Önképzavar a fogyás után (beszélgetős fórum)
Láttam én is :)
Igen, én is 35 éves voltam amikor elhatároztam hogy lefogyok végérvényesen. Addig max 65 kilóig fogytam le és mindig vissza is híztam pikkpakk. Úgyhogy gyakorlatilag az életem nagy részében husi voltam.
Még ma is elcsodálkozom jobb napjaimon hogy jé, milyen pici nadrág-szoknya kell, bár már gondolkodás nélkül a kis méreteket kapom le a polcról, de mikor magamon látom akkor jön a "nicsak, jól áll" érzés.
De vannak napok amikor kövérnek látom magam, ilyenkor a férjem "rak helyre".
Nehéz felülírni azt, amit beléd sulykoltak, hogy vastag a csontozatod, meg ilyen típus vagy... stb... Most mégis 56-57 kiló körüli a súlyom :))
Az biztos hogy a legjobb döntéseim között dobogós helyen áll az, hogy elhatároztam lefogyok és soha többé nem leszek húsgombóc :))
Büszke vagyok rá hogy megcsináltam és büszke vagyok mindenkire aki végigjárta ezt az utat, mert tudom hogy nem könnyű a fogyás sem, a súlytartás sem és új önmagunk elfogadása sem.
a TLC-n láttam egy műsort, ahol koszorúslányoknak választanak ruhát. és volt egy negyvenes éveiben járó nő, aki rengeteget fogyott, de könnyezve mesélte, hogy sokszor még mindig azt a kövér embert látja a tükörben, mit aki volt, ezért volt frusztrált a ruhaválasztáskor is. türelem és idő kell hozzá.
Idő kell megszokni, elfogadni. Nekem kb másfél év kellett. Nem is tudom mennyi ideje hogy lefogytam, három év vagy négy, de a környezetem szerint most is husibbnak látom magam mint a valóság. De a környezetemen már nem lesem a "tetszem-e" jeleket. Aki azt mondja hogy pikkpakk átállt az agya az új testéhez, az hazudik.
hosszú lenne leírni, szóval itt a válasz:
[link] gratula neked is! :) nekem is mondták családtagok, hogy túl vékony vagyok, főleg a nagyszüleim hüledeznek olykor, de nem hiszek nekik. :D
Hogy sikerült ennyit fogynod??
Nálam annyi, hogy mindig két kört megyek a próbafülkében, mert még mindig XL-XXL ruhákat akasztok le, pedig már jó ideje M-L a méretem. Aztán mindig hüledezek, hogy biztos el van mérezetve minden, mert én nem látom magam soványabbnak. A külső visszajelzéseknek meg már réges-rég nem hiszek, a rokonok szerint sosem kellett volna fogynom (173 cm 89 kilóról mentem le 71-72-re) anyám szerint betegesnek nézek ki és nincs rajtam semmi tartalék - mintha járványhelyzet lenne vagy háború, mégis mire tartalékoljak?!
Az egyedüli "bók"amit úgy-ahogy elhiszek, az a férfiak elismerő pillantása, de abból meg kevés jut nekem, mióta babakocsit tologatok ;-)
A tükör csal, annak sosem hittem....
Köszönöm! :) mérleget én már nem is használok, csak ha elmegyek orvoshoz, és kíváncsiságból megmér. A lényeg a jó közérzet, nem a számok.
ismerős a helyzet :D én úgy vagyok, hogy ha kicsit többet eszek, akkor már nagyobbnak látom a hasamat meg a combomat és elhatározom, hogy na akkor holnaptól szigorúbb diéta, aztán ráállok a mérlegre és rájövök, hogy egyáltalán nem híztam, csak én látom nagyobbnak a hasam, meg a combom :-/
Először is gratulálok,fantasztikus amit elértél!A mérleg és a tükör sosem azt mutatja nekem amit hiszek!Ezért a mérleget eltüntettem!Amikor először leadtam 25 kilót én is pont ezt csináltam!Akkor a barátnőm csinált rólam egy fotót!A fejem olyan volt mint egy kiéheztetett lónak!Akkor gyorsan vissza is szedtem egy ötöst!Mindig feszesebbet,formásabbat akarunk,de sajnos nekem is el kell fogadni sosem lesz kockás hasam!
Jaj már, te lyány!! Önképzavar? Nyugi:)))
<3
A történet nem igazán az én esetemet öleli fel, de fontosnak tartom, hogy a cél utáni mélyebb pontokról is beszélve legyen. Amikor elérted, amit akartál, de beállsz a tükör elé, és mégsem jó. És mégsem az, amit akartál, és mintha torzítana a tükör.
Ugrás a teljes írásra:
Önképzavar a fogyás utánTovábbi ajánlott fórumok: