Mit tegyek azért, hogy jobban legyek, és tudjak normálisan élni, gondolkodni? (beszélgetős fórum)

Én ugyanilyen voltam világ életemben, mint te, én sem iszom, se nem dohányzom, nem járok, soha nem jártam bulikba,itthon ülő, zárkózott személy vagyok.

Én is sokat fogyóztam, soha nem voltam magammal megelégedve.

Az emberek szeretnek mások fölött ítélkezni, és elvárják másoktól, hogy formálódjon át a személyisége olyanra, amilyenre ő akarja, különben nem áll vele szóba, vagy kiközösíti.

Az ilyen emberek hülyék, nem kell velük foglalkozni.

Ha mindenkinek meg akarnánk felelni, a megsemmisülésig kellene millió darabra szakadnunk.

Na ezt nem!!!!

Élj úgy, ahogy neked jó, ahogy te jól érzed magad a bőrödben, mert kizárólag magadnak kell megfelelned, és magadat kell szeretned, és elfogadnod olyannak, amilyen.

A napokban vettem észre a facebookon,hogy vagy egy szuperérzékenyek profil, és a leírás rám is nagyon illik, szerintem te is keresd meg ezt a profilt.

A leírásban ott is ott van, a sok-sok jellemző között ez is, és az is,hogy a szuperérzékenyek gyakran választanak olyan hivatást, tanulmányt, hogy teológia, pl.

Nos... én is teológiát tanulok...

Szóval NE!! foglalkozz azzal, hogy mások mit mondanak, te csak saját magadnak felelj meg, ezért vagy különleges, ezért vagy egy egyéniség..

Igen, tudom, hosszú lesz, de kérem, aki türelmes, és tudna segíteni, olvassa végig, fontos lenne... Nagyon szépen köszönöm!

A történet kiskoromtól kezdődik.. óvodában az óvónők nagy ívben tojtak a fejemre, és piszkáltak is a társaim, mert csendes, és visszahúzódó voltam... Már ez már kialakult, és sokat változtam, de még mindig inkább a nyugisabb, nehezen barátkozó típus vagyok... Rengeteg bántalmazás ért, főként lelkileg, de előfordult, hogy fizikailag is egészen felsős koromig... 8-ban kezdtem el változni... év végére belekezdtem a fogyókúrába, mivel ugye nem voltam kövér, se nem vékony, közepes, de nem fogadtam el... nem tudtam.. utáltam magam a bőrömben, rondának éreztem magam.. Tehát fogytam egy kicsit, aztán lett egy rendes barátom, az egyik osztálytársam, de vele elég hamar vége lett, 1 hét után, mivel féltem hogy anyukám nem engedné, és így is bújkáltunk hogy meg ne lássanak.. Szóval aztán még mindig fogytam folyamatosan... nyár vége felé ismertem meg egy nálam 3 és fél évvel idősebb fiút... Jöttek a problémák vele kapcsolatban is, 1 éven keresztül... az az mostanáig.. összejött egy másik lánnyal, és én most már lemondtam róla. Rengeteget szenvedtem miatta.. Szóval.. A lényeg. Kevés az önbizalmam, a tanulás nem megy, nem bízok magamban, hülyének érzem magamat.. Undok emberek vesznek körül, és kiutáltak az osztályból csak mert rendesen viselkedem és nem iszok, nem cigizek és ne járok bulikba... Tavaly, mikor fogyókúrába kezdtem, eljutottam arra a szintre, hogy lassan majdnem elfogytam... Saját magam el nem fogadása, és mások piszkálódása a kinézetem miatt kezdtem bele ebbe az egészbe. Szóval keveset, és csak zöldség gyümölcsöket ettem 2 és fél hónapon keresztül, néha egy kis bűnözéssel.. Aztán november közepén elkezdtem normálisan enni, és meghíztam.. vagy 10 kilót... Utána persze elkezdtek piszkálni, és egyre kirekesztettebb lettem... Az addigi "udvarlóim" is piszkáltak... Év végén pedig majdnem megbuktam nem egy tantárgyból, és rontottam sokat... Mindig azt mondom hogy holnaptól nem eszek hetekig ha kell, csak fogyjak le, mert nem bírom ezt elviselni... De ha lefogyok akkor meg azon lesznek kiakadva, hogy lefogytam, és megváltoztam... Túlságosan érdekel más véleménye... és hogy mit beszélnek rólam... Igen, volt, hogy nem ettem 4 napig. ennyit bírtam ki... Fogytam is.. Mai napig van olyan nap, hogy nem eszek reggel, inni is alig iszok, aludni se sokat, és elbambulok, nem tudok koncentrálni, lassú a felfogásom, és kiröhögnek, lenéznek, hogy milyen hülye vagyok... Csak hogy nem tudják miért vagyok ilyen... Összezavarodtam, és nem tudom mit tegyek, hogyan kezeljem a helyzetet... Gondolom vitamin hiányom is van... A gondolkodásom, a felfogásom az élettel kapcsolatban azt mondják jó, csak... Nem érzem magam jól, úgy érzem nincs értelme az életemnek... Csak a családom és egyetlen egy legjobb barátnőm van, aki nem ítél el, és úgy gondolkodik, mint én... segít nekem, és rá bármikor számíthatok. Egyébként ő hívő, tehát szerintem ez tőle várható viselkedés. Az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben, de a családtagjaim nem akarom bántani... Mert ezzel csak gondot okoznék nekik. Tanácsokat szeretnék kérni, nagyon zavart állapotban vagyok...