Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Nem enyhülő gyász - mit tehetek? fórum

Nem enyhülő gyász - mit tehetek? (tudásbázis kérdés)


13. Gaby76 (válaszként erre: 12. - E676663877)
2012. jún. 20. 13:08
Nem hibáztatom magam, arról tényleg nem tehetett senki sem, hogy leállt a veséje. Mostanában már nem lépek le, de azért tettem, mert ha elsírtam maga, mindenki azt mondta ne sírjak meg hogy törődjek bele, és ettől kiborultam. Ugyan miért ne sírhatnék?
12. e676663877 (válaszként erre: 4. - Gaby76)
2012. máj. 13. 20:37
Az a kérdés, hogy miért gondolod azt, hogy le kell lépned? Hibáztatod magad az édesapád halála miatt? haragszol rá?
11. torkos (válaszként erre: 10. - Gaby76)
2012. máj. 8. 19:25

nekem amikor anya elment volt egy 9 honapos kisfiam

muszaj volt tartani magam, amennyire tudtam.

erre nem lehet tanacsot adni, hogy mi segit. ahogy neked jo ugy kell megprobalnod feldolgozni.

allitolag elobb utobb sikerul. idoval enyhulni fog

elmulni nem tudom. mondom, mai napig varom a hirt. neha mintha a nagyobbik fiam korul latnek fura arnyekot, pedig nem hiszek az ilyesmiben.

Ma meg mintha a hangjat hallottam volna.

10. Gaby76 (válaszként erre: 9. - Torkos)
2012. máj. 1. 23:06
hasonló helyzet. apu is beteges volt, de 20 éve az volt, és élt a betegségeivel. csak hirtelen jött egy új, ami végzetes lett. Te nem koboroltal el meg indultal el vilagga meg hasonlok? en igy teszek, ha nem hagynak békén. aztán meg megrémülnek, ha nem érnek el. Szeretném úgy túlélni ezt az időszakot, hogy azokat, akik itt vannak velem, ne bántsak feleslegesen :-(
2012. máj. 1. 22:50

Az en anyukam 2 eve ment el,beteg volt, de nem gondoltuk, hogy ennyire.

En a mai napig varom, hogy valaki kopogjon es azt mondja, tevedes tortent, nem anyukam halt, hanem valaki mas.

Ha azon a kornyeken jarok, ahol sokat setaltunk meg latom is, ahogy siet.

Es ez csak 2 fele a sokbol! Nem hiszem, hogy elmulik valaha.

8. 83e25137af (válaszként erre: 7. - Gaby76)
2012. máj. 1. 22:14

lehet hogy azt várják de a pávából sem válik főnix. amíg ezt a játszmát nem játszod le magadban azok hiábavaló elvárások, ráadásul olyanok amiknek kötelező érvényűen nem lehet megfelelni.


megint azt mondom hogy idő, idő, idő.

7. Gaby76 (válaszként erre: 6. - 83e25137af)
2012. máj. 1. 22:06
Azt várják, hogy lépjek tovább, dolgozzak, legyek vidám... Éppen táppénzen voltam február óta - más betegség miatt -, és mától gyogyulttá nyilvánítottak. Ha munkaviszonyban lennék, valószínúleg jo lenne, hogy emberek közé megyek, de magánvállalkozó vagyok és itthon vagyok egyedül. Dolgozni képtelen vagyok, ugyanis fordító vagyok, ami szellemi munka... csak ülök itthon egymagam egész nap, és estére butaságokat csinálok
6. 83e25137af (válaszként erre: 4. - Gaby76)
2012. máj. 1. 21:59

Ey normális reakció, és nagyon friss még a dolog így ne is sürgesd de nagyon valószínű hogy bár ez az állapot elmúlik viszont feldolgozni csak évek múlva fogod. vagyis nem feldolgozni csak a tényt elfogadni.


nekem nagyim elvesztése másfél évbe telt sírni is csak pár hónap múlva tudtam és fél évig a lakás közelébe se mentem mert pánikroham fogott el.. (nekem kezelni kellett)


ha nagyon úgy érzed hogy nemmegy egyedül akkor ne szégyelj segítséget kérni.

5. Pan Dóra (válaszként erre: 4. - Gaby76)
2012. máj. 1. 21:59
A halál egy új élet kezdete. Vigasztaljon az a tudat, hogy Apukád jó helyen van, ahol nincs betegség, nem kell szenvednie. Menj ki a temetőbe, beszéld ki magadból, amit mondani akartál még neki, és engedd el. A szép emlékeid pedig nyújtsanak megnyugvást!
2012. máj. 1. 21:53
Március 23-án hirtelen betegség miatt meghalt apu. Az egész olyan felfoghatatlan volt, hogy sírni sem tudtam. Még 5 nappal később a temetésen sem. Aztán eltelt 1 hét, kimentem a sírjához és nem tudtam aludni. Azután megint kimentem, és még rosszabb lett minden. Fokozatos feltörtek az emlékek. Nem bírom látni az autóját, nehezemre esik átmenni anyuhoz a házba, ahol lakott, nem bírok bemenni a szobába, ahol aludt. De talán ez a kisebb baj, ami talán "normális". Kiszámíthatatlan lettem, rosszu reagálok, ha kérdéseket tesznek fel, könnyen felzaklatom magam, és időnként egyszerűen csak nem akarok beszélni, vagy elsétálok és nem bírok hazajönni. A párom és anyám aggódnak értem. Próbálok normálisan viselkedni, hogy ne idegesítsem őket feleslegesen, de csak ideig-óraig működik, azután kitör belőlem az ösztönlény. Kikapcsolom a telefont, lelépek... Normális reakció ez? Vagy forduljak orvoshoz? :-/
2012. máj. 1. 21:49
az idő kicsit enyhit a fájdalmon türelem
2012. máj. 1. 21:48
hagyj időt magadnak.. ez a legtöbb amit tehetsz.
2012. máj. 1. 21:47
Nem enyhülő gyász - mit tehetek?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook