Nem vágyom rá.... (beszélgetős fórum)
Én is ezt éreztem az előző pasimmal, már az esküvőre készültünk mikor sikerült kitörnöm az egészből és nem bántam meg!! Pedig utána nagyon szenvedtem, mert akibe szerelmes lettem dobott, de a régibe akkor sem mentem volna vissza.
A mostani kapcsolatom már házasság, de nem érzem bezárva magam. Nem csaljuk meg egymást vagy ilyesmi, de nagy ritkán külön is szórakozunk és ez ad egy kis szabadságot nekünk.
Szerintem 22 évesen még ÉLNI kell!!!Majd a harminchoz közelebb el lehet kötelezni magunkat, de csak ha akarjuk :D
Szórakoztat, hogy eltekerjem egy pasi fejét---háhá,milyen jó is az! :))
Az én lelkemet is simogatja,mikor este hazakísér,és azt mondja a barátnőmnek:Megbolondulok érte,csinálj valamit,már nincs nappalom,se éjjelem miatta! :DDD
Mi a francot várok a "házasságomtól"? Egyáltalán minek mentem férjhez 22, azaz HUSZONKÉT évesen? Boys are toys. Szórakoztat, hogy eltekerjem egy pasi fejét. Nem azért, mert annyira kellene (vagy egyáltalán kellene) a pasi, hanem mert a szituáció kell.
Ma arra ébredtem, hogy hiányzik a régi életem, a pasizás. Minden bizonnyal holnap máshogy kelek. Aztán mondjuk eltöltök egy fantasztikus estét a férjemmel, és a mai érzés ahogy jött, úgy el is múlik. De pusztán a gondolat miatt most szarul kellene éreznem magam. Nem fogok tenni semmit, csak játszok pár gondolattal esetleg pár napig, de ha tudná a férjem, akkor hatalmas patáliát csapna. Na, ez a bezártság. Ezért érzem azt, hogy szét kellene rúgnom a ketrecem. Ezt szokták a pasik szabadság vágyának titulálni.
Én férjhez mentem, bújós és simogatós vagyok, valami nincs rendjén...
De talán csak szintlán lelketlen vagyok olykor. Ma legszívesebben pofán vertem volna reggelire a párom, mert csak. Nem mert tetszik, ahogy bizonyos szituációkban viselkedik, mert idegesített, hogy mindent szanaszét hagyott tegnap is, mert ugyanúgy kipattant reggel a gép elé, mint éveken keresztül. Aztán inkább lenyomtam vele egy gyors menetet, és 5 számat elhagyta szó miután eljöttem. Azt hiszem, az nem épp a legklasszikusabb nőcis viselkedés, hogy vki, akit épp utálunk, azzal ..gunk egyet.
Nem voltál még igazán szerelmes...
Én egész nap tudnék hozzábújni, a nyakába csókolni százszor, a tenyerébe temetni az arcomat vagy csak elmerengeni az ő arca szépségén.
Én ezt a "ridegséget" amit te írsz akkor éreztem amikor kiszerettem az előző vőlegényemből.
Én sem,csüngtem rajt a régin!Pedig olyan szerelmes voltam,hogy ölni is képes lettem volna érte!
A mostanit el sem engedném,ha az enyém lehetne!Ezt biztos jobban szeretem :DD
Viszont,mivel párhuzamosan több "kapcsolatom" is van,nem vagyok hajlandó sok időt velük tölteni!Nekem kell a kézfogás,stb...Nah ezt most értitek?:D
Nem ragadtak magukkal valahogy,ezért nem lennél szívesen velük..én hiszem,hogy mindenkinek megvan a párja,és azzal szívesen van..még évek múltán is izgalommal várja a találkákat stb...:)
Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt,hogy mennyit adjunk magunkból és mennyit tartsunk magunkban...de tartósan nem is szabad ellenállni.Még nincs meg a megfelelő ember,aki után epekedj,simulj,bújj ...
Várjuk,meg mit mondanak a "pszichomókusok"!:DDD
Mindjárt visszavezetnek minket a gyerekkorba muhahaha :D
Hűű,de detto ilyen vagyok én is! :)))
Én előző életemben tuti Férfi voltam!!!Nem viccelek!
Nem vágyok férjhez, pedig már 3x voltam menyasszony.
Minden nő álma vágya az esküvő kicsi kora óta én meg "menekülök" előle.
Nem vagyok bújós, simogatós, nem szeretek kézen fogva sétálni és egyedül szeretek aludni, ha lehet. Más is érez így vagy férfinak kellett volna születnem? :-)