Nem tudom, hogy mondjam meg a férjemnek... (beszélgetős fórum)

nekem érdekes módon az apósom volt ilyen kíváncsi természetű, mindig jött hozzánk(szomszédok vagyunk)mindent megvizsgált és egyszer betelt a pohár nagyon elővettem, ordítottam, hogy ne járjon ellenőrízni minket(ez az udvaron történt)olyan mérges voltam, hogy megfogtam egy 3 m hosszú múanyag csövet és a fenyőfa derekán szilánkokra törtem

azóta nagyon nagyon ritkán jár át, de nincs baj köztönk, beszélünk, megyünk együtt vacsorázni meg ilyenek de vette a lapot

na ezzel nem bíztatni akarok senkit

A pszichológiai vizsgálat röhejes volt. Első körben meg is hiúsult, mert úgy gondolta a rendőrségi szakértő, hogy ő, egy pszichológus, meg még egy idős bírósági személy, aki szintén férfi volt, nélkülem, kívánja meghallgatni a lányokat. A pasi nagyon undok volt, úgy megijedtek a gyerekek, hogy nem akartak bemenni, zokogtak, hogy nélkülem ők nem...aztán megismételtük úgy, hogy csak pszichológus aki nő volt, és én kint maradtam. Ezért nekem kellett fizetni, mert ugye az első ami a perköltségbe számított, nem jött össze...holott ez is a bíróság dokija volt, nem én kerestem.

Megállapította, 1 óra alatt, hogy a lányomat az apja ellen nevelem. Ez vicces volt, tekintve, hogy a gyerek félt az apjától, menekültünk előle, úgyhogy nem tudom, hogyan is kellett volna csinálni, menekülés közben azt mondogatni, drágám, szeret minket, azért csinálja? Nem neveltem én ellene, nem is kellett, inkább kerültük a témát.

Szóval igen, érdekes tud lenni az igazságszolgáltatás...

Röviden:

2001-ben házasodtunk össze,előtte együtt éltünk,így nem volt zsákbamacska.Az anyósommal nagyon jó volt a visonyunk,de sajnos hamar kiütköztek azok az eltérések,amik a családjaink között vannak.És elkezdődött! A te anyád így, az én anyám úgy és így tovább.Lassan már úgy éreztem hogy hárman élünk a házasságunkban, a férjem,az anyósom és én.Bármit tettem nem tudtam az anyósnak megfelelni,a férjemmel együtt folyamatosan kritizáltak.Olyan abszurd dolgaik voltak,hogy néha azt gondoltam,tényleg elment az eszem! Úgy éreztem vagy én vagyok bolond,vagy mindenki rajtam kívűl! Tiszta szürreális trauma volt!Az én szüleim látva a küszködésemet csak azt mondogatták,lányom ez nem lesz így jó,próbálj meg a sarkadra állni és bármi történik ránk számíthasz!És így is lett.Szép lassan eljutottam oda,hogy már nem akartam megfeleni,az anyósomnak és nem akartam többet veszekedni a férjemmel!

Egy szép napon házasságunk ötödik istenverte évében fogtam a ruháimat,a könyveimet a kutyámat,és mindent hátra hagyva elköltöztem! Ott hagytam a férjemnek az összes közösen vásárolt dolgot és beköltöztem a szüleim házába.

Másnap a férjem keresett és kérte,hogy beszéljük meg mi legyen.Így elkezdtük megbeszélni.Heteken keresztül ültünk a szüleim házában egy pohár bor mellett és hosszú hónapok óta először valóban beszélgettünk!Mindent megbeszéltünk,végre meghallgatott,megértett,éreztem,hogy szeret és nem akar elveszíteni,ezért még változni is hajlandó!Megérttettem vele,hogy ez így nem működik és én nem vagyok hajlandó ezt tovább csinálni!Eljutottunk addig,hogy hol ő zokogott,hol én!Azt hiszem,ez a néhány hét életre szóló lecke volt mindkettőnknek de főleg neki.

Idén májusban voltunk nyolc éves házasok,természetesen én soha sem költöztem vissza,építettünk egy házat,nem emlegetjük a múltat,néha veszekszünk a rend kedvéért,de semmi komoly.Az anyósomat szívesen látom mint vendéget,de a sz@rkavaróját az ajtóm előtt kell hagynia!

És mi ebből a tanulság:

Hiába szereted a párodat,ha hagytok valakit közétek állni.

Viszont ha szeretd beszélnetek kell,nem vitázni beszélni,beszélni,amig meg nem értitek egymás helyzetét.

El kell költözni az anyós közeléből!

Áldozatok nélkül nincs győzelem!

sajnos volt itt aki írta, hogy az emberek a válás alatt kifordulnak önmagukból, sajnos ez igaz

én nem váltam el és remélem, hogy soha nem is fogok, de amíg erőmből telik és persze nem tesz olyat a férjem(megver, megcsal...)addig biztos, hogy azon leszek, hogy ne váljunk el

sajnos én is ismerek olyan gyerekeket akik könyörögtek az anyjuknak, hogy váljanak el az apjuktól, de nem tette, és a gyerekek sinlették meg, pedig itt tényleg lépni kellett volna

de ahol a gyerekek ilyet kérnek ott már szörnyű dolgok mennek

azért az sem megoldás, hogy azt a férfit akinek gyereket szültem, és szerettem, segített nekem és eltartott azt kiteszem az utcára a házából, mert már nem szeretjük egymást

mit mondana a gyereknek?

Nem akarlak kiábrándítani, de nekem is ezt mondta. Nem is ismerte a gyerekeit igazán, azt sem tudta melyik suliba jár a lányunk. Értelme sem volt annak, hogy vele maradjanak. Mégis 2 évig harcoltunk a bíróságon. Mert a gyerekeket akarta. Voltam én idegileg labilis, vertem a gyerekeket, éheztettem őket, koszosan járattam őket, mindennek lehordott.És ezt a barátai is tanúsították, köztük olyan is, akit életemben nem láttam, de a bíróságon azt mondta, hogy ő jött hozzánk főzni, mert én nem voltam hajlandó.

Én meg mászkálhattam, gyerekorvos, iskola stb,hogy hivatalosan megcáfoljam ezeket.

Mindezt azért, mert rájött, az egyetlen dolog amivel meg tud fogni, a gyerekek. Hogy őket nem hagynám el soha. Hát életem legnehezebb időszaka volt a válás, rosszabb volt mint együtt élni vele, de végül csak lezárult.

Irtóra el tud fajulni egy válás, úgy kifordítja az embereket, hogy nem is gondolnád, képes erre.

Amit én javasolni tudok neked, hogy kapard össze magad, járj el otthonról, babaklub, vagy edzőterem, mozdulj ki kicsit. Biztos nehéz lesz az elején, de ha már rendszeres lesz könnyebb lesz, ismerkedj, szerezz barátokat, élj egy kicsit. Talán más megvilágításba kerülnek a dolgok.

a férjem azt mondta, hogy ő aztán ki nem megy a lakásából, majd bolond lenne.

de ezt én is így tudom, hogy a kisebbik gyerek,míg nem tölti be a 18 -at,addig itt maradhatunk...

Nem pontosan így van,mert akinek ítélik a gyermekeket,lakáshasználati jog illeti meg.Ami azt jelenti,hogy amíg a gyermek nyagykorú nem lesz az használja a lakást,akinél a gyermek van,függetlenül a tulajdon jogtól.Bíróság dönt erről.Kérni kell,azt hiszem a lakáshasználati jogot.Valóban kérhet a használatért ellenértéket,de nem annyit amennyit gondol éppen." A lakáshasználati jog ellenértéke – közös tulajdonban vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén – a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete. " Ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték megfizetésére nem képes, illetőleg erre a célra felhasználható különvagyona nincsen, vagy egyébként, ha kéri, a házastársi közös vagyon rá eső részét az ellenérték összegével csökkenteni kell."Magyarul,ha Nálad helyezik el a gyermeket,akkor ki nem tehet a gyermek nagykorúságáig,hiába az övé a lakás.Fizetned kell valamennyit,de legalább nem az utcára kerülsz.Neki kell menni addig.Ha megoszthatónak ítéli a lakást a bíróság,akkor sem tud kirakni,ha a gyermekeket megkapod,amíg nem nagykorúak,csak akkor egy fedél alatt kell élni.Semmi nem reménytelen én azt mondom,csak akarni kell.Fel a fejjel!:)

(Elvileg így van ha jól tudom,persze ha van itt ügyvéd,jogász a fórumon akkor ők joban tudják.Javítsanak ki ha nem így van.Persze bíróságon sok múlik és sajna vannak "furcsaságok".)

Nem tudom, hogy mondjam meg a férjemnek...

hogy muszáj elválni, mert más megoldás nincs. .

Gondold végig, mennyire szar a házasságod. És mit tehetnél, hogy jobbra forduljon. Mit kéne változatni a viselkedéseden, hogy a férjednek feltűnjön valami pozitív történik.

Én egyetértek azzal a nézettel, hogy nem a válás kell legyen az első lépés, hanem az legyen az utolsó.

De azt is tudom, egy ember nem menthet meg egy kapcsolatot. És hogy van olyan ember, akivel egyszerűen nem lehet kommunikálni.

Fantasztikusak vagytok,sőt,akarat erőből ötös,és minden szuper,de hahó,most egy nő kér segítséget,aki nyugtatókat szed,bizonytalan önmagában ,és azt sem tudja mit tegyen??!

Nem hinném,hogy nagy segítség,ha mindenki leírja hogy hogyan ,miféle küzdelmek árán szedte össze azt a hitet önmagába ,hogy lépjen,bármerre.

de könyörgöm nem erről beszélek?, hogy nem kell egyből elválni ha van valami gond, helyre kell hozni

ha neked sikerült akkor nem hiszem, hogy én vagyok a te embered mert én is azt mondom, hogy ha nem szeretik egymást meg kell próbálni helyrehozni, feléleszteni

ha akkor sem megy akkor lehet gondolkodni a válások

de azt mondja, hogy már ő sem akar tenni semmit

azt biztos nem, mert a férjem azt mondta, hogy akármi történik, a gyerekek velem maradnak....

de nem fogok leépülni, mert meg fogok tenni azért mindent, hogy jobb legyen.

na látod akkor még több okod van rá, hogy rendezd az életed, értük és érted

ha egyszerűen nem megy akkor ne erőltessétek, de az, hogy szépen leépülsz a gyerekeid szeme láttára, azt nem engedheted meg, nem teheted velük

egyébként meg ha válásra kerül a sor, szerintem még ezt is felhozhatják ellened, és a gyerekeket is elvehetik

A barátnőm esetében, a legjobb megoldás az lenne, ha rendbehozná kicsit a házasságát. Ha elsőként lépne a változás felé, de nem tud, mert azon lovagol milyen seggfej a pasi. Pedig ki van neki szolgáltatva, és már félő, hogy a pasi mondja azt, na pakoljon és lépjen le. Mindketten ugyanannyira hibásak, hogy odajutottak ahova. Tény, hogy nem egyszerű eset a férje, de ő sem az :) És egyre durvább a helyzet, egyre szemetebb a férj..Szomorú, hogy nem tudok segíteni neki.

Már azt is felajánlottam odamegyek, külföldön él, és segítek neki, leküzdeni a káoszt ami otthon van, és a férje agyára megy. De nem akarja.

Nem!Én is voltam ebben a helyzetben évekkel ezelőtt!A férjrm egy jó ember,nem könnyű eset,de jó ember!Mégis olyan irányba terelődött az életünk,hogy nem működött!

Megpróbáltuk helyre hozni,úgy érzem sikerült,de gyökeresen megváltoztattuk az életünket!

az utolsó mondatod a leg lényegesebb szerintem is

lépni kell valamerre

a gyerekek legyenek a legfontosabbak, nem én hanem a gyerekek

azért, hogy ne lássák az annyukat tönkremenni