Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Nem vetettem el a gyerekemet az apa és anyám kívánságára, most meg a szülés előtt egyedül maradtam vele fórum

Nem vetettem el a gyerekemet az apa és anyám kívánságára, most meg a szülés előtt egyedül maradtam vele (beszélgetős fórum)


126. 34c48a3825 (válaszként erre: 123. - C1be9e6e0c)
2012. júl. 26. 15:07

Tudod, én ezt kicsit árnyaltabban látom .


Az embernek tudnia kell, hogy kivel köti össze az életét, hogy kinek akar gyereket szülni, mert az azért nagyon nem mindegy, hogy kivel láncolja össze egy életre a saját gyerekét.


Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az embernek valóban ismernie kell a másikat, kívül-belül. Addigra tudja, hogy hogyan áll az illető intelligenciában és érzelmi intelligenciában, hogy hogyan kommunikál, hogyan kezel nehéz helyzeteket, hogyan éli meg a mindennapokat, mi fontos számára az életben s mi nem, mik a tervei az életben, a családdal kapcsolatosan, mennyire lehivatott stb.


Így aztán fel sem merülhet(ne), amit te írsz. Ezért gondolom azt, hogy ez egy két emberes játék.


Akinek elég a felületes kommunikáció meg egy félidegen ember elejtett félmondata a teherbeeséshez, az utána ne sokat csodálkozzék. És elnézést, ha valaki ezt személyesnek veszi, általánosságban gondolom ezt.

125. M0ncsa (válaszként erre: 123. - C1be9e6e0c)
2012. júl. 26. 15:05

Hat, musorozni par honapig talan lehet, nade eveken keresztul?? Nincs az a szelhamos, aki ezt kovetkezetesen veghez viszi. Gyereket meg gondolom nem parhonapos kapcsolatra vallaltatok. Vagy igen?

Mindenesetre csatlakozom Jukiohoz, szerintem is kizart egy ilyen palfordulas. Elojelei mindig vannak, legfeljebb a kedves partner-holgyemeny nem ohajtja oket eszrevenni.

124. mézgapaula (válaszként erre: 107. - KHajni79)
2012. júl. 26. 15:01
Most akkor 14 hetes terhesen hagyott ott vagy fél éves kislánnyal? Vagy két különböző pasi hagyott ott két különböző gyerekkel? Bocs, de nem értem...
123. c1be9e6e0c (válaszként erre: 108. - 34c48a3825)
2012. júl. 26. 14:58
Nagyon is hogy létezik, több hozzászóló így járt. A férfiak sajnos(tisztelet a kivételnek) sokszor rohadtul nem őszinték, adják a nagy látszatboldogságot és nem tudod mit csinál a hátad mögött. Elnézést mindenkitől akinek rendes becsületes párja van, ilyen is előfordul azért.
122. 9f86e86d50 (válaszként erre: 119. - KHajni79)
2012. júl. 26. 14:57

Kedves Hajni!


Igy van.:-) Viszont sok nő meg beleugrik egy rossz kapcsolatba, benne marad, félrecuppogtat.:-) De ezekkel az általánositásokkal nem megyünk semmire. Tisztelet a kivételnek. :-)

121. rika32
2012. júl. 26. 14:54
jól látom, hogy 4 nap van a kiírt időpontig?
120. 34c48a3825 (válaszként erre: 119. - KHajni79)
2012. júl. 26. 14:51

Azért ezt nem merném ilyen kategorikusan kijelenteni :)


Nagyon nem mindegy, hogy lelkileg vagy életkorilag éretlen emberekről vagy felelősségteljes felnőttekről beszélünk, akik szerelmesek is. Egy szerelmes ember nem lehet eltántorítani semmilyen szexuális behatással :)

Sem egy felnőttet :)

119. KHajni79 (válaszként erre: 118. - 9f86e86d50)
2012. júl. 26. 14:47

Kedves Kobudera!! Erre a mondatodra miszerint,,Én még amondó vagyok, hogy nem feltétlenül lép le a férfi ok nélkül." csak annyit szeretnék válaszolni hogy a pasi x % ánál a f..sz fel áll ész megáll!

TISZTELET A KIVÉTELNEK!!

118. 9f86e86d50 (válaszként erre: 117. - Mézgapaula)
2012. júl. 26. 14:37

Neki talán már volt ideje megfelelő véleményt alkotni, mert elég ködösen indult itt minden.

Én még amondó vagyok, hogy nem feltétlenül lép le a férfi ok nélkül. Az ő indokait is érdemes lenne tudni.


De egy a lényeg, a hölgynek döntenie kell.

117. mézgapaula (válaszként erre: 111. - Minocska)
2012. júl. 26. 14:36

Végigolvastam a fórumot, ez az első értelmes hozzászólás, gratulálok!

Annyi szent, hogy a topikindító bajban van és ezek szerint az örökbefogadó szervezetektől sem kapott hathatós segítséget, még mindig bizonytalan.

Talán érdemes lenne megkeresni egy anyaotthon fenntartásával foglalkozó szervezetet, talán van pszichológusuk, aki kimondottan ilyen páciensekkel foglalkozik, aki segítene eloszlatni a kételyeket az agyában és dönteni.

2012. júl. 26. 14:26

Én nem vagyok mai lány. (57)

És szeretem olvasgatni a fórumokat.

Sok féle hozzá szólást olvastam. 17-évesen mentem férjhez mert terhes lettem. Hogy mit akart az anyám meg a fiú az nem érdekelt, mert olyan szerelmes voltam, hogy csak az volt előttem, hogy micsoda csoda az amit én teszek.

Melletem voltak, igaz én veszödtem a gyerekkel.

Oda lett az életem pelenke etetés meg efélék.

Azért írom le mert én tapasztalatlan voltam!!! ujra terheség. Elvetettem!!!!!!

Ujra terheség meg szültem. Már kettő 19-éves voltam.

ujra tergesség elvetettem!!!!!!

Ezidő alat érett meg az agyam. Nem kell tőbb!!!!! védekezés.

Annyi minden történt az életem során. A gyerekek fel nőttek nagyon szép családja van már mindegyiknek. EGYEDÜL NEVELTEM ŐKET. (vagyis de ez más történet)

Soha nem bántam meg azt a kettöt amelyiket el vetettem.

És az is biztos, hogy a fiatalságom az oda lett, nem voltam fiatal nem szórakoztam, mások bálba mentek én meg szoptattam.

A végeredmény az egyedüli élet. A gyerekek messze.

És ha ennyi eszem lett volna mint most. Biztos ki toltam volna a szülést kb 30-éves koromra.

115. t_marcsi (válaszként erre: 111. - Minocska)
2012. júl. 26. 14:24

Na. Ha a fórumindító így írta volna le a problémáját (nem tudom teljesen jól látod-e, de végülis a hozzászólásokból logikus amit írtál), akkor nem kapott volna okoskodó, és inkompetens válaszokat.


Ha valóban így áll a helyzet, ahogy vázoltad, akkor tényleg két út van: egyedül SZERETETBEN és BECSÜLETTEL felneveli a gyerkőcöt, vagy ha erre nem képes (akár rajta kívülálló okokból), akkor megadja neki a lehetőséget, hogy szerető családban nőljön fel.


Egyébként lehet hogy szemét módon hangzik, de én úgy vállaltam a gyerekeimet, hogy bármi történjen, akár egyedül is felnevelem őket. Sok pofont kaptam az élettől eddig, így tudom hogy csak magamra számíthatok az életre szóló dolgokban. Szeretem a férjemet, nem akarom megbántani, de bármi történhet, a gyerekeimet akkor sem adom. Együtt neveljük őket, nagy szeretetben, de ha az élet úgy hozza, egyedül is ugyanígy folytatom tovább.

114. a14deb9047 (válaszként erre: 111. - Minocska)
2012. júl. 26. 14:23
Ezt szépen összefoglaltad.
113. 34c48a3825 (válaszként erre: 110. - KHajni79)
2012. júl. 26. 14:20
Köszönöm,hogy elmondtad és azt külön, hogy nem haraptad le a fejem :)
112. t_marcsi (válaszként erre: 91. - D5e2b6b4be)
2012. júl. 26. 14:19
Azért ez kicsit durva és övön aluli volt. Egyikőtöket sem ismerlek, de ilyet írni valakinek, hogy messze van a boldogságtól meg az apaságtól, ezt egy kicsit gonosznak tartom. Ismered személyesen, vagy az írásai alapján alkotsz róla véleményt? (ha személyesen ismered, akkor tárgytalan amit írtam, ha levelekből és egyéb netes hozzászólásokból, azok nem biztos hogy valós képet adnak) Nem értem miért kell mindig a másik gyengeségeit az orra alá dörgölni... senki részéről nem értem, nem csak a tiédről (félreértés ne essék).
2012. júl. 26. 14:16

