Női logika?


Jogos a kérdés, mit keresek itt, egy női oldalon. Az életről itt lehet írni, az autókról meg nincs kedvem. És Ő még régen, a társkeresőn, szerette olvasni az írásaimat. Ezért hát idejöttem és kiírom magamból, ami úgy bennem van.

Hosszú magányos évek után jött Ő az életembe és teljesen megváltozott minden. Ez azt jelenti, hogy komolyodtam, de nem minden téren.

Terveink vannak, ami jó. Hagyom magam a jó felé irányítani. Már ha én is úgy érzem, hogy az jó.

Van kivel megosztanom az életem, ami csodálatos dolog. Egyszóval társra leltem, akiért a 7 vagy 12 fejű sárkányt is a földbe döngölném.

De nemrég a fejemhez vágta, hogy kényeztetem. Mit tegyek azzal a Nővel, akit halálosan szeretek. Persze minden nincs meg az életünkben, de majd meglesz idővel.

Bringával járunk dolgozni és hazafelé mindenki hoz valamit a boltból, ha kell. Én, ha tudom elhozom a nehezet, hogy neki ne kelljen. Szerintem ez logikus, mert hát csak paraszt gyerekként nőttem fel, ahol a fizikai munka megerősített. Így hát elbírom. Meg nem hinném, hogy szeretne a tízórányi fizikai munka után öt-hat kilométert a hátizsákban 5 kg mosóporral bringázni. Plusz még a többi apróság.

Vagy a kert. Ő reggel dolgozik és mikor hazaér általában hullafáradt. Nyomja keményen mert örül, hogy van munkája. Nekem a délelőttjeim szabadok, így van időm kertészkedni.

Élvezem is és tudom, neki majd tetszeni fog, ha minden virágzik majd. De nem érzi jól magát, mert Ő még nem csinált semmit a kertben.

Mivel szakács voltam, én tudok főzni. Munkába menet előtt főzök, hogy neki ne keljen. Ami szerintem neki is könnyebb, amit egyszer már be is vallott.

És erre jön az, hogy elkényeztetem, ami ideig-óráig tetszik neki, de hosszú távon nem jó. Tehát ha a tárgy kocka és lefaragom kerekre, hogy lehessen gurítani, akkor már nem jó??

Ha az ember törekszik arra, hogy az a Nő akit szeret, megkapjon mindent, amit csak lehet, az nem teljesen jó?!


Tudom, évezredek óta kutatják a női logikát. Van, csak más, mint a miénk férfiaké és elmagyarázni is képtelenség. Ezzel nincs is bajom, mert nem ez a célom. Csak a jó, amit érez, hogy jó, miért zavaró?




Írta: Zsolty, 2009. május 26. 10:03
Fórumozz a témáról: Női logika? fórum (eddig 62 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook