Mit tegyek? =( Döntésképtelen vagyok (beszélgetős fórum)

te már döntöttél

vizsgáld át az érzéseid és ha jól érzed magad megvan a döntés, és az a helyes...

De olyan nehéz :( Belegondolok a jövőmbe és egy nagy semmit látok. Mindent vele terveztem meg, félek is tőle pedig... Sehogy sem jó egyszerűen...

De valamit még megvárok mielőtt megtenném... Van egy fiú külföldön... anyum kint dolgozik és ismer egy családot. Úgy ismeri őket mint egy tisztességes családot. 2 évvel ezelőtt kint voltam és akkor megtetszettem az egyik fiuknak. Soha nem beszéltünk és akkor is csak messziről látott. Azóta is küldi üdvözletét, meg várja hogy lásson, mini milka bonbont is küldött már. Anyával beszélt legutóbb és mondta hogy akár el is vinne valahová szórakozni. Anya megmosolyogta mert ismeri a család személyiségét és nagyon jó emberek, megbízik bennük. Azóta egyszer kétszer smseztem vele. Képeket már láttam róla... Nem sokára megyek ki. És ha ott történne valami, akár vele, mondjuk valami lángolni kezdene bennem iránta, akkor talán segítségemre szolgálna a döntésben. De kicseszni egyikkel sem akarok. és szerintem a fiú is tudja hogy van barátom mert egyáltalán nem tolakszik és egyszer myvipre is regisztrált csak miattam. De akkor még nem érdekelt. de ez már tényleg tiszteletreméltó hogy kkét éve vár rám úgy hogy nem ismer de még csak nem is beszélt velem... majd eldől

Hát, akkor ki is mondtad, hogy mit kellene tenned.

Sajnálatból pedig ne maradj vele.

nagyon fiatal vagy!élj,buliz,pasiz!

pár év múlva rájössz,hogy jó döntést hoztál.ne kösd le magad ilyen fiatalon.

tapasztalatból beszélek!!!

Élni kell. Mert később ugyanezt fogod érezni ha, nem teszed most.

Másrészről kell különtöltött idő, hogy letisztuljanak az érzéseid, és az övé is. Ez pedig nem 2-3 nap lesz. Hanem inkább két három hónap.

szerintem te nagyjából tudod, hogy mit szeretnél és úgy tűnik alaposan végig is rágtad magadban a dolgot.

Amiért mégis nehezen lépnek az emberek az a megszokás, pedig sokkal könnyebben mennek ezek a továbblépések, mint gondolnánk.

Ne habozz.

:)

Sziasztok!

Szeretném véleményeteket illetve segítségeteket kérni egy bennem lappangó érzés miatt.

Párkapcsolatban élek már lassan 2 és fél éve. Az első évben minden rendben ment. Aztán amikor másfél évesek lettünk jöttek a gondok. Most 18 éves vagyok és akkoriban 17 éves fejjel beindult bennem a bulizhatnék, hogy partyzni menjek akár barátnőimmel akár vele. Ő tetőtől talpig rapper. Stílusa szerint bő gatya., bőfelső, és deszkás cipő, egy bmx-el maga alatt. Nem igazán társasági ember, csak a szűk baráti körben adja ki magát (amennyire tőle telik). Amikor másfél évesek lettünk, jöttek a kisebb kakaskodások, viták, de nem veszekedések. Próbáljuk egymást mindig a lehető legjobban megérteni akármiről is legyen szó. Én bulizni szeretnék, kiélni magam míg lehet, ő viszont nem akar. Illetve értem meg teszi, és sok más mindent is. Most azt lehetne mondani hogy hülye vagyok örüljek neki. De nem örülök. Azért mert érdekből csinálja az egészet, hogy nekem jobb legyen, attól én még nem fogom magam jobban érezni. Nem tudok vele úgy elmenni discoba hogy táncolok és látom rajta a művigyort és ahogy tetteti hogy jó kedve van. (nem szeret táncolni) És ha a barátnőmmel megyek el táncolni, akkor ő meg van sértődve amiért a helység sarkában hagyom magára és ott gubbaszt morogva hogy menjünk haza. De én nem azért megyek bulizni hogy üljek vele ott. Ha valami baja van velem mindig utólag szól. Ez az egyik probléma. Ha kettesben vagyunk, elvagyunk egymással. - Én gépezek ő tv-zik. - ha társaságban vagyunk, látom rajta hogy nincs jó kedve, nem érzi magát jól senkivel. És fel van háborodva ha megkérdezem tőle hogy mi a fenéért nem képes jól érezni magát. (Ő egyébként 21 éves, most próbál munkát keresni) Másik gond az, hogy ő már fiatalon elkezdte a csajozgatást és a szexet is. Ő már jóformán mindent megélt ilyen téren, kiélte kamasz korát. Én viszont hogy felnőttkorba léptem, kezdem úgy érezni hogy "lemaradtam", illetve nem is az, hanem hogy le maradhatok. Sokszor nézek rá egy pasira az utcán és gondolom azt, hogy de jó lenne vele. Vagy mással. Olyannal akivel közösnevezőre tudok jutni minden téren. oké ilyen nem létezik, az életben kompromisszumokat is kell kötni. De ennyit? Nem az a lényeg hogy más pasit akarok akivel életem végéig élhetek. Csak egy kicsit bulizgatni, flörtölgetni más pasikkal és... egyszerűen csak élni. De én úgy érzem magam mint egy kisegér, egy dobozba zárva. Csillagjegyem szerint vízöntő avgyok és illik rám a függetlenség szeretete. Régebben míg minden rendben volt, tervezgettük az életünket, összeköltözéssel, gyerekekkel. Hiba volt. Túl hamar kezdtünk rajta még csak gondolkodni is. Most már ha szóba kerül, szorongva bólogatok. Ő nagyon szeret engem, de én már nem vagyok benne biztos hogy én is szeretem e őt annyira mint ő engem. Én inkább már a kötődést mondanám. Néha már zavaró a túlzott szeretete. Annyira babusgat néha, minden lépésemet figyeli, mindent megtesz nekem. Ez így szép és jó, de már zavaró. nem hagy nekem szabad teret, úgy érzem... 3 hónappal ezelőtt nagyon megromlott a kapcsolatunk. Illetve januárba kezdődött a nagy hullám. És májusig bírtam, akkor szakításra adtuk a fejünket. Tudtam hogy előbb utóbb bekövetkezik. Megbeszéltük, hogy vége mert semmi értelme hogy úgy legyünk együtt hogy én nem vagyok mellette boldog. Aznap este együtt aludtunk mert ő másik faluban lakik és nem tudott haza menni. Másnap reggel elment, én pedig suliba mentem. Egész nap szarul éreztem magam de nem éreztem hogy megbántam. Csak nem tudtam elképzelni, hogy hogy lesz ezek után, mit fogok csinálni, mi lesz a jövőmmel. Nem volt bűntudatom. Aztán este pár depis szám után fogtam magam és kivitettem magam anyával hozzá. Bocsánatot kértem tőle és mindketten sírva fakadtunk. megígértük hogy jobb lesz ezentúl és megpróbálunk mindketten egymás kedvében járni és kevesebbet alszunk együtt, hogy ne legyünk úgy összenőve (1 éve minden nap egymásnál alszunk). 2 hétig minden rendben is volt, szex téren is, jól megvoltunk (szex téren sem egyezünk meg mert... ő többet akar én kevesebbet. valahogy már az sem az igazi...). Aztán megint jöttek a hülye érzéseim, megint nem figyeltünk egymásra eleget - megint együtt aludtunk minden nap. Igazából nem tudom miért. Sokszor úgy érzem hogy jobb lenne egy kicsit otthon egyedül lenni, de akkor meg hiányzik és csak elmegyek hozzá. De ha vele vagyok az sem jó... Csak már annyi bennem a negatív érzés, hogy nehezen hajlok a jó felé. Párszor már eljátszottuk ezt a vitázós estét (nem szakítás) meg hogy utána jó lesz, de ez mindig csak 1-2 hét időtartammal. Sokan azt mondjak: Ha egy kapcsolat már kihűlt ami egyszer lángolt, az már soha nem fog újra ugyanúgy lángolni. És kezdek hinni ebben...

Segítsetek, döntésképtelen vagyok =(

Köszönöm

Üdv: Svenja