Mondanátok ilyet a 21-22 éves gyereketeknek? (beszélgetős fórum)

Mára kiélezett probléma, mióta kötelezővé tették Alaptörvénybe. De a lakhatási jog minden embernek, AZ nincs benne :( pedig alapvető emberi jog!

[link]

Mit várhatsz a gyerektől, ha felnő? Semmit

Cziglán Karolina, pszichológus

2012. szeptember 4., kedd 11:19

Mit várhatsz a gyerektől, ha felnő? A pszichológus ezen a héten arról ír, legjobb, ha semmit. A közös jövőre ugyanis nagy terhet ró, ha valamiféle elvárás miatt vállalunk gyereket, például azért, hogy legyen, aki gondoskodik rólunk öregkorunkban.

Jó lesz nélkülük is?

A cél az lenne, hogy a gyermek képes legyen önálló életet élni, ugyanakkor szüleivel is fennmaradjon a jó, nem függőségre alapuló viszony. Ehhez az kell, hogy érzelmi értelemben előbb a szülő nőjön fel, és készüljön tudatosan arra, hogy a csemete ki fog repülni, és neki akkor is kezdeni kell valamit az életével. Annak számára lesz az ezt követő időszak örömteli, aki nyer is ezzel: akinek ajándék, hogy több idő jut párjára és kedvelt elfoglaltságaira.

"Akkor csináltad jól, ha felnőtt korában le se tojik téged a gyereked"– fogalmazta meg kissé sarkosan egy kétgyermekes családapa a gyermeknevelésről alkotott véleményét. Első látásra nehéz ezzel egyet érteni, hiszen nem kellemes, ha azért nem „tojja le” az a gyermek a szülőt, mert már nem tudnak beszélgetni, nincs köztük szeretet. Egy fontos igazságra mégis rámutat ez a mondat: a gyereket nem magunknak neveljük, és nem azon mérhetjük le anyai, apai sikerességünket, hogy sokat csüngünk egymáson felnőtté válása után is. Sokkal inkább azon, képessé vált-e arra, hogy saját életet kezdjen, hogy tőlünk eltávolodjon, és másvalaki töltse be a legfontosabb személy szerepét.

Persze, jó, ha kialakul köztük egy újfajta, partneri viszony, jó, ha tud segítséget kérni és adni a felnőtt gyermek, ha szívesen tartják a kapcsolatot. Baj akkor van, ha az anyával és apával való viszony valamilyen módon meggátolja a gyermeket abban, hogy következő életszakaszba lépjen.

Ennek szívfájdító példája az a tanult, magas presztízsű munkát ellátó, a felületes szemlélő számára önálló és felnőtt középkorú kliens, akit gúzsba kötött anyjával való szimbiotikus viszonya. Nem hogy párkapcsolatot nem sikerült sosem kialakítania (még belegondolni sem mert ennek lehetőségébe), de komoly bűntudatot jelentett számára néhány napra távozni otthonról. Arra gondolt, mi van, ha éppen akkor lesz rosszul az édesanya. Az ilyen viszonyt mindig a szülő igényei alakítják, ő sugallja ezer módon, hogy rászorul a támaszra, amit gyermeke nyújt, és hogy gyermeke is életképtelen lenne nélküle.

Az ilyen sugalmak küldése már egészen korán kezdődik, két-három éves korban, mikor a gyermekben megjelenik az igény, hogy önállóan próbáljon végrehajtani feladatokat, hogy időről időre eltávolodjon a szülőtől. Nemcsak azzal gátolja ezt az anya vagy apa, ha túlzottan burokban tartja a csemetét, és inkább jutalmazza függőségi törekvéseit, mint az önállósodáséit, hanem azzal is, ha következetlenül bánik a poronttyal. Ha a gyermek nem tudja, mikor számíthat biztos támaszra, kétségbeesetten keresni fogja azt, és nem mer felhőtlen jóérzéssel átmenetileg sem eltávolodni.

Már az óvodásnál is megjelenhet túlzott, kóros mértékű szeparációs szorongás, ami azt jelenti, csak anyja, apja tényleges jelenlétében érzi biztonságban magát. Amint nincs jelen az illető, intenzív szorongást él át, ami megakadályozza, hogy nyisson mások felé. Felnőtt korban ez általában nem ilyen látványos, mindenki kénytelen bizonyos mértékig alkalmazkodni munkahelyi és egyéb környezetekhez, ám a bizonytalanság megmaradhat, ami abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy önállóan életképtelen lenne az illető.

Hipp-hopp elszaladnak az évek

Van olyan is, aki látszólag elkezdte felnőtt életét, esetleg már gyermekei is vannak. Ám vitás helyzetben, vagy amikor arról kell döntenie, kinek adja az idejét, a származási családja kap elsőbbséget. Nagyon gyakori oka ez házasságok felbomlásának, hiszen hogyan lehetne elfoglalni a férj vagy feleség mellett a főhelyet, ha valaki már ül ott? Ezek a házastársak egy darabig keresik helyüket, kerülgetik azt a képzeletbeli széket, majd idővel belátják, hogy sosem fog megüresedni, és lemondanak róla. Ha mégis megmarad a kapcsolat, a gyerekeknek akkor is ártanak, mert a család egy rendszer, aminek stabilitását a szülők szövetsége adja.

Ha ez a kötelék gyenge, akár érzelmi, akár az egymás iránti lojalitás szempontjából, akkor a gyermekek nem érzik biztonságban magukat, és különféle tudattalan manőverekbe kezdenek, hogy megerősítsék a családi összetartozást. Például tüneteket produkál egyikük, hogy a szülőket összekösse az őérte érzett aggodalom és küzdés. Amikor egy kamasz lány anorexiássá válik, hirtelen azzal kell tölteni a napot, eszik-e, gyarapszik-e. Mintha újra csecsemővé vált volna. Persze, ezek tudattalan folyamatok, senki nincs tisztában vele, csak az sejteti a mögöttes okokat, mikor a családterápiában a szülők közötti kapcsolat megerősödésével párhuzamosan meggyógyul a gyermek.

A gyermek függetlenedése valójában születéskor, sőt, már előtte elindul. Már az befolyásolja ezt a folyamatot, hogy milyen okból vállalták őt. Hiszen nem ritka, hogy már fogantatása előtt a házasság megmentése a számára kijelölt feladat. Ez a helyzet, mikor azt mondják, kicsit ellaposodott a kapcsolat, hát itt az ideje valami újnak, például egy baba formájában.

De az, a pszichológus számára riasztó szülői mondat sem ritka, hogy azért szeretne gyermeket, hogy öreg korában legyen valakije. Mindegy, hogy érzelmi vagy anyagi értelemben gondolja, ez mindenképp a szerepek megfordítását jelenti: mintha a gyermek válna a szülő gondozójává, legfőbb támaszává. Ezeknek a szülőknek általában csalódniuk kell, a gyermek, aki érzi a nyomást, tekintélyes bűntudattal kísérve, de igyekszik eltávolodni a szülőtől, ha másképp nem megy, akár távoli országba költözve. Ha sikeres volt a függetlenedést akadályozó akció, akkor sem jobb a helyzet: a felnőtté vált gyermek otthon marad ugyan, de ebben az esetben a szülőnek kell szembenéznie saját lelkiismeret furdalásával.

Annak a garanciája, hogy a gyermek képes legyen önálló életet élni, ugyanakkor anyjával, apjával is fennmaradjon a jó, nem függőségre alapuló viszony, az, hogy érzelmi értelemben előbb a szülő nőjön fel. Készüljön tudatosan arra, hogy a csemete ki fog repülni, és neki akkor is kezdeni kell valamit az életével. A készülés része, hogy a házastárssal való kapcsolat megmaradjon házasságnak, ne szűküljön le a gyermeknevelésre vonatkozó szövetséggé.

Ez konkrétan azt jelenti: tudjanak egymással mit kezdeni, jól érezni magukat a gyermek távollétében is, és értsenek szót akkor is, ha nem a gyermek a téma. Fontos, hogy a gyermeknevelésen és a munkán kívül más tevékenységekben is örömüket leljék (külön és együtt is), hiszen a fiuk, lányuk kirepülésével nagyjából egy időben beköszönt a nyugdíjas koruk is. Annak számára lesz az ezt követő időszak örömteli, aki nyer is ezzel: akinek ajándék, hogy több idő jut párjára és kedvelt elfoglaltságaira.

hozomány.. az már jó rég nincs.. igen régen az alap volt.. mostmeg kosz van.. adott családon múlik, mit hogy rendeznek, illetve mit tekintenek értéknek.

ahol a pénzt, ott tökmidnegy van vagy nincs, ott nem támogatják a ygerekeket. Illetve a ygerekek se fogják valószínű a szülőket támogatni, mert vagy viszik tovább a pénz értékrendet, és akkor nem akarják, vagy kilpnek az egészből, és elhúznak a fenébe, és közlik, ők se kaptak semmit, mit is kéne visszaadniuk?..

Mára megfordult a világ.Sajnos a szülôk kell a gyerekeiket segítsék.Bár rég ezt hozománynak hívták,s teljesen természetes volt,nem vita tárgya.

Mikor otthon laktam,adtam le,hogy segítsek a számlàk kifizetésében. A munkámmal is segítettem a szüle

im.Többet nem tehettem....

Micsodaaaa? Kiskeresetű gyerekektől vagy nincstelenektől, netán fogyatékkal élőktől is követelőzhet a szülőanya??? Felháborító!

Hol, mit mondtak be, dobsz erről egy szöveges linket (nem video)? Mi a törvény lényege?

"Szerintem ideális esetben a Szülő nem azért szüli és neveli fel a gyerekét, hogy aztán a gyerek ha felnő eltartsa, vagy hogy hazaadja a keresetét! "

Pedig ezt most törvénybe akarják hozni.Pont tegnap mondták be a tv-ben...

Drukkolok ezerrel és legyél ügyes és bátor! Fel a fejjel, hiszen értékes ember vagy! Amit Anyukád mond, az nem számít...

Sok sikert!

Ez létező és gyakori jelenség még 60 éves kor után is...

Ezen lehet nevetni vagy sírni...

Nagyon köszönöm Mindenkinek!

Nehéz lesz, de lassan kilépek és megpróbálom építeni az álmom! :)

Akinek hozzászólnivalója/gondolata van még, nyugodtan kommenteljen! :)

Anyukádnak nincsen igaza, tessék elköltözni tőle! Komolyságra, felelősségre vall, hogy spórolsz, gyűjtögetsz albérletbe, illetve lakásravalót. Hatalmában akar tartani, nem veszi tudomásul, hogy felnőttél. A kedvesed a fontosabb most, mert a mérgező anya miatt ez a kapcsolat nagyon megsínyli majd. Nem minden nő tudja eltűrni egy rossz anyóst :( Neked pedig választanod kell, hát inkább a Kedveseddel kezdj új életet. Anyával pihentesd, hanyagold kicsit a kapcsolatot, ha ogazán erős vagy, akkor nem tud visszakönyörögni se mondjuk 1 év múlva... Legfeljebb ritkítod a látogatásokat később.

Ehhez kívánok sok sikert és álmod váljon valóra!

Régi fórumtéma:

[link]

itt egy mozgássérült felnőtt "gyereknek" volt gondja anyjával...itt is van lakástéma. Csak az anyja épp szabadulni akart terhére vált lányától. A fórum címe is mindent elárul az ilyen anyáról :(

Sajnos nem egyedi a probléma, sok a diszfunkciós, bántalmazó család, nárcisztikus anyával egyetemben.

Nők bántanak nőket...

ha eddig sem volt jó kapcsolatotok, akkor nem kell csodálkozni. rossz érzés, de úgyis költözést tervezel, önállósodtok :) ha pedig jó volt a kapcsolatotok, nem biztos, hogy ez azt jelentette, maradj otthon, hogy hazaadd a pénzt. lehet, azt jelentette, amióta dolgozol és beleadsz az otthoniba, az nem sok, és nem biztos, hogy győznétek önállóan fizetni mindent

miért nem beszélsz vele és kérdezel rá? bármit félre lehet érteni és rágódni rajta

"Nem akar nevelni, nem akar a saját képére formálni vagy embert faragni belőled, nem akarja, hogy megvalósítsd a meg nem valósult vágyait, nem akar a hatalmában tartani, és főleg nem akarja rajtad megbosszulni saját gyerekkori szenvedéseit. Egyszerűen csak örömét leli benned. Kíváncsi rád. Vágy nélkül szeret." 

(Ferenczi Sándor)

"Aki jót tett, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta."

(Lucius Annaeus Seneca)

"Hogy szeretek-e, csak az mondhatja meg, aki iránt szeretetet érzek. Hiába hiszem, hogy szeretem, ha a másik menekül előlem vagy sorvadozik a társaságomban. Szeretni valakit annyit tesz, mint jobbá, könnyebbé, szabadabbá tenni az életét. És persze nem várni érte semmit cserébe."

(Feldmár András)

Úristen, ne! Nehogy elkezdj ebből lelkiismereti kérdést csinálni, hogy neked mi jött jól gyerekként! Ők vállaltak téged, nem kötelezte őket senki, hogy legyen gyerekük, márpedig egy gyereknek ne kelljen már úgy megélnie a 21.században az életét, hogy amit megeszik, azt mástól vette el, mert milyen jól jött neki!

Komolyan, mondhatok nemet mint szülő arra, hogy kisfiam/kislányom, ezt vagy azt nem veszem meg, vagy hogy kapcsold le a villanyt, ha kijössz a szobából, na de az étel/tiszta ruha/ágy/fűtés/szeretet az ALAP. Ezért cserébe nem kérhetem felnőttként, hogy na, most akkor 20 évig fizesd a fűtést babám, mert én 20 évig garantáltam a meleg szobát neked! Ezt anyád sem gondolja komolyan, ugye? Hogy ilyenekkel próbál a lelkiismeretedre hatni? Nehogymár!

És igen, igazad van, ha elköltözöl, nekik kevesebb költségük lesz amúgy is, tehát nem is jogos már kérni tőled pénzt, hacsak nem te adod, szívből.

Én inkább ezt mondanám:

- Mennyi pénzre van szükséged kisfiam/kislányom?

Hát én nagy büszkén elköltöztem, hogy mindent kiszámoltunk és önálló élet! aztán persze csak nem jöttünk ki a pízből sose :)

otthon kicsit morogtak, de aztán inkább röhögtek, meg adtak kis pénzt, hogy na vegyél magadnak már egy rendes cipőt, mert amióta önálló vagy, le van járva a sarka :p de kb 26 éves koromig én inkább vittem a pénzt, mint hoztam.

Nekünk ilyen gondunk nem volt szerencsére,mert mi 2 generációs házban élünk,és itthon vagyok anyuval ápolásin,így minden teher rajtam van.Anyagira értem,de míg egészséges volt sem kért soha.Aztán mikor beteg lett,annyit kért,hogy legyek boldog, nekem ne az legyen az életem,hogy őt ápolgatom.Majd később megszületett a lányom és lehet hogy kerekesszékben éli a mindennapjait,de ilyen boldognak rég nem láttam,hogy részt vehet /még ha a betegsége árán is!/ az unokája életében.

Ezért is mondtam,hogy ilyen gondunk nem volt soha,sőt a férjemet is fiaként szereti.