Morzsi kutyánk története

Egyszer volt, hol volt, kis községben kis kutya egy család, aki megunta, 3 kutyusuk volt és ettől a kutyától akartak megszabadulni, mert állítólag sok gond volt vele. Megbeszéltük itthon, hogy szeretnénk kutyát, egy kicsit, ami egy 42 m2-es lakásban elfér, akivel nincs sok gond, de ugyanakkor sok örömet okoz majd nekünk, és mi is majd neki. Közelgett a hétvége, 2007. február 28. péntek délután, amikor mentünk érte. Jó sokat utaztunk, 2 óra alatt értünk oda, 150 km csak oda.

Megérkeztünk a házhoz, egy kis parasztház volt, egy kutyaház volt a 3 kutyának, a mi kutyánk elbújt, nem akart előjönni, hiába hívták a gazdái. Aztán egyszer kihúzták a lakhelyéről és odaadta a kezembe. Kis pici vékony, agyongyötört, egyéves kislány kutyus. Tacskó-chihuahua keverék, zsemlemorzsa színű, Morzsinak hívják, kis helyes pofija volt.

Mondták a gazdái, hogy egy nagyon félős kutyus, mindig nyúzták a gyerekek is. Hátraültem a kutyussal az autóban. Ő még sosem utazott, félt ettől is. Megérkeztünk 2 óra múlva a házunk elé. Kivettük a kocsiból, kapott egy pórázt és így próbáltuk felhozni az 5. emeletre lifttel. Nem mert kiszállni a liftből, végül sikerült kicsalni. Bejöttünk a lakásba megvolt már addigra a helye, egy kék színű kutya fekhely, kényelmes. Még akkor költözőfélben voltunk mi is az új lakásunkba. Doboz hátán doboz mindenhol. De neki már megvolt a helye. Kapott egy kis párizsit, kis vizet. Jó sokat aludt, kialudta a stresszes helyzeteket. Másnap elvittük az állatorvoshoz megkapta az oltásait. Mindenkitől félt itt nálunk is eleinte, nagyon sokára kezdte megszokni az embereket. A pincét sem szerette, nem mert oda se lejönni velem csak ha ölben volt úgy jött. Így teltek a napjaink. Ha örült azért pisilt be, ha rászóltunk valamiért, akkor azért. Nem sokat volt egyedül az első napokban.

Olyan 2 hónap elteltével kezdett úgy kikupálódni, hízott is mert csak 4 kg volt mikor elhoztuk, szóval vékony. Kapott játékokat. Még 2 éves korában elvittük ivartalanítani, mert ő nem nagyon érdeklődött a fiú kutyák után, meg mindig pelenkázva volt, amikor tüzelt, lakásban nem igazán higiénikus meg neki sem volt egy jó dolog. Eltávolította neki a Doki a farkaskörmét is, mert megvolt neki mind a kettő, és volt mikor beakadt fürdés közben a lefolyóba, és féltem, hogy leszakad neki. 2010 óta van már chipje, mióta kötelezővé tették.

Most már 5 éves, nagyon szeretjük, ő is minket, főleg engem. Nincs elkényeztetve, de megkap mindent, ami kell neki. Nagyon sok szeretetet kap, amit nem adtak meg neki a volt gazdái. Már sokkal könnyebben barátkozik emberekkel és más kutyusokkal. Egyedül még a gyerekekkel nincs kibékülve, tőlük fél még. Fél, amikor sikoltoznak, amikor simogatják, néha vannak gyerekek, akik még most is molesztálják, igyekszem őt védeni, ahogy csak tudom, hogy ne zaklassák. A gyerekeket nem tanították meg nálunk ahol lakunk arra, hogy bánjanak egy állattal, ez esetben egy kutyával. A zajokat is nehezen szokta meg, pl. páraelszívó, porszívó és minden olyan cucc, aminek nagy a hangja. Viszont mindig érdeklődik a konyhában, hogy mit főzök. Sok mindent megeszik, van, amiket nem szeret, de kevés étel.

A kis vörös macskát már kezdettől fogva el szeretné kapni, de a macska mindig gyorsabb, szerencséjére. Kis aranyos macska.

Ez a mi történetünk, aminek jó a vége. Szeretetben, nyugalomban nevelkedik nagyon sokat játszik, hízeleg, olyan, mint egy gyerek, már 6,7 kg mióta nálunk él, de nem kövér, ennyinek kell neki lenni.

Szeressétek az állatotokat, akár fajtiszta, akár nem, akár máshol nevelkedő, akár már szinte a kezdetektől veletek éljen, mert meg fogja hálálni, ha érzi, hogy Szeretik!!

Köszönöm, hogy leírhattam Nektek a történetünket, és elolvastátok.