A következőképpen raktam össze az esetet. Móni nem tervezetten teherbe esett. Ez előfordul bármilyen védekezés mellett. Miután ezt megtudta, rögtön szólt a párjának, azzal, hogy elveteti a babát. A pasi ennek nem örült, kérte, hogy ne tegye, tartsa meg a babát, mert ő mellette áll, és ha már így alakult, örüljenek együtt. Ezután Móni még mindig bizonytalanul, beszélt az anyukájával, aki szintén az aburtusz ellen volt. Ketten komoly nyomást gyakoroltak rá, minden bizonnyal felemlegetve azt a bizonyos lassan leketyegő biológiai órát. Móni bizonytalan volt, azért, mert a baba nem tervezett volt, és attól tartott párja talán becsapdásításnak fogja föl. Miután a pasek az ellenkezőjéről biztosította, és az anyukája is támogadta, úgy döntött megtartja a babát. És örült neki. Majd nemrég a fickó lelépett. Valószínűleg ráébredt a valóságra. Jöttek a reggeli rosszullétek, amelyek talán el sem múltak egész nap. Jöttek a dühöngő hormonok miatti hisztik, depirohamok és jöttek a kilók. A pasi lassan rájött, hogy hoppá, ez nem úgy megy, hogy egyszercsak jön a gólya leteszi a bébi és még kiszolgáló személyzetet is mellékel hozza. Mert ha baba lesz, ott "nemalvás" is lesz, és kakis pelenka, és órákig tartó bömbölés, és nuku szex. Esetleg talált magának egy másik nőt, hát gyorsan lelépett. Móni ott maradt egyedül. Nem az anyukája által egyedül, hanem a férfi nélkül egyedül. A hormonok még dühöngenek, közeledik a szülés időpontja, nő a félelem, érkezik a depresszió, és mindeközben még mindig 30 éves, és ennyi idősen a nők többsége nem válik meg könnyen a babától. Kapkod fűhöz-fához, próbál segítséget és támogatást kérni, amit van akitől meg is kap, de van aki szerint ő a hülye.

A baba meg fog születni. Fel kell nevelni. A kérdés, te akarod-e ezt megtenni. Babát egyedül nevelni nagyon nehéz. Őszintének kell lenned magadhoz, és bár nehéz, nem az elhatalmasodó pánikra hallgatni. Akarod, vagy nem akarod? Ha akarod, ne is gyere fel többet erre a fórumra, csak készülj nyugodtan a szülésre és babázásra. Ha nem akarod, akkor viszont kérd meg az orvost, hogy ne adják a karodba, hanem a lehető leggyorsabban vigyék ki a szülőszobából. Úgy lesz a legkönnyebb. Mert ha egyszer a karodba vetted, azt sosem fogod elfelejteni.

110. KHajni79 (válaszként erre: 108. - 34c48a3825)
2012. júl. 26. 14:14
Dehogy leszel ellenség én mindig meghallgatom a tanácsokat. Nem volt előjele mivel én otthon voltam picivel ő meg utazgatott mivel ez a munkája és vlehet sőt bennem is van hiba nem tagadom de szószerint hazajött és közölte hogy van valakije mellesleg a szexel sosem volt problémánk szülés után 4 héttel már együtt voltunk, de hál istennek azóta van egy szerető párom aki imádja a lányom mert apja azóta hogy elment 3 éve nem látta igényt sem tartott rá a bíróságon közölte hogy neki így jobb mellesleg nekem is.
109. 9f86e86d50 (válaszként erre: 104. - C1be9e6e0c)
2012. júl. 26. 14:04

Átsiklottam az 56-os hozzászólásodon! Szóval az apa akarta a gyereket. De az számomra tisztázatlan hogyha ez a kérés teljesült, miért lépett le?


A másik jó tanács, ne alapozz se a ha-ra, se a talánokra. Nem érdemes, mert a bizonytalan talajra épített "kastély" elmerül a mocsárba.


Életed alapja Te vagy, így vizsgáld meg saját szemszögedből akarod-e, ha igen akkor célkitűzés a vele való elégedett boldogsággal halmozott élet a nehézségek ellenére is.


Nem alapozhatsz a tékozló fiú megtérésére. Mivel az ember sajnos ha nem kellően magabiztos és következetes még önmagához is hűtlen lenne. Sokan ha megtehetnék elhagynák magukat, vannak akik meg is teszik és öngyilkosok lesznek.


Szóval ez az élet Rólad szól, nem másról, hogy ki mit tenne, és nem arról aki elhagyott. Vagy Te, és van a gyermek aki az életed része lehet. Dönts! :)

108. 34c48a3825 (válaszként erre: 105. - KHajni79)
2012. júl. 26. 13:59
Most én leszek az első számú közellenséged, de az fizikai képtelenség, hogy egy tökéletesen odaadó, tökéletesen szerelmes, tökéletesen hűséges, tökéletesen valakire és azzal együtt közös gyerekre vágyó férfi egyik napról a másikra, villámcsapásszerűen eltűnik a balfenéken, minden létező előjel nélkül.
107. KHajni79 (válaszként erre: 104. - C1be9e6e0c)
2012. júl. 26. 13:58

Kedves Moncsy81!

Ha bármiben tudok segíteni írj privát üzit ha tudod milyen nemű a babád szívesen küldenék pár dolgot és cserélek veled tapasztalatokat. Én most várom a 3 ik babám és meg tudlak érteni az gyerekem apja közölte 14 hetes tersen hogy neki mégsem kell a gyerek ma épp 11 éves a fiam és imádom sok gondon átsegített az idő mindent megold!!

106. a14deb9047 (válaszként erre: 105. - KHajni79)
2012. júl. 26. 13:56
A 11 napos újszülöttel maradtam egyedül... pedig volt otthonom, férjem.
105. KHajni79 (válaszként erre: 63. - A6d5a14c21)
2012. júl. 26. 13:54
Kedves DiamondBunny! Te annyira okos vagy hogy az valami hihetetlen! Te biztos tökéletes vagy mindig minden úgyalakult az életedben ahogy szeretted volna gratulálok hozzá !!! DE.. attól még valaki igen is lehet fewlelőség teljes hogy terhes lesz 30 évesen és egyedül marad!! én is jártam így egy másik fórumon leírtam már ha érdekel privátba elküldöm annyi a lényeg hogy nálunk 2 év házzaság után tervezett babaként apuka fél éves kislánnyal hagyott ott egy 10 évvel fiatalabbért na ilyenlor mi van?? én is felelőtlen vagyok??? Ne törj pálcát senki feje felett, mert te sem tudhatod mit hoz az élet!!
104. c1be9e6e0c (válaszként erre: 103. - D5e2b6b4be)
2012. júl. 26. 13:29
Ha meg nem várt volt a részéről miért mondta azt hogy akarja. Én rákérdeztem konkrétan.
103. d5e2b6b4be (válaszként erre: 97. - C1be9e6e0c)
2012. júl. 26. 13:24
Nehéz ám,még egy idősebb embernek is,ha nem várt dologgal kell szembenézni.Talán,ha meglesz a pici,és az apja látja majd,felébred benne az apai ösztön.Még ha külön is lesztek,még lehet neki ott az apukája is,és megosztódhat a nevelése,a felelősségvállalás,persze ha majd picikét nagyobb lesz.Babaként terád van legnagyobb szüksége.Hátha még a párod is meggondolja magát.
102. 9f86e86d50 (válaszként erre: 100. - D5e2b6b4be)
2012. júl. 26. 13:24
Mondja ezt az akiében ott a dagály.:-) Aki másokat lelustáz, és aki egy emberen veri a port öt éve. Foglalkozz Mónikával, és ne engem bírálj. Köszi:-)
101. globus
2012. júl. 26. 13:23
Erre mondja Murphy: csak egy személy van, aki mindig jót akar: ANYUCI :)
100. d5e2b6b4be (válaszként erre: 96. - 9f86e86d50)
2012. júl. 26. 13:21

Ezek miatt maradsz még sokáig egyedül.

Neked hobby mások bajáról,öröméről olvasgatni?

Miért nem keresel egy aranyos lányt,akitől nem eget rengető dolgokat vársz el,és végre boldog lehetnél,családod lehetne,gyereked lehetne.Lenne,aki szeret téged,akit szerethetnél,és aki értelmet adna a mostani sekélyes életednek.

99. 9f86e86d50 (válaszként erre: 97. - C1be9e6e0c)
2012. júl. 26. 13:20
Mónika, Te élsz? Akkor tálalnád megfelelően a bajt?Mi is alkotnánk véleményt, csak mi nem végeztünk archeológus szakkört. Azért nem tudom, hogy jólírom e, mert nem végeztem el. :-)
98. 328aadd89f (válaszként erre: 93. - D5e2b6b4be)
2012. júl. 26. 13:20
Érdekes, hogy engem lustának tartasz, amiért nem olvasok vissza 70 hsz.-t, de a fórum indítóját nem, amiért nem írja le egyetlen hsz.-ben, hogy milyen helyzetben van.
97. c1be9e6e0c (válaszként erre: 80. - D5e2b6b4be)
2012. júl. 26. 13:18
Mondjuk ez talán megoldás lenne ha érdekelné a gyerek legalább így. Ha meg nem akkor ez van én se erőltetek semmit ha nem megy, de akkor meg gondolkodhatott volna ő is előbb hogy mit akar.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook