Mit lehet csinálni egy olyan anyóssal, aki úgy viselkedik, mint egy féltékeny szerető? (beszélgetős fórum)

Nem, nem. Olyasmire gondoltam, hogy tudta jól, hogy megyünk valahova, erre indulás előtt beállított, pedig tudta jól, hogy úgy nem fogunk elkészülni. Párom kérte, menjen el. Megsértődött. Mi meg nem kerestük.

Vagy voltak nála, csak erre jártam, és gondoltam beugrok dolgok. Egyszerűen nem nyitottunk ajtót, vagy kiszóltunk, hogy most épp zavar, és menjen el.

Ezután jöttek a nagyobb hülyeségei, és a csúcspont a lagzin volt.

Azt nem gondolom, hogy simán abbahagyja, mert úgy sem fogja, csak talán csökken egy kicsit a dolog.

Mi lenne ha úgy kezelnéd, mint egy segítségre szoruló embert, akivel türelmesen, higgadtan meg kell értetni,hogy a dolgok nem működhetnek így tovább.

Ez utóbbiban viszont a férjednek kell nagyobb szerepet vállalnia.

De abban ne reménykedj, hogy magától megváltozik és belátja, hogy így nem lehet viselkedni.

Gondolj bele, te sem változol meg csak úgy, ha nincs rá okod, ő sem fog.

Egyrészt azt hiszem, hogy igen, hiszen a házasság már komoly dolog, azzal feleség lettél, nem csak "az a lány".

Másrészt ráhagytátok a dolgokat addig és elszemtelenedett. Nem volt határ, persze, hogy azt csinált, amit csak akart.

Miért vagytok ilyen ostobák és vakok, lányok? Hagyjátok, hogy más beleszóljon a házasságotokba, mert azt hiszitek, hogy ez a "békesség" meg a "tisztelet"?

Ugyan már. Egy házasság 2 emberes. Minden egyéb csak ostoba beszéd, abban másnak helye nincs. Aki ezt nem tudja felfogni, ne házasodjon meg.

Ne legyetek önsorsrontók!

Tudod, nem kell mosolyogni. Át kell rajta nézni, de nem dühösen, közönyösen. Az én anyósom is megcsinálta a maga műsorát, sokáig idegesített, aztán rájöttem, hogy kit érdekel?! És onnantól kezdve tökéletes zenben, lelki nyugalomban voltam, bármit is csinált, ami a műsor része volt, arra meg nem reagáltam semmit. Úgy bántam vele, mint egy távoli ismerőssel, akit nem szeretek különösebben, de nem is érdekel, mit csinál.

Egy háromnegyed év alatt adta fel. Rájött, hogy én vagyok az erősebb, igaz, ehhez az is kellett, hogy leritkítottuk a látogatásinkat, őt pedig soha nem hívtuk meg magunkhoz. Ráébredt, hogy egyedül maradt és ettől mindennél jobban rettegett.

Azóta én vagyok a kisisten, meg a szent, de én nem engedem közel magamhoz. Udvarias vagyok, de nem szeretetteljes és ez így is marad.

Igaz, egyszer a férjem és egyszer én is elmagyaráztuk neki a miheztartást és utána tartottuk a távolságot. Ez kellett hozzá.

Komolyan mondom, vagy most lefektetitek az áthághatatlan szabályokat vagy a fejeden fog táncolni. Az meg kinek kell?

Ne hagyd magad, miért is tennéd?

Nem kell szeretned, nem kell szeressen.

Sziasztok!

Véletlenül találtam rá erre a fórumra itt a hoxa-n. Gondoltam én is megosztom veletek az anyósom által kavart zűrzavart az életünkben:

1,5 éve mentem férjhez, mindig is tudtam, hogy a férjem és anyja között nagyon szoros a kapcsolat. De sosem gondoltam, hogy durván eltorzíthatja a házasságunkat. 1 évvel ezelőtt költöztünk fel Bp-re, kedves anyósomtól kb. 200 km-re. Egyik nap azzal fogadott a férjem, hogy neki elege van, mi lenne a visszaköltöznénk régi lakóhelyünkre, ugyanis tudni kell, ő jelenleg is ott dolgozik ( 50 km ). Kész tények elé állított, vagy megyek vele, vagy vége a házasságunknak. Én tudtam, nem akarok visszamenni. Itt van jól fizető állásom, itt vettünk lakást, mégis mi keresnivalóm lenne ott, ahonnan eljöttem. A párom pár óra elteltével közölte, hogy felhívta az anyját és elmondta a hozzáállásomat. Erre ő azt kérdezte, milyen feleség vagyok én, hogy nem tartok a férjemmel.

Na, itt pattant el bennem a cérna... Felhívtam, és megmondtam neki, nem vagyok hajlandó visszaköltözni, ha ezem múlik a házasságom, akkor ennyi volt. Azóta már nagyon sok műbalhén voltunk túl, már nem igazán érdekelt az egész.

Anyósom minden valós és valótlan dolgot a szemere hányt. Nagyon megalázó volt, de folyamatosan nyugtattam magam a telefonbeszélgetésünk alatt, nehogy beszóljak és elküldjem a francba. A páromnak elmondtam miket mondott az anyja... annyira kikészültem, hogy dolgozni sem tudtam menni másnap.

A férjem ekkor döbbent rá, és mondta ki - ami még inkább mindennél sokkolóbb volt számomra -, hogy " Úr Isten, mennyire hülye vagyok, mindvégig az anyám befolyásolt ". Erre a kijelentésre megvilágosodott bennem sokminden. Mi miért történ, és miért úgy ahogyan történt:

a férjem és a munkábajárás, miért nem ragaszkodott hozzám úgy, mint én hozzá, miért nem akart babét, holott lassan 2 éve ezen küzdünk, miért érzem azt, hogy az igazi család nem én vagyok számára, hanem az anyja a minden. Tudat alatt óriási ellenszenvet kezdett kiváltani belőlem anyósom, még a balhét megelőzően jó pár hónappal.

A legnagyogóbb kínokat éltem meg ezután a férjem mellett. Csalódtam benne, hogy miért hagyta magát, hogy lehet valaki ennyire gyenge, hogy az anyja befolyásolja, még a feleségéhez kötődő viszonyában is. Nem értettem, szinte bele őrültem. hónapig külön aludtunk, és követeltem, hogy soha többé nem beszélhet az anyjával. teszem hozzá, ő is ledöbbent amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az anyja manipulálta. Valóban nem beszélt vele, szerintem ő is megharagudott rá. Sokáig nem tudtam eldönteni ki a hibás... akit befolyásolni lehet, vagy aki befolyásol. A válás gondolata mindennapos volt. Nem akartam már a férjemet úgy, hogy minden az anyja által adott "jótanács" miatt szétzilálta a házasságunkat. Altatóval aludtam a nappaliban, nyugtatókat szedtem napközben. Padlót fogtam. Úgy éreztem, már nem is szeretem a férjemet. Amikor már minden a tetőfokára hágott, és még mindig balhéztunk emiatt, akármikor is szót váltottunk, az egyik csúfondáros veszekedésünk után, arra figyeltem fel, hogy férjem az anyósommal beszél, csúnyán kiosztja, ordíbál. Nekem se kellett több, kirohantam, kitéptem a kezéből a telefont és beleordítottam, hogy szálljon ki az életünkből, hagyjon minket békén. És menjen a pokolba, amiért ide juttatta a házasságunkat. Az idegesség enyhe kifejezés arra, amit akkor éreztem. Szinte az őrület határán voltam, de tényleg. Földhözvágtam úgy a telefont, hogy darabokra törött szét.

Pár nap múlva, anyósom felhívott, azt mondta húzzunk egy vonalat. Elutasító voltam, nem kértem belőle.

Azóta 3 hónap után, sikerült lenyugodnom. Megbocsájtottam a férjemnek, új alapokra jóhelyeztük, vagyis helyezte a házasságunkat. Azóta minden jó. A férjem nem beszél az anyjával azóta sem. De már kezd lelkifurdalásom lenni, mert nem tilthatom meg neki, hogy a szüleivel beszéljen. De nem merem felhozni a témát, hogy nyugodtan beszéljen ha akar. A másik énem tiltakozik, hogy nehogy újra előforduljon.

nem tudom jelenleg mi zajlik a férjem fejében. Az tudom, hogy meg akarta menteni a házasságunkat, és belátta, hogy hülye volt mert elfogult volt az anyjával kapcsolatosan.

Ez az én történetem. Egy anyós, a pokolba tudja vinni két ember életét. Nem szabad hagyni, bár tudom,én nagyon a végletekig mentem el.

Köszönöm!

Talán azért csinál egyre nagyobb hülyeségeket, mert eddig nem foglalkoztam vele, vagy ha igen, akkor itt kiírtam magamból, és mindig mosolyogtam, ha találkoztunk.

Az más kérdés, ha nem látott, sokszor elbőgtem magam.

Csak most úgy érzem, elfáradtam.

Akkor itt az alkalom: szépen leülteted a fafejű férjedet és elmagyarázod neki, hogy vagy így és így lesznek a dolgok vagy elváltok. Pont, vége. És ehhez tartani magatokat.

Anyóst pedig leejteni magasról. Addig van műsor, amíg van közönség hozzá.

Anyóssal ott kaptunk össze. Párom kiállt értem. Erre lehülyézte a fiát, hogy már egy önálló gondolata sincs, és én irányítom, majd elmondott engem mindennek, és elment.

Azóta nem beszéltünk.

A naplómban leírtam.

Röviden végigbalhézta. Mert nem olyan zene volt, amit ő szeretet, nem oda ült, ahova kellett volna, mert én elfoglaltam a helyét.

Ő akarta felvágni a menyasszonyi tortát a fiával, de én galádul odaálltam stb.

Akkor eltört bennem valami, azóta húzom-halasztom a dolgot. Remélem, párom utána ugyanúgy kiáll értem majd, mint előtte.

Akkor egy darabig látni se akarta az anyját, de az jött megint az érzelmi zsarolással, és minden ugyanolyan lett, mint korábban.

Ez ennél cifrább dolgokat nem írom le, mert számomra is baromi ciki.

Nem bántasz meg, én se értem. Az esküvőnk előtt volt egy csomó vita, és kiállt értem.

Aztán az esküvőn drága anyósom megint bemutatkozott, de a férjem utána nem lépett. Visszaállt minden a régi kerékvágásba.

Talán egyértelművé kellene tenni a férjednek, hogy egy házasság azt is jelenti, hogy kiállok a másikért, mert felelős vagyok érte és a problémákat együtt oldjuk meg. Ha erre nem képes, akkor nem kellett volna házasodnia.

Olyan egyszerűen nincs, hogy hagyjál engem ki ebből.

Szerintem ezt minden képen a férjeddel kell megbeszélnetek,mert csak Ő tehet ellene,hogy ne viselkedjen így az anyja.Én azt,hogy nincs véleménye egy férfinak,vagy nem meri elmondani nem tudom elfogadni.És nem arról van szó,hogy választani kellene anya és feleség között,mert normális esetekben nem kell.De ha rákényszerít anyuka,akkor muszáj.Viselkedjen úgy,hogy erre ne kerüljön sor.Én úgy gondolom,hogy egy házaspárnak mindig minden körülményben ki kell tartani egymás mellett,és bárkivel szemben egyértelműnek kell lenni,hogy összetartoznak.Aki ezt nem tudja elfogadni,az tehet egy szívességet...

Ahhoz,hogy engem kisajátítsanak,abnormális módon viselkedjenek velem(lásd,ölelgeti egy étteremben,hogy felhívja a figyelmet a fia az övé,elfoglalja a feleség helyét a férje mellett...stb.)azért ahhoz én is kellek!Ha a férjed nem tűrné az effajta viselkedést,és,hogy téged megalázzon,akkor nem tenné.Ha nem ért a szóból,akkor nincs más választás nem kell találkozni vele,maradjon meg magának.Majd jelentkezik ha hiányzik a fia.De szerintem az ilyen anyukák nem a gyereküket szeretik igazából,hanem csakis saját magukat.

Nem akarom, hogy megszakítson.

Inkább az a baj, hogy szó nélkül hagyta, hogy az anyja ránk telepedjen, és nem csinált ellene semmit.

Most, hogy összevesztünk, inkább menekül, hogy mi oldjuk meg a dolgot, ő nem akar beleszólni.

Ha van időd, és türelmed, olvasd el, mit művelt az anyja az esküvőnkön, és mindent meg fogsz érteni.