Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Nem kívánom a szexet fórum

Nem kívánom a szexet (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6 7 8
2009. júl. 1. 13:03
Sziasztok! Megpróbálom lényegre törően leírni a problémámat, bocs, ha kicsit vázlatos lesz, de azt gondolom, ahhoz hogy jó tanácsokat kapjak szükséges. 29 éves vagyok, a barátnőmmel 5 éve vagyunk együtt, Együtt élünk. Kapcsolatunk 4. évében azt kezdtem érezni, hogy már nem élvezi velem a szexet. Nagyon szerettük-szeretjük egymást, eszem ágában sem volt emiatt elhagyni őt. Mivel a problémával nem boldogultam(tunk), elkezdtem más lányokkal egyéjszakás kalandokba bonyolódni. Semmi nem volt csak szex. Lelkiismeret furdalás is csak az első-második után... A kapcsolatunk továbbra is jól működött (igen, mégha a leírtakból ez nem is tűnik annak). Aztán eljött a pillanat, amikor az egyik ilyen "egyéjszakás kalandba" beleszerettem. Úgy döntöttem váltok. Szakítottam a bnőmmel, összejöttem ezzel a másik lánnyal. Eltelt 2 hónap. De rájöttem, hogy ettől a lánytól csak óriási szeretkezéseket kapok, meg egyébként is: továbbra is szeretem azt, akivel több évet együtt töltöttünk. Visszatáncoltam. (itt jegyezném meg, hogy nem "megszokásból" akartam újra együtt lenni vele!) Új barátnő ki, régi vissza. Hál' Istennek visszafogadott. Az azóta eltelt néhány hónap rávilágított, hogy mennyire szeretem őt, ezért felhagytam az egyéjszakás kalandjaimmal. De továbbra sincs rendben a szexuális életünk. Pedig tényleg nagyon szeretem őt, és a farkam miatt mégegyszer nem akarok fájdalmat okozni számára. Magam sem tudom mit kéne tennem, hogy vágyjam vele a szexre... ...és más nőkre rá se nézzek, úgy...
2009. ápr. 13. 17:11
Sziasztok.Sosem gondoltam, hogy ilyen problémáim lesznek, 4éve vagyok együtt a barátommal aki szeret, él-hal értem, és minden tekintetben bizom benne, bár az én részemről picit bonyolultabb a dolog.Nem voltam soha igazán szerelmes, nem is tudom, tudom e milyen az valójában.Ő tud erről, de nem beszélünk róla, sztem bizik benne, hogy igazából én szerelmes vagyok, csak épp nem szeretem kimondani, nem szeretek erről beszélni.Tulajdonképpen a problémám az, h kb. 2éve nem kiván már úgy szexuálisan.Ezt azzal magyarázza, hogy neki nem annyira fontos a szex, csak én, hogy vele legyek, jobban szeret átölelni, velem lenni.Kizárt, hogy megcsal, pedig rengeteg alkalma lenne, szinte bárkit megkaphatna, de neki csak én kellek.Úgy érzem nem boldog velem igazán, és ezt nemcsak abból szűröm le, hogy nem kiván, túlságosan különbözünk, én szexet akarok, rengeteget, ő meg "romantikát", ami nekem nem az erősségem.Szerintetek mért nem kiván?
194. gyöngyszemü (válaszként erre: 186. - ZZZoliii)
2009. jan. 17. 20:05
Nem problémássak a lányok csak a nő másképp működik! Csak akkor működik a libidó ha szerelmes, és akkor bizsereg neki "odalent"! Ha nem akarod így leélni a házas élted, jobb ha más keresel, mert ez csak rosszabb lesz, nemhogy heti egy lesz, hanem évi egy, amit majd kitudsz könyörögni belölle! Ez tapasztalat! :-(((
193. Morgonc
2009. jan. 17. 14:48

Sziasztok,


Nálam is fennáll ez a probléma egy ideje, én sem kívánom a sexet... Nagyon szeretem a párom, és tényleg nem vele van a baj, de valahogy jobban érzem magam, ha minden más nélkül, simán csak hozzábújhatok, és úgy aludhatok el...

Már én is gondolkozom rajta, hogy orvoshoz kéne fordulni, valamint az is, hogy lehet, hogy a fogamzásgátló mellékhatása ez nálam.

Nem tudom mit tegyek...nem akarom, hogy a kapcsolatom rovására menjen...

192. sariya (válaszként erre: 189. - 68fa459dac)
2009. jan. 16. 12:46
AZ orális része nálam úgy volt,hogy eleinte undorodtam tőle.Egy másik páromnál csináltam,d nem élveztem,mert lelkileg sem érdekelt annyira a srác.A mostani páromnál meg egyszerűen imádom csinálni,mert szeretem őt,és nem érzem kényszernek a dolgot:)
2009. jan. 16. 12:46
Hmmm. Értem. Köszi az infókat. Fogalmam sincs mit tegyek. 28évesen nem éppen jó dolog, ha az embernek a barátnője mellett kell maszturbálnia. Sőt, egyik korban sem jó dolog.
2009. jan. 16. 12:45
Osztom sariya válaszát - én is így voltam. És egyébként a lányokba tinikoruktól azt verik az idősebbek, hogy vigyázz a fiukkal csak arra kellesz! Személyiségfüggő, hogy ezt kibe lehet jó mélyen beültetni, és igen a lányok szülei másként kezelik otthon a szex témát! Én tök megértem a barátnődet! Tudom ez állatira nem vigasztal!
189. 68fa459dac (válaszként erre: 184. - ZZZoliii)
2009. jan. 16. 12:44
Nem tudom akkor...Ez valószínű,ahogy írod,hogy régebbi sérelmek miatt alakult így.itt semmi más nem segít,csak a türelem,az odafigyelés.El kell vele hitetni,hogy amit akarsz,az neki is jó lesz,lehetne,ha hagyná.De semmit nem szabad erőltetni.Az meg hogy undorodik az orális sextől,beállítottság kérdése.Valaki egyszerűen nem szereti az ízét,illatát stb.De ha hisztizel,biztos,hogy nem változik.De neki is be kell látnia,hogy egy férfinak is vannak szügségletei.Beszélj vele nyíltan,hogy mit szeretne,de ne vádlóan,hanem megértően.Érezze azt hogy tényleg fontosnak tartod a dolgot.De azt is mond el neki,hogy akár mennyire szereted,ha ez hiányzik akkor előbb vagy utóbb bekövetkezik az hogy elválnak útjaitok.Őszinte legyél te is,és hátha fontolóra veszi a dolgot.Mert lehet ugy van vele,hogy úgyis szeret,ugysem hagy el,én is ebben a hibában voltam.Nem tudok mást tanácsolni
188. sariya
2009. jan. 16. 12:40

Zzzzzz

Pont azért írtam,amit írtam.Mert én is benne voltam.Ondjuk azért ennyire nem.de sokszor azt éreztem,hogy a pasi csak arra megy,hogy neki jó legyen,én meg hagytam magam.De az egészbe sehol se voltam!!Nem is érdekelte.Csak mondta,hogy igen,de éreztem,hogy valójában nem.És az egész elmúlt.Jött más partner és máshogy állt hozzám,és kihozta belőlem.Csak annyi kellett,hogy azt érezzem,hogy tényleg,igazán figyel rám.És nem csak mondja,hogy minél hamarabb túllegyünk rajta.Ha nem őszinte ez a részedről,akkor jobb ha hagyod.Nem fogod tudni átsegíteni rajta.

187. ac524f11f1 (válaszként erre: 186. - ZZZoliii)
2009. jan. 16. 12:40
Hát igen - sajnos mi lányok másképp vagyunk "összerakva" :_)
2009. jan. 16. 12:32
Ezerszer beszltem már vele. Átrágtam a dolgokat. Sariya, az a folyamat, amire te gondolsz, az csak akkor működhetne, ha az eddigi összes dolgot elfelejtené. Ezeket azért kérdezem, mert hátha van olyan lány aki mondjuk hasonló volt. Aki nem tudta még 26évesen mi az orgazmus, de már volt több párkapcsolata. Akit kilehetett rángatni ebből a gátlásból. Aki tabunak tartotta az orális szexet, de ezt is elfelejtette. Hát. Én tök csalódott vagyok, mert voltak olyan barátnőim, akikkel azonos hullámhosszon voltunk. Simán ment a szex és nem volt probléma. Dolgozott a libidó rendesen. Most meg ez van. Miért ennyire problémásak a lányok? Japánban tanítják a szexet. Itthon is kellene. Megtanulnák a lányok, hogy ez jó dolog. Megtanulnák a saját testüket felfedezni, kitapasztalni. Beszélnének nyíltan róla. Nagyon sok lánynak van problémája a szexel. Ott van az aorgazmia, azaz az orgazmus hiánya. Enélkül lehet élni? ÁÁÁ
185. sariya (válaszként erre: 184. - ZZZoliii)
2009. jan. 16. 12:24
Úgy tűnik te is csak sürgetni akarod,hogy neked mielőbb jó legyen.Ezt nem nevezném megértésnek.Ha szereted,akkor kitartasz mellette és megpróbálod vele megbeszélni átrágni a dolgokat és szépen "újra tanulni"vele a szexet,hogy élvezni is tudja ő is,és ne csak kényszerből csinálja,vagy otthagyod,és keresel mást.
2009. jan. 16. 12:16

Értelek Babus88... köszi.

De tegyük fel, hogy a lány nem kívánja a szexet, mert igazából nem is tudja milyen az orgazmus. És tudod kit hibáztatok emiatt? Egyrészt az anyukáját, mert amikor a legelső aktus megtörtént nála, akkor elmesélte az anyukájának és képzeld el, ezért 1hónapig nem beszélt vele. Mintha ez bűn lett volna vagy valami. El sem hiszem. Ez már agyilag teljesen blokkolja szegényt. Aztán ott van az első pasija, aki csak úgy "használta". Szexelt vele a lánnyal mit sem törődve, persze a lány szerette őt, ezért engedte. Szép történet. Azóta nem lett a lány kitisztult. Kialakult nála, hogy a szex egy olyan dolog amely a háttérben van. Annyira nem fontos, annyira nem jó. Ebből nem tudom, hogy kilehet e rángatni valaha. Az orális is tabu nála. Ötlet? Megoldás? Szerintem megoldás nincs. Olyan férfi kell ennek a lánynak aki hasonló beállítottságú mint ő. Nekem meg olyan lány aki hasonló mint én. Nem érzem azt hogy kettőnk között valaha a szex működne megfelelően. Az is nagy bajom, hogy ha már nem bírok magammal, akkor nyüszögök, hisztizek az épp aktuális páromnak. Meg ha nem szeretné vagy valami, akkor oldja meg kézzel, lábbal. Bármivel :-)

183. sariya (válaszként erre: 179. - ZZZoliii)
2009. jan. 16. 12:14
első olvasatra vagy azt mondanám,hogy történt vele egy rossz élmény,vagy érzelmileg nem kötődik,nem érzi masgát biztonságban,ezért nem adja át magát.
2009. jan. 16. 12:10
Ja hogy 28. Bocsi - akkor is!
181. ac524f11f1 (válaszként erre: 179. - ZZZoliii)
2009. jan. 16. 12:09
Hát nem egyszerű a helyzet! A szex önmagában kevés egy jó kapcsolathoz, viszont egy jó kapcsolathoz kell a jó szex. Igy vagy keresgélsz tovább, vagy megelégedsz kevesebbel is. Úgy tényleg nem fog menni, hogy ő a kedvedért széttárja a lábát, mert egy idő után elege lesz. Ha szereted a lányt, én azt tanácsolom, hogy beszélgess vele sokat a szexről, de inkább ő beszéljen mint te. Faggasd ki, mi róla a véleménye. Lehet, hogy pl. ő nem szereti reggel, vagy este (én is inkább délután párti vagyok pl.) vagy hogy lehet, hogy néha csak egyszerűen simogatásra vágyik, de hogy nem lesz belőle szex. Az hogy nem akarja, vagy nincs kedve, annak oka van. Próbáld meg kedvesen és gyengéden kideríteni a témát, és főként legyél türelmes, és megértő, szerintem azzal érsz el a legtöbbet. És ha neked ez ennyire fontos, akkor ha idővel tényleg nem tudsz nála többet elérni, akkor keresgélj tovább 23 évesen! De ne hagyd figyelmen kívül hogy a legtöbb nő érzelmi oldalról közelíti meg a szexet, és a legtöbb nőnél csak türelemmel és odaadással lehet célokat elérni, ajtóstulrontással semmiképp. Sok sikert!
2009. jan. 16. 09:31
Nem egyszerű téma..De hiába szereted,ha semmi nem válik be nála,egy idő után sajnos tönkreteszi a kapcsolatot.Neki sem jó,hogy állandóan szóvá teszed,mert kívánod,őt,és neked sem mert állandóan elutasítanak.Nekem is volt ilyen jellegű problémám a volt párommal,és kijelöltünk három napot a hétből,amikor sexeltünk,és igy rááltunk egy idő után,Nem volt az,hogy mi is megy a tv-ben?Tudtuk,hogy ez a három este,a miénk,egymásra kell szánnunk,és működött.a mostani párommal,már nincs ilyen problémánk,bárhol,bármikor jöhet a dolog:)De ehhez is két ember kell.Én azt tanácsolom,hogy legyél vele türelmes,próbáld benne felébreszteni a vágyat,figyelj rá oda nap közben is.Én mindig azt szoktam mondani,ha kapok szeretetet adok szexet.Ennyire egyszerű.De ha semmi nem válik be,akkor nem fog jól elsülni a dolog,mert ha a szex működik az már fél siker egy kapcsolatban..Légy türelmes,kedves,figyelmes,és éreztesd vele,hogy csak akkor csinálja,ha tényleg ő is akarja,ne kényszerből.Sok sikert
2009. jan. 16. 09:06
Sziasztok! Nem is gondoltam volna hogy van ez a fórum. Elolvastam az összes hozzászólást, de megoldást igazából nem találtam a problémámra. 28éves fejjel már volt 1-2 barátnőm, de máig sem találtam meg azt, akivel igazán jó lenne az életem, azt akivel kiegészíthetnénk egymást. Jelenleg szeretek egy lányt, de a sok sok beszélgetés és egymás megismerése után rájöttem, hogy az ágyban teljesen különböznénk. Ő tipikusan az a lány, akinek heti 1 alkalom elég az ágyban. Eléggé zárkózott ezen a téren. Orális szex kizárt nála. Sem ő nem ad, és nem is szereti, ha őt kényeztetik. Ami a legrosszabb, hogy még soha nem élt át orgazmust. Sajnálom szegényt. 3x voltam vele együtt az ágyban és a következőket tapasztaltam. Lelkesedik, szuperul beleéli magát, de jön nála egy olyan pont ahol inkább abbahagyná, egy olyan pont ahol minden lelkesedés alább hagy és már csak arról szól a dolog, hogy én élvezzek el. Mondhatni, hogy az ő beleegyezésével megerőszakolom. Ez csak rólam szól. Én olyan pasi vagyok, hogy imádom a szexet. Nem vagyok prűd. Nem azt mondom, hogy követelem naponta, de azért a heti 3-4 alkalommal meglennék elégedve. Mit tehetek? Szeretem ezt a lányt, de félek, hogy a későbbiekben csak szenvedés lenne a dologból. Én sűrűbben szeretnék szeretkezni mint ő. Ebből nagyon nagyon sok probléma lehet. Házaságok mehetnek tönkre. Volt egy 4éves kapcsolatom. Szerettem a lányt nagyon, de a szexuális életünk katasztrófa volt. Nem hagytam el, mert szerettem, de rendszeresen magamhoz kellett hogy nyúljak. Még akkor is ha együtt aludtunk. Amit a fejemhez vágott, az az volt, hogy én csak a farkamra gondolok. De hát istenem, 23 éves fiatal srác mit csináljon? Elégedjen meg heti 1 szexel? Ennek a kapcsolatnak azóta vége. Volt olyan barátnőm is, hogy amikor kezdeményeztem, simán benne volt a szexben. Ritka, de volt, hogy én nem bírtam már. Tehát nem velem van a hiba, hanem nem a megfelelő partnerrel voltam? Aki most aktuális lenne, nagyon kedves a szívemnek, mondhatom azt, hogy szeretem, de ez a szex elronthat mindent. Ezért egyre jobban távolodom most tőle. Lehet ez a jó megoldás. Ami a legfurcsább, hogy soha nem volt orgazmusa, nem tudja mi az. Volt már több párkapcsolata, de valami történhetett vele ami miatt ez nagyon nagy falak mögé került. Kinek mi a véleménye erről az egészről?
2009. jan. 16. 06:56
Sziasztok.Májusra várjuk a második babánkat,és ez a terhesség nagyon nehéz,sokat vagyok rosszul,és teljesen elveszítettem a szexuális érdeklődésemet.Az első terhességnél nem volt ilyen,meg voltam őrülve a szexért.Valami jó tanács,ami esetleg segíthetne?
177. vviki2
2009. jan. 12. 14:03

Érdekes téma...;-)

Én 3,5 hónapja szültem a harmadik gyermekünket. Alapjába véve nincs velem probléma, elég aktív vagyok az ágyban, de mióta a Cerazettet szedem (fog.gátló), nem kívánom a szexet... S mivel szoptatok, mást nem lehet.... (Az óvszert utáljuk.) Várom a mensest, hogy feltetethessem a spirált, hogy megszűnjön ez a probléma (meg amúgy is egyszerűbb lenne). Ugyanez volt akkor is, amikor a kisfiam született. Amikor abbahagytam a gyógyszert, minden a régi volt! A párom étvágya változatlan, s nem is mondok neki nemet ha ágyba csábít...."evés közben jön meg az étvágy" mondják...de nem az igazi. Nem bírnék "így" élni hosszú távon...nem is tudom más hogy bírja!!!

176. 6c5f346e46 (válaszként erre: 175. - Varbóc)
2008. okt. 10. 22:59
köszi,én is igy látom...
175. varbóc
2008. okt. 10. 18:58
Ez egy jól végződött sztori
2008. okt. 6. 17:42
Én a férjemmel voltam igy,minden este úgy kukucskáltam be a szobába,hogy alszik-e már,megúszom-e vagy megint szenvedni kell alatta...veszekedni,hogy már megint nemet mondtam...De elváltunk és a mostani párommal élvezem és várom az együtt léteket,de sajnos nem lehet mindennap,mert valamikor pihenni is kell,mert mindennap korán kell kelni...
173. zso300
2008. szept. 26. 23:37
Sziasztok én 23 éves vagyok és 3 hónapja hagytak el egy másik nőért, mert a párom megelégelte hogy csak ritkán van szex. Három éve mikor megismerkedtünk nem voltam ilyen volt hogy reggel is meg este is, de aztán elkezdtem dolgozni. Magamra se volt úgy időm és már a szexet se kvántam. Általában havolt is valami azért hogy a páromnak ne kelljen már megint azt mondani hogy nem. Tudom ez számukra fontos és én próbáltam is de volt olyan hogy mikor jöttem haza még gondolkoztam azon hogy fogom letámadni de mire eljött a helyzet már nem kellett. Sokszor kívánom de mire oda jutunk már nem. Tudom azt a kapcsolatot már nem tudom megmenteni de sajnos tudom hogy ez nem változik és nem akarok emiatt mégegy kapcsolatot elveszteni. Mi lehet velem? Mi miatt van ez? És mit tegyek ellene?
172. nageszter (válaszként erre: 171. - 70a5a27405)
2008. ápr. 28. 16:06
Persze, biztos h változni fog amint találsz egy tényleg hozzád illő párt!
171. 70a5a27405 (válaszként erre: 170. - Nageszter)
2008. ápr. 21. 20:12
lelki oka, a gyerek apja betett. Sajnos egyenlőre nem bízok egy férfiban sem, de ez még változhat...
170. nageszter (válaszként erre: 169. - 70a5a27405)
2008. ápr. 21. 14:53
Van ennek esetleg valami oka...testi, leleki fizikai oka?
169. 70a5a27405 (válaszként erre: 168. - Nageszter)
2008. ápr. 17. 11:23
nincs :(
168. nageszter (válaszként erre: 167. - 70a5a27405)
2008. ápr. 17. 10:34
miért neked nincs?
2008. ápr. 17. 00:45
Ha lenne egy férfi az életemben én biztos kívánnám..
1 2 3 4 5 6 7 8

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook