Mit tegyek?3éve ismerem a páromat(ebből 14 hónap házasság)8 hetes a kislányunk, állandóak a veszekedések, nem akarom, hogy ebben nőjjön fel! (tudásbázis kérdés)

Kedves Kryssz!

Én is megjártam ezt az utat! Szerintem te annyira félsz, hogy olyan családi életetek lesz, mint amilyenben te éltél, hogy generálod a vitákat.

A szexre eléggé nehéz rávenni magad, ami szülés után érthető. Az első néhány alkalommal én úgy éreztem, megcsalom a babánkat.

Pokoli időszak volt, sírással, veszekedéssel, féltékenységgel. Írd le, írd ki magadból a problémáidat és add oda neki, ha úgy érzed nem tudod veszekedés nélkül megbeszélni vele.

Ne vádaskodj, ne legyél kioktató. Ismerd el a hibáidat, küzdj ellenük!

Szia!

Bocs, de eddig nem voltam netközelben. Biztosan igazad is van, nem is azt mondtam, hogy a párodnak nincs semmi hibája, hisz mint írtam is, hibátlan ember nincs. Csak az sem mindegy, hogy az ember hogy közelít egy-egy problémához. Valóban olyan kicsit a párod, ahogy azt vki már írta, mint 1 kamasz gyerek. (hidd el, az én páromnál nagyobb gyerek nincs felnőtt léttére) Én kikísérleteztem a saját páromnál, hogy hiszti, és veszekedés helyett a meggyőzés, érvelés, higgadt beszélgetés sokkal célravezetőbb. Ha hisztizek, veszekszek, csak az ellenkezőjét érem el nála. Juszt azért se azt csinálja, sőt még élvezi is azt, h idegesíthet (gyerekes bosszú).

De ha jól belegondolok, a gyerekeket is így nevelik túlnyomórészt. Nem veszekedéssel, hisztivel, hanem érveléssel.

Az enyémnél bevált! Próbáld ki!

Az egyetemet az enyém is el... (ezt inkább, hagy ne írjam le). Azzal kapcsolatban pedig a büszkeségére próbálok hatni, és a leendő jövőképet emlegetem neki, ami rá vár, ha nem csinálja meg már ezt az 1 évet (ami kb. már 5 éve küzdősport a számára). Keményen dolgozik ő is suli mellett, így aztán van belelátása a dolgokba, ha nem lesz diplomája.

A ygerekről meg egyszerűen higgadt fejjel közöld vele, hogy szeretnéd, ha a pici az apját is ismerné testközelből is, nem csak méternyi távolságból. Amúgy nem lehet, hogy fél a felelősségtől, hogy egy ilyen pici babát rábíznak, és igazából, mivel sokat van távol tőletek, azt se tudja, melyik végén fogja meg a babát? Sok anyuka se tudja picúrként, hogy mihez kezdjen a saját gyerekével, ha hazamentek a kórházból, és félnek. Van, aki hónapokig nem fürdeti, mert fél, hogy kárt tesz a gyerekben. Pedig ők anyukák. A szívük alatt hordták a babát, az apukáktól meg kicsit távolabb áll általában ez a dolog... Ezt azért kérdezd meg tőle, mert lehet így vezette le a saját tehetetlenségét.

én is olvasok egy könyvet, aminek pontosan ez a lényege: Új életet kezdhetsz a címe.

ez is nagyon jó.

látod, erre én is csak az utóbbi hónapokban jöttem rá!!!

de ez tényleg érdekes...a költözések...utána mindig minden folytatódott ugyanúgy, mint annak előtte. nálunk az a gond, hogy nem tudom, hova menjünk lakni....és egyedül nem tudnék eltartani 3 embert.

kÍSÉRTETIESEN HASONLÍTANAK AZ ÁLTALAD LEÍRTAK AHHOZ, AMIT ÁTÉLTEM GYEREKKOROMBAN! rENGETEGSZER ELKÖLTÖZTÜNK - SOKSZOR ELMENEKÜLTÜNK, ELSZÖKTÜNK OTTHONRÓL - DE APUKÁM MINDEN ALKALOMMAL VISSZAKÖNYÖRÖGTE MAGÁT, AMIKOR ÍGÉRT ANYUKÁMNAK MINDENT! PERSZE NÉHÁNY NAP UTÁN FOLYTATÓDOTT AAMI ELŐTTE VOLT! ANYUKÁM MA IS AZT MONDTA NEKÜNK, HOGYHA NEM TUDUNK MEGEGYEZNI, INKÁBB FOLYTASSUK KÜLÖN UTAKON AZ ÉLETÜNKET! A FÉRJEM PERSZE HALLANI SEM AKAR ERRŐL...

A LÉNYEG! ÉN IS KEZDEK RÁJÖNNI, HOGY TELJESEN KÜLÖNBÖZŐEK VAGYUNK!AMI A KAPCSOLATUNK ELEJÉN TALÁN MÉGIZGALMAS IS VOLT, MOST AZONBAN AZT ÉRZEM,HOGY A KÜLÖNBÖZŐEK CSAK RÖVID TÁVON VONZZÁK EGYMÁST...!

szia!

azért írok, mert az én helyzetem szinte ugyanaz, mint a tiéd. én először kb 2 évig bírtam, amikor a fiam 2 éves volt, akkor költöztem vissza a szüleimhez a fiammal először.azóta még kétszer elköltöztem töle, mindig visszasírt. amikor a fiam 10 éves lett, megszületett a kislányom. most ő is már 2 éves lesz. 14 éve vagyunk házasok és 16 éve ismerem a férjemet.

ezt azért írtam le, mert ugyanígy voltam, mint most te, ahogy érzel. amikor utoljára visszajöttem, azt mondtam: ha még egyszer elmegyek, többet nem fogok visszajönni. azóta "próbál" a kedvembe járni, de még most is nagyon sokszor veszekszünk. ált. a gyereknevelésen, és azon, hogy sokszor sok mindenben nem egyezik a véleményünk. anyukám azt mondja, ez a házasság ha így folytatódik, nem fog sokáig tartani. hát nem tudom. azt hiszem igaza van. én és a férjem már sok mindent megéltünk, átéltünk. most már azt mondhatom, ismerjük egymást eléggé....és hát teljesen különbözőek vagyunk.

Igen, valóban! Minél jobban mondomneki, annál rosszabb! Ezt be is ismerte!:-( Így ezen túl nem mondom majd neki! Legalább is megpróbálom...

Sokszor arra gondolok, hogy az egyik megoldás lehet, hogy nem a "kapcsolatot próbálom megjavítani", hanem csak és kizárólag magamat, ill. csak és kizárólag a magam boldogságára (és természetesen a kislányoméra) koncentrálok! Be kell végre látnom, hogy senki nem tehet boldoggá egy másik embert, ha az az ember önmaga nem boldog, ha önmagát nem tudja boldoggá tenni! ezen kell dolgoznom! Így, ha nincs is velem/velünk a férjem, boldog lehetek/boldogok lehetünk a kicsi lányommal! Ha ezt sikerül elérnem, nem talán nem fog többé bántani az sem, hogy késő este jár csak haza stb. Ezt most így érzem...de sajnos már máskor is éreztem ezt, aztán jött egy pillanat, valmai s minden megváltozott...

Kedves Kryssz!

Tudom ,hogy mit élsz át. Sajnos nekem is volt, van benne részem.

Ezek a "dolgok" férfibetegségek. Ne keresd magadba a hibát, és ha kérhetlek, amennyiben a kapcsolatot szeretnéd menteni: hagyd az ezzel való foglalkozást! Tudom, hogy nehéz: nekem is nehezen megy, ment: de minnél jobban mondod neki: annál jobban csinálja: ugye? Mint egy gyerek.

Szóval próbálj másra koncentrálni: az idő, és az univerzum megoldja a dolgokat..

Én drukkolok! Legyen úgy, ahogy szeretnéd!

Szerintem ne kárhoztasd magad, egy az időszak minden nőnek nehéz, még akkor is, ha a párja könnyebben veszi az akadályt.

Én továbbra is nehezen tudom elképzelni, hogy ne szeretne benneteket, és ne lenne büszke a babátokra, valószínűleg inkább nagyon nehéz megbirkóznia az új helyzettel, felvenni a ritmust. Próbálj visszagondolni: régebben könnyen tudott a lelki életéről beszélni? Mert ha ő is a férfiak azon 99%-ába tartozik, akiknek ez nehezen megy, könnyen előfordul, hogy a kimaradásaival a saját lelki tusakodása elől (meg persze a te jeleneteid elől) akar menekülni. A te labilitásod hamarosan rendbe fog jönni, de neki nem segítenek hormonok, próbálj te segíteni neki! Amíg mindent meg nem próbáltál, nem kell költözéssel fenyegetned saját magadat!

A férjed fix feladatain jót nevettem:)

Szerencsére az én nem férjem, MINDENT megcsinál kérés nélkül, természetes neki, hogy kivegye a részét a feladatokból.

Viszont nálunk két fix dolog van, amit soha nem kérnék;) A kuka, és hogy vásároljon be:D:D:D

:(

Sajnos van egy nagy fiad, a pici mellett...

Úgy viselkedik, mint egy nagy kamasz:(

Olvastam, hogy a többiek azt írják, biztos benned is van hiba, és próbálj meg változtatni, stb...És neki?!Nem kell?Mert a leírtak alapján, úgy tűnik az ő feladata befejeződött, hogy -BOCS A KIFEJEZÉSÉRT!!!!!- megcsinálta a gyereket...

Persze, igazad van abban, hogy én is hibás vagyok, ezt elismerem, min. 50%-ban én vagyok a bajok forrása,tudom és dolgozok azon - minden töllemtelhető módon - hogy változzak! de az miért normális és miért kellene elfogadnom, hogy a férjem hazajön 3 nap távollét után este 5 -kor s azt mondja nekem hogy én átpasszolom a gyereket neki s mindent csinálok csak hogy nála legyen s ne nálam! Ez mindösszesen 2 hosszú órát jelentett mert 7-től alvás van a picikémnél! Ezt hogy toleráljam? És azt, hogy elmegy 3 hét betegszabira csakhogy az egyetemen a vizsgáit tudja csinálni s ma bejeneti, hogy passzívra tezsi a félévét, mert nem tud egy vizsgát sem megcsinálni majd valószínű! Ja, hozzáteszem, hogy a 3 hétből 1,5 csak úgy eltelt....ekkor eszmélt, hogy tanulni is kéne!!

Anyukám is mindig ezt kérdezi, hogy ezt nem láttam benne korábban? Szerintem nem ilyen volt, mert ha ilyen lett volna, tuti nem megyek hozzá feleségül!

Hát látod, épp ez a baj nálunk, hogy a férjem - a mióta megszületett a kisbabánk szerintem szándékosan olyan későn jár haza, hogy ne keljen találkoznia vele! Persz, ezt szerinte csak beképzelem! Korábban alig varáta a munkaidő végét, most meg rendszeresen későn jár haza, túlórázik! Ő!!! Ja és a pici születése után "szokott rá" a pókerra is! Mindenkitől azt hallom, hogy ha haza jön az apuka, átveszik az anyukától a baba körüli teendőket fürdetés stb De nálunk ez csak akkor van így, ha megkérem, hogy legyen a picivel addig, míg én ezt vagy azt csinálom! Elkeserítő!!!

Persze, tudom, én is sok mindenben hibás vagyok, de ez akkor sem normális szerintem!

Valamit ne felejts el! Hibátlan ember nincs! Ha arra vágysz, akkor nagyot fogsz koppanni. Ne a párod hibáira koncentrálj, hanem arra, ami jó benne! Vmiért beleszerettél annó, valamiért ő lett az az ember, akibe annyira szerelmes lettél, amennyire saját állításod szerint még soha. Pedig ugyanezek a hibái, biztos vagyok benne, hogy már akkor is megvoltak! Akkor mégis elfogadtad, szeretted! Soha nem értettem azokat a nőket, akik eltelik "x" idő egy kapcsolatban, és meg akarják változtatni a párjukat. Miért? Mire jó ez? Ha megváltozik a párom, akkor már nem az az ember lesz, akibe én beleszerettem. Ergo: ezután mit, és miért szeretnék benne, ha megváltozik? Csak gondolj bele! Biztosan te sem vagy hibátlan, neked is lehetnek olyan tulajdonságaid, amik idegesítik párodat. Ő mégis az elfogadás mellett van, nem pedig azon jár az esze, hogy félrelépjen, elhagyjon, stb.

Igazad van abban, hogy nem akarod elkövetni a szüleid hibáját. Azonban ezt nem csak úgy érheted el, ha kihátrálsz ebből a házasságból, vagy hátat fordítasz a felmerült problémáknak! Elfogadással, megértéssel, higgadt fejjel, megbeszéléssel, és főként önismerettel(!) többre mennél, és így mind 3-an jobban járnátok.

Sajnos az alapján, amiket írtál, valahol azt kell hogy mondjam, "a hiba, az ön készülékében van".

Ha valóban ilyen durva önértékelési problémáid vannak, nem lehet, hogy kineziológus helyett, 1 jó pszichológust kellene inkább keresned? (és nem bántásból mondom!) Valamiért van 1 olyan sanda gyanúm, hogy neked minden problémád innen ered. Sajnos ismerek nem 1 ilyen embert, aki a különböző komplexusait így vezeti le, hogy a másik emberben (akár a saját párjában is) egy idő után csa a hibáit látja, csak fikázni tud, ennek pedig mindig konfliktus a vége!

Végül pedig a maszturbáció tényleg a világ legtermészetesebb dolga! Ne rágódj olyanon, amin nem érdemes! Vannak dolgok, amik egyszerűen szóra se érdemesek, nemhogy veszekedésnek alapot adjanak...

Sajnálom, hogy ennyire a vesédbe láttam...:(

A helyedben össze cuccolnék a gyerekkel, és haza mennék az szüleimhez (Én már csak az anyukámhoz). Ez nem zsarolás, nem fenyegetés, bár ahogy viselkedik, tuti annak venné. Csak gondolkodási idő mindkettőtöknek, főleg neki, hogy valójában mit is akar...

A szádat ne fogd be, és ne hagyd, hogy az anyagi függés miatt lenyomjon.

Egy CSALÁDNAK nem így működik!

Igen, terveztük és akartuk nagyon a kisbabánkat, a férjem talán még jobban is mint én, de persze mostanra fordult a kocka!

Épp tegnap azt mondta,hogy azáltal, hogy mindig azt vágom a fejéhez, hogy nem akar a gyerekével lenni, el is érem azt, hogy nem akar! Dehát mit mondhatnék neki, ha egyszer ezt látom már hetek, hónapok óta, az ellenkezőjét nyilván nem tudom mondani neki! Én viszont sokszor nem bírom már azt a sokmindent ami rám nehezedik, szeretnék én is valami kicsit a régi életemből, legalább azt, hogy naponta tornázhassak fél órát!

Én is úgy látom, hogyn em nőtt fel ehhez a feladathoz, s ez alól még az sem mentség a számára, hogy 3 évvel fiatalabb nálam!

Valóban nincs benne felelősségérzet de nem csak a babával, egyáltalán a tetteivel kapcsolatban nagyon sok esetben!

Én is úgy látom sajnos, hogy reménytelen ez az egész!

Sokszor gondolkodom azon, hogy mit is tehetnék! Be kellene fognom a számat s nyelnem kellene, de sokszor úgy felmegy bennem a pumpa, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá! anyagilag tőle függünk, hisz nekem a gyesből eltartani kettőnket nem lenne könnyű főleg, hogy nem akartam a pici 3 éves koráig visszamenni dolgozni!

Terveztétek a babát?

Csak azért kérdezem, mert, ahogy az utolsó bekezdésben (és úgy általában) írsz a férjedről, mindennek mondható, csak nem apának, és társnak...Úgy tűnik, Ő egyáltalán nem nőt fel a feladathoz, nincs benne semmilyen felelősség érzet, és támogatás. Ahogy neked volt 9 hónapod felkészülni az anyaságra, neki is lett volna lehetősége, hogy felkészüljön az apaságra.

Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem reménytelen...