Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Párkapcsolat utáni élet, nehézségei . fórum

Párkapcsolat utáni élet, nehézségei . (beszélgetős fórum)


1 2
25. sysy36 (válaszként erre: 21. - Zizisicc)
2010. febr. 22. 10:23

Most olvastam végig ezt a fórumot.Hozzászólnék pár szó erejéig mivel, hogy én vagyok az érintett nő.

Igen, én mondtam ki a végső szót, mert eleget sírtam az utolsó 2 hónapban, és eleget voltam elhanyagolva is.Ellenségessé vált.Csak veszekedtünk.Semmi nem volt jó.2 hónap alatt kezdett kihűlni a dolog.Hazudnék ha azt mondanám sosem jut eszembe milyen volt vele,mert felejteni nem is lehet, de szerintem nem is kell, csak el kell engedni a másikat hogy több kárt ne tegyünk egymás lelkén és megmaradni szép emléknek.

Nem kerestem társat, és azt hiszem korai is társnak nevezni.Megkeresett valaki, és én lehetőséget adtam magamnak arra, hogy boldog legyek.Nem fogom elutasítani csak azért, mert most lett vége.Próbálok talpra állni.A mi kapcsolatunk már tavaly óta kezd kihűlni.

Nem tudtuk elviselni egymást.Nem voltak terveink, csak neki voltak tervei.Mindig azt hallgattam, hogy ő egy olyan lányt szeretne, akivel a nulláról indul(értsd gyerekek, lakás,mert az enyémben laktunk, amit szívesen osztottam meg vele).Ezt többször a szemembe mondta.Nekem erre nincs szükségem.Engem ne alázzon meg senki.Hát ez a másik fél története,bár lenne még mit hozzátennem, hogy miért alakult így, de nagy körvonalakban ennyi.És nem fogok magyarázkodni a jelenlegi kapcsolat miatt.Ő kamerázott levelezett más nőkkel a kapcsolatunk alatt,sőt volt olyan, hogy az ágyból tette ezt mikor ott feküdtem mellette!!!!!Ez a gusztustalan!!És ő nem érti miért haragszok hisz, csak beszélgetett.Én nem ismerkedtem senkivel.De mivel külön mentünk azt hiszem nem bűn amit teszek, és már köze sincsen hozzá.

2010. febr. 22. 09:30
Szerintem semmi képen ne ugorj bele egy új kapcsolatba, mert annak szinte biztos hogy rossz vége lesz mielőtt lezárnád az előzőt.
23. ágica... (válaszként erre: 20. - Vimi80)
2010. febr. 21. 22:53

????

Ez azért nem így működik! :)

Sajnos! :)

Előtted a jövő! Tessék talpra állni, nem könnyű tudom! De most össze vagy zavarodva! Tisztítsd le a gondolataid! Ne igyekezz válaszokat találni, mert nem fogsz kapni! Én sem találok az én kapcsolatom, párom viselkedésére sem konkrét válaszokat! Nincs! Fogadd el! És keress magadnak egy fiatal csajszit! :)

22. vimi80
2010. febr. 21. 22:07
Köszönök mindent!Igazad van!
21. Zizisicc (válaszként erre: 18. - Vimi80)
2010. febr. 21. 22:02

Hát, tudod, ha ő már talált mást, akkor ezen nincs mit toporogni ..... elég valószínűtlen, hogy ilyen rövid idő alatt szert tett egy új kapcsolatra, ha mégis, az is sok mindent elárul, ha viszont már korábbi a kapcsolat, az is elég "érdekes".

Nincs értelme azon morfondírozni, hogy most szerelmes-e a másikba, vagy csak hozzá menekült, hogy Téged felejtsen, a lényeg az, hogy már nem Veled van, és Neked ezt fel kell dolgoznod, és tovább kell lépned.

De nem úgy, hogy gyorsan Te is beújítasz valakit, mert ezzel magaddal is kiszúrnál meg az új kapcsolatoddal is. Veszteség ért, gyászold meg .... legyél kicsit egyedül, míg helyre kerülnek benned a dolgok ....

20. vimi80
2010. febr. 21. 22:00
Ide is írom! KÉREK magamnak szép csinos megértő társat! Írta: Varga Imre
19. vimi80
2010. febr. 21. 21:55
Nagyon szeretném én is megtalálni a társam!
18. vimi80
2010. febr. 21. 21:54
Így nem működik mondta hogy eljöttem onnan, igen van más valaki neki amit nem értek ha annyira szerette volna hogy ne jöjjek el és ő már lépett talán feledés? Nem tudom miért vagy már rég kialakította azt!
17. Zizisicc (válaszként erre: 16. - Vimi80)
2010. febr. 21. 21:52

Ooooopsz! Nem könnyű a helyzet ..... és most teljesen szakítottatok? Nem működött volna, hogy csak elköltözöl, de tartjátok a kapcsolatot? Vagy annyira tarthatatlanná vált a helyzet?

És jól olvastam, kb két hete szakítottatok, és neki már van másik kapcsolata?

16. vimi80
2010. febr. 21. 21:30
Tudom erősebb kötelék most mára tudatosult bennem!1-év 2-hónapot voltunk együtt- együtt éltünk.Egye nehezebbé vált az elfogadás sajnálom hogy ilyen vagyok. Szeretett engem igen, Érezhető volt hogy a kisebik nemigazán 13-éves 16-éves kamasz gyermekek!
15. Zizisicc (válaszként erre: 14. - Vimi80)
2010. febr. 21. 20:53

Neked van gyereked? Voltál már nős?

Tudod, ez így van ...... az anya és a gyerekek egy sokkal szorosabb, stabilabb kapcsolat, mint egy új párkapcsolat. Az elején mindenképpen, de később is, ha választásra kerül sor, az anya a gyerekeit választja. Nem tudom, mennyi ideig voltatok együtt, együtt éltetek-e, hogyan teltek a hétköznapok, mennyire működött jól ez a kapcsolat, kezdettől fogva gond volt-e, vagy később történt vmi ...... szóval ez így elég nehéz .....

Ő is szeretett Téged? A gyerekek elfogadtak? Mennyi idősek?

14. vimi80
2010. febr. 21. 20:37
Igen bekerültem egy családban ahol 2-gyermek is volt én nem tudtam elfogadni, hogy nemén vagyok a páromnak az első! Nem tudtam hogy olyan nehéz lesz, van aki elfogadja nekem nehéz volt! És mai napig Szeretem a volt párom!
13. Zizisicc (válaszként erre: 12. - Vimi80)
2010. febr. 21. 20:31
Na, ezt most nem igazán értem. Bekerültél egy családba, amit a szerelmed és a két gyermeke alkot .... ki nem fogadott el kit? Miért volt nehéz?
12. vimi80
2010. febr. 21. 20:24
Hogy miért szakítottunk: Elfogadás ! nem 2-emberől volt szó 2 párról egy családba kerültem bele a közepébe. Nehéz volt nekem ,nagyon nehéz.De nagyon szerelmes!
11. vimi80
2010. febr. 21. 20:18
Ő mondta ki a végsőt!
10. Zizisicc (válaszként erre: 9. - Vimi80)
2010. febr. 21. 20:13
Miért szakítottatok? Gondolom, ő szakított Veled ....
2010. febr. 21. 20:11
Milyen érzések mintha bánnám ,hogy nem tudtam elfogadni hogy nem én vagyok neki az első, tudni illik elvált 2-gyermekes anyáról van szó, nem egy átlagos. Szeretem még mai napig is ! Azt az érzést, hogy már 1.5-hete vége a kapcsolatunknak és ő nem fér a fejembe ilyen hamar elfeledett ,talált magának társat. Érdekes és gondolatba ejtő is egyben. Talán nem is szeretett?
8. Zizisicc (válaszként erre: 6. - Vimi80)
2010. febr. 21. 19:53

Hát, nem a felejtés a megoldás, hanem a feldolgozás .... elfogadás és elengedés ....

Mit érzel iránta? Milyen érzések kavarognak benned?

2010. febr. 21. 19:52
Gondoltam már Meditációra vagy agykontrolra is az beválik?
2010. febr. 21. 19:51
De nekem felejtés volna jó! írjátok ide csajok nők, miképp lehet felejteni!
5. Zizisicc (válaszként erre: 1. - Vimi80)
2010. febr. 21. 18:24
Szerintem korai egy másik kapcsolatba beleugrani, amíg nem vagy túl az elsőn .....
4. c82ca0b957 (válaszként erre: 1. - Vimi80)
2010. febr. 21. 18:23
Legyél egy kicsit egyedül, nehogy később jöjj rá, hogy szabadságra vágysz!
2010. febr. 21. 14:27
Nehéz idők ezek de ilyenkor szokott az jönni ,hogy mindenkiben őt kersed. Szerintem is engedd ,hogy az idő egy kicsit begyógyitsa a sebeid.
2010. febr. 21. 14:08
ne hamarkodj,pihenj légy meg fontolt!
2010. febr. 21. 14:01
Nincs 2-hete véget ért több mint egy éves kapcsolatom. Nehéz ,hogy nincs itt velem. Próbálom elfeledni, de tudom csak akkor megy ,ha benne leszek egy másik szerelemmel teli kapcsolatban. Azt a másikat várom és keresem!
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook