Nagyon erős vallásos neveltetés után, miért nem tudok belemenni senkivel komoly kapcsolatba? (beszélgetés)
Fogalmam sincs már hogy mihez kezdjek magammal ezzel kapcsolatban. De úgy érzem hogy meg fogok őrölni.
Már szakemberhez sem merek elmenni ezzel, mert félek ezt felvállalni névvel és arccal.
Kb 29 éves koromig fogalmam sem volt hogy miért nem találtam soha párt... pedig nyilván akartam volna, hiszen ez van előttem, mindenki ezt akarja
És mindenkinek van is, emiatt nagyon kívülállónak és nyomorultnak érzem magam
Anyagi szempontból is lett volna kísértés, mert olyan közegben voltam, ahol sok volt a vagyonos férfi... de nyilván ennyire finnyásan ez nálam nem opció.
Tényleg csak azt nem értem, hogyha arra lettem nevelve, hogy egy férjem lehet és azon kívül nem lehet kapcsolatom férfivel, akkor most már 32 év alatt(bár abból pár év lejön amíg depresszió miatt el voltam zárva) sem találtam EGY olyat sem akivel felmerült volna bennem hogy kapcsolatot akarok
Még aki nagyon tetszett, ebből volt összesen 2-3 férfi, egyszerűen velük kapcsolatban sem merült fel bennem hogy na összeköltözés és komoly kapcsolat...
azt hiszem eddig egyetlen elérhetetlen férfi volt akiért mindent dobtam volna, aki mindenki felett állt számomra és már 2018 óta ő volt az első és a number one... de vele sosem fogok találkozni
Az egész csak kontraproduktív lett, mert ahelyett hogy 20 évesen lett volna egy kedves egyetemista párom, amit a nagyanyám akart, ahelyett sosem volt senkim és így ki voltam téve sok bepróbálkozásnak és zaklatásnak is...
pedig mióta foglalkozom pszichológiával, már tudom hogy semmit sem utalok jobban annál, minthogy férfiak hozzám érjenek és a sok rosszat az életemben úgy akarom megbosszulni hogy akkor engem sem kaphat meg aki akar...
kár hogy erre csak 29 évesen jöttem rá és nem szóltam erőteljesebben amikor barki hozzam ért...
most rosszul leszek ha ebbe belegondolok
amúgy is rendkívül szerencsétlen vagyok ebben, mert az a kevés személy aki tetszett, ők nem nyomultak eléggé, akiktől meg rosszul vagyok azok akár évekig is jöttek utánam vagy zaklattak...
A másik hatalmas gond hogy sosem vagyok képes lenyugodni valaki mellett... még ha arra is gondolok hogy egy top pasival vagyok, akkor is azt érzem hogy nem, lehet hogy máshol kellene lennem és mással... meg nem akarom hogy barki azt higgye, hogy csak ő az egyetlen opcióm...
Régebben még általában egyszerre csak egy “crush”-om volt, most már amikor épp magas a libidóm van hogy 5 pasira gondolok egyszerre...
Nem tudom hogy higgyek így a nagy szerelemben, ha egyszerre 5-6 nagyon helyes, izgalmas férfi is itt lehetne velem...
Viszont így 30 felett már sokkal inkább érzem hogy kezdek kicsit lenyugodni talàn és most már tényleg jó lenne legalább csak egyszer egy komoly kapcsolat... másfél éve szerintem sikerült is valamennyire beleszeretnem valakibe aki magyar, de neki fogalma sincs arról hogy létezem...
Neveltetés ide, neveltetés oda, az embernek van egy belső iránytűje, ami a helyes irányba vezérli. Úgy vélem nálad ezzel az iránytűvel van gondod, a megfelelő önzés faktor nem működik megfelelően nálad. Nem vagy képben azzal, hogy neked mi a jó, így ennek nem tudsz érvényt szerezni. Magyarul mindenféle tévutakra irányítod magad a sok agyalással, a jó értelmű önzés vezérelte utakról.
Itt nagyon egyszerű dolgokra gondolok. Ha éhes vagy, akkor enned kell, ha szomjas, akkor innod kell, ha egyedül vagy, akkor társ kell. Lehetőleg emberi társ, nem macska, vagy kutya.
Írod : "hiába tetszik valaki, képtelen vagyok belemenni komoly kapcsolatba". Hát ha tudsz a problémádról, tedd meg amit kell, akkor tessék belemenni egy kapcsolatba. Valamelyik fiatalkori olvasmányom női szereplőjére emlékeztetsz, aki túlagyalta a dolgokat egészen addig, míg végül egy lépéssel túllépett rajtuk és a gátlások leestek róla, sínre került az élete.
Hát szánd el magad, lépd meg amit meg kell lépned, különben a világ elmegy melletted!
A pszichológus segíthet, de jó tudni, hogy Ő csak segít!
Segít azt a folyamatot végigjárni, amire önmagunktól nem gondolunk. De az ő munkájához is kell a mi segítő hozzáállásunk!
Ez pedig:
-Legyél elfogadó magaddal szemben.
-Hidd el, hogy nagyon értékes vagy! Mert ez mindenképp igaz!
-Hidd el, hogy van hozzád való társ, nem is kevés, akit el is tudsz fogadni.
-Próbálj előítélet nélkül kinyílni mások felé. Ez kell ahhoz, hogy igaz értékek mentén ismerj meg másokat.
-Ne mondj le magadról, és a neked való szuper jó társról sem. Engedd, hogy rád találjon!
Próbáld meg, sikerülni fog!!!!!
Pedig valahol trauma ért és blokk a gyökércsakra🔻 szintjén, talán a család okozta (első 7 év), de előző életből is hozhattad, ami nincs feloldva. Egy instabil libikóka vagy. Azt mondod álmodozol🌈. Persze, mert nincs mivel kapcsolódni rendesen a földi valósághoz, nem a jelenben👇 élsz tudatilag!, nem a valós érzéseket keresed!
De a 2-es nemi csakrád is érintett, ne aggódj!
[link] 🔴
[link] 🟠
Ezzel is dolgozni kéne!
[link] 🟡
A családot ilyen szempontból le kell k💩kálni, mert csak hátráltatnak! 🤎
Az ember nem passzív lenyomata a környezetének. Van valami, ami ellenáll, visszakérdez, másfelé húz. Ezt hívják személyiségnek, vagy ha valaki úgy akarja, léleknek, de a lényeg ugyanaz.
Az önfejlesztés meg... hát, ha mindenki úgy élne, ahogy a szülei elképzelték, valószínűleg sokkal unalmasabb és szomorúbb világ lenne.
Azt azért hozzátenném – és ez inkább kérdés, mint állítás – hogy az öröklött tulajdonság vajon tényleg "szabadabb" alapot ad? Mert az is determinált valamiképpen, csak más irányból.
Nem feltétlen leszünk olyanok, amilyenre nevelni szándékoztak minket. Többet nyom a latba az öröklött és az egyéni tulajdonság.
(Ha én a neveltetésem szerint élnék, na hiszen, jól néznék ki!)
Előszónak leírom, hogy a huszas éveim vége óta rengeteget fogalmaztam pszichológiával és saját magammal és nagyon sok mindenre rájöttem
Tudom hogy érint a limerencia és a súlyos kóros álmodozás, ami miatt élőben nem igazán tudok vonzodni csak álomban.
Ettől függetlenül már kezdek begolyózni amiatt, hogy miért nem volt mèg soha kapcsolatom és hogy miért nem tudok belemenni ebbe, mikor a neveltetésem alapján nekem egy férjet kellett volna találnom és nincs olyan hogy csak tetszik valaki.
Közben meg hiába tetszik valaki, képtelen vagyok belemenni komoly kapcsolatba, ha egyszer csak azt érzem hogy néha szeretném ha itt lenne vagy elmennénk valahova együtt
Milyen szakember tud ezen segiteni?
Pont a visszájára fordult a vallásos nevelés mert itt több flörtöm is volt és nem volt soha komoly kapcsolat
Nézem ezt a sok embert, hogy egyik kapcsolatból ki, másikba be...
Másoknak miért ilyen könnyű olyat találni akivel együtt akarnak lenni minden nap és együtt élni és hivatalos kapcsolatban lenni?
Nekem meg miért ilyen nehéz, miközben tőlem alapvetően az van elvárva, hogy először komoly kapcsolat és csak aztán bármi testiség?
Most is van olyan aki tetszik, nagyon is, de hangulattól függően egyik nap nagyon szeretném ha itt lenne velem, aztán hetekig eszembe sem jut
De szerelmes nem tudnék lenni bele... azt én nagyon konkrétan tudom érezni és szoktam is osztályozni a férfiakat, hogy vele lehetne kaland, mert tőle nem akarok komolyat, akitől meg komolyat akarnék, ott nincs kaland, mert azt akarom hogy ne kapjon meg könnyen és tiszteljen
Kalandnál sem akarnám hogy könnyen megkapjon, de sajnos volt egy 2-3 alkalom amikor egyszerűen jó érzés volt belemenni pár dologba(nem szex) de sosem akartam volna tőlük kapcsolatot.
Mèg nagyon fiatalon találkoztam valakivel, akiért teljesen odáig voltam, mèg a mai napig sem közömbös számomra, sőt, most hogy érettebb vagyok talán már a szex is menne vele, de kapcsolatot vele sem akarnék.
Életemben maximum 2 férfi volt akivel kapcsolati vágy megindult bennem.
Nem az lenne a logikus, hogy aki nagyon konzervatív, mint én, annak pont hogy kizárólag kapcsolati vágyai vannak és nincs olyan férfi aki csak tetszik neki?
Sokszor már egy ribinek érzem magam olyan nőkhöz képest is akik lefeküdtek ki tudja hány pasival meg volt vagy 5-6 kapcsolatuk, mert én nem találok olyan férfit akivel együtt akarnék élni és aki nagyon tetszett vele is csak egy kaland esett jól, de nem lettem szerelmes...
Hogy van ez?
Azért kérdezem, mert egyedül vagyok a gondolataimmal és kezdek megőrülni ettől.
Egy kapcsolat sokkal nagyobb és jelentősegteljesebb dolog mintha csak fizikalig tetszik valaki? Nem fordítva kellene lennie?