Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Norka után elnevezve cikk

Norka után elnevezve


Nóri lányom 2008. 03.23-n született. Fogantatása meglepetés volt, azóta is minden napunkat elvarázsolja. Norka nélkül Nóri nem létezne, magam betegségem (PCOS) miatt nem estem évekig teherbe. A vajúdás csodálatos volt, a vége kicsit elkapkodva.
Norka után elnevezve

Már csütörtök éjjel elkezdődött... Görcsök, fájáskák rendszeresen, de nem elég erősek ahhoz, hogy elinduljak velük a kórházba. Ezenkívül semmi mást nem éreztem, aludni talán inkább csak az izgatottságtól nem tudtam.

Péntekre kellett mennem egy CTG-re, így ünnep előtt akart látni a dokim még egyszer. A CTG-n is látszottak a rendszeres összehúzódások, nem túl erősek, de az ügyeletes szülésznő szerint csak jóslók. A dokimnak mondtam, hogy mi újság van, a vizsgálaton totálisan zárt méhszájat tapasztaltunk, azt mondta el fognak múlni ezek a rendszeres összehúzódások!


Felhívtam a szülésznőmet, aki egy Caulophyllumot ajánlott, ha menni kell, akkor ettől beindulunk rendben, ha még nincs itt az idő, akkor meg szépen elcsitítja a fájásokat. Igaza lett, egész nap éreztem, hogy rendszertelenül és gyengén vannak csak görcsök! Ennek örömére még egy napot eltöltöttünk Kedvessel kettesben!

A péntek éjjel ugyanaz, mint csütörtökön. Szombaton készülődtem a húsvétra, továbbra is rendszertelen fájások, a nyákdugóm egy része eltávozott. Mostam, somlóit csináltam, és délután elhagytam a nyákdugó másik felét is. Ettől jól éreztem magam, mert számomra azt jelentette, hogy a folyamat elindult szépen magától, nem kell senkinek beleavatkozni, és Nóri igyekszik kifelé! Lelkileg rendben voltam, sehova nem siettem, a fájásokat nem „vártam”, csak konstatáltam, hogy érkeznek, de továbbra is rendszertelenek és bőven viselhetők voltak. A szülésznőm azt mondta, hogy rendezkedjek be egy pár napig is eltartó hosszadalmasabb időszakra, ami ilyen felemás lehet. Részemről okés volt a dolog, jól éreztem magam!


Lefeküdtünk este aludni, és az előző napokkal ellentétben azonnal elaludtam!


A hálóingemet valamilyen okból álmomban a lábam közé gyűrtem, és ez mentette meg a matracot attól, hogy elázzon, ugyanis Nóri egy rúgására eldurrant a magzatburok! Kitámolyogtam a wc-re, ott elment még egy adag, de közel sem az egész, csak az, ami a feje előtt lehetett, valahogy nem éreztem olyan soknak!


Azonnal elindultak a háromperces fájások! No, mondom de jó, már három percesek, Kedvest megsürgettem, hogy nosza rajta, rohanni nem kell, de azért húzzunk bele, mert a hárompercesek azért nem viccelnek már, még tényleg a kocsiban szülünk, és Nóra helyett Renaultnak kell elnevezni majd a lányt!


Még összedobtam egy-két dolgot a mama-pakkba, de jellemzően a fogkefét kint feledtem, nehogy már tökéletes legyen minden!

Hívtam a szülésznőmet, együtt indultunk otthonról, még a kórház elé is együtt érkeztünk meg olyan hajnali öt körül. Az úton már fél térden voltam a kocsiban, mert azt éreztem, hogy Nóri feje annyira lent van, hogy ülök rajta.


Az osztályra érkezve adminisztrálás, papírok, csomagok, szoba, lepakolás, átöltözés, és vártuk az ügyeletes dokit, hogy jöjjön, nézze meg „merre hány kalács” odabent! Jött, és szűk egy ujjnyit mondott……. Nóri feje totál lent, mélyen beékelődve, méhszáj nagyon laza, de csak egy ujjnyi….. Pfff.. Elsírtam magam egyből, hiszen akkor innentől fogva megint egy hosszú vajúdásra kellett készüljek, amiket a 3-4 perces fájásokkal kell végig csinálnom, a fiam így született, nagyon betojtam.

Rita a szülésznőm csak annyit mondott, hogy nyugi, mindent okosan megoldunk, menjünk, válasszunk szülőszobát! Az egyikben egy kismama már örült az éppen megérkezett kicsijének, annyira békés volt az egész, ahogy benéztem, csak egy kis nyugalomra vágytam már én is. A fájások rendületlenül jöttek, mi becuccoltunk a Napsugár szobába, ahova a reggeli napfény majd beköszön, mondta a Rita!


Kaptam homepátiás bogyókat, és azonnal előszedtem a vajúdó labdát. Amikor jöttek a fájások próbáltam nem foglalkozni semmivel, ellazulni, és engedni fájni, nem feszíteni, nem küzdeni ellene. Szépen ki „húúú”-ztam a végeket, azok elég gyötrőek voltak már. Kedves masszírozta a keresztcsontomat, iszonyatosan szaggatott a hátam, szinte jobban fájt, mint az összehúzódás maga. CTG-n néztünk szívhangot, de nagyon nem ment a fekvés, egyszerűen az én fejemben ez összekötődött Nagyfiam születésének félelmeivel, és tízszer akkora önfegyelmet követelt egy-egy fájás kibekkelése, mint ülve vagy akár állva. Így persze nem tudtam lazítani sem, és magamban csak azon könyörögtem, hogy hagy kelhessek már végre fel. Egy hányás végre könnyített ezen, mert engedtek felkelni.


Elmentem kicsit a zuhany alá, de nagyon hamar ki kellett jöjjek, egy zuhany volt csak, és a megszült kismama, mielőtt felment az osztályra, lezuhanyzott volna. Mit ne mondjak, borzasztóan zokon esett kijönni, egész jól voltam ott bent a forró víz alatt. Rita megvizsgált, míg kint voltam, szűk két ujjnyi, ekkor már 7 óra lehetett.


Aromalámpába geránium olajat párologtattunk, kaptam megint homeós bogyót, a pocimat fahéj-szegfűszeg-geránium olajjal kenegette Rita, majd fél 8 körül megint mehettem a zuhanyba, bő két ujjnyinál jártunk akkor (utólag Rita bevallotta, hogy nem volt még meg a kétujjnyi sem, de annyira kellett a biztatás, hogy inkább ezt mondta).


8 óra előtt nem sokkal Kedvesnek mondtam, hogy hamar-hamar segítsen kimenni a víz alól, valami nem stimmel. Törölközés, szülőszoba, mondom Ritának, hogy létezik, hogy nekem nyomnom kell? Azt mondja az elég kizárt, de mindjárt megnézzük. Ágyra fel, és biza, Anyukának nyomni kell... Még volt egy kicsi méhszáj, de Nóri annyira tolta magát lefelé, hogy szabályosan kellett küzdenem, hogy ne nyomjak, nehogy szakadjon a méhszáj. Telefon a dokimnak, hogy tépjen, mint a meszes, ha itt akar lenni.


Egyfolytában azt hallottam, hogy tartsd vissza, ne nyomj még, lihegd ki, mint a kutya, ne nyomj, és minden litánia előröl... Rohantak a percek, mire a dokim befutott, én már nem tudtam senkire sem hallgatni, toltam, mint az őrült. És abban a pillanatban elérkezett Nóri feje a gáthoz...


Gátvédelemmel készülünk szülni, de a feszítő érzést megérezve, úgy meglepődtem, hogy a fájások is elcsitultak kicsit. Ebbe a „zavarba” futott be a dokim, aki aznap éjjel még nem is aludt, mert valahol vendégségbe voltak, akkor karikák voltak a szeme alatt, mint a pandamacinak. Csak totyogott jobbra meg balra, nem talált köpenyt, aztán végül csak jött, és onnantól kezdődött az a rész, amit nem így képzeltem.


A gátam feszítését nem tudtam feldolgozni a saját ütememben, mert a dokim nyomatott csak egyfolytában, függetlenül attól, hogy egy fájásba csak két nyomás fért bele. Fájásgyenge lettem hirtelen, valószínűleg a rémülettől is, amit hirtelen éreztem, mikor megláttam, és éreztem, hogy nem érzi a ritmusomat, és abban a pillanatban amikor egy nyomás közben először azt tapasztaltam, hogy a keze a hasamon, pánikba estem, elkezdtem vergődni és kiabálni vele, legszívesebben megütöttem volna. Ritának és Kedvesnek sikerült kicsit lenyugtatni, így újra befelé tudtam fordulni, elkezdtem hívogatni Nórát, és mondogatni magamnak, hogy ki fogom nyomni, és igenis ki fogom nyomni! Jött a fájás, de megint csak azt éreztem, hogy valaki beletámaszkodik a hasamba, és ezt nem akartam sehogy sem! Nagyon dühös lettem igaziból, így a következő nyomásra megszületett Nóri feje, a következőre a teste is. Úgy kellett utána kapni, mert kirepült szó szerint a lányka, akkora erővel nyomtam mérgemben és elkeseredettségemben! 9 óra 00 perc volt. Láttam az órát, és volt erőm megnézni. Pontban 18.00-kor született anno a fiam is!

És vége volt. Kis gátrepedés, de csak egy öltésnyi, és két horzsolás, ennyivel megúsztam. Ez sem lett volna, ha kicsit türelmesebb a doki. A hasamon két napig az ujjainak a nyomát lehetett látni, ahogy belilultak a csíkok, akkora erővel nyomta a hasam.

Ettől függetlenül, összességében boldognak nevezném a szülésemet. Felemelőnek és ösztönzőnek. Nincs bennem keserűség, kis fájdalom van csak.


Nem vitték el a babát, de a köldökzsinórt sajnos nem tudtuk kivárni míg nem lüktet, annyira rövid volt, hogy el kellett vágni, Nórit nem tudták feltenni a mellemre. De végig ott volt velem, nem vitték el még megmérni sem, csak miután letelt a két órás megfigyelési idő.

3150 gramm, és 50 cm, 32 cm fejkörméret. Csak pislogtam. Én 178 cm vagyok, Kedves 198 cm. Honnan vettük ezt a formás kis tündért?


Rita szülésznőm személye, a jelenléte, a higgadtsága rengeteget jelentett nekem, a tisztelete irányomban és Nóri születése irányában példaértékű volt. Ő volt a mentsváram és a Férjem!




Írta: Herbatea, 2009. december 2. 10:03
Fórumozz a témáról: Norka után elnevezve fórum (eddig 11 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook