Nem a gyermekeidért élsz (beszélgetés)

Ezek tökjó idézetek, tetszenek!

Csak attól még nem lesz anya valaki h szül. Csak ha az érzelmi és lelki oldalát is odateszi.

"Eldönteni, hogy gyermeket akarunk, egy pillanat műve csupán. De a döntés, hogy szívünk a testünkön kívül dobog, örökre szól."

"A gyermek születésének pillanatában egy anya is megszületik."

Nem ismerlek, igazad van. Nem is akarlak, megjegyzem :)

Viszont abból amiket írsz ez jön le Rólad, ezért haragudhatsz rám egészen nyugodtan. Tudom h sokkal könnyebb azonnal a másiknak esni és hárítani. Szíved joga. Én nem szeretnék Veled tovább leállni ezen, mert tudod mit? Lehet, hogy igazad van, lehet h totál félre ismerlek. De amíg nem ismerlek az alapján ítéllek meg, az alapján lesz rólad véleményem, ahogyan megszólalsz. És ezért hiába rám haragszol, nem én beszéltem azokat össze.

Te is jó erősen próbálsz célozgatni, ám de okosabban, mert Te tényleg úgy teszed, hogy benne legyen minden de rosszat mégse lehessen mondani. Nos, nem csak erről szól, igen, de mondta e valaki azt h csak erről szólna az élet? Mutasd meg nekem légyszives azt a hsz-t.

Különben meg a másik kérdésedre válaszolva, a vélemény ütköztetések pont ezért jók, hogy az olyanko is mint Te hozzá tudjanak szólni, és a semmiről irjanak jó sokat.

Kiérzem a célzást drágám, de azt hiszem nem támadtalak semmivel :))

Kedves castinelli barátnéd kérte ki magának h ő már pedig igenis nő és ez a legfontosabb az életében, majd esetleg ha ezek után még marad ideje/kedve/energiája akkor lehet szó arról h valamit villantson mint anya. A véleményemet erről leritam, nem teszem ujra. Van itt pár ember köztük te is aki pár mondatot kiragadott h elferditse. Tegyétek. Engem ez nem bánt, ami igazán bánt az az hogy vannak gyerekek akik ilyen körülmények között nőnek fel, ilyen anyával mint casti is vagy h ne bántsam folyton mondhatnék mást is. Mert tudod, ez itt a lényeg, és nem tudom h lehet, hogy oldalakon keresztül megy az eszmecsere, de az még nagyon senkinek nem jutott eszébe, hogy a gyermekek szempontjából nézze ezt a kérdést. Én abból néztem, jól meg is kaptam a magamét. De mégegyszer mondom, engem nem zavar, nem érdekel. És mikor azt mondom, hogy az ilyen nem anyának való, ezzel nem személyeskedni akarok és őt (castinella) bántani, hanem ilyenkor a gyermekét sajnálom, azt aki semmiről nem tehet.

Mert olyan mintát kapott, amivel sokra nem megy.

Azt tanulta a szülőtől tudat alatt, hogy a saját életednek nincs értelme, csak a gyerekedért érdemes élni, és az sem jár boldogsággal.

Ha a szülő megvalósítja önmagát, akkor magabiztos és erős személyisége lesz, ami jó példa a gyerekei előtt is. És a gyerekek azt látják, hogy mindenkinek fontos helye van a világban és érdemes élni és mindezt lehet boldogan is. Ha az értelme magasabb lesz, mint a gyerekünk felnevelése, amiben benne kellene, hogy legyen, hogy példát adjunk, hogy mi is az ember életének az értelme.

Ugye, hogy sok ilyen van? Sajnos. Mikor én beszéltem erről, valaki letorkolt, hogy ilyen ma már nincs.

S most egymás után hozzák fel sokan a példákat, melyek bizonyítják az ellenkezőjét.

Volt egy család a közelünkben, akik majomszeretettel nevelték a kislányukat (mindent megkapott, amire csak gondolt, már azt is - két -három óránként volt a gyerek "frissen mosva, keményítve" (azaz folyton új ruhát adtak rá) - aztán a gyerek öt éves korában meghalt az apja. Az anyja ekkor azt mondta: "Én nem vagyok. Csak ő van." És felnevelte, közben besavanyodott, megkeseredett. Miután a gyerek felnőtt és munkát is talált a fővárosban, az anya megbetegedett és pár hónap alatt meghalt. Egyetlen életcélja a gyerek felnevelése volt, nem volt miért élnie tovább.

Szerintetek jól tette?

Íme, élete célja a gyermeke volt,küldetését teljesítette.

S hol volt közben az Ő ÉLETE?

Tudom, ez kirívó és elrettentő példa, de igaz.

A lány egyébként nem boldog, bár az anyja egész életét rááldozta.

van ilyen.

:)

de nyilván sokan vannak, akik ebbe beleragadnak...érdemes elolvasni erről a Mérgező szülők című könyvet, illetve csak egy kicsit körülnézni...elég csak azokra az anyákra gondolni, akik heti-napi látogatást és körbenyalogatást várnak el a felnőtt gyerekekiktől, érzelmileg zsarolják őket stb.

Utóbbiak többnyire azok a szülők, akik a gyermekvállalás előtt sem fejlesztettek ki maguknak személyiségfélét, szülővé válásukkor pedig úgymond készen kapták azt a szerepet, ami nélkül nem tudják meghatározni magukat, ezért is ragaszkodnak görcsösen a gyerekeikhez.

Eljátszák a mártírhalált "érted áldoztam fel mindent" (ez többnyire semmit nem jelent, mert nem volt mit feláldozni, mivel nem is volt más életszerepük) vagy majomszeretettel körbeugrálják a gyereket, és az az egyetlen fénypont az életükbe, ha velük vannak.

És ha nem ápolja?

Ha pld. máshol kíván élni és boldogulni?

Bizony nem.

Én azt szeretem, amikor az "én magamnak szülök" anyukák azzal riogatják a szülni nem kívánó nőket, hogy "majd mit csináltok, ha megöregedtek, (50 évesek lesztek, írta az illető anyu szószerint), és majd hideg téli estéken bámuljátok a valamelyik tv-sorozat x-edik ismétlését, és az sem lesz, amit mondanotok egymásnak".

Ja, és "lesz három macskád, majd azt dédelgetitek".:)

"Megszülni és felnevelni,

létrehozni és nem kívánni,

megalkotni és nem birtokolni,

hatalmaskodás nélkül vezetni:

ezt kell a legnagyobb jónak nevezni."

Lao-ce