egyik csak ő lehet.

Ne haragudj, de ennek semmi köze sem a mamafüggőséghez, se a szerelemhez, amikor csak a másiktól várjuk azt a lépést, amit láthatóan nem akar meghozni. Arról nem beszélve, hogy könnyen lehet, hogy neki a család fontosabb, mint neked...

Ha tényleg együtt terveztek, az lehetne a kompromisszum, ha együtt költöznétek egy új helyre. Így mindketten hoztok áldozatot, de nem akkorát, mintha egyikőtökhöz költözik a másik. Együtt kerestek egy olyan házat, ami mindkettőtöknek tetszik. Együtt alakítjátok a saját ízlésetekre. Az ember a szerelmével szívesen rak közös fészket.

Ha még ezt is túl nagy lemondásnak érzitek, akkor ne erőltessétek a dolgot, mert ti valójában nem akartok együtt lakni. Ezesetben élvezzétek az együtt töltött hétvégéket, amíg rá nem untok.

Kövezz meg Hope4Love, de ti nem szeretitek egymást feltételek nélkül.

Vannak beragadt hitrendszereitek, rugalmatlanok vagytok.

Valószínűleg szakítás után is megy tovább az élet, csak ti nem látjátok a fától az erdőt.

Érdekes, hogy ha ekkora a szerelem, miért nem közös otthont teremtetek fél úton?

Egyébként 80 km nem távolság.

Ez is tipikus magyar mentalitás. 🥴

Tényleg nem látszik megoldás...

Mégis a költözés/nem költözésnél,sokkal fontosabb hogy miben és mennyire tudják befolyásolni estleg még(már ha így volt).Ez lehet sarkalatosabb mint az hogy helyileg hol vagy,,Hisz a házad megmaradna,,nyilván nem adnád el.

Most kegyetlen leszek. Sajnálom!

Ez a gyerek téma ütött szöget nekem is a fejemben.

44 éves vagy, még együtt sem laktok. Mikor vágnál bele???

41 évesen max. 15% esélyt mondott nekem az orvos a korosztályom statisztikája alapján. Ez ebben a korban hónapról hónapra romlik. Te most 44 vagy. Mire belevágnátok… Ő több évi próbálkozás után is még mindig csak 30-as lesz, aztán rájön, hogy egy 20-as évei végén járót is megkaphat.

Vagy esetleg miattad el kell hogy dobja a lehetőséget, hogy utódja legyen. Felvállalod?

A “kedves mamát” is pont ezért megértem, hogy nem csípi, hogy a 32 éves fiacskája egy 44 éves nővel flangál. Ez van, a legtöbbünknek még mindig ez a “normális”.

Mindenki maradjon ott ahol van.

Nem kell mindenáron a kompromisszum.

Hiába nincs (most)jelentősége a korkülönbségeteknek,majd lesz,főleg ha nem szeretnétek mindketten gyermeket.

Feleslegesen tanácsolják az eszedre hallgass,itt csak a szíved tud segíteni,mert mindig az a helyes út...

Bocsáss meg, hogy ezt írom, de én nem látok mas megoldást, mint azt, hogy vagy maradtok ezen a hétvégén találkozó szintén, ebből kihozzátok a legtöbbet, vagy tényleg vége.

Ha elmész, nem leszel sem boldog, sem elégedett, annyira kész van ezzel a házzal és kerttel az életed, hogy nagyon hiányozna. Azért még lehet próbálni, de csak óvatosan, és semmiképp nem eladni/feladni ezt, amit felépitettél.

Mekkora a távolság? Lehetetlen onnan bejárni egy darabig legalább?

Sziasztok! Kérlek, segítsetek gondolkodnom, mert most úgy érzem, kevés vagyok ehhez. Mindig is szerettem olvasgatni a fórumokat, csendes társ voltam, de most nagyon úgy érzem, hogy eltévedtem az erdőben, és hátha nektek van egy jó gondolatotok, ötletetek.(Sajnos hosszú lesz, bocsánat, aki nem bírja ezt!)

Van egy nagyon aranyos, kedves párom. Szeretem őt, és ő is szeret engem úgy hiszem. Távkapcsolat. A neten ismerkedtünk meg, az elején úgy volt, hogy én nem is akartam tőle semmit, mert messze lakik és fiatalabb tőlem, de a végén összejött egy találkozó, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

Rólam azt kell tudni, hogy 44 múltam, és már annyi csalódás ért. Nyilván ebben a korban már nem egyszerű ez, ragaszkodom az általam felépített dolgokhoz. 6 éve belefogtam egy óriási házprojektbe, mert úgy éreztem, egyedül fogok maradni már életem végéig, nagyon nehéz 2 év jött, de sikerült, megteremtettem életem házát, kertjét, amihez nagyon ragaszkodom.

Jött ő, és az elején azt mondogatta, hogy nem érdekli a távolság, ő akár ide is költözik, itt keres majd munkát, így ezzel a lendülettel belementem a kapcsolatba. Álom volt az eleje, nagyon szeretjük egymást azóta is, ő a tenyerén hordoz. 32 éves, fiatalabb tőlem, de sosem volt ebből problémánk. Úgy érzem, szeret a családja, a barátai is, az én családom is nagyon kedveli őt. Minden idilli... lenne. Ő most tart ott, hogy házat épít, nagyjából már kész is van vele, pár dolog hiányzik. Kisváros, számomra unalmas, nem annyira szeretek nála lenni, mert még nincs kész a kertje, nekem meg van két kiskutyám, akik megszokták, hogy kinti-bentiek.

Alkoholista apukája van, aki 18 éves kora óta nem része az életének, emiatt rendkívül maximalistává vált, sokkal többre akarja vinni, mint az apukája. Illetve az anyukája és nagymamája maguk mellett akarják tudni, mert kiskora óta ő a férfi a családban.

Ezek voltak az előzmények... kitalálható, mi jön most: anya és nagyi elkezdtek neki duruzsolni, hogy ne költözzön ide hozzám. És én tehetetlen vagyok. Nem akarom a családja ellen uszítani, mert tudom, egyből az lenne, hogy szakítana emiatt, hiszen csak ők vannak neki. De azt is tudom, hogy a két nő keze van benne abban, hogy egy jóideje storno a hozzám való költözés :( Mindketten lelkiismeretfurdalást okoznak neki, hogy nehogy elköltözzön onnan. Viszont a fejébe vette, hogy az az idő, amit együtt eltöltünk az kevés neki (hétvégék). Ő szeretné, ha odaköltöznék. Mostani álláspont alapján egy férfi nem költözik a nőhöz, egy férfinak kell mindent megteremtenie.

Én az igazat megvallva kétszer is újrakezdtem az életem. Nem voltam még házas, de költöztem pasi miatt, kezdtem új életet, majd mikor véget ért, akkor kezdődött minden újra: munkahely-keresés, új élet kezdése, az alapoktól való építkezés. Megmondom őszintén, besokalltam, azt mondtam magamnak, hogy én soha többé nem megyek már senkihez, mert amit elértem, az az enyém. Csodaszép házikóm van, amiért rengeteget güriztem, hozzá egy kis aranyos kert, így még azt sem tudom, hogy hagyom parlagon vagy kiadom, mert nem szeretném, ha más gondozná/elhanyagolná ezt az egészet.

Megmondom őszintén, minőségi visszaesés lenne nekem a nagyvárosból a kisvárosba költözés, a lakása még félkész, nem otthonos, ott a munkám is más lenne, mert jelenleg egy nagyon jó helyen dolgozom. Ő ide tudna költözni, mert a helyi nagyvállalatnál másfélszer ennyit is kaphatna a diplomájával, mégis makacs, nem akarja otthagyni a családját.

Odáig jutottunk, hogy napi szinten jön elő azzal, hogy költözzek oda, az is nehezítő, hogy az előző barátnő meg a gyereke miatt nem akart hozzáköltözni, így frusztrálva van emiatt is. Sürget, hisztizik, tegnap már azt mondta, hogy nagyon szeret, de a kapcsolatunk annyira zsákutca így, hogy szerinte a szakítás lenne már csak a megoldás. Tudja, hogy elveszít, de ő nem akar költözni, és látja rajtam is, hogy nem megy... Egyszerűen nem tudjuk megtenni ezt a lépést. Már millió emberrel beszéltem erről, akik ismernek bennünket, mindenki azt mondta, ez egy patthelyzet, mert ugyan nagyon szeretjük egymást, mégsincs erre jó megoldás. Még mielőtt azzal jönne bárki is, hogy nem szeretjük eléggé egymást, nos ezt cáfolom, szerintem ha egyikünk engedne akkor életünk végéig boldogan élhetnénk, de én nem merek kockáztatni, ő meg ugye... (nyilván ez a mamafüggőség nem épp normális, de sajnos nagyon sok a defektes, és ő még köztük kevésbé az.)

Kérlek, segítsetek, mi lehetne a megoldás!!!! Nagyon sürget az idő, feszültek vagyunk és a levegőben van a szakítás :(