Őrület, vagy hobbi? (beszélgetős fórum)
Engem pl sosem érdekelt az ezotéria és a női ismerőseim között csak egyet ismerek akit érdekel szóval nem lehet általánosítani. Amúgy fogalmam sincs mi ez a gyíkember de utána nézek :-D szerintem nem ártana neki egy szakember, valószínűleg most is depressziós.
Ha jól keresel és megvagytok ok, hogy nem dolgozik de elég nagy luxus ezt megengednie magának, közben meg bölcsis a gyerek? WTF??? szóval na... ha nem lehet vele szép szóval akkor nem igazán tudom a megoldást és nagyon sajnálom, hogy a gyerek meg te is ilyet élsz át :-(
Valami depresszió féle lehet, menekülés a valóság elől.
Csak otthon van, vagy néha kimozdul? Meg tud ám az ember bolondulni", ha mindig itthon van, bármilyen jó dolga is legyen.
Eleinte megbeszéltétek a gondjaitokat?
Próbáld magadat is vizsgálni, nem gázoltál-e bele a lelkébe?
Nagyon tud ám fájni.
Olyan is van aki egyszerűen csak lusta.
A depresszió sem "volt", úgy tűnik, nagyon is van, és el is mélyülhetett az évek alatt.
Hat éve van otthon, bölcsis a gyereketek. Akkor már a szülés előtt sem dolgozott a feleséged?
Eléggé kikészülhetett tényleg a csak otthon-létben is.
Nemtudom, lehet-e úgy általánosítani, ahogyan teszed. Szerintem kisebb az ezotéria iránti érdeklődés,mint gondolod. Még a nők körében is.
A feleséged műsorhallgatása kissé betegesnek tűnik. De el tudom képzelni, hogy ezzel a valóság elől menekül. Mindenképp megpróbálnám szakemberhez vinni.
Sziasztok!
A teljesen őszinte véleményetekre vagyok kíváncsi.
Mindenféle előítélet és sztereotípia nélkül kijelenthetjük, hogy nagyon nagy részt a nőket / lányokat érdeklik az ezotéria, szellemek, aura, és csodatevés. Sokan ezért még fizetnek is, hogy többet megtudjanak. Vagy "megtudjanak". És mivel itt többségében nők vannak (vagytok), talán hitelesebb lesz a válasz is. Legalább is hitelesebb, mintha egy foci fórumon tenném fel ugyanezt a kérdést.
Röviden. És tényleg próbálom nagyon röviden.
Én és a feleségem már évek óta egy nagyon mély krízisben vagyunk, leginkább a gyermekünk születése óta. Szerintem volt egy nem-kezelt szülés után depresszió is, de szakember nem látta, ez csak az én véleményem.
Én azzal "vádolom", hogy képtelen ellátni az anyai kötelességeit, több okból kifolyólag. Ő is vádol mindenfélével, amivel (nagyon kis) részben egyetértek, de az pont abból következik, hogy rengeteg dologra nem figyel, nem vesz észre, nem is létezik vagy csak simán ignorálja.
Ő már hatodik éve nem dolgozik, de a háztartást is borzalmasan látja el (nagyon kicsi lakás), ráadásul a gyermekünket nagy-részben én fürdetem (még kicsi), sokszor én altatok (imádok mesélni, és megbeszélni a napunkat), kizárólag én viszem orvoshoz, játszóházba, kizárólag én keresem a családi programokat hétvégékre, ami kicsit össze tudna minket hozni.
Altatás után még dolgozom néha, reggel én megyek vásárolni, stb.
És a lényeg: régen is érdekelték az ilyen témák, de most úgy látom, hogy túl sokat nincs velünk, nincs jelen, nincs ebben a dimenzióban. Naponta órákat van a fülében a fülhallgató, és folyamatosan az megy, hogy mi – idézem – a gyíkemberek rabszolgái vagyunk, hogyan ismerhetőek fel a földönkívüliek, hogy szívjuk magunkba az energiát az Univerzumból, stb.
Ez engem bosszant, és elismerem, hogy idegesítően állandóan számon kérem, hogy megint "ez megy a füledben", ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkozna. Lehetne hobby is, ha minden ok lenne itthon. De a gyermekünk sajnos nagyon rossz alvó, nagyon rossz evő, betegeskedik amióta a bölcsődébe jár, de az édesanyja semminek, azaz SEMMINEK nem néz utána. Ő a reptilekről (gyíkemberekről) hallgat előadásokat, én órákat szoktam olvasni, vagy éppen videót nézni elismert pszichológusoktól gyerekkel kapcsolatos dolgokról, új ételek bevezetéséről, gyerekprogramokról, nevelésről, lázcsillapításról, stb.
Nem vagyok Szent, nekem is megvannak a rossz tulajdonságaim, indulatosan (és sokszor) borzalmasan beszélek, bár nem a gyerek előtt. Nem erőszakoskodok, nem alkoholizálok. Káromkodásom leginkább a tehetetlenségemből fakad.
Mivel belülről nem biztos, hogy tisztán látom a helyzetet, mielőtt bármit lépnék az ügyben, kérdezek:
Kedves nők, asszonyok, lányok! A leírás alapján ez lehet már az őrület határa (a részéről), vagy tekintsük ezt hobby-nak?
Bármit, de tényleg bármit írhattok, természetesen rólam is.
Köszönöm!
Egy aggódó apa, aki a családját keresi