Mozaik család (beszélgetős fórum)
Nem. De fizikailag tudnak: a kicsit időnként el-elviszik, mert nagyon szeretik.
A különböző értékrend ellenére azért lelkileg tudnak támogatni?
Ha alapból csendesebb, akkor nem valószínű. Én sem voltam se dacos, se a kamaszkoromban nem lázadtam (nagyon, mert megkérdőjeleztem a szüleim értékrendjét, de az azóta is tart).
ez tényleg nagyon jó :) bár mi ezt a kort kihagytuk, remélem nem később lesz meg a böjtje
Minden korszaknak megvan a maga szépsége. Nem lehet folyton várni valami másra, mert akkor arra ébredünk, hogy várakozással telt el az egész életünk.
A lenti példát neked hoztam, hogy ez tényleg a te türelmedről szól. Nehéz összecsiszolódni, de túl lesztek rajta!
Összességében én azt mondhatom, hogy szerencsés vagyok: én a kislányom 3 éves korában váltam, nem viselte meg nagyon, most 4 éves, de nagy hisztirohamai nincsenek, pedig akaratos, mindig tudja mit akar.
nagyon tetszik ez a tanulságos történet :) Ez a korszak is elmúlik egyszer. Néha a toporzékolásra öleléssel válaszolok. Kisebb-nagyobb sikerrel...
"Anya és lánya utazik a buszon, amely egy játékbolt előtt áll meg. – Anyúúú! Vegyél nekem egy babát! Babát akaroook! – üvölti toporzékolva a gyermek. – Nyugalom, Etelka, nyugalom! – válaszolja az anya. A következő megállóban egy cukrászdát pillant meg a kislány. – Anyúúú! Vegyél nekem fagyiiiiit! Fagyiiiiit akaroook! Most!!!! – sikítja. – Nyugalom, Etelka, nyugalom! – ismétli meg higgadtan az anya. Az egyik utastárs nem tudja megállni, hogy meg ne szólítsa az anyát: - Hölgyem, magának hallatlan türelme van, én már rég felpofoztam volna a kis Etelkát. Maga hogy bírja ki? – kíváncsiskodik. – Nehezen - válaszolja az anya.
De valamit félreért: a kislányomat Panninak hívják, Etelka én vagyok!
A dackorszakban sok helyzetben az egyetlen lehetséges megoldás az, hogy a szülő saját magát próbálja megnyugtatni!" Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2
És mivel érvel az apasága ellen?
Igen, és tudományosabban is csinálja, mint én, mikor összejöttünk, rengeteget olvasott a témában :) aztán mire összeköltöztünk meg is győzött.
Lobexa, neked is igazad lehet a felelősségről.;-)
De azáltal, hogy bevállalta a te gyermeked egy kicsit mégis apa....
Valószínűleg csak átmeneti dolog lehet ez nála. A felelősségvállalástól gyakran megijednek a férfiak :). De lehet pár év múlva már ő kezdeményezi a sajátot.
A harmonikus kapcsolat :) El tudom képzelni házasság és újabb gyerekvállalás nélkül. De egy kicsit azért irigyellek, hogy nálatok több csemete van..:D Nehéz volt elfogadni, hogy miről mond le azzal, ha fél apa lenni.
Mi lenne Neked a legfontosabb? Házasság vagy közös gyerek?
A szeretetnek van a legnagyobb ereje. Ezt a gyerekek is látják, le fogják másolni ;-)
Én egyre jobban viselem, most próbálok kicsit magamra is koncentrálni, míg rájön mit szeretne és aztán talán össze tudjuk hangolni az elképzeléseinket ;-)
Nagyon szépen köszönöm Neked a jókívánságokat, tényleg mindent megpróbálunk, hogy minél könnyebb legyen mindenkinek. Azt hiszem elég nagy szerelem van ahhoz köztünk, hogy megoldjunk minden problémát. Úgy gondolom, hogy bele se kezdtünk volna egy ilyen nagy "vállalkozásba" :).
Sajnálom, hogy nálatok most így alakult, de lehet később meggondolja magát. Hogy viseled ezt?
Sziasztok, Én is írnék mindkét oldalra 1-1 példát. Még 4 éves sem volt a fiam mikor elváltam. Az apja egy gyermekes nőt vett el és van már közös babájuk is. A fiam mind a kapott testvérét és a féltestvérét is jól fogadta, de természetesen nem egyformák, sem nevelésükben sem viselkedésükben. Sok türelem, kitartás és támogatás szükséges az összes (:D) felnőtt részéről.
Az én kedvesem gyermektelen, 1,5 éve vagyunk együtt. Gyerekkorom óta ismer, azonnal elfogadta a fiam, figyelmes, gondoskodó. Összeköltözés előtt még házasságról, kertes házról, kisbabáról beszélgettünk. Akkor én ezeket nagyon korainak éreztem, most meg már ő nem akarja.
Lobexa, minden akadály csak 1-1 lépcsőfok a boldogság különböző szintjeihez ;-) Kívánom, hogy minél jobban sikerüljön a nagycsaládosodás, a gyerekek nagyon rugalmasak :)
Igen, cseremódszerrel próbálkozunk. Minden ismerős azt mondja, hogy a saját gyerekei is tudnak vérre menően játszani, valakinél szinte mindennapos az ilyen veszekedés. Persze túlzottan már nem aggódunk emiatt, csak azért egy picit más a helyzetünk. Nem szólhatok a másik gyerekre úgy, ahogy a sajátomra. Csak reménykedünk benne, ahogy okosodnak és megszokják egymás jelenlétét, az ilyen konfliktus már nem lesz állandó.
Sajnálom, hogy a konfliktusok odáig fajultak, hogy befejeztétek a kapcsolatot. Az biztos, hogy akik bevállalják, azoknak olyan problémákkal kell szembesülniük, amikkel eddig nem. Nálunk a párom kislánya eléggé elutasító tud lenni, nagyon nehezen enged közel magához bárkit. A kapcsolat kezdetén megbeszéltük, hogy ha a gyerekek nem tudnak elfogadni minket vagy egymást, akkor hiába a szerelem, ha csak állandó problémákkal kell szembesülni, akkor mindez csak tönkreteszi az egészet, nem marad a boldogságból semmi. Szerencsére elfogadott a kislány, sőt ragaszkodik is hozzám. Igazából ettől féltünk a legjobban. 3 éves, de nagyon okos és próbál mindenkit manipulálni. Persze ilyenkor az apukája lép. Az elejétől fogva szigorúbban kezeljük a saját gyerekeinket.
Most mindketten dackorszakban vannak, érthető ez a viselkedés. Ha következetesek vagytok nem lesz gond, gondolom járnak óvodába ott is kell legyen pszichológus, kérhettek tőle is tippet. Igazából, azon kívül, hogy megtanítjátok nekik, hogy nincsenek egyedül, a másiknak is néha oda kell adni a játékokat (cseremódszerrel) nem sokat tehettek. Ha csak nem látjátok túlontúl erősnek az ellenségeskedést.
Akkorra már annyival nagyobbak lesznek, hogy el lehet beszélgetni velük a témáról. :) Nem hiszem, hogy gond lenne.
A párom kislánya 3 éves, a fiam 4,5 éves. Tulajdonképpen mint két dudás egy csárdában. Egyik sem akar engedni. Sajnos ott járunk, hogy mindenből kettőt kell vásárolni, hogy ne legyen még nagyobb probléma. Persze vannak időszakok, hogy el tudnak játszani együtt, de sajnos még nem alakult ki, hogy mindkettőnek külön érdeklődési köre lenne. Pedig akkor valószínűleg még kevesebb konfliktus forrás lenne. A párommal szeretnénk, ha 2-3 év múlva már lenne egy közös babánk is, persze azért tartunk attól, hogy fogják fogadni a picit.
Oh, nem vettem észre eddig, hogy írtál.
Ez még igazán kevés idő az összeszokásra, jó ha az elején hozzászoknak a szabályokhoz és következetesek vagytok hozzájuk.
A testvérféltékenység két édestestvérnél is pont így zajlik le, nem érdemes ezért külön aggódnod, viszont el lehet és el kell mondani nekik külön-külön, hogy szereted őt és a testvért is. Jó hangsúlyozni, hogy egyformán szereted őket (tény, hogy nincs két gyerek, akiket egyformán szeretne az ember, akkor sem ha mindkettő sajátjai, aki ezt állítja hazudik).
A kicsik az új jövevényre ugyanúgy féltékenyek lesznek, mint most egymásra. Mennyi idősek? (Életkor szerint tudok javasolni technikákat.)
Nekem volt olyan párkapcsolatom ahol a páromnak egy fiú és lány gyerekei voltak. Nekem egy fiam aki a lánnyal egy idős. A fiam nem lakott velünk, de sűrűn volt ott. A két testvér nem jött ki egymással. A fiam és a lány jól elvoltak ameddig nem vesztek össze. Gyerekeknél ez így szokás. A nevelt fiam is megkönnyebbült, hogy nem zaklatja a húga, hogy játsszon vele. Az elején egészen jól működött a dolog engem is nagyon szerettek a gyerekek és a fiam is a páromat. A baj akkor kezdődött amikor a nevelt fiam kamaszodni kezdett. Az anyja nemigazán fogta szigorúan. Ezért én próbáltam vele szigorúbb lenni. Ezt nem kellett volna, mert mindig állt a bál és a párom is ellenem fordult. Viszont ő nem fogta keményebben. Azért 13 éves gyereknek nem kellene cigarettázni, éjfélkor részegen haza jönni. Az a lényeg akkor lesz jó, ha mindenki a saját gyerekét fogja keményebben a másikét pedig csak barátként kezeli. Nálunk ez addig fajult, hogy többek között ezért vége is lett a kapcsolatnak.
Mindkettőtöknél második házasság született?
Mi két hete költöztünk össze, most sikerült lakást találnunk, egyébként pedig január óta vagyunk együtt. Eddig ingáztunk egymáshoz, volt köztünk 80 km. A párom (sajnos özvegy) kettő, én egy gyereket vittem a közös családunkba. A két kicsi között folyik folyamatosan a vita, legfőképpen a játékok miatt. De most már észrevehető, hogy a féltékenység is fellépett közöttük, mindkettő kezd ragaszkodni a másik szülőhöz is. Annyira jó lenne tudni, hogy ez idővel csökken-e, vagy ez állandó vitaforrás lesz. A párom már említette, hogy szeretne majd elvenni feleségül és szeretne idővel egy közös kicsit, csak nem tudom, hogy ez a két kisebbre milyen hatással lenne.
A hangsúly a jón van, ez tetszik. :)
Én sem terveztem, de a férjem nagyon akarta, és jó ez így:)
Szia!
Igazából még saját tapasztalatom nincs, de mint mindenkinek van több ismerősöm is aki érintett. Én csak azért nem, mert még a válás után pihenek, még nem vagyok nyitott a témára.
A második kérdésedre válaszolnék: teljesen egyedi, hogy a két/több gyermek hogyan tud alkalmazkodni egymáshoz és a szülő párjához. Persze segíteni nekik lehet ebben.
Az utolsó kérdésedre: úgy látom, hogy a második házasságok jobban működnek, érettebben állnak hozzá az emberek és nagyon megnézik, hogy kivel költöztetik össze a gyermekeiket. Így én is bizakodó vagyok, igaz, nem tervezek még egyszer férjhez menni.
Olyan édesanyákkal szeretnék beszélgetni, akik már egyszer elváltak vagy elvesztették párjukat, de sikerült újra párt találniuk. Különösen érdekelne, hogy azoknál a családoknál, ahol mindkét fél „hozta” a saját gyerekét/gyerekeit, hogyan és mennyi idő után szoktak össze a csemeték, illetve mertétek-e újra bevállalni a házasságot?
További ajánlott fórumok: