Papus ugye meggyógyulsz? (beszélgetős fórum)

Kedves Rencsicsi!

Igaz sok idő telt el azóta biztos meggyógyult a nagypapád és a mamid is jól van.

Olyan szeretetre méltó vagy.

Legyél mindig ilyen:)

Szia Rencsicsi!

Bizony engem is megérintett a irásod és remélem én is,hogy meg gyógyúl a nagytatád!Csak annyit tudok irni,mondani bátoritásúl,hogy szeresd nagyon

és légy vele mindig.Puszy Neked!Kitartás!

kedves Rencsicsi!

csak most olvastam ezt a gyönyörű szívszorongató írásodat. Hidd el, tudom mit érzel. Nekem az apukám nagyon súlyos beteg, és az én gyermekeimtől ( 8,14,16 évesek )szinte ugyanezt hallom nap mint nap. Én a nagymamámat vesztettem el novemberben, 41 éves vagyok, az eszemmel elfogadtam, hogy kilencven éves korban nem akkora tragédia, ha eltávozik valaki, de a temetésén a szívemben ugyanazt a kínzó ürességet és a fájdalmat éreztem, mint amikor tízéves koromban a nagytatám koporsója mellett álltam.Én a gyermekeimnek is és neked is csak azt tudom mondani, hogy sajnos a halál is csak az élet része, ha eljön az idő, el kell engednünk, bármennyire is szeretünk valakit.

Mondd el nagyon sokszor a nagytatádnak, hogy mennyire szereted, és, hogy milyen jól érzed magad vele. Mondd meg neki, hogy szükséged van rá, mert olyan sok kaland vár még együtt rátok.... kell, hogy hallja, hogy tudja és érezze ezt és talán majd erőt merít belőle. Sírtam, amikor végigolvastam ezt a csodálatos érzésekkel teli írást, kitartás kicsi rencsicsi! szorítok nektek.Boldog lehet a nagytatád, hogy ilyen unokája van!

:))

Mamám haza jött!

Pihennie kell de jobban van!

Papa még sajnos benn van de ő is gyógyulgat!:|

Méég egy rossz hírem van!

Most már a mamám is korházba került, mert elesett biciklivel!((egy betonárokba))

Amint tudok valamit írom is!

:((

Jó hírem van!

Ma voltunk bent a papámnál a korházban!

Mondta, hogy már sokkal jobban van!

Meg tudták állapítani, hogy mi a baja!

Úgyhogy nem sokára elvileg kijöhet!

Majd a többet tudok akkor még írok!

Remélem már nem esik vissza és haza jöhet! :|

Köszönöm szépen!

Én is minden nap gondolok ráá és remélem hogy meggyógyul!Sajnos most még nagyon gyenge! :'(

Szia Kedves Angyalka!

A hit, és a csodák bennünk élnek, mint ahogy az Isten is. A hitnek, szeretetnek óriási ereje van. Mindennek megvan a maga ideje, és oka. Én szorítok Nagypapádért, Érted, és az egész családodért, tiszta szívből!!

Szeder

Sírtam...

Nekem már sajnos nincsenek nagyszüleim, de nagyon szerettem őket.

Kívánom, hogy a nagypapád meggyógyuljon és még sokáig közöttetek legyen.

Nos, nem hittem volna, hogy ma este még valaki megríkat.

Jobbulást a Papádnak!

Nem tudok mást írni mint a többiek.Nagyon sajnálom a papádat. Nagyon boldog lehet,h.igy szereti az unokája. Nagyon sok erőt adhat ez neki.

Remélem jobban lesz.

Maradj amilyen vagy. Ez erőt ad anyukádnak,nagymamádnak is. Büszkék lehetnek Rád.

Nagyon szoritok...

Igazán megkönnyeztem amit írtál. Én a dédnagymamám megbetegedésekor éreztem így,nagyon megviselt amikor elment. Éppen ma amikor olvastam a cikkedet ,ma van három éve hogy eltemettük a "dédit" és még ma is csak nagyon nehezen hiszem el hogy már nincs köztünk.

Kívánok a papádnak erőt és egészséget,remélem hamarosan jobban lesz...

én viszont csak elkezdtem olvasni,de nem sokáig jutottam mert egyből elsírtam magam. én a Mamámat szerettem ennyire,aki 72 évesen halt meg rákban....

Mindenesetre gratulálok a cikkhez és nagyon sok boldog együtt töltött éveket kívánok neked Rencsicsi s a papádnak!

Szia Rencsicsi :)

Le a kalappal előtted,nagyon szépen irtad le a gondolataidat,érzéseidet.Anyukád és a nagypapád is büszke lehet rád!

Szebben mint delike,én se tudnák fogalmazni...

Fontos,hogy ne mutasd nagytatád előtt hogy mennyire kétségbe vagy esve és mennyire félted őt!

Maradj te az ő kis mosolygós,vidám unokája és mondd el neki,hogy mennyire szereted,hisz a szeretet valóban csodákra képes! :))

Úgy érzem, nagy szükség van ennek a "kislánynak" minden bátorító szóra!

Kérlek, légy erős, hisz nagypapád azt a bátor, lelkes lányt lássa!!!

Gratulálok a cikkhez, igazán szívhez szóló! És büszke lehetsz magadra, hogy 14 évesen ilyen szép gondolataid vannak.

Remélem, hogy papád minél hamarabb megerősödik és újra olyan lesz, mint régen!

Viszont Te is tudod, hogy a sorssal nem lehet szembe szállni, és egyszer csak lejár mindenki ideje...

Mikor itthon megcsörren a telefon egy késői órán, vagy bármikor, amikor szokatlan, mindig az jut az eszembe, hogy mi történt mamáékkal vagy épp tesómmal, szüleimmel. De gondolatban vigyázunk rájuk! És Ők is tudják, hogy mennyire szeretjük Őket! A papád is tudja, hogy Ő most másmilyen, mint régen volt és nem tudja hogyan feldolgozni, ezért nem viccelődik, szerintem. De ha megpróbálod jókedvre deríteni, akkor biztos érezni fogja, hogy nem merülsz bele a sajnálatba és ugyanúgy fog mosolyogni és veszekedni veled, mint régen.

Vigyázz rá, hisz a szeretet csodákra képes!

Megkönnyeztem...