Párkapcsolati krízis (beszélgetős fórum)
Hidd el van olyan, én találtam egyet, vigyázok is rá nagyon ;)
A tapasztalat tartott mellette. Azért jöttem össze vele, azért maradtam. Asszem, eleget kaptam. :) Tegyük múlt időbe. Biztos van olyan, amilyet leírtál, ráérek megkeresni, de biztos bután nézek majd, mikor képes lesz normálisan viselkedni. x)
Nem akarlak bántani, de az utolsó mondatoddal kimondtad az igazságot.
De az a lényeg, hogy észhez tértél! Utolsó mondatodat tegyük múltidőbe!
Én erre mindig azt mondom, hogy legalább tapasztalat... tudni fogod, hogy legközelebb mit ne csinálj.
Fiatal vagy, lépj át a fickón és keress egy normálisat, aki megbecsül és sok-sok év után sem felejt el neked udvarolni, kedveskedni, hogy ne veszítsen el
Pont most jöttem rá ugyanerre. 20 évesen, 3 és fél éve egy kapcsolatban teljesen feladtam magam, aki lehetnék, mert tepertem azért, akit megszerettem. Ma megint koppant, hogy értem ő SOHA nem tett semmit. Nem voltam még randin -vele sem-, úgy kellett rá megtanítani, hogy a szülinapomon illik találkozni és adni valami cukiságot, elviseltem a lotyókat, akiket elvileg csak szédített, a stílusát, az elvárásait. Elfáradtam, beleszürkültem, olyan vagyok, mint több évtizede házas nő, aki harcolni akar, de maga sem érti, miért.
Ma akkor borult ki a bili teljesen, mikor közölte, hogy nem kell velem randizni, nem kell teperni értem, mert én már lefeküdtem neki és megvagyok. Esküszöm, köpni-nyelni nem tudok. Majdnem 4 év valakivel, akinek ezek szerint esze ágámban sincs bármit is tenni értem. Persze, ő azért szeret... Istenem, de hülye vagyok.
Én továbbra is tartom a véleményem az érzelmi függőségről. Víz levegő étel. Na ezek nélkül nem lehet élni. De hogy egy másik ember konstans jelenléte nélkül mit sem ér az élet? Ne már...
Köszönöm! Mostantól erre a hozzáállásra törekszem. És miért is ne tenném, amikor boldoggá tesz? Eddig észre se vettem, mennyi mindenért lehetek hálás! És ez még csak a kezdet! :)
Köszönjük a jó kívánságodat.
Nagyon jó irányba mozdultál el.
Ha mindig az lesz a vezérlő elved, ami most, akkor nyerő emberként tudsz élni - hiszen már most is nyerő vagy.
Gratulálok.
Igen, már változom. Másképp állok a dolgokhoz, és ez sokat segít. Megnéztem a Titok című filmet, mert ajánlották, és mostantól én is bátran ajánlom másoknak, mert hihetetlen! A könyvet is elolvasom majd, mert innentől nincs megállás a fejlődésben. Rengeteget számít, hogy az ember észreveszi-e a világban, hogy mi mindene van, vagy pedig csak amiatt szomorkodik, hogy miben szenved hiányt. Én mostantól a szépre, és a jóra koncentrálok, és arra, ami megadatott, és persze arra is, hogy még több és több jó dolog történjen velem, aminek Én vagyok az előidézője! Köszönöm a segítséget a válaszolóknak! Mindenkinek boldog életet kívánok! :)
akkor meg kell dolgoznod ezért a kincsért. Ha közösek a nézeteitek, céljaitok nem hinném, hogy nehéz lesz túllendülni a problémákon. Tölts vele minél több időt!
Igen, már mások is mondták, hogy túl korán érkeztek meg nálunk ezek a problémák. Azt hiszem, ez azért történt, mert minden mást is gyorsabban éltünk meg: hamar egymásba szerettünk, és sokáig szinte minden időnket együtt töltöttük. Ez kihozza az ellentéteket. Nem tudom, miért félek a szakítástól! Talán, mert nem akarom őt elveszíteni. Azt szeretem benne, hogy hatalmas szíve van, és érzékeny a világ dolgaira, és én magam is ilyen vagyok, és eddig nem találkoztam ilyen emberrel, azt hittem, nem is létezik ilyen. És mégis! Ezt nem szeretném elveszíteni, mert ez számomra nagy kincs!
Nem tudom, de szerintem ez még nagyon korai a Te korodban. Én ezt 17 év házasság és két gyerek után érzem.
Minden kapcsolatban vannak hullámhegyek és völgyek, mindig. Tudnod kell, hogy mi az, ami összeköt és mi az, ami nem.
Miért félsz a szakítástól? A biztonságot félted? Mert, ha igen, akkor az kevés alap egy kapcsolathoz.
Bocsi, most el kell mennem, (este még jövök). Ha esetleg még valaki tud valamit írni, azt szeretettel várom! Köszönöm az eddigi válaszokat! Könnyebb lett tőlük a szívem! :) Megerősítettek abban, hogy érdemes küzdeni! Köszönöm!!
És a te segítő válaszod mögött pedig egy érett, felnőtt személyiség lakozik, ugye?
mondja ezt egy tapasztalt, sokat élt 27-28 éves pasas....kicsit vicces.
Még a tojáshéj ott van a seggeden. Szerintem kicsit túlzásba viszed
Igen, hogy ne magamat sajnáljam otthon például. igen, ez is megoldás, azt hiszem. Az erő legfőképpen azonban ahhoz kell, hogy amikor olyasmit szeretnék csinálni, amiért ő nem repes (pl néhány napot egyedül tölteni, mivel még otthon élek), akkor meg tudjam vele értetni, hogy nekem erre szükségem van, és ne tudjon meghatni a kérlelésével. Mert ebből szokott a probléma lenni. Hogy megsajnálom. "Szegény, nem akarom megbántani. Inkább maradok ..." (ezt nem szabad semmiképpen)
Igen, nekem is ő az első komoly, és bizony, rengetegszer kaptam a cuccom, és léptem volna le. De csak volna, mert vagy én gondoltam meg magam, vagy ő nem engedett elmenni. Velem sajnos nem bánik ilyen kegyesen a Sors, semmiféle muszáj szünettartási lehetőség nincs kilátásban. Így vagy megoldom a kapcsolatban ezt, vagy nem is tudom, mi lesz. De folytatni akarom! Olyasmire leltem benne, amit régóta kerestem. Ezt nem szeretném eldobni, csak mert hülye voltam!
vannak olyan férfiak akikkel nem lehet ebben a formában kommunkálni. lehet Ő is ilyen. inkább világíts rá, hogy mi nem tetszik. ha például Ő elmegy bulizni ( ez tényleg egy hülye példa) és Te peidg otthon ülnél akkor inkább te is szervezz valamit magadnak....ha érted mire gondolok.
Szeretném, de félek, hogy mit fog reagálni rá. A mai napig fájlalja, amikor én elmondtam neki, hogy a lángolásom már a múlté, és fél attól, hogy egyszer kiadom az útját, mondván: már nem szeretlek. Ezért minden ilyesféle komoly beszélgetés félelmet kelt benne. Nem tudom, mit fog rá reagálni. Lehet, hogy teljesen kétségbe esik majd. Az meg nem volna jó. Megpróbálok vele beszélni, de még erőt kell gyűjtenem. Félek ...
mintha magamat olvasnám......ő volt az első pasi akivel összeköltöztem és nem sokkal utána jöttek a konfliktusok. egy 3 hónapig csak gólyának hívott, mert a 2 kezemen nem tudom megszámolni h hányszor pakoltam össze a cuccaimat.
velünk nagyon hálás volt az ég, mert mindig hozott valami olyan élethelyzetet (amikor nagyon rosszba voltunk) h eldöntötte helyettünk h mi legyen, többek között ki ment dolgozni hajóra fél évre és nem láttuk egymást. utána összeházasodtunk, 7 éve vagyunk együtt, 4 éve házasok és van egy 9 hónapos babánk.....nálunk happy end van.
ne érts félre én nem nézlek le h ilyen fiatal vagy, tisztellek h ilyen komolyan veszed az életet.
Megcsalás, vagy bántalmazás, vagy hasonló jellegű dolog nálunk soha nem történt. Mi lelkileg bántottuk egymást sokszor, és én általában nem védtem meg magam, hiába tudtam, hogy esetleg nincs igaza. Ez természetesen nagyon fájdalmas volt, viszont szintén szépen rákentem a felelősséget, holott, igenis erről is én tehetek! Mert ha akkor kinyitom a szám, és megmondom, hogy szerintem ez nem így van, akkor nyilván sok minden máshogy alakult volna. Ezek az én nagy gondjaim. Érzelmek? Amikor átölelem, végtelen nyugalom tör rám. Egyszer kis híján szakítottam vele, mert az a nagy lángolás megszűnt a részemről. Akkor úgy hittem, nincs értelme tovább folytatni így egy kapcsolatot. De ő kitartott mellettem, és így együtt maradtunk. Az a borzongás viszont tényleg megszűnt, alig találkozom vele néhanapján. Viszont úgy látom, közben nála is lecsengett ez a dolog, ő is megélte, csak éppen nem esett úgy kétségbe tőle, mint én akkor. Azóta sem tudom, rendben van-e ez így.
Szerintem ahogy most ezeket leírtad,mondd el neki is!
Én úgy látom, hogy jól érzi magát, nagyon szeret engem. Viszont, ehhez az is hozzátartozik, hogy ő nem dobta el önmagát miattam. Legalábbis én úgy látom, hogy nem. Ez nyilván sokat számít, mert így nincsenek benne negatív érzések emiatt, és nem érzi azt, amit én. Mert én sokáig rá haragudtam a bennem lévő fájdalom miatt, és csak most jöttem rá, hogy nem ő a hibás azért, mert én önként eldobtam saját magam, mert azt hittem, hogy ettől minden jobb lesz majd.
Kedves Anyapocak!
A kapcsolatunk három éves, lehet, hogy nem tűnik olyan, hosszúnak, de számomra ez már egy komoly kapcsolat. Nem átmeneti mélypontról van szó, vagyis hát nem is tudom. Ez alatt az idő alatt többször is voltunk mélyponton. Sok vitánk volt, sokszor majdnem szakítottunk, de aztán mindig rájöttünk, hogy nem bírunk egymás nélkül élni. Mostanában sokat foglalkoztam önismerettel, és rájöttem, hogy rengetegszer neki akartam megfelelni, az ő akaratához formáltam a személyiségemet, hogy ne kelljen csalódnia bennem. Ez biztosan nem volt jó döntés! Legfőképpen azért nem, mert belső feszültséghez vezetett, ami egyenes úton vitt ahhoz, hogy bennem felgyűlt egy csomó sérelem, és keserűség, és most nem is tudom, mit érzek iránta, de azt tudom, hogy haragszom magamra, amiért nem jutottam el előbb idáig. És persze azt is, hogy folytatni szeretném, csak most már máshogy. Őszintén, önmagamat adva.
Huszas éveid elején vagy...párkapcsolat nélkül is egész más lennél,mint 2 éve.Saját életemre visszagondolva,ilyenkor még olyan képlékeny az ember,az önismerete sincs a tetőfokán,így sokszor maga sem biztos abban,mi lenne jó neki,ki passzol hozzá igazán,egész más értékeket helyez előtérbe,mint egy harmincas.Szerintem az elrontott dolgokat át kell alaposan beszélni,beletenni egy képzeletbeli fiókba és betolni-többet ki se kell húzni.Amíg érzelmek vannak,szerintem érdemes menteni a menthetőt.Mondjuk pl. a megcsalást én életemben 1x bocsájtottam meg valakinek-kár volt.Azóta ebből nem engedek,ez az egy,ami nem nyer nálam megbocsájtást.
Beszélj a pároddal. Ő hogy érzi magát a kapcsolatban?
Szerintem ez csak rajtatok múlik. Tudom sablon szöveg, de beszélgetni, beszélgetni és beszélgetni. Ha mindketten akarjátok a kapcsolatot akkor feltétlen megéri erőfeszítéseket tenni.
Párommal mi úgy oldottuk meg a krízist 4 éve, hogy ismét elkezdtünk egymással randizni. Megbeszéltük mikor, hol... külön-külön készülődtünk, érkeztünk stb. Felváltva találtuk ki a programokat. Ez a "visszaszoktatás" tartott egy pár hónapig és ismét egymásba habarodtunk. Született egy lányunk azóta, a fiú pedig "félúton" van.
Most már nem olyan gyakran, de még mindig szervezünk 1-2 havonta egymással randit; feltéve ha le tudjuk passzolni a gyereket...
nekem az a véleményem, hogy egy kapcsolatban egy idő után mindenkinek fel kell adnia magát, mert hiszen kompromisszumokat kell kötnünk. ez olyan mint egy "gyerek", a két dologból (a régi belőled és a párodból) egy harmadik valami képződik.....nagyon fiatal vagy még. megszabad kérdeznem h mennyire hosszú ez a kapcsolat és egy kicsit részletesebben kifejtenéd, hogy miért is vagy mélyponton. egy kapcsolat nem mindig a jóról szól, egyszer fent egyszer lent.
én mindig azt hozom fel példának h a szüleinkkel is, meg a testvérünkkel is vannak nézeleltérésink pedig "belőlük" vagyunk, akkor egy vadidegentől mit várunk.....de ez így szép.
olyan édes a kibékülés.....:-)
Én azt gondolom, hogy mineképpen meg kell próbálni!
Igen is lehet tudatosan segíteni a kapcsolatunkon! Ha mindketten akarják, őszintén!
Ahol korábban volt vonzalom, igazi szeretet, azt elő is lehet hozni újra!
Szóval érdemes megprólni mindenképp, én úgy gondolom! Úgy feladni, hogy meg sem próbálod butaság!
Hajrá, sok siekrt!
Az írásod alapján azt hittem, hogy vagy vagy 40 éves, aki 20 éve egy párkapcsolatban él.
További ajánlott fórumok: