Őszinteség (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Őszinteség
Akkor nem hogy nem őszinte,a tetejében még nem is hiteles.
:)
Előfordul.
Van,hogy nem vagyunk képben magunkkal,mert nem is gondolkozunk el rajta,hogy mit jelent az őszinteség,és tényleg úgy viselkedünk -e.
Aki önmagának hazudik,az maga alatt vágja a fát,mert olyan dolgokat lát,és olyan dolgokra épít amik nincsenek.
Tehát egyszer az össze fog omlani.
Eleinte miért nem kell őszintének lenni?
Miért kell jobb színben feltüntetni magunkat?
Ez nem így van,ez azt jelentené,hogy ne bízzunk senkiben,se saját magunkban,se másban,mert ha az igazat mondjuk annak beláthatatlan következményei vannak.
Én ezzel nem tudok egyet érteni,mert akkor hová vezetne ez a dolog?
Folyamatos hazugságban élne mindenki...és mindenkit félre vezetnénk.
Ez nem jó út.
Ez igaz,bár szerintem őszinte és őszinte ember között is különbség van,és nem mindegy,hogy hogyan adjuk elő magunkat.
Aki intelligens az tekintettel van a másikra,és úgy tálal,hogy az elviselhetőbb legyen.
:)
Nem csak a véleményre gondoltam,hanem legfőképpen arra,hogy be mered-e vállalni az igazságot,vagy azt amit tettél.
Ha másról alkotsz véleményt,vagy bármiről, az lehet szubjektív,ami ugye hatással van másra.
De lehet objektív is,amikor azt látod ami van.
De hatással van másra egy érzelem,egy érzés,egy hangulat is,vagy egy tett,amit véghez vittél,és ennek a bevállalása is sokszor gondot okoz.
A tévében egy rendőr: "Az öszinteség a bűnözés melegágya!"
Vannak emberek kikkel szemben tilos az öszinteség, ezt, sajnos, tapasztalatból tudom!
Nagyon kevés ember van kivel , jó és érdemes is öszintének lenni!
Nem minden helyzetben kell megmondani azt amit gondolnunk, érzünk, mert nagyon meg lehet bántani embereket, sok esetben nem is akarja tudni a másik fél igazán mi mit gondolunk.
Csak abban az esetben ha tényleg kíváncsi rá, ezt meg is érezzük.
A fent leírtak arra érvényes ha megbántanánk valakit.
Az őszinteség velünk született adottság. A felnőttek rombolják le már kisgyerek kortól, azzal, hogy először kinevetik, semmibe veszik a spontán megnyilvánulásokat, később pedig retorziót is alkalmaznak.
Az, hogy ki mennyire marad őszinte, mire kamasz, aztán felnőtt lesz, ezeknek a romboló hatásoknak a mértékétől függ elsősorban.
Én hiszek benne,az írás is nagyon jó.Sajnos,a jelenkori tapasztalat épp az ellenkezője,nekem is rá kellett jönnöm,hogy az őszinteséggel visszaélnek,ellened fordítják.azonnal,gondolkodás nélkül!!!
Hazudni nem szívesen(leszámítva az ú.n. kegyes hazugságokat)ami valamilyen szinten ugyanolyan hazugság,de talán megbocsátható,inkább akkor hallgatok,de nem éri meg őszintének lenni.Sajnos!
Én nem hiszek ebben, az emberek többsége semmilyen szinten nem tudja kezelni nemhogy az őszinteséget, egy másfajta véleményt sem...feleslegesen okoznak maguknak kellemetlenséget, akik az őszinteséget mint önmagában mindent megoldó egyedüli erkölcsi normaként kezelik.
A másik, hogy az őszinteség sok esetben szubjektív tapasztaláson alapul, tehát semmiképpen nem érdemes úgy feltüntetni, mint mindenki számára megfelelő örök igazságot, hiszen csak a saját szemszögünkből kialakított véleményről van szó.
Egyébként a cikk jól összeszedett, jó írás, azoknak ezt az elvet tartják üdvözítőnek, illetve erre törekednek.
Először is tisztázzuk, ki az őszinte ember. Az, aki minden körülmények között a teljes igazságot mondja el. Nem véletlenül írtam, hogy minden körülmények között. A körülmények sokfélék, és változóak, hol könnyebb őszintének lenni, hol nagyon nehéz. És nem is azt mondtam, hogy mindig. Beszéljünk úgy, hogy az esetek nagy/lényeges részében. Az őszinte ember, ha tart a reakciótól, vagy ha tudja, hogy megbánt vele mást, akkor sem ködösít, hanem azt mondja, ami van, vagy amit gondol/érez az ügy kapcsán. Illetve bevállalja a tetteit, érzelmeit.
Ugrás a teljes írásra: Őszinteség